A kis ribanc


Régóta ismertem Timit. Már általánosban is osztálytársak voltunk. Egy kis faluban laktunk (aminek a

nevét persze itt nem írom le), középiskolába a legközelebbi városba jártunk, szintén egy osztályba.

Régebben Timi csúnyácska kislány volt, és ­ valószínűleg emiatt – elég visszahúzódó és magányos.

Aztán hetedik végére szépen kigömbölyödött, alakja nőiessé vált, arcáról eltűntek a pattanások.

Ennek ellenére továbbra sem igen voltak barátai, a többi lány eléggé kiközösítette, bár azért a fiúkat

most már eléggé érdekelte. Én mindig viszonylag jóban voltam vele, főleg mert a kettőnk szülei

régóta ismerték egymást.

Valószínűleg ennek köszönhető az is, hogy mikor Timi és én kilencedikesek voltunk, a szülei engem

kértek meg, hogy korrepetáljam Timi akkor hetedikes húgát, Zsófit. Timi sem volt túl jó matekból, de

mindig megvolt neki a stabil hármas, viszont a húga hatodikban majdnem megbukott. Őszintén

megmondom, a második óránk után láttam, hogy semmi remény nincs rá, hogy Zsófika valaha is

javítani tudna matekból, akármennyit is korrepetálom, de persze ezt nem mondtam el a szüleinek,

hiszen nem akartam megbántani sem őket, sem Zsófit.

Na de a lényeg az, hogy mikor véget ért a tanév, Timi szülei megkértek, hogy esetleg nyáron is

foglalkozzak Zsófival, hátha a szünetben sikerül begyakorolnia az előző évben tanultakat. Ugyan ezt

nem tartottam túl valószínűnek, tekintve a kiscsaj hozzáállását. Állandóan talált valami kifogást,

hogy ekkor meg akkor ilyen meg olyan programja van, és nem ér rá matekozni, szóval jól kitolt

velem, nemegyszer még csak nem is szólt, hogy ne menjek, mert nem lesz otthon.

Egy ilyen alkalom változtatta meg visszafogott baráti kapcsolatomat Timivel.

Péntek délután volt, és lévén július közepe, baromi meleg. Úgy beszéltük meg, hogy háromra

megyek át korrepetálni Zsófikát. Gyalog mentem, mivel Timiék nem laktak messze tőlünk.

Bementem a kiskapun, amit nem zártak be, és csengettem a bejárati ajtó mellett lévő csengővel.

Aztán vártam. Senki nem jött ajtót nyitni, vagy szólt, hogy menjek be. Pár perc múlva újra

csengettem. Megint nem történt semmi.

­ Pedig hallottam, hogy szólt a csengő – gondoltam magamban – Talán nincsenek itthon? De akkor

miért volt nyitva a kapu? – morfondíroztam

Megint csengettem. Semmi válasz. Már kezdtem mérges lenni, de aztán dübögést hallottam, mintha

valaki leszaladt volna a lépcsőn, majd Timi hangját hallottam:

­ Ki az? – kiabált ki

­ Csak én vagyok, Peti – kiabáltam vissza

Aztán nyílt az ajtó, és ott állt előttem Timi.

­ Szia! – köszöntem – Jöttem korrepetálni a húgodat.

­ Szia, gyere be! – válaszolta Timi

Beléptem, és becsuktam magam mögött az ajtót. Aztán megdöbbenve vettem észre, hogy Timin

csak egy fekete franciabugyi és egy fehér póló van – ami alatt láthatóan nem visel melltartót.

­ Most tusoltam – mondta, látva zavaromat – hallottam a csöngetést, és gyorsan felkaptam valamit.

­ Ööö… értem – mondtam, és gyorsan elkaptam tekintetemet a Timi pólóját szinte átdöfő bimbókról.

­ Amúgy Zsófi nincs itthon, elment valahová. Azt mondta, hazaér, mire jössz. Ha gondolod, felhívom,

és megkérdezem, hogy mi van.

­ Okés, az jó lenne, köszi – válaszoltam

­ Fönt van a mobilom a szobámban, gyere fel te is – mondta Timi

­ Oké

Levettem a szandálomat és Timi nyomában elindultam felfelé a lépcsőn. Ahogy mentem föl, Timi

kerek kis popsija ott volt az orrom előtt. Azonnal erős bizsergést éreztem a gatyámban.

­ Ez fura – gondoltam magamban – korábban még sose gondoltam ÚGY Timire

Felértünk egy kis előtérbe az emeleten. Szemben volt Zsófi szobája, általában ott tanultunk, balra a

fürdőszoba, jobbra meg Timi szobája. Timi bement a szobájába, én meg utána. Nem volt valami

világos a szobában, mert félig le volt engedve a redőny, de így is láttam, hogy a szoba szép tiszta és

rendezett. Ez kicsit új volt nekem, mert a Zsófi szobája mindig borzasztóan rendetlen volt. Timi

bekapcsolta az íróasztalán álló kis ventillátort, ami forogni kezdett, és bár a szobában nem volt olyan

meleg, mint kint, nagyon kellemes volt az a kis hűs szellő.

­ Leülhetsz az ágyra, vagy a székre is – mondta nekem Timi

Én inkább a széket választottam, mert az ágyon szét volt dobálva Timi pár ruhája, és nem akartam

rájuk ülni. A táskámat, amiben a matekos cuccom volt, felraktam az íróasztalra. Timi felvette a

mobilját az éjjeliszekrényről, és felhívta Zsófit. Hallottam, ahogy a telefon kicsengett, majd kicsit

később a robothangot, amely közölte, hogy átkapcsolt hangpostára.

­ Bocsi – mondta Timi – úgy látszik, Zsófi megint nem akar matekozni.

­ Semmi baj – válaszoltam – nem te tehetsz róla. Azt hiszem, akkor én megyek is.

­ Ne! – mondta hirtelen Timi – Illetve… nem maradnál egy kicsit? Beszélgethetnénk, vagy valami…

­ Szívesen maradok egy kicsit – válaszoltam

­ Szuper! Hozhatok valamit inni?

­ Van hideg ásványvíz?

­ Igen, hozom.

Leszaladt a konyhába, majd hamarosan visszajött két pohár vízzel. Gyorsan megittam az enyémet,

mert szomjas voltam, aztán elkezdtünk beszélgetni. Timi közben letelepedett az ágyra, arrébb

dobálva a ruháit. Beszélgettünk mindenféléről: családról, iskoláról, hogy ki hol volt vagy hova megy

majd nyaralni, meg ilyesmikről. Aztán Timi pasijára terelődött a szó, mert megkérdeztem, hogy a

szülei találkoztak­e már vele. Erre elmondta, hogy a srác, akivel a suli végén, szóval kb. két hónapja

jöttek össze, szakított vele.

­ De hát miért? – kérdeztem meglepetten

­ Hát ő azt mondta, hogy azért, mert rájött, hogy nem illünk össze, meg ilyenek, de két nap múlva

láttam a Katival kézen fogva a parkban.

­ Ó… értem

Mindketten elcsendesedtünk, nem igazán tudtam, hogy mit kéne mondanom. Mit csináljak? Talán

próbáljam meg vigasztalni? De aztán Timi törte meg a csendet.

­ Na és te együtt vagy még azzal a tizenegyedikes csajjal? Azzal a Dórival, vagy kivel? – kérdezte

­ Nem, már nem – válaszoltam

­ És miért nem?

­ Nos, azért, mert én szerettem volna vele… izé… lefeküdni, érted. És megkérdeztem, hogy mit

szólna hozzá. Erre azt mondta, hogy becsaptam, azt mondtam, hogy szeretem, közben csak meg

akartam dugni, azt hitte, hogy más vagyok, mint a legtöbb fiú, de úgy látszik tévedett. Én teljesen

lefagytam, nem tudtam, hogy erre mit mondjak, ő meg elment.

­ Hát elég furi volt a csaj… ­ mondta Timi

­ Aha, igen – motyogtam

­ Én a helyében bármit megtettem volna érted – mondta halkan Timi

­ Ez nagyon kedves tőled – mondtam én viccesen

Timi felállt az ágyról, és odajött elém. Az egyik pillanatban terpeszben fölém állt, a következőben

pedig már az ölemben ült, velem szemben.

­ És meg is teszek mindent – suttogta a fülembe

Följebb tornászta magát, hogy közelebb legyen hozzám.

­ Megtartanál? Nem akarok lecsúszni – mondta, és a hangjának furcsa csengése volt,

Kicsit félszegen a derekára tettem a kezem.

­ Ez így nem jó. – mondta – Így nem tudsz rendesen megtartani

Azzal hátranyúlt, és lejjebb húzta a kezeimet, így már feszes popsiját markoltam.

­ Ezaz. Így sokkal jobb – mondta Timi, a hangja pedig megint furcsa volt, talán azt mondhatnám,

hogy kéjes – Tudom ám, hogy a popsimat nézted, mikor jöttünk fel a lépcsőn. Remélem tetszett.

Szólásra nyitottam a szám, nem tudom, vajon mit akartam mondani. De nem is számít, mert Timi

kihasználta az alkalmat, egész közel hajolt hozzám, és ajkait az enyémekre tapasztotta. A szája

forró volt, nedves és sütött belőle a szenvedély. Vizes hajának gesztenyebarna fürtjei csiklandozták

az arcomat és a nyakamat, miközben ő csak csókolt, mintha nem lenne holnap. Kezét felcsúsztatta

a pólóm alatt, tenyere a mellkasomra tapadt, körmei a bőrömbe nyomódtak. Szánk úgy összeragadt,

mintha sosem lehetne elválasztani, s nyelveink szédült táncot jártak. Aztán vége lett, Timi tüzes

ajkai elváltak az enyémektől.

­ Na, milyen volt? – kérdezte halkan, még mindig egész közel hajolva

­ Csodálatos – válaszoltam – Még sosem volt ilyen jó.

Timi egy kicsit távolabb húzódott tőlem. Én próbáltam követni őt a fejemmel, egy újabb csodás csók

reményében.

­ Nyugi kapsz, még jó pár ilyet – mondta – de egy kicsit várnod kell rá

Azzal még hátrébb hajolt, majd mindkét kezével megfogta a pólója szélét, és elkezdte lassan felfelé

húzni, hogy minél jobban kiélvezhessem csodálatosan barna hasának és kicsi, feszes melleinek

látványát. Nem is kell mondanom, hogy már eddig is igencsak éledező férfiasságom most elérte

teljes merevségét, és ezt már Timi is bizonyára érezte a nadrágomon keresztül.

­ Tetszik, amit látsz? – kérdezte, pólóját a földre hajítva

­ Igen, nagyon – suttogtam

­ Akkor mire vársz? Most a tiéd vagyok.

Nem is kellett ennél többet mondania. Bal kezemet levettem Timi popsijáról, és finoman tenyerembe

zártam az egyik csodás félgömböt. Lassan gyúrni, dögönyözni kezdtem, Timi pedig elmosolyodott,

látva, arcomon az elégedettséget. Egy idő után abbahagytam a melle dögönyözését, és csupán

mutatóujjammal köröztem finoman a hegyes kis bimbó körül. E tevékenységem láthatóan nagy

élvezettel töltötte el Timit is. Mikor száját halk sóhajok kezdték elhagyni, miközben jobb kezemmel

továbbra is a fenekét markoltam, hogy le ne essen, bal kezemet a melléről a hátára csúsztattam, és

felsőtestét közelebb húzva magamhoz, a számba vettem, és a nyelvemmel izgatni kezdtem finom

kis mellbimbóját. Sóhajai egyre hangosabbak lettek, nyilvánvalóvá téve, hogy igencsak élvezi az

akciómat. Mikor a nyelvem már egészen belefáradt e nehéz munkába, és egy pillanatra elengedtem

Timi bimbóját, hogy kicsit kifújjam magam, ő felemelte kezét, mellyel eddig a mellkasomat

támasztotta, ujjaival óvatosan megemelte az államat, és rámborulva újabb tüzes csókkal jutalmazott

meg. Miután ajkaink szétváltak Timi elhúzódott tőlem, majd felállt az ölemből. Mellkasa vadul

hullámzott az izgalomtól, miközben levette és félredobta fekete franciabugyiját, így már takarás

nélkül, teljes egészében láthattam gyönyörű, napbarnított testét.

Csodálatosan nézett ki. Én is fölálltam, levettem a pólómat, kicsatoltam az övemet és letoltam a

nadrágomat az alsómmal együtt, így megmutatva Timinek ágaskodó férfiasságomat, mely nem volt

ugyan túl nagy, de egyáltalán nem szégyenkeztem miatta. Timi hozzám lépett és jobb kezével

megmarkolta péniszemet. Izgalomhullám futott végig a testemen. Bal kezemet a tarkójára tettem és

fejét közelebb húzva megcsókoltam, majd jobb kezemmel felfedezőútra indultam lábai közé.

­ Nedves vagy – mondtam neki halkan

­ Tudom – kuncogott

Mutatóujjamat óvatosan barlangjába csúsztattam, ő pedig halkan felsóhajtott. Kicsit ujjaztam szűk

kis nuniját, miközben ő szerszámomat húzogatta egyre gyorsuló ütemben.

­ Felizgattál. Nem így akarok elmenni – mondtam, mikor egyre közeledtem a kielégüléshez

­ Gyere – suttogta

Kihúztam az ujjam, ő pedig elengedte férfiasságomat és kézen fogva az ágyához vezetett. Gyorsan

lelökött minden ágyneműt és ruhát az ágyról. Felmászott és a hátára feküdt. Követtem, és

feltérdeltem az ágyra. Felhúzta és szétnyitotta térdeit, feltárva előttem csodaszép, nedvektől csillogó

punciját. Férfiasságomat néhányszor végighúztam puncikáján, majd lassan beléhatoltam. Barlangja

elég szűk volt, ám kéjnedvei segítették behatolásomat. Megemelkedtem, kezeimmel

letámaszkodtam Timi mellet, és így ráhajolva, gyorsuló tempóban mozgattam ki­be péniszemet. Ő

egyre jobban nyögött és sóhajtozott. Nem volt nagy gyakorlatom a szex terén, meg Timi amúgy is

nagyon felizgatott, szóval szeretkezésünk nem tartott túl sokáig. Egyre gyorsabban és erősebben

dugtam, majd hirtelen rángás futott végig péniszemen, és éreztem, ahogy az ondó kilövell belőle.

Nem hagytam abba a mozgást. Egy pillanat múlva Timi egész teste megrándult, mellkasa ívbe

feszült, forró puncija pedig rászorult péniszemre, miközben én még mindig lőttem bele anyagomat.

Fáradtan engedtem el magam és feküdtem rá teljesen Timire. Egy ideig sóhajtozva és pihegve

feküdtünk így, majd mikor Timi nunija elernyedt, óvatosan kihúztam belőle farkamat, és oldalvást

lefordultam Timiről.

­ Peti – mondta nekem halkan – ez csodálatos volt.­ Tudom – válaszoltam – nekem is.

Timi felült az ágyon.

­ Gyere – mondta, megfogva a kezemet – zuhanyozzunk le

Kézen fogva vezetett ki a fürdőszobába. Beálltunk a zuhany alá, és élveztük a ránk folyó kellemesen

langyos vizet. Egy szivaccsal lassan lemosdattuk egymást, elidőzve az intim helyeken. Csodálatos

érzés volt egymás vágyaktól forró, nedves testét simogatni a zuhany alatt. Timitől újabb csodás

csókot kaptam, majd hirtelen letérdelt, és péniszemet kezdte húzogatni. Szájához emelte, és

háromszor ­négyszer végignyalta. Hangosan felsóhajtottam. Ő mosolyogva felnézett rám, majd

bekapta és szopni kezdte férfiasságomat. Egyszerűen csodálatos érzés volt.

­ Timi – szóltam, mikor már igazán felizgatott egyre gyorsuló ütemű szopása – azt hiszem, el fogok

menni

­ Nem baj – mondta, egy pillanatra eleresztve péniszemet – szeretném érezni az ízedet

Azzal újra bekapta, és folytatta a szopást.

Ahogy már éreztem, hamarosan elértem a csúcsra, és meleg ondóval töltöttem meg Timi száját.

Bármilyen magabiztos volt is, először megijedt, utána azonban egyre csak nyelte löketemet.

­ Ez fincsi volt, és jó sok – mondta, mikor a teljes szájába lőtt adagot lenyelte, és elkezdte

letisztítani maradékot a farkamról

­ Ti meg mi a francot csináltok, ha szabad kérdeznem?

A hangra mindketten odakaptuk a fejünket. A fürdőszoba nyitott ajtajában Zsófi, Timi 13 éves

testvére állt érdeklődő pillantással.