A nejem és a házibará


Egyik este ismét össze jött a hármas parti, amit nagyon vártam. A páromból egyre jobban kiábrándultam de szexuálisan meg vonzott.

Élveztem hogy zavarba volt, hogy megaláztuk. Pár feles után megjött a házi barát beszélgetünk iszogatunk végül a szobába kötöttünk ki párom elég piás volt levetkőztettük, közbe mocskos szavakat mondogatunk neki pl most megfogunk szoptatni és ájulásig baszunk.

Ő zavartan mosolygott, levetkőztünk mi is a házibarátunk nem tétovázott félig álló farkát be is tette a feleségem csepp kis szájába ö meg egyre hevesebben szopott. Szép nagyra megnőtt. kB 19 – 20 cm vastag nagy makkú farka volt. Tetszett ahogy szopta a nagy faszt én meg kinyaltam addig a párom!

Aztán szép lassan hátulról betette a farkát egyre gyorsabban dugta a nejem közbe szopott engem. Egyre hangosabban élvezet remegett a lábba a feleségemnek. Utána bekente szűk kis popsiját síkosítóval ellenkezett de bele ment mondtam hogy basszad a segít is had lássam hogy élvezi.

Nem élvezte csak azt hajtogatta hogy ez fáj, engem viszont egyre jobban izgatott! Majd szét szakadt a kis segglyuka a nagy fasztól . Szinte sikított, a szeme könnyes volt én meg néztem az arcát és élveztem a látványt!

Mondtam a házibarátunknak hogy gyorsabban dugja és dugja be teljesen. Úgyis történt dugta jó gyorsan és bedugta teljesen mondta a feleségem hogy szét szakad nem bírja de én élveztem a látványt!

Pár percig bírta a feleségem és fájdalmában bepisilt úgy kapta!

A legszebb pillanat a vége volt mikor majdnem elélvezett a házi barátunk. Mondtam neki hogy a szájába élvezzen a páromnak. Kivette a farkát és azon mód a popsiból bedugta a szájába. Szopta a nagy faszt a feleségem mikor élvezet megfogta a fejét és tele élvezte a száját. Nagyon izgató volt aztán élveztem én a párom szájába úgy fel voltam izgulva hogy nem zavart hogy másik ember tele élvezte a párom száját és végül megcsókoltam a feleségem.

A házi barát megkérdezte hogy élveztem e, mondtam ,hogy igen, erre ő azt mondta, hogy ez majdnem olyan mintha öt szoptam volna le. Mondtam hogy igen, majd legközelebb téged is le foglak.

Mikor kikísértem megkérdezte, hogy benne lennék, hogy egymást kielégítsük?

Mosolyogtam és annyit mondtam, hogy jó éjt.