Baszós anyós


Mielőtt a történetbe bele kezdenék, nem árt egy kis környezet ismertetés. Az apropója a vendégségnek anyósom szülinapja volt. Együtt laktunk az elvált anyósommal, aki épp harmincnyolcadik szülinapját tartotta . A lánya húsz éves, mármint a feleségem. Én pedig huszonnyolc. Szóval, én a kettő közt valahol félúton, ezért sok élcelődésnek voltam céltáblája emiatt, eddig alaptalanul. A barátomról, aki meghívott volt, s két évvel volt nálam idősebb tudni kell, hogy nőtlen és nagy pecás. Az volt titkolt szándékom már rég óta, hogy összehozom anyósommal, és végre egyedül lakhatunk…De ne rohanjak a következő órák történései elé.

Gáspár barátom pontosan érkezett egy nagy csokor virággal, s valami nagyon márkás pezsgővel, hogy az ünnepelt egészségére bontsuk majd fel. Anyósom repkedett a boldogságtól, és tekintetünk egy pillanatra találkozott. Még ekkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Előkerült a sok finom sütemény és szendvics, a finom bor is fogyott, ami a nyelveket oldotta meg. Gáspárra nem ismertem rá, mert be nem állt a szája, no persze a pecás élmények…, mi más.

Egyszer csak nyelt egyet, – és gondolom az ital hatására levetkőzve gátlásait – egy jelentőségteljes szünet után bele kezdett mondandójába. Anyósomnak az arca kipirulva, ahogy csüngött minden szón, egyszóval most tátottuk nagyra a szánkat. A múlt hétvégén történt, kezdte a történetét a barátom,- a szokásos felszereléssel mentem ki a horgásztanyámra, mert volt egy kis faház, ahol meghúzhattam magam rossz idő esetén, no meg ha éjszakára is kinn maradtam.

Az idő nem volt, mint tudjátok valami jó, de a pecást ez nem zavarja.

Kipakoltam a mólóra a felszerelésem, aminek a történet szempontjából különösebb jelentősége nincs. Magamban örültem is neki, mert nem hozott lázba. Mellettem – folytatta tovább – két mólóra, ült egy esőköpenyes alak, akit egy intéssel üdvözöltem. Ő visszaintett, és kész. Alig tettem magam kényelembe a botjaim mögött, mikor a semmiből akkora szél kerekedet, s felhőt hozva magával, délután éjszakai sötétség lett. A nádas a vízig hajolt, s az eső ömlött. Ennek fele sem volt tréfa, amit tudtam. Összekapkodtam, és be a kis házba, de még futtában átszóltam:

– Gyere be komám húzódj meg, míg elmegy ez a vihar.

Csak mikor átszaladt, és a cók-mókját az előtéren ledobva belépett, akkor lepődtem meg, mert a komám egy nő volt. Látva ámulatom, akkorát nevetett, hogy zengett a faház.

Ahogy észhez tértem, a gázhősugárzóm begyújtottam, ami rövid idő alatt meleget varázsolt.

Lassan lekerült rólunk az esőkabát, s a meleg következtében kényelmetlenné vált az overall is. Láttam Ágit, mivelhogy így hívták, nagyon feszeng. Megtörve a kínos perceket fogtam, és levetettem a nadrágom és pulóvert, és ott álltam a boxeremben, meg a pólómban. Fogtam egy pléde,t s mondtam neki e mögött könnyíthet a ruháján, addig elfordulok. Ó nem fontos, nem szégyenlős, túl van már azon a koron, mondta. Fogta ő is, ledobált magáról mindent a póló és kis bugyi kivételével. Most látszott, hogy korához képest milyen feszes, jó alakja van. Magára terítette a plédet, és leült mellém a heverőre, s általánosságokról beszélgettünk. Egyszer azt mondja: nem csavarnád lejjebb a sugárzót, mert nagyon melegem van. Megfeledkezve magamról felugrottam, hogy eleget tegyek kérésének, s a pléd takarásából kikerülve láthatóvá vált, hogy a farkam igencsak feszíti az alsóm.

Ez nem kerülte el a figyelmét. Sőt, mikor visszafordultam a heverő felé, épp az arcával került egy magasságba. Ami ezután jött,.. anyósom, na meséld!

.

– Nos, elkapta a lábam, hogy ne lépjek tovább. Az alsón keresztül megcsókolta a szerszámom, ami igen hálásan vette, mert a boxer nyílásán ki is ugrott. Ím, itt vagyok! Ági, ahogy utána nyúlt kezével, róla is lesiklott a pléd. Egy mozdulattal lenn volt rólam. az alsó s szájával elkezdte kényeztetni…,lenyúltam a derekái lehajolva s a pólót áthúztam a fején. Akkor már a mellei igencsak Kívánták a szabad levegőt. Már nem voltak oly dölyfösek, de nagyságukhoz mérten feszesen tartották magukat. Ahogy ő a farkamat kényeztette, én a melleivel voltam elfoglalva.

Gyúrtam, bimbóját morzsoltam. Nagyon jól esett neki, mert sóhajai egyre szaporábbak lettek. Akkor elengedett és lerántotta magáról a bugyit, és nekem hátat fordítva négykézlábra ereszkedve felkínálta puncusát.

.

Egy gyönyörű borotvált barack volt, ami már levesesre érett. Széthúztam a combjait, s nyelvemmel finoman a résbe hatolva csiklóját izgattam. Mellőlem ebben a pillanatban nyögést hallottam. Anyósom feszengett a széken már kipirultan. Tovább mondta,- mesélj! Ágimnál egyre sűrűsödtek a sóhajok, sikolyok. Vonaglott a test előttem. No mondom, a kegyelemdöfést megadom, mert én itt megyek el kívül. Először csak a makkot tettem be, s a puncusa valósággal magába szívta. Úgy, hogy nem túl sok lökés után hatalmasat élveztem vele együtt. Nem sokra rá csendesült a vihar, de pecázás az este nem volt. A kukac máshol teljesített szolgálatot.

Na erre igyunk, és töltöttem mindenkinek pezsgőt.

– Gáspár, ez nagyon jó történet volt…igazi szülinapi ajándék az ilyen magányos asszonynak, így az anyósom.

Na, még sajnálom ha ráérek…

– Nos ha már így benne vagyunk…, mesélek én is egyet, ami a barátnőmmel történt meg, – kezdett bele a mama, s felhajtotta pezsgőjét bátorítás gyanánt.

A barátnőm a minap mesélte, nem biztos hogy ismeritek, hogy mi történt náluk. Ő özvegyen él a lányával és a vejével. Elég fiatalon maradt magára…,Képzeld Sárám, mondta! A lányom egy reggel, mikor a vejem elment a munkába sírva fakadt. „Mi a baj lányom, tán megcsalt?” kezdett érdeklődni.

„Á dehogy, ellenkezőleg. Állandóan dugna. Reggel pláne, mielőtt munkába menne, azzal nagy kőkemény farkával felnyársal. Nagyon fáj.” A barátnőm szája kiszáradt az elmondottak hallatán, s kioktatta a lányát, hogy mindketten jól járnak, ha kezelésbe veszi a dolgot. Azt tanácsolta neki, mivel hétvége jön, bízza rá a dolgot, s csak azt tegye amit mond. „Reggel mikor ébredtek, és megkíván, mondd neki, hogy új módszert találtál ki, és bekötöd a szemét. Kikötöd az ágyhoz a kezét, míg elmégy síkosítóért, de közben ne beszéljetek, mert fenn vagyok.”

A lány másnap így is tett. Az anyós mama meg beosont helyette, s a jól megtermett szerszámot bekenve síkosítóval magába vezette. A rég nem élvezett dologtól hamar a csúcsra jutott, de lovagolt tovább, mert a szerszám nem akart lankadni. Remegett az élvezettől, mikor is nagy sokára lecsusszant, a két melle közé véve a szerszámot, azt ott verte ki, betakarva az arcát spermával. Mint ki jól végezte dolgát, visszaült a farokra, és tovább lovagolt rajta egy szusszanásnyi időt nem engedve a vejének.

Most rajtam volt a sor, hogy nyeljek egy nagyot, mert vészesen hasonlított a reggeli szeretkezésünkre, de tovább hallgattam. Sára már a második orgazmusa felé közeledett, mikor meglátta,hogy a lánya a fotelben maszturbál. Ettől a látványtól mindketten egyik kezüket a szájuk elé téve tompították sikolyukat, így élveztek el, nehogy a veje meghallja, mert akkor lebuknak. A mama kiment, a lánya levette a kendőt és kioldotta a férjét. Az hálásan megcsókolta..

Nagyon boldogok voltak mindannyian.

Alig vártam, hogy Gáspár elmenjen. Alig zártam be az ajtót utána, mikor a két nőt elkaptam.

– Na akkor tisztázzunk a Sára dolgon valamit! Nem vagy mama olyan öreg, hogy egy magam fajta ne kívánjon meg. Nagyon is jó volt veled.

– Te miből jöttél rá, kérdezte fülig pirulva.

– Na miből?

– Tágabb voltál mint a lányod, de ez jó is volt, mert nem fájt annyira. Nos, ezután ha megkívánod nem kell bekötni a szemem, csinálhatjuk, ha mindkettőtöknek megfelel.

Anyósomnak hogyne felelt volna meg. A feleségem kicsit húzódozott, de végül is belement. Így, mintha ez lett volna a végszó, anyósom elkezdett vetkőzni és utána engem is, és elvonultunk a szobájába. Csak később követett a lánya bennünket. Azt hiszem, anyósom legszebb szülinapja volt ez a mai.

A történet itt nem végződik, mert tervem, hogy Gáspárt összehozom anyósommal kútba esett.

Ugyanis ő Ágival jár pecázni ezután. Nekem meg két nőt kell kielégíteni a háztartásban, ami egy részről jó, de hosszútávon, hogy viselkedik, nem tudom , de ráérek akkor gondolkodni…