Szexbanzáj

Az egész hétvége unalmasnak indult. Tavasz volt, és a tanuláson kívül nem terveztem be mást. A haverok se tájékoztattak semmi érdekesről, és nekik is bele kell húzniuk az évvégéig. Pénteken délután épp a tanulandó könyveket néztem át, amikor megcsörrent a telefon. Geri volt, az egyik haver. Azt kérdezte, ráérek-e szombat este, mert egyik ismerősénél buli lesz a villájukban, és semmi kedve egyedül elmenni, mivel alig ismeri az ottani arcokat.

– Hát, ha jó buli… – vontam meg a vállam bizonytalanul.

– Biztosan! A haverom unokatesójáéknál lesz, egy baromi nagy házban. Medence, szauna, stb. Azért neked szólok, mert tudom, hogy te nem leszel holt részeg, meg nem balhézol, és ismerlek. Amellett meg csajok is lesznek…

– Csajok. Jaja. – sóhajtottam. Sosem volt szerencsém a lányokkal. Egyszerűen akiknél próbálkoztam, mindig elcsesztem valamit. De megérhet ez a buli egy próbát.

– Jó, elmegyek. Hol találkozunk? – kérdeztem.

– Nyolckor nálunk? – beleegyeztem. Miután leraktam a telefont, elgondolkodtam, hogy jól döntöttem-e. A ház most hétvégén üres volt, rokonokhoz ment a család. Én azzal az ürüggyel maradtam, hogy tanulnom kell. Már bele is törődtem a magolásba, amikor Geri az előbb hívott. Az indulásig alig bírtam az anyagra összpontosítani.

Geri már a kapujuk előtt várt a kocsinál.

– Indulhatunk? – mosolygott.

– Persze. – vágtam rá, majd beszálltam a Fordba.

Kb. 20 percet mentünk, míg a házhoz értünk. Ház? Palota! A város szélén volt, több luxusházzal körülvéve. Szép zöld udvar, tujasövénnyel körbekerítve. Geri a vasrácskapuhoz parkolt, kihajolt az ablakon és megnyomta a kaputelefon gombját.

– Geri vagyok! Megjöttünk.

– Gyertek be! – csengett egy kedves női hang, és a kapu kinyílt.

– Ki volt ez? – kérdeztem, miközben a kocsival a többi autó mellé parkoltunk.

– Szilvi, András unokatesója.. Ő rendezi a partit. Rendes csaj, és még elég szép is. – az utolsó szavaknál rám kacsintott.

Persze, gondoltam, szóval olyan, akinél én totál esélytelen lennék.

A buli már elkezdődött, és meglepetésemre elég sokan voltak. Teljesen ismeretlen arcok. A legtöbb tipikus gazdag fazon gyereke. Én meg Gergő hozzájuk képest koldusok voltunk. Ilyen és hasonló gondolatok jártak a fejemben, miközben a szebbnél szebb lányokat vettem szemügyre. A következő pillanatban, a kaputelefonból ismerős hang szólalt meg mögöttem.

– Sziasztok! – megfordultam, és egy karcsú, vonzó lány állt előttem. Barna haja vállig ért, sötét szemei barátságosan ragyogtak. A kevés szemfesték és szájfény nélkül is vadító lett volna. Fekete ruhát viselt. Vállait és térdét engedte csak láttatni, de ez is elég volt. Egy-egy sört nyomott a kezünkbe, és mosolyogva intett körbe.

– Érezzétek csak jól magatokat. Hajnali négyig akár… Holnap délután jönnek haza a szüleim. Szóval buli van ezerrel.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy mélyen a szemembe néz. Gyönyörű szemei voltak. Gergő zökkentett ki a kábulatból.

– Hja, bocs Szilvi! Elfelejtettem bemutatni. Ő Robi. Őt hívtam el, mivel mondtad, hogy hívhatok havert.

– Jól van na! nem kell magyarázkodnod. Jól tetted, hogy elhívtad. – kezdtem kényelmetlenül érezni magam, mert még mindig a szemembe fúrta tekintetét.

– Ő pedig Szilvi. – próbálta folytatni Gergő, de inkább hagyta a dolgot.

– Figyelj, Gergő, nyugodtan nézz körbe, én meg körbevezetem Robit, úgyse volt még itt. Ugye? – mosolygott rám.

Amikor elindultunk még gyorsan odasúgtam barátom fülébe, hogy mindig ezt csinálja-e Szilvi, mire megrázta a fejét:

– Haver, asszem de egy rohadt mákos pancser vagy…

Szilvi vidáman mutogatta a ház részeit, miközben a bulizó arcokat kerülgettük. Le se bírtam venni róla a szemem. Kezdtem lassan elhinni, hogy nem álmodok. Egy szexi csajjal vagyok egy villában egy bulin. Beszélgetni kezdtünk. Mikor megnéztem a telefonomat, akkor kaptam észbe, hogy már fél 11. Gergő már kicsit tántorgott, amikor utoljára láttam. A buli ment ezerrel. Ahogy a bejárati lépcsőn ültünk egymás kezét fogva, Szilvi mélyen a szemembe nézett, és valami furcsa ragyogást fedeztem föl benne. Libabőrös lettem, ahogy ujjai egyszerre a két lábam közé vándoroltak.

– Gyere. – állt föl hirtelen.

Az emeletre követtem, ami teljesen üres volt. Sehol senki. Megfogta a kezem, és egy szobába vezetett. Minden bizonnyal az ő szobája volt, egy nagy franciaággyal a közepén. Bezárta mögöttünk az ajtót.

– Egy ideig azt hiszem, kibírják nélkülem a srácok. – mondta pajkosan, és összehúzta a függönyt. Amikor ott állva végre felocsúdtam, éreztem, hogy nagyon szűk a farmer. A lány leült az ágy szélére, és ujjaival intett, hogy menjek közelebb.

– Nagyon kívánlak.

– Én is. – csúszott ki a számon. Kezdtem elveszíteni az önuralmamat.

Odamentem hozzá, mire ő csípőmet feje elé húzta, és ügyes mozdulatokkal kibontotta a nadrágom. A bokszerem dudorodását széles mosollyal nyugtázta. Miután az alsónadrág is lecsúszott a lábszáramon, már éreztem is nyelvét a makkomon. Először csak lassan nyalogatta alulról fölfelé haladva, be-beszippantva a herémet is, majd bekapta tövig. Nagyon jó érzés volt, ahogy nyelve vadul dolgozott. Megijedtem egy picit, mert éreztem, hogy hamar el fogok menni.

– Szilvi… mindjárt elélvezek…

– Nem baj. Engedd el magad! – suttogta, és újra bekapta hímtagomat. Bal keze levándorolt combjai közé, és egyenletesen masszírozni kezdte bugyiján keresztül punciját. Végem volt. Rám tört az orgazmus. Farkam lüktetve töltötte Szilvi szájába nedvét. Halkan nyögve nyelte le, egy cseppet se pazarolva el. Majd kivette szájából és felállt. Lassan levettem róla a fekete ruhát, és most már szabadon láthattam melleinek telt domborulatait. Az ágyra húztam, és hanyatt fektettem.

– Ezt nem hagyhatom viszonzatlan – mondtam, és csókolni kezdtem melleinek szabadon eső részét, közben pedig megszabadítottam izgatóan fekete melltartójától. Lefelé haladtam, egészen a bugyijáig, ami már egészen nedves volt. Nagyon felizgatott. Szépen lehúztam azt is, és végre elém tárult simára borotvált rózsaszín puncija. Nyalni kezdtem, egyre mélyebben köröztem benne, és Szilvi sóhajaiból ítélve jól csináltam. Fürgén járt a nyelvem az ajkak között. Ekkor két kezet éreztem a fejemen, ami kezd a két női láb közé szorítani. Majdnem megfulladtam, de nem érdekelt. Szilvi egyre sűrűbben nyögött, majd amikor már azt hittem kiesik a nyelvem és megfulladok, a női test megvonaglott. Egy elnyújtott jaj kíséretében elélvezett a barna szépség. Érezem a számban az isteni nedű ízét, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Kezdett kiengedni a szorításból. Rövid szünet után feltámaszkodott, és bágyadtan szólalt meg.

– Bocs, ha majdnem megfojtottalak.

– Túlélem. – vontam meg a vállamat, miközben letöröltem számról a lány nedveit. – Folytathatjuk?

– Ha akarod? – mosolyodott el fehér fogait kivillantva.

– Akarom.

Följebb csúsztattam az ágyon, levettem teljesen a nadrágot és a pólómat és fölémásztam. Késlekedés nélkül hatoltam belé. Könnyen csúszott belé a farkam az előjáték következtében. Lassú ritmusban kezdtem, közben ajkaink forró csókban forrtak össze. Nyelveink vadul játszadoztak egymással. Szilviből csak elfojtott hangok törtek elő. A fenekemre csapott, jelezve, hogy gyorsítsak. Én engedelmeskedtem. Péniszem vad iramban járt ki-be, fehér habot préselve ki a punciból. Gyorsan oldalra fordítottam finom testét, föltartottam egyik lábát – ahogy a pornófilmekből lestem el – ,és oldalról löktem belé dákómat. Már csorgott rólam a víz, de neki nem volt elég.

– Fordulj hanyatt! – nyögte.

Megfordultam, és ő lovagló ülésbe helyezkedett, így a saját ritmusában lehetett. Erőteljes mozdulatokkal ringott rajtam. Mély sóhajokkal újra elélveztem, szinte ugyanakkor végre elérte a csúcsot, de meg kellett tartanom, nehogy ledőljön rólam a gyönyörtől. Lassan leereszkedett mellém az ágyra és csak mélyeket lélegzett. Nem tudom mennyi ideig feküdtünk hanyatt meztelenül ott egymás mellett, de nagyon jó érzés volt.

Kéz a kézben jöttünk le az emeletről, de senki nem figyelt föl ránk. Gergő sokszor kérdezte, hogy mit csináltunk, hol voltunk két órán keresztül, de mindig mosolyogva kitértem a válasz elől. Azóta Szilvivel sokszor találkoztam, de nekem akkor is az az éjszaka marad a legemlékezetesebb. Mikor elbúcsúztunk a legutóbb, egy forró csók pillanatnyi szünetében a fülembe súgta:

– Jövő hétvégén buli lesz a házunkban. Ugye eljössz?