Rolinak hívnak 26 éves vagyok. Jelenleg anyámmal élek itthon, apám külföldön dolgozik és három hetente jár haza. Körülbelül 18 éves korom óta izgat az a dolog, hogy anyámnál valamit elérjek, hogy a közelébe tudjak férkőzni. A kapcsolat átlagosnak mondható közöttünk, mindenről el tudunk beszélgetni egymással. Gyerekkorom óta úgy nőttem fel, hogy a családban nem volt tabu a meztelenül járkálás, ezért nem kellett leskelődnöm soha, mindig láttam anyám szőrös punciját. Egyébként ő most 52 éves 160 cm, 54 kg. Apám már 10 éve külföldön dolgozik ezalatt a házasságuk eléggé tönkre ment, ha haza is jön apám 2-3 napra akkor is veszekednek és már nincs közöttük nemi élet, pedig anyám állandóan be van rá gerjedve de apám inkább kocsmába jár, lerészegedik, vagy tévézik. Már-már olyan dolgokat hallok ki a veszekedésből, hogy anyám kiabálja, hogy nem áll fel apámnak, nem tudja kielégíteni, de megcsalni meg nem csalja, sosem volt más pasi nála. Gondoltam egy merészet körülbelül 3 hónappal ezelőtt, hogy megpróbálok rajta segíteni, hiszen nekem is jó lenne, mert izgat az hogy milyen lehetne vele szexelni. Egyre többet beszélgettünk, kérdeztem a kapcsolatukról apámmal. Elmondta nekem, hogy már nem szoktak szexelni túlzottan kéthavonta 1-2 alkalommal, pedig láttam a szemén, hogy ő viszont ki van éhezve. Napról-napra folyamatosan dicsérgettem, hogy pedig milyen jó alakja van, még igy is hogy már 52 éves, hogy sok nő elbújhatna mellette. Közben mivel elhatároztam, hogy meg fogom dugni, minden nap legalább 3-4 alkalommal kivertem, miközben ő rá gondoltam, hogy a szőrös pináját ujjazom, nyalom, szétdugom. Egyik este, amikor a szobámban vertem a farkam, hangosan szólt a zene, így nem hallottam hogy jön fel a szobámba. Kopogás nélkül jött be és hozta a ruháimat, közben megijedtem mikor berontott. Ő is megijedt, zavarba lett, bocsánatot kért és kiszaladt a szobámból.Ezt követően kerülte lent a pillantásomat, próbáltam vele beszélni, de nem akart róla. Letudta annyival, hogy ez teljesen normális dolog, és hogy kopognia kellett volna. Eljött az este, épp lent voltam a konyhában, anyám fürdött. Furcsa módon kiszólt nekem.
– Rolikám, tudnál segíteni egy pillanatra? Én meglepődtem, mert fürdés közben sosem szokott csakúgy behívni.
– Igen, válaszoltam, majd megkért hogy menjek be a fürdőbe.
Csupaszon ült a kádban, és kérte, hogy mossam már meg a hátát. Nem szokott ilyet kérni, meg is lepett, de természetesen készségesen segítettem. Már körülbelül egy perce mostam, amikor hátra nyúlt és elkezdte simogatni a kezem. Felhozta, a délután történteket, hogy mennyire sajnálja és hogy ne haragudjak rá. Megbeszéltük, de sajnos ennyiben maradt a dolog, megkérte hogy most már menjek innentől ő boldogul. Ekkor kicsit csalódott voltam, mert mást vártam, azonban még koránt sem ért véget az éjszaka. Egész éjszaka gondoltam rá, vertem a farkam nem tudtam aludni, majd lementem wc-re. A wc közvetlen anyám szobája mellett van. Nem oltottam fel a villanyt, ezért nem érzékelte, hogy lementem. Csendben voltam, és a szobájából halk sóhajokat hallottam, és azt hogy az ágy folyamatosan ütemesen mozgolódik. Ekkor rájöttem, hogy maszturbál. Nem bírtam magammal, elkezdtem verni a farkamat az ajtaja előtt. Próbáltam belesni, de sajnos az ajtó megnyikordult amikor próbáltam kintebb tárni ő erre felfigyelt, és én meg nem mozdultam meg, de meglátott.
– Rolikám te meg mit csinálsz itt? Abban a pillanatban elraktam a farkam a boxerba.
– Csak a wc-re jöttem le mert megy a hasam, válaszoltam.
– Kijött a szobából, én meg gyorsan be a wc-re.
– Körülbelül két percet voltam ott, aztán mentem a fürdőbe ahol anyám is fogat mosott. Csak egy melltartó és egy tanga volt rajta. Megkérdezte hogy jól vagyok-e? Feleltem, hogy persze, csak valami meghajtott, de már jobb lesz, mert veszek majd be Normaflore-t. Észrevettem, hogy lopva, a farkamra nézeget. Gondolhatjátok alig bírtam magammal. Kezet mostam és jóéjt kívántam neki. Azonban nem tudtam aludni.
Hajnal három volt már eldöntöttem, hogy lesz ami lesz bepróbálkozok nála.
Beosontam a szobába, most ügyeltem arra, hogy ne nyikorogjon az ajtó. Odalopóztam az ágya mellé, kitakarva aludt hanyatt fekve széttett lábakkal egy tangában, melltartó nélkül. Leszállt a lila köd, nem tudtam magammal mit kezdeni. Elővettem a farkam is elkezdtem verni egyik kezemmel, közben lassan nagyon óvatosan elkezdtem cirógatni a melleit a másik kezemmel. Fél perc sem volt elélveztem a hasára, össze-vissza fröcskölve a gecimmel a testét. Nem volt nálam zsebkendő így nem tudtam letörölni róla, visszamentem a szobámba.
Reggel, mikor felkeltem a reggeli készen volt, pedig máskor nem szokott ilyen lenni. Együtt reggeliztünk anyámmal, akire tegnap éjjel rávertem a farkam. Kérdezte hogy aludtam, meddig voltam fent? Válaszoltam, hogy olyan fél 2-ig. Aztán azt mondta, különös álma volt. Én nekem ekkor összeszorult a gyomrom, de nem mondott erről tovább semmit, azonban láttam, hogy rám néz és elmosolyodik. Reggeli után elutaztam egyik haveromhoz, és csak este jöttem haza tőle. Mikor beléptem az ajtón, beköszöntem anyám kijött elém és nagyon meglepett, hogy egy miniszoknyában és egy kivágott top-ban volt, magassarkúval fekete átlátszó harisnyával. Megdöbbentem, mennyire bombasztikus, és megkérdeztem hova megy. Nem megyek sehova, felelte, csak felpróbálta ezt a ruhát, hogy jól áll-e még neki.
– Hogy nézek ki? kérdezte.
– Anya, hihetetlen vagy, annyira szexi és gyönyörű vagy.
– Komolyan? kérdezte ismét.
– Persze, sosem hazudnék neked feleltem.
– Hozzám lépett és adott egy puszit az arcomra, majd mondta, üljek le vacsorázzunk.
Megittunk két üveg bort, közben mindenről beszélgettünk, és felhozta a témát hogy apám inkább kurvázik nem vele foglalkozik, és ezért azt hiszi hogy ő már csúnya, undorító. Az elfogyasztott ital után már én is bátrabb voltam ezért így szóltam:
– Anya, ezt fejezd be hiszen annyira szexi vagy, hogy ha nem lennék a fiad, már ruha sem volna rajtad és letepernélek itt a konyhában.
Felnevetett, és mondta hogy aranyos vagyok és ez kedves tőlem. Mondta, hogy menjünk aludni, mert már későre jár. Előtte lefürdött, majd én is a fürdőbe mentem miután ő végzett. Megtaláltam a szennyesben az aznapi tangáját, felvettem, az orromhoz szorítottam, és vertem a farkam. Anyám hirtelen belépett és csak ennyit hallottam:
– Hű Rolikám, te aztán tényleg nem vicceltél a konyhában hogy letepernél.
– Kissé megijedtem, de anyámat látva, ahogy mosolygott nem raktam el a farkam hanem tovább húzgáltam lassan. Ő sem ment, ki hanem mosolygott és mondta, hogy de szép farkam lett, régen látta már. Igaz hogy csak 14 cm állva is, meg is jegyezte hogy kisebb mint apámé, de már két hónapja látott utoljára élőben faszt.
– Van egy ötletem, mondta, de csak ha megígéred, hogy senkinek nem szólsz róla.
Ekkor megörültem, hogy kicsivel előrébb tudok lépni, és végre lesz köztünk valami.
– Megígérem, feleltem.
– Mi lenne, ha anya megsimogatná a faszodat drágám?
Meglepett a drágám szó, de annyit mondtam, hogy igen anya az jó lenne.
Mellém lépett és szép lassan elkezdte húzgálni. Annyira felizgultam, hogy akkorát élveztem, hogy az egész combja gecis lett.
– Nevetett, azt mondta jól fel lehettem izgulva.
– Most én is szeretnék segíteni, de anyám közbevágott hogy mára ennyi, menjek aludni közben rám kacsintott és kiment a fürdőből. Este nem bírtam magammal, a történtek után és lementem anyám szobájához. Ment a tv gondoltam, hogy fent van. Bekopogtam, megkérdeztem bejöhetek-e? Válaszolta, hogy persze.
Mondtam neki, hogy tvt jöttem nézni vele, a történtek után nem tudok aludni.
– Feküdj csak le mellém, mondta. Oldalasan feküdt, én pedig mögé kerültem. Láttam domborodó seggét a tangán keresztül szándékosan neki nyomtam a farkam, ami rögtön kemény lett.
– Hééé, nagyfiú nem volt elég az előbbi?
– Dehogy volt, mondtam, érezni akarlak én is téged már.
– Nah, jól van egye fene, de senkinek egy szót sem, felelte. Ekkor örültem, hogy végre beadta a derekát. Megfordult és szájon csókolt. Olyan jól még sosem smárolt senki , mint akkor az anyám. Egyik kezével megmarkolta a boxerban a farkam, majd rögtön ki is vette és elkezdte húzgálni. Én sem tétlenkedtem, benyúltam a tangába ami olyan nedves volt, mintha akkor mosta volna ki.
– Azért ilyen mert már maszturbálok egy órája fiam, és folyamatosan rád gondolok már nem apádra. Meglepett ez a mondata, de nagyon boldog voltam, és aminek külön örültem, hogy teljesen frissre borotvált volt a puncija.
– Reméltem, hogy lejössz este még, a fürdőszobai akció után, szólalt meg.
– Anya évek óta erre vágyom, hogy érezzem a pinádat hogy minden zugát körbejárjam.
– Tiéd fiam, mondta anyám és nyögdécselt miközben simogattam a már nedvekben úszó pináját.
Két ujjam könnyedén csúszott a pinába, tövig elmerült benne.
– Nyomj be még egy ujjadat, kérlelte anyám. Én meg rögtön cselekedtem is. Körülbelül két percnyi ujjazás után akkora orgazmusa volt, hogy a szeme is felakadt, sosem láttam még ilyet, és rángatózott vagy fél percen keresztül.
– Ez kibaszott jó volt fiam, kár hogy nem dughatunk mert az anyád vagyok, pedig a faszod is biztos finom.
– Ajj anya, senki nem tudná meg, a mi közös titkunk maradna, mondtam.
– Nem lehet, de képzeld, tegnap mikor rám verted a farkam nem aludtam, már akkor azt akartam hogy ujjazz meg, csak olyan hamar kirohantál, hogy szólni sem volt időm. Azóta, egész nap maszturbáltam, amíg a haverodnál voltál. Annyira vártam az estét, hogy elcsábítsalak.
– Sikerült, mondtam neki.
– Dugni nem dughatunk, de szívesen megkóstolnám a gecid.
– Elállt a lélegzetem, anyám 52 éves és szopni akar.
– Válaszolni sem tudtam, a farkam már tövig a szájában volt, könnyen elfért a maga 14 centijével. Megfogtam a tarkóját, majd ütemesen húzogattam a fejét a faszomra.
Miután tele élveztem a száját nem nyelte le a gecimet, hanem a szájában játszott vele, majd lenyelte teljesen egy nagy nyeléssel. Ekkor jöttem rá, hogy anyám igencsak tapasztalt ezen a téren.
– Sok pornót nézek, mióta apád nem kefél meg, és ott láttam, hogy milyenek is a mai fiatalok.
– Örülök neki, válaszoltam.
– Ha beleegyezel hogy senkinek nem szólsz erről, akkor ezt minden nap csinálhatjuk akár többször is. Leszoplak, kiverem a farkad, megujjazhatsz és kinyalhatsz rendben?
– Rendben van, feleltem.
-Aludhatok veled? kérdeztem.
– Ha szeretnél, igen szívem. Te leszel mától az én kis lovagom, és kölcsönösen segítünk egymáson.
Kikapcsolta a tv-t és egy csókkal elköszöntünk, aludni készültünk.
Nem tudtam aludni meg akartam baszni, ott volt közel hozzám, gondoltam csak megengedi valahogy hiába tiltakozott.
Elkezdtem simogatni a combját, majd csókolgatni a vállát nyakát. Nem aludt még ő sem, csak nevetett, hogy nem elég még ennyi sem, és mondta hogy de kis telhetetlen vagyok. Felém fordult, és smároltunk egyből a bugyijában matattam. Ujjaztam ismét 3 ujjal, de nem engedtem hogy elélvezzen, direkt abba hagytam, mikor éreztem közel a csúcs. Levettem róla a tangát, és levettem a boxerem. a hátára fordítottam és a csiklóját dörzsöltem.
– Anya engedd, hogy megkúrjalak, látom rajtad hogy hiányzik neked a fasz, ne ellenkezz engedj a kísértésnek és élvezz el végre igazán.
– Nem lehet kisfiam ezt már megbeszéltük.
– Ígérem, hogy jobban megbaszlak mint apám, és addig duglak amíg csak akarod, és úgy ahogy csak akarod.
– Ajj de jó lenne drágám, de ne kínozz kérlek, nem lehet családtagok vagyunk.
– Ez sem helyes, hogy itt szétujjazlak, meg hogy leszoptál, akkor a dugás is mehetne.
– Jajj szivem, nem tudom, akarom én is érezni a kemény faszod, de félek hogy nem tudnánk leállni ezzel és lebuknánk ha apád hazajön.
– Majd akkor nem csináljuk kibírjuk azt a három napot.
Közben a farkamat már a puncija bejáratánál húzogattam a nagyajkaiban.
– Jajj szivem, ahhh uhh. nyögött anyám.
– Na csak egy kicsit hadd rakjam be, csak a makkomat, egy pár másodpercig, hogy érezzem a pinád melegét.
– Na jól van, de ígérd meg hogy csak egy kicsit kicsim. Én kaptam az alkalmon és nagyon lassan betoltam a makkom majd ki. Anyám nagy sóhajokkal nyugtázta hogy nagyon jó amit csinálok. Gondoltam egy merészet és tövig nyomtam neki. Egy nagy nyögés volt a válasz rá. Ismét kihúztam és visszanyomtam, ismét nyögés.
– Ajj kisfiam ezt nem szabad, de rögtön ekkor rám nézett, megfogta tarkóm magához húzott és a fülembe súgta:
– Azt akarom, hogy kefélj szét, bassz meg jól ha már apád nem tudott rendesen!
– Úgy lesz anya, válaszoltam.
Körülbelül két perc sem telt el és egyszerre élveztünk el, anyám pináját tele lőttem. Nem vettem ki belőle, csak lelankadtam kicsit a pinájában.
– Ez tényleg jó volt kicsim, mondta anyám.
– Na ugye én megmondtam, tudtam én hogy faszhiányod van.
– Az van már régóta, de szeretném ha még folytatnák tovább. Van kedved?
– A lankadt faszom egyből megkeményedett -e szavak hallatán, és ismét elkezdtem neki nyomni a farkamat. Nagyon csúszott a benne lévő gecitől, ezért kicsit megálltunk, megtörölgette magát majd megkért , hogy feküdjek hanyatt mert most ő akar beleülni a faszomba. A faszom rögtön eltűnt benne, úgy szippantott be, mint egy fekete lyuk. Olyan jól lovagolt, közben a seggét markolásztam, vagy a melleit gyűrtem. Anyám kétszer elélvezett ismét, mire én is ismét tele lőttem a lyukát.
Ezután abbahagytuk, és megkért, hogy aludjak külön, mert ha itt maradok akkor reggelig baszunk.
Nevettem és mondtam, hát azt kéne pedig. De erre ő jött a munkával, hogy reggel korán kell kelnie és dolgozni mennie. Megígérte, hogy minden nap baszunk, ha nincs itthon apám, de ha itthon van akkor meg valahogy sunyiban megoldjuk. Így egy csókváltás után felmentem a szobámba, jól kiélvezett fasszal, anyámat megdugva.