Admete dermedten állt, és nem tudta, mit kellene tennie. Közben Marcus előmászott, és felöltözött.
– És gondolod, az Úrnő hinne neked? – kérdezte ellenszenvvel a hangjában, mire Lucretio megint megvillantotta tökéletes ragadozómosolyát.
– Ugyan már! Elég rád nézni meg a hamvas kis szűzre, és lerí, hogy valami lappang… Az Úrnő is jól tudja, hogy semmit sem tud neked nyújtani, de nem akarja, hogy másnál kapd meg a gyönyört… – vigyorgott, és közben még beljebb lépett. – Nos, azt hiszem, kedves Marcus barátunk, az est további részét a rendes helyeden is töltheted, az Úrnő mellett… – mondta, és közben nekidőlt a falnak, az ablaknál. Admete még mindig szótlanul nézte, ahogyan a kintről bejövő piciny fény körbevilágította az alakját. Félt, most jobban, mint eddig az első alkalomtól. Marcusról valamiért azt képzelte, hogy gyengéd lesz, de a lovász tökéletes napbarnított bőrét és izmait elnézve tudta, hogy itt a nyers erő fog győzedelmeskedni. Kívánta is, de rettegett is tőle.
Marcus egy pillanatig csak állt, aztán megvonta a vállát.
– Ha annyira akarod, megkaphatod. – mondta hideg közönnyel, és most nyoma sem volt az érces búgásnak, amitől kirázta a hideg Admetet. A lány elcsodálkozva figyelte, hogyan is jelenik meg a férfi igazi éne: már nem találta vonzónak, noha a teste nagyon jó volt, és senki sem utasíthatta volna vissza, de a modora és a hanglejtése most elárulta.
– Én… én… azt hittem… – suttogta halkan a lány, mire mindkét férfi ránézett.
– Mit hittél? Talán hogy annyira szép vagy, hogy beléd szeretett ez a kéj-fiú? Elfelejtheted kislány. Csinosnak csinos vagy ugyan, de… csak jól akarta érezni magát egy kicsit. – vigyorgott gonoszan Lucretio, mire Admete majdnem elsírta magát. Tényleg azzal áltatta magát néhány pillanatig, hogy a férfinek tetszik. Marcus nem szólt semmit, csak lassan felkötötte a saruját is. Minden szó nélkül hagyta el a szobát.
– Nos, kettesben maradtunk. – vigyorgott még mindig az ablaknál a férfi. – Talán nekem is megmutathatnád magad… – a hangjában olyan parancsolás volt, amitől a lány megint összerezzent.
– Ne, kérlek…
– Azt mondtam, vetkőzz! – a férfi nem emelte fel a hangját, de megvillant valami a szemében, amitől Admete jobbnak látta, ha cselekszik. Lassan, percekig babrált a ruhájával, mire türelmetlenül odalépett hozzá a férfi, és egy mozdulattal kioldotta és lerántotta róla a ruhát. Leplezetlenül mérte végig a lányt, akinek megroggyant a térde, félelmében lehunyta a szemét, miközben az arcára pír ült ki. A sírással küszködött talán?
Meglepődöttségére Lucretio nem teperte le. Érdes kezével megsimogatta a lány melleit, mire a mellbimbók rögtön ágaskodva jelezték, hogy igenis, nagyon élvezik, amit csinál. A férfi ugyanazzal a gonosz mosolyával nyugtázta ezt is. Admete lassan felnézett a férfire, és már nem félt tőle. Tudta, neki csak fájdalmat okozhat a nyers erő a férfiben, de ez fel is izgatta. Jobban, mint Marcus apró simogatásai és csókjai: ebben csak tüzes szenvedély lehetett, de a gondolat a fantáziájában motoszkált, bármennyire is próbálta kiűzni.
A férfi lassan tovább csúsztatta kezét, és újra a combok közé került, ahol forróságot és nedvességet talált.
– Ó, látom azért nem félsz annyira… – nem hagyta volna ki, hogy ne alázza meg!
– Nem érdeklesz! Tud meg, hogy ezt Marcus érte el! – Feltört belőle valami ellenkezés, mire a férfi arca hirtelen elborult, de rögtön visszatért a gúnyos mosoly.
– Na persze. – morogta, és közben megszorította a lány csiklóját, de annyira, hogy a lány halkan feljajdult, de utána rögtön fel is sóhajtott kéjesen.
– Ez is Marcus volt, mi? – kérdezte a férfi, de a nő csak megadóan pihegett.
Lucretio letérdelt elé, és lassan belecsókolt a szeméremajak közé. Admete még jobban felsóhajtott, és közben érezte, hogy térde ismét megroggyan, de most már a kéjtől. A férfi heves volt, és hamar érezte a lány az érdekes érzéki érzést, amikor a férfi a nyelvével a szűzhártyáját izgatta. Az izmai a hüvelyében ritmikusan összehúzódtak, de a férfi nem hagyta abba a nyalást.
– Várj… – nyögte a lány, miközben lassan már tántorgott volna. Az ágyig eljutott, és ott ledőlt, De Lucretio rögtön szétnyitotta a combokat, és ismét nyalogatta a lányt. Admete halkan nyögött, míg egyik kezének ujjai görcsösen markolták a lepedőt.
A férfi abbahagyta hirtelen, és felnézett. Egy utolsó csókot adott a csiklóra, aztán ujjait illesztette a lány hüvelyéhez, és lassan feldugta őket: először csak egyet, de Admete minden nyögésére tágult a hüvely, és a lány táncolása az ujján lassan elérte, hogy három ujja is a lányban volt már.
Hevesen élte át sorban a lány a kéjérzéséket, noha rettentően feszítette a férfi keze a szűzhártyáját. Nem tudta, hogy mit csinál, nem is érdekelte, de nem akarta, hogy vége szakadjon.
Kimerülten engedte el végül magát, ahogyan lassan Lucretio abbahagyta a ,,kínzását”. Kellett néhány pillanat, hogy összeszedje magát, de végül ő is kéjt akart biztosítani a férfinek. A férfi került felülre, de megfordítva rajta. Lassan ajkai közé vette a férfi ágaskodó szerszámát, és végignyalta először, oda-vissza, azután lassan engedte a torkára a falloszt, ami sokkal nagyobb volt, mint Marcusé, pedig az övét is nagynak találta a lány. Fogalma sem volt, hogyan lesz képes magába engedni a férfit, de nem is érdekelte.
Nyelvével ügyesen körözgetett, néha lefetyelő mozdulatokat tett, aztán meg is szívta a férfi makkját, mire Lucretio is elégedetten felhördült. Admete tovább akarta kényeztetni, kíváncsi volt a spermájának ízére, de Lucretio nem hagyta, hanem lassan újra megfordultak. A lány került alulra, ő felülre. Hevesen csókolóztak, olyannyira, hogy a lány ajkát felsebezte, de nem érdekelte őket. Admete körmeit a férfibe vájta, de az is szorította mindenhol, magához még közelebb húzva a nőt.
A nő széles terpeszbe szétrakta a lábát, ösztönösen tudta, mit kell tennie. Lucretio a hüvely bemenetéhez igazította a falloszát, aztán lassan behatolt.
Admete felnyögött fájdalmában és kéjében egyszerre. Lassan tudta csak magába fogadni a férfiasságot, de aztán hirtelen könnyebb lett. Kissé fémes szagot érzett: tudta, a szűzhártyája szakadt fel, és ki is vérzett valamennyire. De a levegőt jobban megtöltötte az erotikának illata, ami teljesen lenyűgözte.
A férfi kis mozdulatokkal indított, de aztán belefeledkezve lökött egyre nagyobbakat, a nő pedig összeszorított foggal tűrte a fájdalommal vegyes kéjt, amit érzett.
Sokáig mozgott benne a férfi, és a nő úgy érezte minden egyes lökésnél, hogy a teste valahol szétszakad, de Lucretio mindig lelassított ilyenkor, látva a szépséges sima arcon megjelenő fájdalmat.
Végül Lucretio egy utolsót lökött, egy erőset, és elment. Lihegve nehezedett a lányra, aki nehezen tartotta meg a súlyt, de behunyva a szemét nem szólt semmit sem. Végül a férfi minden szó nélkül lemászott róla, és lefeküdt mellé a kettejüknek kicsit keskeny ágyra.
Admete néhány pillanatig csak a falat bámulta, de aztán oldalra fordult, és a férfi mellkasára telepedett a fejével, és fáradtan szuszogott. Lucretio kicsit simogatta még a lányt erre, de aztán elaludt.
A lány sokáig fent volt még, és lassan már a könnyeit nyelte: soha, senki sem alázta meg őt ennyire, mint ez az ördögi páros: a két férfi megmutatta neki a kéjt, és a tiltott kéj utáni lelkiismeret furdalást.