A „Szabados” család 3.


Végre a nagy hajtás után elérkezett a várt szabadság!
A család nyaralójába indultunk eltölteni.
Este, fáradtan érkezve hamar nyugovóra tértünk.

Reggel pihenten ébredtem.
Feleségem jóízűen szuszogva pucéran simult hozzám a takarónk alatt. Ahogy feneke ölemhez simult, kellemes bizsergés járt át.
Óvatosan puszit nyomtam nyakára, majd a takarót kissé lehúzva róla ujjam hegyével megcirógattam mellét.
Mozdulva aprót nyögött és bimbói keményedni kezdtek!
Puszilgatni kezdtem őket!
Kezem pedig tovább csúsztattam csípőjére, majd ágyékára!

-Mit csináálsz? – ébredezett rám mosolyogva.

-Ágyban reggelizek ! – válaszoltam, ajkaim közé csippentve mellbimbóját, közben már punciját matatva!

-Én is akarok valami rágcsálnivalót! – sóhajtotta, és letolva rólam is a takarót vigyorogva megfogta már meredező farkamat!

Fölém fordult, lábát átvetette fejemen és bekapta makkomat!
Én pedig puncijának illatát magamba szívva nyalakodni kezdtem!
Apró nyögdécseléssel nyugtázta tevékenységemet, ahogy kútjába mélyesztettem nyelvemet, majd csiklóját majszolva kényeztettem.
Ő pedig egyre intenzívebben szopta farkamat!

Sokáig játszadoztunk így egymással, mikor egy rándulással nedve csorogni kezdett!
Szinte egyszerre fordultunk, és ahogy lábait szélesre tárta, máris toltam nedves puncijába rudamat!
Kényelmesen, lassan hosszasan élvezettel keféltünk!
Egyre hevesebben kapkodta a levegőt, majd hatalmas sóhajjal megrándult és elélvezett!
Még puszilgatva cirógattuk egymást belé szorulva.

Éppen csak kihúztam belőle farkamat, mikor belépett anyja!

-Szia anyu- vigyorgott rá, szemérmetlenül kitárulkozva és markolva farkamat!

Anyja elkapta rólunk tekintetét, és láttam teljesen belepirult!

-De anyu- vigyorgott lánya kielégülten.- Nagyon jólesett! Most reggel meg különösen!

Anyja arca már lángolt, nem mert ránk nézni!

-Akarod? Látod, bírná még!- fogta meg anyja kezét és vigyorogva a másik kezével markolt,
még mindig keményen meredező farkamra intve tekintetével.

Anyja hagyta, hogy lánya mellénk húzza az ágyra.
Áthúzta ruháját fején, és elém tárultak ágaskodó bimbókkal feszülő mellei!
Önkéntelenül nyúltam értük!
A lánya pedig kuncogva húzta anyját tovább!
Szemeim elé került dús szőrzettel borított ágyéka is!

-Kóstold meg bátrán! -hallottam lánya kuncogását!

Nem tudom ez kinek szólt, nekem vagy anyjának, de nem is érdekelt. Mert már szívtam is ajkaim közé szeméremajkainak csodás lebenyeit!
Közben éreztem a babráló ujjakat farkamon, majd hogy makkomat és heréimet is puha ajkak ejtik rabul!
Ėn pedig tobzódni kezdtem anyja puncijában
Nyaltam, majszoltam, marcangoltam! Ujjaimat összefogva mélyen beletolva egyre hevesebben kényeztettem!
Rángatózva csorogni kezdtek nedvei!
Már én sem bírtam tovább és spriccelve tört ki belőlem spermám!

Miként később kiderült, anyja szájában élveztem el!
De egy cseppje sem ment veszendőbe, mindet lenyelte! Csak mikor már lihegve szétváltunk, a szája sarkán egy csepp tanúskodott, hogy ő volt!

-Mindkettőtöknek nagyon köszönöm! Csodálatos volt! -rebegte.

Aztán ruháját a földön húzva elindult kifelé. Az ajtóból csillogó szemekkel visszapillantott és szexisen megrázta csípőjét.
Gondolhatjátok, számomra ezek után csodálatosan telt el a szabadság minden napja!