A perverz rokonság


Nem ez volt Ádám legjobb napja. Golfozni volt és mindig is rühellte ezt a sportot. A sznobság netovábbja volt a szemében, de ha a cégnél feljebb akar lépni, akkor a kapcsolatok miatt időnként játszania kellett. Amikor a ház elé ért három ismerős autót látott, amiktől még be sem tudott fordulni a garázshoz.
Negyven éves feleségének, Patríciának három, közelítőleg hasonló korú lánytestvére volt Mindannyian egészség- és fitneszmegszállottak voltak, így tíz-tizenöt évet simán letagadhattak volna. A jelek szerint most mind itt voltak az otthonában. Amikor kihúzta a golftáskáját a csomagtartóból, megállt, hogy elgondolkozzon. Többször is maszturbált, amikor a család éves nyári piknikjéről készült képeket nézegette. Szerette nézni a testvéreket bikiniben, amint a pancsoltak vagy röplabdáztak. Imádta kiverni magának a fotókra. Néha, amikor szeretkezett egyébként gyönyörű feleségével, azt képzelte, hogy valamelyik másik testvérbe hatol bele.

Lenézett, és észrevette, hogy a farka kezd megkeményedni. Mivel nem akart nadrágján sátorral bemenni, úgy döntött, megnézi a telefonját. Már volt egy céges üzenete, amitől úgy ernyedt el, mint a nedves tészta. Tényleg nem ez volt a legjobb napja. Gyalog bement a garázsba, és letette a táskát a földre. Leült egy ládára és lecserélte az edzőcipőjét, mielőtt belépett a házba. Bement a konyhába, kivett egy jéghideg sört a hűtőből, és kinyitotta. Miközben a szemeteskukát kereste, hogy beledobja az üveg kupakját, halk zúgást hallott a nappaliból.
Felismerte a zajt, és az erekciója visszatért. Egyszer már rajtakapta a feleségét és két testvérét egymással. Mielőtt észrevehették volna elbújt, és csendben figyelte őket a folyosóról. Nem akarta meglepni és megállásra késztetni őket, így csak nézett, majd csendben kilopakodott és visszajött, de sokkal zajosabban, mint korábban. Ezúttal azonban úgy döntött, hogy meglepi őket. Úgy gondolta, az előző alkalommal valószínűleg elszalasztotta a lehetőséget, hogy csatlakozzon, és nem akarta ezt a hibát újra elkövetni. Közelebb ment és hangosan így szólt:
-Drágám! Itthon vagyok!
Őrült kapkodásra számított, ahogy besétált, de ehelyett valami olyat látott, ami teljesen ledöbbentette, pedig vad dologra készült. Egyszer vettek egy szokatlan szexuális játékot. Egy ráülős vibrátort. A farönkszerű aljának tetejére volt erősítve egy nagy vibrátor és meg lehetett lovagolni. Nem volt könnyű beszerezni. Patrícia mindig ezt használta, amikor Ádámot napokra elszólította otthonról a munka, mert szerinte ez állt legközelebb egy igazi férfival való szexeléshez. Az eszköz most a padlóra téve zümmögött, de Amanda lovagolt rajta.
Amanda Dóra tinédzser lánya volt. Édesanyjához hasonlóan neki is olyan volt a teste, hogy a legtöbb férfi mindkét lábát cserébe adta volna, ha megérintheti. Most pedig itt lovagolt a péniszutánzaton. Ide-oda ringatózott, miközben az idősebb nők körülállták és sürgették. Patrícia meglátta a férjét, és ahelyett, hogy elszégyellte volna magát, magához hívta.
–Gyere be! Csak segítünk Amandának egy kis problémájában.
Ádám még mindig nem ocsúdott fel teljesen.
–Öööö… és mi az a probléma?
Patrícia megfogta a karjánál fogva, és behúzta az előszobába, miközben beszélt:
-Nem túl tapasztalt a fiúkkal és aggasztja, hogy esetleg nem jó szerető. Szóval megpróbálunk egy kicsit segíteni neki.
-Nos, ha bármiben segíthetek…
A felesége elmosolyodott és azt mondta:
–Tudsz segíteni, ebben biztos vagyok!
Besétáltak a nappaliba, és látták, hogy Kiara egy második vibrátort is csatlakoztatott az Amanda mögötti nyílásba. Felmászott rá és magához húzta a lányt az ölébe. Megmasszírozta unokahúga hetyke melleit, és megcsókolta a nyakát, miközben saját csípőjének mozgásával egyrészt örömet szerzett magának, másrészt irányította Amanda mozgását is. A mellettük lévő kanapén Melinda ült széttárt lábakkal, Dórával a combjai között. A legfiatalabb testvér éppen a tökéletesen borotvált pináját nyalogatta. Ádám gyorsan észrevette, hogy minden nő le van borotválva, amit meg is jegyzett.
-Ó, igen… Amanda meg akarta tanulni, hogyan kell borotválni, hogy a puncija szexis legyen. Keskeny sávot vagy kis éket készült csinálni, de elmondtuk neki, hogy a fiúk jobban szeretik a teljesen kopasz megjelenést. -mondta Patrícia.
Melinda kinyitotta a szemét, és hozzátette:
-Igen… a férfiak szeretnek úgy tenni, mintha valami kamasz puncival lennének.
Amanda nyögni kezdett, ahogy közeledett az orgazmushoz. Patrícia mellé térdelt és csókolni kezdte a mellkasát. A kanpéról a két másik testvér is csatlakozott hozzájuk, így Amandát pillanatok alatt négy nő nyalogatta, csókolgatta és simogatta, miközben a vibrátoron lovagolt. A lány orgazmusa olyan hangos volt, hogy Ádám attól tartott, hogy meghallják a szomszédok. Amikor a kéjes hullámok lecsengtek, a nagynénje ölébe rogyott.
A nők leemelték a nyeregből, és segítettek neki pozíciót változtatni. Térdelve előrehajolt és nyalogatni kezdte a vibrátort. Ádám erekciója most már nyilvánvaló volt, ahogy nézte a fiatal lányt, aki leszopogatja saját nedvét a műhímtagról.
-Azt is mondtuk neki, hogy a férfiak szeretik azt látni, hogy a nő szex után lenyalja a farkukról a spermát. Minden gyakorlásra szüksége van. -magyarázta Patrícia.
-Mi lenne, ha Ádám néhányszor megdugná? -vetette fel Kiara.
A férfi könyörgő tekintettel nézett a feleségére.
-Részemről rendben van, ha Dórának és Amandának sincs kifogása. -mondta Patrícia.
-Felőlem mehet! -mondta Dóra.
Amanda felemelte a száját a műanyag hímtagról, és így szólt:
-Én is szeretném! Mindig fantáziáltam arról, hogy ágyba bújok vele.
–Majd miután megtisztítod ezt a másik vibrátort is. -mondta Kiara és lemászott a vibrátorról, amelyen lovagolt.
A puncinedve fényesen csillogott az eszköz teljes hosszában.
-Miért kell lenyalnom a tiédet? Fújj! -ellenkezett Amanda.
-A fiúk látványvezéreltek. Megőrjíti őket, ha egy másik lány punciját nyalod, vagy letisztogatod a lány nedvét a farkukról. -magyarázta Kiara.
– Tényleg?
-Természetesen! A férfiak szeretik, ha két lány fekszik 69-esben, és beledughatják a hímvesszőjüket az egyik lány puncijába, majd a másik szájába, és oda-vissza járhatnak. -vette át a szót Dóra, az anyja.
Amanda bólintott, majd elkezdte szopni a második vibrátort. Miközben megtisztította a műhímtagot, Melinda Ádám övére tette a kezét.
–Előkészítjük, amíg te dolgozol. -mondta a lánynak.
A nők együtt dolgoztak, hogy levegyék a férfi ruháját. Másodperceken belül tetőtől talpig meztelen volt. Amanda felállt és megnyalta az ajkát. Megfogta Ádám kezét, és a kanapéhoz vezette. Leültette, majd letérdelt a lábai közé. Kis kezébe fogta eres farkát, és megnyalta az alsó oldalát. Szemkontaktust tartott a férfival, miközben hosszában megnyalta a péniszét, a másik kezével pedig a zacskóját simogatta. Rákacsintott és az egész farkát a szájába vette. Ádám majdnem belehalt az élvezetbe, miközben a lány feje fel-alá járt, és a kezével rángatta a hímvesszőjét, miközben szopta.
Dóra figyelmeztette:
-Vigyázz, nehogy túlságosan izgalomba hozd, ha nem akarod, hogy túl gyorsan elmenjen!
Amanda tudomásul vette anyja szavait és kivette a faszt a szájából. Felállt, és felmászott Ádámra. Szembefordult vele, miközben leeresztette punciját vastag farkára. A nedves szeméremajkai könnyen szétváltak és teljesen leejtette magát a hímvesszőre.
– Úgy látom, nem vagy szűz! – jegyezte meg a férfi.
A lány felnevetett és azt felelte:
-Csak azt mondtam, hogy meg szeretnék tanulni jobbnak lenni. Soha nem mondtam, hogy szűz vagyok.
Dóra hozzátette:
-Tavaly nyáron rajtakaptam a szomszéd fiúval. Az egyik kerti széken dugtak az udvarban. Mondtam neki, hogy ha ezt akarja tenni, akkor legalább jól nevelten csinálják, bent a házban.
-Igen… szülőként nevel az ember, ahol csak tud… -jegyezte meg Melinda.
Ádám leemelte Amandát a faszáról. A lány megbántottnak tűnt, amikor megkérdezte:
-Valamit rosszul csináltam?
– Nem, egyáltalán nem! Csak pózt akarok váltani. – felelte a férfi.
Áthajoltatta a lányt a kanapé karfája fölött és mögé állt. Belevezette a hímvesszőjét, és megragadta a csípőjét.
-Drágám, tartsd egyenesen a lábad! Ne hajlítsd be a térdeidet! És hajolj jobban előre! -tanácsolta Dóra.
Amanda engedelmeskedett a szavaknak, miközben Ádám hátulról baszta. Azt is tudta, hogy nyögjön és legyen hangos. Ha Ádám becsukta volna a szemét, megesküdött volna, hogy egy pornósztárt dug, nem pedig az unokahúgát. Addig kúrta az édes kis pinát, amíg meg nem feszült a zacskója. Erősen megragadta a lányt, majd felnyögött, miközben az első spermaadagját a borotvált puncijába lőtte.
-Ó.. baszd tele a puncim! Ó, a farkad olyan kibaszottul jól esik bennem!
Amanda tudta, hogy a férfiak szeretik, ha egy lány így beszél. Ádám megtöltötte a hüvelyét a magjával, majd öt hosszú lökés után egy cuppanással kicsúsztatta a farkát. A lány hanyatt dőlt a kanapén a punciját a magasban tartva, hogy ne szivárogjon ki semmi. Magához húzta a férfit, és a szájába szívta nyálkás farkát. Kéjesen sóhajtott miközben lenyalta róla a kevert nedvüket.
Melinda odament a kanapéhoz és Amanda ölébe hajtotta a fejét. A lány nem tartotta magát leszbikusnak vagy biszexuálisnak, de el kellett ismernie, hogy imádta, amikor a nagynénje egy kis búvárkodást végzett rajta. Ádám töltött magának egy pohár bort és kimerülten leült a földre. Patrícia leült mellé, és a vállára hajtotta a fejét.
–Szerintem, most, hogy megismerte a farkadat, mindig ezt akarja majd. És biztos vagyok benne, hogy a testvéreim is akarnak majd valami akciót. -mondta.
Ádám a feleségére nézett, és próbált komolynak tűnni, miközben azt felelte:
-Nos… Nem akarok csalódást okozni egyik rokonnak sem!
A párja megcsókolta az arcát, és azt mondta:
-Olyan édes vagy! Ezért szeretlek.
Dóra odament hozzájuk.
-Jobb, ha megpróbáljuk újra bevetésre késszé tenni! Amanda azt mondta, hogy még mindig szűz análisan.
Dóra és Patrícia nyalogatni kezdték Ádám farkát és a zacskóját, miközben az hátradőlt. Ahogy a férfiassága emelkedni kezdett arra gondolt, hogy talán mégsem olyan rossz ez a nap.