Szex a nagyival


Most 16 éves vagyok, ezért érthető, hogy egy ideje már nem csak arra vágytam, hogy nagyi megsimogassa a buksimat, és pár jó szót intézzen hozzám. Egyre inkább érezni kezdtem, hogy az iránta érzett szexuális vágy egyszer majd kitörni kényszerül, viszont elborzasztott az a tudat, hogy ha esetleg ő nem érzi amit én, akkor abból hatalmas családi botrány lehet. Elfolytottam magamban az érzést, és a vágyat is, és kénytelen voltam megelégedni egy-egy öleléssel. 14 éves koromban amikor meglátogattuk őket a családdal a búcsúpuszi véletlenül a szájára sikeredett. Szenzációs élmény volt a számomra. Egy másik alkalommal, amikor náluk nyaraltam, bejött a fürdőszobába, amikor éppen fürödtem, és lecserélte a melltartóját. Ez egyébként a mi családunkban teljesen természetes, sohasem volt tabu a meztelen test, nem szégyelltük magunkat egymás előtt.
Nagymamám az én szememben gyönyörű nő, bár reálisan nézve kissé molett, 65 éves nő, aki már igencsak megette a kenyere javát. Hatalmas kebleinek, és számomra oly magával ragadó tekintetének összhatása tette számomra A Nő szimbólumává. Kerestem az alkalmat, amikor kettesben lehetek vele. Néha átölelt, és órákig simogatta a vállamat. Ilyenkor nagyon nehezen tudtam uralkodni józan eszemet kegyetlenül ostromló ösztöneimen.
Egyik alkalommal, mikor nagyapám nem volt otthon megtörtént velem a csoda. A kanapén ültem és tévét néztem, ő a konyhában mosogatott. Mikor elvégezte a dolgát kijött a konyhából, és leült mellém a kanapéra, ahogyan máskor is szokott. Kissé fáradtnak tűnt aznap. Én azonnal fantáziálni kezdtem. Rengeteget vívódtam magamban, és végülis erőt véve magamon egy határozott mozdulattal a fejemet a vállára fektettem, és a két lábamat a kanapé végére fektettem. Remegtem mint a nyárfalevél, és igencsak kapkodtam a levegőt. Ő meglepődve nyugtázta tettemet, mivel ilyen még nem történt köztünk sosem. Felemelte a kezét, és átkarolt vele, így a fejem mostmár a keblein pihent.
Ő a vállamat simogatta, s én viszonzásképpen a combjait kezdtem cirógatni. Ekkor azonban éreztem valamit. Mintha kissé lejjebb csúszott volna szinte észrevétlenül ugyan, de éppen eléggé ahhogy, hogy kezem egy picit közelebb került az áhított, ámde tiltott zónához. Beszélgetni kezdtünk a filmről, ami épp a tévében volt, s eközben végig a szemébe néztem egyre közeledve számmal a szája felé. Szinte már a szájából lélegeztem, és ő az enyémből. Nem bírtam tovább. átkaroltam a nyakát, és egy mennyei csókban forrott össze ajkunk. Innen már nem volt megállás, vagy lehetőség arra, hogy bármelyikünk is meghátráljon. Vadul téptem le blúzát, és kéjéhesen, nyaltam végig mellkasát és melltartóját. Fejét a kanapé karjára helyezte, szemét lehunyta, és egészen halk, apró nyögésekkel adta a tudtomra, hogy mennyire élvezi csókjaimat. Ismét a száját csókoltam, mintha soha nem akarnánk abbahagyni, s közben haját simogattam. Ajkaink szétváltak, s megtörtem a csendet. Szerelmet vallottam neki, majd legnagyobb meglepetésemre, és örömömre ő is ugyanígy tett. Elmondta, hogy már egészen pici korom óta vágyott erre a pillanatra. Mikor pelenkázott, már akkor is imádta mikor meztelenül ölelhetett magához, vagy a fenekemet csókolhatta. Bevallotta, hogy egy alkalommal meztelenül tett tisztába, és sokáig élvezettel nyalogatta férfiasságomat. Ez talán igaz, talán csak azért mondta, hogy felizgasson, mindenesetre ha ez volt a célja, elérte. Ismét csókolóztunk, s eközben lefejtettük egymásról a maradék ruhadarabokat. Meztelen testtel öleltük egymást, és csak a pillanatnyi boldogságnak éltünk. Elfelejtettük azt, hogy amit teszünk természetellenes, és perverz. Elfelejtettem, hogy merev büszkeségem a saját vérem, a saját nagymamám barlangjának bejáratát cirógatja, ő pedig elfelejtette azt, hogy legkedvesebb unokája az, akit szinte görcsösen kényszerít kezével mellei izgatására.
Ezzel a görcsös mozdulattal kapta el hirtelen a szerszámomat, s bejáratához vezette. Én egy egészen apró mozdulatot tettem csupán teste felé, az ő puncija azonban, mintha ezer éve csak erre készülne, őrült energiával kezdte el belefé kényszeríteni egész péniszemet. Ekkor vadul nyögni kezdett. Hatalmas erővel szorította egész testemet, mintha eggyé akarna válni velem, én pedig határozott lökésekkel háláltam meg. Megfordultunk. Én kerültem alulra, s így folytattuk a mennyei aktust. Ajkait, melleit, nyakát faltam, s időnként megismétlődött az a csók, ami szerelmünket kibontakoztatta. Olyankor leálltunk egy kicsit, és csak a nyelvét ízlelgettem.
Érezni kezdtem, hogy már közel a gyönyör, s ezt a tudtára is adtam. Azt válaszolta, hogy azt szeretné, ha teletölteném a punciját a szerelmi nedveimmel, s iszonyatos erővel kezdte feszíteni gyűrűs izmait, mellyel elérte, hogy pár másodpercen belül életem legcsodásabb pillanatait élhettem át.
Egymásba fonódva, forró csókok közepette szenderedtünk el, s mindketten álmodtunk. Álmodtunk mindarról a csodáról amit egymásnak okoztunk azon a délután, s álmodtunk mindarról a gyönyörről, amit még egymásnak okozhatunk ezután.