-Hallottam, meg akartál szökni. Igaz ez? – kérdezte halkan, a nő szemébe nézve, amelyben látta megcsillanni a félelemmel teli indulatot. Az arcvonásain uralkodott, a szeme mégis elárulta. Jól esett ezt látni, hogy a markában tartja ezt a kis szukát, aki egyébként tesz mindenre, amit ő fontosnak tart. De lám, a kemény munka olyan hatalommal ruházta fel, hogy ő van most felül, és a nő alul. Helyreállt a világ rendje.
-Mit ígértem az elején, amikor rábíztalak Z.-re? – újabb csend. A nő sértetten tűrt, nem szólt egy szót sem. – Azt ígértem, hogy ha csak megkísérled a szökést, úgy elverem azt a kerek popódat, hogy egy hétig nem fogsz tudni ráülni. Így van, Z.? – Z. bólintott. – Továbbá megbeszéltük azt is, hogy teljesen felesleges a rendőröket zaklatnod ezzel, mert úgyis megtudom, és ebből semmi jó nem sül ki rád nézve.
-Azt is el kell mondanom, főnök, hogy egyszer próbált kapcsolatot létesíteni egy bizonyos H.Sz.-szel.
-Nocsak. Ki az a H.Sz.?
-Erre van időtök. – szólalt meg most N. A „főnök” szemébe nézett. Remegett belülről. – Arra van időtök, hogy békés állampolgárokat vegzáljatok. – mondta fátyolos hangon. Nem érezte jól magát. Nagyon nem. – Mi lenne, ha inkább megbeszélnénk ezt, mint két normális ember egymás között?
A férfi elnevette magát.
-„Mint két normális ember”? Te itt nem vagy tárgyalási pozícióban, kislány. Ha volt ilyen illúziód, ki kell, hogy ábrándítsalak. Itt én diktálom a szabályokat, és te engedelmeskedsz. Szóval, ki az a H. Sz.? Mesélj róla. – mondta emelt hangon, egyre cinikusabb vigyorral „a főnök”, miközben közelebb hajolt, mintha csak egy egzotikus, alacsonyabb rendű létformát vizsgálgatna.
N. elfordította a fejét és lehunyta egy hosszabb pillanatra a szemét. Néhány kínos másodperc múlva megszólalt.
-Én ezt nem csinálom. Nem csinálom tovább.
-Nem csinálod? – kérdezte hitetlenkedve a férfi. – Vedd elő az anyagát.
Z. a sporttáskában kotorászva előszedett egy mappát, és az asztalra dobta. „A főnök” kinyitotta, és a nő elé tette.
-Ismerős?
-Nem tudod bizonyítani.
-Még ha nem lenne igaz, akkor is tudnám bizonyítani. De sajnos igaz. És még te akartál „tárgyalni”.
N. nem hitt a fülének. Olyannyira párhuzamos valóságokban élnek, hogy meg sem tudná értetni az álláspontját, hogy az, ami a képeken van, nem bűn, és még nem is különbözik nagyon bármely egészséges libidóval megáldott ember tevékenységétől. Úgy érezte magát, mint aki egy gödörben áll összebilincselt kézzel, és földet dobálnak rá.
-Mutasd meg neki a videókat.
-Milyen… videókat…? – a nő szíve a torkában dobogott. Ahogy lejátszották neki, egyre sápadtabb lett.
-Szeretnéd, ha a munkahelyedre, az ismerőseidhez, barátaidhoz is eljutnának ezek a felvételek?
-Nem, nem szeretném.
-Akkor kezdjük elölről. Ki az a H.Sz.?
-Semmi különös kapcsolatom nincs vele, csak egy ismerős, akivel időnként chatelünk. Mit szeretnél tudni?
-A jelentés szerint eléggé ellenséges hangnemben írsz neki bizonyos barátainkról. Nincs közöttetek szexuális kapcsolat?
-Nincs. De ez tényleg ennyire érdekes? Nekem ismeretlenként teljesen lényegtelen információ lenne.
A férfi elkomorult.
-Ha még egyszer visszabeszélsz, te hülye picsa, pofán váglak. Nem fogok finomkodni. Egyéb, Z.?
-Egy-két tiltott oldal is becsúszott, bár törölte az előzményeket, elkaptam. – Z. papírokat adott át.
„A főnök” elolvasta, aztán felnézett. Vádlón, gunyorosan fixírozta a nőt. N. tudta, hogy normális körülmények között nevetségesnek tartaná ezt az egészet, de ebben a pillanatban a sorsa függött ettől.
-Megyünk le az alagsorba. – mondta csendesen a férfi. Fölállt, odalépett a nőhöz és a hajába markolt. Hátrahúzva a fejét belenézett a szemébe. A fogvatartott undorral vegyes lenyűgözöttséggel tűrte.
Z. elindult, „a főnök” elengedte a nőt, majd intett a fejével.
-Előttem!
N. engedelmeskedett, egyelőre nem maradt kiút számára.
*
-Választhatsz. Egy kézhez simuló cicus leszel, vagy addig verlek, amíg el nem ájulsz. És ezt vedd szó szerint. – mondta a férfi nyugodt hangon, azzal a letörölhetetlen, enyhe cinikus mosollyal az arcán, amitől N.-nek a hátán is felállt a szőr.
Ahogy farkasszemet néztek, a nő arra gondolt, hogy minél előbb ki kell eszelnie egy újabb szökési tervet. A férfi végigsimított a haján, az arcán. Ahogy a szájához ért, N. belecsókolt a tenyerébe, miközben behunyta a szemét. Ha szarrá verik, a szökési esélyei is romlanak. Azon kívül nem akarta egyáltalán, hogy ez a szadista állat szétverje. Így is volt rá esély.
Felállt, és elkezdte lehúzni a felsőjét.
-Mit csinálsz? Mondtam, hogy levetkőzhetsz? – kérdezte vigyorogva a férfi. Láthatóan jól szórakozott. N. elvörösödött. Egy éles pillantást vetett felé, majd visszahúzta a pólóját.
-Ha már lealjasulok, adjuk meg a módját, nem igaz? – mondta közelebb hajolva, kihívóan.
A férfi gyorsan reagált. Felképelte N.-t, aki hátratántorodott az ütéstől. Várt egy kicsit, amíg a nő összeszedi magát.
-Megmondom, mi lesz; én most ideülök, erre a kanapéra, és te szépen elém térdelsz. – odasétált a kanapéhoz és lehuppant, majd kényszerítő várakozással a nőre nézett. A cinikus mosoly eltűnt. N. émelygett. Nem volt biztos benne, hogy ezt végig tudja csinálni. Betérdelt a férfi két lába közé. A gombokat nézte az ingén. A kárpitot. Mögé nézett, ahol egy fiókos szekrény állt.
-Nézz a szemembe. – mondta a férfi, aki végig az ő arcát figyelte. A nő engedelmeskedett.