Szexmaraton


Ez a történetem kb. 3 hete kezdődött. Itt a neten megismerkedtem egy 45 éves
pasival. Találkoztunk, jóképű, udvarias volt. Gondoltam kipróbálom vele a szexet.
Amikor egyedül voltam itthon, mert a fiam pár napra lement a Balcsira, eljött hozzám. Hamar a tárgyra tértünk. Csókolta testemet, izgató volt. De amikor boxerben megfogtam a farkát, nem tudtam mi lesz a vége együttlétünknek.
Kb. 13-14 cm-es átlagos farka volt. Ahogy kezemmel izgattam, elkezdett nyalni.
Ezt nagyon jól csinálta. Tudva azt, hogy a farkával nem biztos hogy el tud élveztetni, addig nyalattam magam, míg elélveztem. Utána elkezdtem szopni. Nagyon élvezte.
Mikor már éreztem, hogy keményebb, nagyobb nem lesz, elkezdtem lovagolni.
Élveztem azt, hogy tövig lovagolhatom, tekertem a popsimat, nagyon tetszett neki, de nekem hiányérzetem volt. Megfordultunk. Teljesen rányomtam magam a farkára, és hagytam, hogy keményen dugjon. Közben kezemmel kényeztettem magam, és így mire Ő elélvezett, nekem is sikerült elélveznem.
Nem volt rossz vele, de a puncimnak, és persze nekem is hiányérzetem maradt.
Múlt pénteken frissre borotváltam a puncimat, és elhatároztam, hogy szombaton
addíg szexelek a fiammal, ameddig bírni fogja.
Szombaton ebéd után zuhanyozott, bementem hozzá a fürdőbe, és én is beálltam mellé zuhanyozni.
Mire megtörülköztünk a fiam farka már állt mint a cövek.
A farkánál fogva a szobába vezettem, és az ágyra fektetve egyből számba vettem hatalmas makkját, és a bőrt húzogattam a farkán.
Ő megfordított maga fölött, és elkezdett nyalni. Nem akartam sietni, de beizgultam, és alig vártam már, hogy a farka kitöltse a puncimat.
Elkezdtem lovagolni. Először csak félig húztam rá magam, és úgy lovagoltam.
Ahogyan feszítette hüvelyemet, gyorsan elélveztem.
És lovagoltam, egyre jobban ráhúztam magam. Mikor teljesen kitöltött, egy-két körzés után már újból a fellegekbe jártam, és éreztem, hogy a fiam is telespricceli a pinámat.
Hátranyúltam, a golyóit izgattam, és a farkát hosszan, lassan járattam magamba.
Éreztem, hogy kissé felpuhult farka újból keményedik.
Egy kis lovaglás után megfordultunk.
Kértem, hogy úgy keféljen, hogy hosszan lassan húzkodja farkát a hüvelyemben.
Minden behatolása nagyon izgató volt. A gecitől nagyon síkos voltam, így nagyon élveztem. Elkezdett gyorsítani, és ahogy nyomkodta a méhszájamat, már el is élveztem. Így hátulról dugott, nem tudom mennyi ideig, de nagyon sokszor elélveztem, mire ő is elélvezett. Pihentünk egy kicsit, és kiment zuhanyozni.
Vártam egy kicsit, utána mentem. Én csak letöröltem magamról, ami kifolyt belőlem, hagytam, hogy a puncim lucskos maradjon.
Amikor a fiam megtörülközött, fogtam a lelankadt farkát, és elkezdtem izgatni, szopni. Fiam kissé meglepődött. Mondtam neki, még szeretném ha megkefélne.
Elkezdett keményedni a farka. Büszkeség fogott el, és irány a szoba.
Izgattam, szoptam, miközben ő három úját a puncimba dugva izgatott.
Mikor keményre szoptam, kérdeztem, hogyan akar dugni.
Ő hátulról akarta.
Pucsítottam, és mivel a puncim felizgult, és lucskos volt, könnyen belém hatolt.
Hagytam, úgy basszon, ahogyan akar. És ő élvezte, hol lassan, szinte teljesen kihúzva, és tövig benyomva játszadozott, hol begyorsított. Elég volt az, ha párszor tövig nyomja, a méhszájamat izgatja és már el is élveztem.És számolatlanul élveztem el. Kb egy óra hosszan így baszott. Már a hüvelyemnek, az egész puncimnak elege volt, mire elélvezett, és persze érezve hogy lövi belém a gecijét én is elélveztem.
Elfeküdtünk, és csak kapkodtuk a levegőt.
Ránéztem az órára. 4 órát szexeltünk. Jól bírta.
A puncimnak utána 2 napig izomláza volt.
Ez történt az elmúlt hetekben.