Mélytorok a liftben egy kiéhezett milf kurvával


Amikor az eset történt, kb 18-19 éves lehettem. Dögfáradtan jöttem haza suliból, éhes is voltam, szomjas is, szóval minden bajom volt. Amikor a tömbünk elé értem, láttam, hogy az egyik női lakó épp próbál megfogni egyszerre 3 táskát + a retiküljét, de nem megy neki. Gondoltam, segítek neki. Egyrészt, mert ismerős (bár az ismerős szó túlzás, csak köszönőviszonyban voltunk – akkor), másrészt meg jól nézett ki nagyon. 35 éves, magas, széles csípő, feszes fenék és mell, barna hajában szőke melírcsíkok. Nem volt se sovány, se dundi, teltkarcsúnak se lehetne mondani, de átlagos testalkatúnak sem. A nézésében volt valami, ami beindít szerintem minden férfit. Kissé talán szigorú, de egyben szexi, tüzes tekintete volt mindig. Mintha csak azt mondaná a szeme hogy „gyere, dugjunk édes!”.

Szóval odamentem hozzá.

-Jónapot, segíthetek?

-Nagyon megköszönném – mosolygott.

Miközben mentünk a lifthez, beszélgettünk. Mondta, hogy a férje dolgozik, ő pedig egész nap otthon unatkozik, és beugorhatnék egy kávéra amiért ilyen segítőkész voltam. Örültem a meghívásnak, hisz álmos is voltam, szomjas is, és az éhségemet is csökkenti a kávé. Beszálltunk a liftbe, és a sok táska miatt alig volt hely, úgyhogy elég szorosan álltunk egymáshoz. Én voltam hátul, ő elöl, és olyan szorosan álltunk, hogy a nadrágom a farkamnál pont hozzáért a seggéhez. Feszes, fehér nadrág volt rajta, ami alatt látszódott, hogy milyen tanga van rajta. Mivel picit magasabb vagyok nála, épp beláttam egy picit a mellei közé. Nem is kellett más, hogy felálljon a farkam: láttam a tangáját, a seggéhez hozzáér a farkam, és látom a melleit is, emellett mámorító a parfümje. Nagyon örömteli érzés volt, azonban már vártam, hogy végre kiszálljunk a liftből, mert féltem, hogy észreveszi hogy „ágaskodok”, és rossz néven veszi. Azonban nem! Nemtudom, hogy érezte-e vagy nem, de nagyon picit elkezdte ringatni a fenekét.

Egyszercsak megállt a lift. Áramszünet. A világítás is megszűnt, a lift sem ment tovább, mi pedig ottvoltunk ketten a sötét liftben. Ahogy kialudt a fény, Andrea kicsit megilyedt, és ilyedtében mégjobban hozzámnyomódott.

-Te jó ég, mi történt? Zuhanunk?

-Neeem. – nyugtattam meg.

-Villanyszerelőnek tanulok, konyítok már valamennyire az ilyesmihez. – folytattam.

-Akkor be tudod indítani a liftet?

-Á, nem látok semmit, másrészt pedig az áramszünet valószínűleg a szolgáltató hibája, úgyhogy lehet hogy 1 perc, de lehet hogy csak fél óra míg újra elindul a lift.

Nem mondott semmit pár pillanatig, aztán megszólalt:

-Előbb éreztem valamit a popsimnál, mi volt az? – kérdezte bájos hangon.

-Húha, érezte? Bocsánat.

-Semmi baj, de mi ez a magázás? Itt ágaskodik rám a farkad, és magázol? Tegezzél nyugodtan!

Amint befejezte a mondatot, egyszercsak annyit hallottam, hogy lehúzta a sliccemet, elővette a farkam, és elkezdte a nyelvével simogatni.

-Ha már így kettenmaradtunk, ne unatkozzunk! – ezután pedig bekapta.

Nem cécózott sokat, szinte egyből jó gyorsan elkezdte szopni. Hát a férjét komolyan megirigyeltem, olyan technikája van. Simán bekapta az egészet, pedig 19 cm-t eltűntetni nem lehet egyszerű dolog. Ahogy benyelte az egészet, néha ezzel egyidőben megnyalta a golyóimat is. Baromi jó volt. Mivel baromi gyorsan szopott, nem kellett túl sok, hamar elélveztem. A szájába lőttem. Úgy nyelte, mint kacsa a nokedlit.

Ezután nem sokkal visszajött az áram, és felmentünk hozzájuk.

Tehát az áram visszajött, mi pedig felmentünk Andreához. Bementünk a lakásba, levettem a cipőmet, beinvitált a konyhába, és kávét főzött. Úgy tett, mintha mi sem történt volna. Fura volt nagyon. Nem tűnt szomorúnak, csak egyszerűen nem ilyennek tapasztaltam a nőket, miután szopnak egy jót. Na de sebaj. Ő kávét főzött, én meg néztem közben a fenekét, miközben ő éppen nyújtózik a cukorért, ami a szekrény tetején van. Kíváló alkalom volt, hogy újabb segítséget nyújthassak. Odamentem, és levettem. Persze nem úgy, hogy mellálltam, hanem mögé, és mivel nekemis kicsit nyújtóznom kellett, igen erőteljesen hozzásimultam hátulról, ismét.

-Tessék, gondoltam segítek. – mondtam

Gyorsan megfőzte a kávét, töltött magának és nekem is 1-1 csészével, közben pedig cigiztünk egyet. Szemben ült velem, lábait egymásra tette, kicsit előrehajolt, úgyhogy mellei közé remek belátásom volt. Annyira bámultam a cickóit, hogy lehetlen volt, hogy ne vegye észre. Persze már kevésbé voltam zavarban emiatt, miután már leszopott.

-Na, ennyire beindítottalak? – kérdezte

-Csodálkozol? Egyszercsak hirtelen leszopsz a sötét liftben, most a melleidet illegeted előttem, nemcsoda hogy legszívesebben.. – félbeszakítottam a mondatomat. Nem akartam illetlen lenni, és telhetetlennek tűnni, ráadásul a férje akármikor hazaérhet a melóból.

-Legszívesebben mi? Mondjad nyugodtan, ne szégyellősködj! – mondta rendkívül nagy bájjal.

-Legszívesebben lerángatnám a ruháid, és megbasználak!

-Akkor hajrá, a kávé jó erős lett, úgyhogy biztos felpörögtél tőle rendesen. Na, gyere már!

Ekkor odamentem hozzá, levettem a pólóját majd a nadrágját, és belenyaltam a fülébe, közben pedig a melleit markolásztam. Nem fiatal már, nem is öreg, de mellei teljesen korrektek formára és állásra is.

Elkezdett újra szopni. Ekkor hallottuk, hogy a kinti ajtóban elfordul a kulcs. Nem tudtuk mitévők legyünk. A szívem olyan hevesen vert, mint még soha. Aztán utána teljes csend. Sehol senki, csak mi ketten. A szomszédja ért haza, és ő nyitotta a kinti ajtót az előtérben. Megnyugodtunk, viszont a nagy ilyedtség közepette lelankadtam. Andi kicsit nevetett, majd újra elkezdett szopni. Mivel én már kaptam eleget a jóból, megkértem, hogy négykézláb pucsítson nekem a konyhaasztalon. Ahogy bepucsított, mégjobban beindultam. Rózsaszín pinája és szűk feneke látványa mindenkit izgalomba hozna egyből. Legszivesebben egyből bedugtam volna neki, de tudtam, hogy még várnom kell, még nem jött el az idő. Elkezdtem ujjazni a pináját, közben az ánusza környékét nyalogattam. Nagy sóhajtásaiból tudtam, hogy bejön neki a dolog. Pár perc után már ujjazás közben az egyik ujjammal a csiklóját is izgattam, és a segglyukát nyaltam. Biztos a férje is seggberakta már, mivel kicsit tágabb volt a feneke, mint „normál” állapotban, úgyhogy nyelvem hegyét be is tudtam dugni a fenekébe. Ez őt is nagyon beindította, és engemis. Aztán ujjaim fürgeségét inkább a fenekében hasznosítottam inkább, és a pináját nyaltam. Erős illata volt, de nem pállott, poshadt, hanem kellemes. Igazi punciszag!

Egy ideig még nyaltam, majd lefeküdt a hátára az asztalon, és elkezdtem dugni. Pinája szinte izzott, nemcsoda, megdolgoztam rendesen. Ahogy keféltem, mellei szinte arcbacsapták, úgyhogy inkább megfogta őket, és elkezdte nyalogatni a saját bimbóit, utána pedig én szopkodtam, aztán megint ő, és így tovább..

Aztmondta, hogy szeretné, ha análisan is csinálnánk, de még kicsit tágítsam, de ne az ujjammal, hanem valami vastagabb, hosszabb tárgyal. Benéztem a hűtőbe, kerestem valamit, ami a célnak megfelelne, addig ő ujjazta magát. Találtam egy jó nagy kígyóuborkát. Bekentem egy kis vajjal, majd felnyomtam neki. Ahogy bedugtam, erőteljesen felnyögött. Utána a farkam visszadugtam a pinájába, amitől mégerőteljesebben nyögött. Mivel egy uborka volt a seggében, a pinája jelentősen összeszűkült, szinte annyira, mintha szűz lenne. Jó volt nagyon. Egy ideig dugtam még, majd szólt:

-Mostmár szerintem elég tág vagyok hátul is, kicsit szoplak, aztán dugd meg kőkeményen a seggem is!

Most mégvadabbul cumizott, mint a liftben, de nem csinálta sokáig, épp csak annyi ideig, hogy elég nyálas legyen. Kicsit nyaltam a fenekét, de mivel nem akartam, hogy fájjon neki, kerestem valami síkosítót, ami jobban csúszik, mint a vaj. Egy kis étolajjal bekentem a seggét, majd bedugtam a farkam. Szorított rendesen. Legszívesebben egész nap csak dugtam volna a seggét, de tudtam, hogy sajnos nemsokára elsülök, úgyhogy néha kicsit megálltam szoptatni és csókolózni. Ahogy dugtam, szinte megőrültem, ilyen keményen még soha nem dugtam seggbe senkit, de vadságom szerencsére nem zavarta. Alapból tüzes nézése van Andinak, de amikor meganalizáltam, úgy nézett, akár egy tigris. Amikor már éreztem, hogy nem sokáig bírom, kihúztam, elkezdtem verni, és ráélveztem a pinájára. A forró gecim végigcsorgott a pináján, le a fenekéig, majd lecsöpögött a járólapra. Amennyi a pináján maradt, azt ujjárakente, és lenyalogatta az ujjáról.

-Finom vagy még mindig! – kacsintott.

Ezután nemsokkal elmentem haza. Pár nappal később találkoztam vele egy boltban, de vele volt a férje is. Odajöttek hozzám, és Andi megkért, hogy majd az egyik nap felugorhatnék 2 óra körül, mert elromlott otthon a turmixgép, megszerelhetném, mert szeretne inni már egy kis répalevet. Értettem a célzást, úgyhogy felmentem hozzá a következő héten is. Érdekes módon sokszor elromlott „véletlen” az a turmixgép… 😉