Szüleimmel sikerült megegyeznem, hogy ne legyenek otthon, mert házibulit szeretnénk tartani, mondanom sem kell, hogy nagyon nehezen álltak rá a dologra. Barátaim és az én meggyőzőerőm végül elégnek bizonyult, így neki lehetett állni a szervezkedésnek. Őrült mennyiségű alkoholt szereztünk be, és mind ehhez rengeteg petárdát. Átalakítottuk a ház földszintjét, mindent a bulinak rendelve alá. Olyan 10 emberre számítottunk. Szilveszter délelőttjén siralmasan nézett ki a helyzet, tekintve, hogy a meghívott 7 lányból és 2 srácból (négyünkön kívül) még csak 2 lány és a két srác jelzett vissza, így hát nekiindultunk, hogy kiderítsük mi is lesz este.
Kiderült, hogy a maradék 5 lányból egy sem jön hozzánk a bulira, mert máshová szívesebben mennek el, nem volt mit tenni, ott álltunk két párocskára várva négyen, kiéhezve. Mindent egy lapra kellett feltennünk és este tíz órára úgy kellett várnunk a négy vendéget, hogy nekünk is legyen nőnk, különben megint csak a bebaszás marad, a baszás meg valahol odaát… Srácokból előjött az isteni szikra, hogy osztálytársainkat és egyéb csaj haverokat kérdezzünk végig, kinek nincs még programja, de ez elég reménytelennek látszott az utolsó pillanatban, de azért mi megpróbáltuk. Próbálkozásunkat siker koronázta, összeszedtünk még hat lányt, csak hát el is kellett mennünk értük, meg haza is kellett őket szállítanunk. Nem bizonyult könnyű feladatnak, egy trabanttal felhajtani hat lányt, de volt rá egy délutánunk. Autókázás közben a hangulatunk már a tetőfokára hágott, az elfogyasztott csekély mennyiségű bor ebben csak a segítségünkre volt.
Este nyolcra már ott ültünk nálunk a hat lánnyal, és igen hangosan beszélgettünk, lassan közelítve a kényes témához, a szexhez. Este tízre már a felállás is kezdett nagyjából letisztázódni, meglepetésünkre két lány is egyre közelebb került egymáshoz. Addigra már alacsony volt az alkoholunkban a vértartalom, az éppen érkezők pedig tudtak, hogy mi már előbb elkezdjük, őket sem kellett félteni, a két srác szinte beesett az ajtón. Örömmel konstatálták, hogy nem egészen az a társaság összetétele, amire ők számítottak és szép lassan bekapcsolódtak ők is a beszélgetésbe. Éjfélig semmi különös nem történt, már kezdtünk aggódni, de azért felbontottuk a pezsgőt, elénekeltük a himnuszt, és kimentünk megtartani a szokásos kb. egy órás petárdacsatánkat. A lányok neheztelve vették tudomásul, mire készülünk, de mi megnyugtattuk őket, hogy nem tart sokáig. Úgy döntöttek addig tévéznek egyet.
Mire beértünk a lányok csinálhattak valamit, mert nagyon gyorsan kapcsoltak ki a tévét… Mi ezt egy mosollyal nyugtáztuk és mindenki megkereste a maga párját, és újból indult egymás szekálása. Hajnal 2 fele járhatott már az idő mire kitaláltuk, hogy üvegezhetnénk, a lányok simán bele egyeztek. Így hát nekifogtunk. Szép lassan választottamról Csilláról is elkezdtek lekerülni a cuccok, meg a többiekről is. Megegyezés szerint, az első pucér emberig tartott a játék. Ez az egyik csaj lett a lánypárosból, ezután valahogy már senkinek nem akaródzott felöltözni, mindenki valami nyugis hely iránt érdeklődött, úgyhogy szép lassan különváltak a párocskák és mindenki a maga útjait kezdte bejárni a lányokkal.
Én ott maradtam Csillával a nappaliban, hátradőltem a bőrfotelban és egy szál boxeralsóban gyönyörködtem idomaiban. Rajta csak egy tanga volt már ez alól is látszott, hogy nem semmi élményben lesz részem, az első borotvált punci az életemben. Már a gondolatba is beleborzongtam és az alkohol által elnyomott férfiasságom is kezdte megtalálni önmagát. Csilla is kezdte érezni, hogy ez nem az a helyzet, amit el kell szalasztani, így hát közelebb jött és odahajol hozzám. Megcsókolta a nyakam és belesúgta a fülembe a számomra igen meglepő kérdést: ” Gondolod hogy képes vagy rá?” Mintha csak elfújták volna a részegséget, a következő pillanatban majdnem tiszta szemmel ránéztem és megsimítottam az arcát:
– Igen!
Nem sokat teketóriáztam, elvégre nem akartam, hogy kárba menjen az idő így hát arcáról szép lassan vándorolt a kezem lefele, megfogtam a derekát, és az ülőgarnitúrára fektettem. Mellédőltem én is, és elkezdtem simogatni szép lassan, nem tudtam mennyire bátor, csak azt, hogy 17 éves múlt nemrég, hát nem akartam, hogy megijedjen. Nem teketóriázott sokat, lehúzta magáról a bugyiját és megkért, hogy térdeljek fölé. Megfogta a boxeremet, és már húzta is lefele, ezek után a fejemet a melleire húzta és elkezdte izgatni magát, miközben csókolgattam. Szép lassan levándoroltam és belenyaltam a puncijába, éreztem, hogy vágyik rá, de gondoltam szórakozok vele egy kicsit. Így hát elindultam a combjait csókolgatva lefelé a térdéig és vissza, még egy nyalás, és vissza a pocijára, a második nyalásnál már felnyögött, de nem kegyelmeztem meg neki, gondoltam várjon csak, még jobb lesz neki, ha végre megkapja. De már nem kellet sokat várnia, levonultam a számomra is oly kedves, teljesen csupasz puncihoz, és elkezdtem nyalogatni végig a nagyajkait, azután egy rövid időre beszívtam a csiklóját is, halkan felnyögött. Nem kellett tovább várnia, feldugtam neki a nyelvem amennyire csak tőlem tellett, és belül kezdtem el nyalogatni, gyönyörnedveinek íze egyszerűen csodálatos volt, egyre csak nyalogattam, azután az ujjamat vezettem a nyelvem helyére, és azt is tövig nyomtam bele.
Ekkor már nagyon gyorsan vette a levegőt, zihált és fújtatott, úgyhogy maradtam a nyalásnál, szépen lassan érzékien, majd egyre gyorsabban nyalogattam a csiklóját, miközben ujjammal a popóját kezdtem környékezni. Na ettől teljesen begerjedt, görcsbe rándult és felsikoltott. Nem hagytam pihenni, amíg csak nem lazult a görcs, azután végig a felsőtestén puszikkal haladva megcsókoltam. Teljesen elpilledt, de csak egy rövid időre, azután ránézett merev tagomra, majd hirtelen rám. „Ó majd el is felejtettelek!”, szólt, erre én gondoltam, csak elnyomok egy gyenge poént „Az nem lenne túl jó!”, így hát szép lassan helyet is cseréltünk, most ő feküdt a lábaim között és mar szopogatta is a dákómat. Először csak a makkot, de azután szép lassan ütemesen elkezdte szívogatni, és nyalogatni az egészet. Közben a golyóimat masszírozta az egyik kezével. Én miután beleuntam abba, hogy nézzem, kértem fordítsa felém a punciját. Nem kellett neki kétszer mondani. Így hát a jól ismert 69-est kezdtük játszani. Átvettem az ütemet és ugyanabban az ütemben kezdtem el nyalogatni, időnként az ujjamat is belevéve a játékba. Majd mikor már úgy éreztem, megint közel jár a csúcshoz, elkezdtem újra a popsilyukát simogatni, és szép lassan belehatoltam az ujjammal. Neki sem kellett több, elkezdtem mozgatni a popóját, de nem hagyta abba a farkam kényeztetését.
Nekem is közeledett már a csúcs, de egyszer csak megint megmerevedett a teste és egy hangos nyögéssel újra elélvezett. Ezek után már nem tudtam mi lesz, tekintve, hogy megint csak lefeküdt mellém és nem nagyon mutatott a halk nyögdécseléseken kívül életjelet. Ekkor gondoltam egyet, mögétérdeltem és felhúztam őt is térdelő pozícióba, majd a farkamat végighúztam a két gömb között, érintve mindkét nyílását, ekkor megint felnyögött és mikor érezte, lyukon vagyok újra, egy hirtelen mozdulattal bele is tolta a punciját a farkamba. Nekem sem kellett több, elkezdtem mozogni előre hátra, közben simogattam a csiklóját, ő pedig szinte minden mozdulatra felnyögött.
Szép lassan ránehezedtem és hasra fektettem, széttártam a lábait és elkezdtem újra dugni, egyre erőteljesebb tempóban, éreztem, hogy már teljesen kimegy belőlem az alkohol hatása, és közeleg számomra is a vég. Így hát kihúztam és kértem, hogy most már folytassa szájjal vagy kézzel, mert mindjárt kész vagyok. Erre ő azt mondta, hogy menjek csak vissza, még ő sem élvezett el most, de közel jár hozzá, így hát összeszedtem magam, és újra elkezdtem dugni. Ekkor ő megfogta a fenekem és csak húzott magához. Nem bírtam tovább, szóltam, hogy jön a vég, de nem akart kiengedni, majd egyszerre rándult görcsbe a testünk, és mivel még mindig húzott magához belelövelltem a gecim. Elernyedt a teste, és lehanyatlottak a kezei, én meg csak feküdtem rajta, majd melléfordultam, szűkösen fértünk csak el, úgyhogy most ő oldalt fordult, és elkezdte letisztítani a szerszámom. Elkezdtem imádkozni, mivel sokat ittam, s másodszorra csődöt mondok, és imáim meghallgatásra találtak. Erre Ő kérdőn nézet rám. Én meg mit tudtam mit csinálni, bólintottam jöhet a folytatás.
Elkezdte verni a faszom, de közben magát is izgatta, a második menetre látta rajtam, hogy teljesen kész vagyok már, de vágyai még nem engedtek neki megálljt. Arra lettem figyelmes, hogy a popójában nyúlkál, miközben éppen engem szopogatott, és nyalogatott újra, hangos nyögések közepette. Vadul szívta és nyalogatta a szerszámot, éreztem, hogy megint kezdek közelíteni valami felé, gondoltam szólok is neki, hátha másra készül, én már tudtam, hogy nem lesz még egy lehetősége azon az éjjelen. De mire megszólaltam már ő is mozdult, szépen fölém guggolt, és bevezette a meredező dákómat a popójába, először épp csak makkig, de azután, ahogy egyre inkább belendült, már tövig benne voltam. Mikor érezte, hogy biztosan tart, elkezdte ujjazni magát de nem hanyagolta a fel le mozdulatokat sem.
Éreztem megjött újra a gyönyör pillanata számára is és számomra is, ő is magasan járt már újra, egyre nagyobbakat nyögött és egyre fokozta a tempót. Most nekem kicsit előbb sikerült elmennem, mint neki, de nem neheztelt érte, egy hirtelen mozdulattal lecuppant rólam és magát tovább izgatva egy-két percen belül megremegett a teste felsikított, majd elernyedt ő is, és mellém bújt. Szerintem öt-tíz perc sem telt el, de már aludtunk is, valamikor dél körül arra ébredtem, hogy a mellkasomat cirógatja. Megcsókoltam, feltápászkodtam mellette, és indítványoztam egy fürdőzést. Velem jött, de ott már nem történt semmi, ez főleg azért volt, mert iszonyú másnaposság gyötört annak ellenére, hogy este nem éreztem magam túlzottan részegnek. Azután a többiek is lassan összekészülődtek, és szépen elkezdtük hazafuvarozni a lányokat. Csilla egyik Vácra suliba járó haverom ismerőse volt. Megegyeztünk ugyan, hogy találkozunk még, de őszinte sajnálatomra azóta sem láttam, és van egy olyan érzésem, hogy most már nem is fogom.