Enike egy szőke, szüz kislány volt aki mé egy képet sem igazán akart küldeni magáról, mert szégyenlös volt. Hosszas írogatás után elhatároztam hogy ha végre nyáriszünetben hazamennék magyarba, tuti ráhajtanák, vagy csak megfognám a kerek kis fenekét. Hazamentünk családdal, vidéken maradtam unokatesóméknál, abban a faluban ahol Sefike is lakik. Kipakolás, alvás és tusolás után hívtam is ki Stefit a focipályára 5-7 spannal együtt. Focizgattunk, eviccelődtünk Stefi fenekén stb. Amikor már mindenki haza tiplizett és csak én és Stefi voltunk, megmutattam neki hogy kell normálisan erőset lőni, cicanadrágban volt én pedig műszálas rövidgatyába amin egyből meglátszott volna ha áll a farkam szóval próbáltam nem Enike cuki, kerek feszes fenekét nézni. Mutogattam hogy kell bedőlni a lövésnél, egyensúlyt helyezni stb, de a feneke mindig hozzáért a kezemhez, és elkezdtett dudorodni a farkam… azt tettetem hogy szomjas vagyok azt kimegyek inni a kúthoz. Nem jött be, tudta mi a helyzet. Elmosolyodott majd így szólt, lámlám nem is két centi az az izé, mivel mindig írogatta hülyeségből hogy mit akarok a 2 centimmel.
Ugye? Válaszoltam.
Na menj inni utánna meg mutasd meg. Elkápráztam hogy Enike megakarja nézni, mivel én nem így ismertem. Elmentem inni, visszamentem, sehol senki, gondoltam magamba hogy a kis kurva átbaszott, majd megláttam a pály mögött a bokroknál, ahol szó szerint senki nem látott minket. Odamentem, megkérdeztem hogy biztos akarja-e, azt felelte persze.
Lehúztam a gatyámat, majd kivettem a farkam. Woaw ez nem is két centi, lehet hogy tévedtem? Mondta kényesen, kurvásan. Nézegett, majd letérdelt elém. Ugye nem akarsz leszopni itt?? Kérdeztem.
Dehoogy csak megnézem közelebbröl. Megfoghatom?? kérdezte
Hát miért is ne, csak jól jöhetek ki belőle. Megfogta a puha, selymes, meleg kezével, simogatta majd felállt. Okés eleget láttam, most megfoghatod a seggemet. Nagyon jól éreztem magam, álmaim csaja most csak úgy felajánlja magát foci után. Megfogtam, simogattam, majd megcsókoltam Stefit. Pihe puha ajkai mintha megakarták volna enni a számat. Én csak tovább markolásztam a seggét és döfköttem az ujjammal a segglyukát. Tetszett neki és tovább csókolt. Majd egyszercsak elkezdtett lefele menni, a hasamon keresztül, a farkamhoz ért ahol megfogdosta a gatyámat majd lehúzta azt. Megfogta a faszom majd csókolgatta.
Hát de, itt akarsz leszopni. Mondtam neki, ő meg csak nevetett és csókolgatta a farkamat. Majd elkezdte igazán nyalogatni, szopkodni. Nem sokáig szopott 6-8 percig amikor mondtam neki hogy nemsokára elmegyek, nem érdekelte és csak szopta, szívta, cirógatta a farkam. Majd amikor elélveztem kivette a farkam a szájából és az arcára lövelltem a spermát, amit le is nyalt,és lenyelte. Felállt és amikor azt hittem hogy már vége…
Köv rész 100 szív után jön ahol Enike nagyon jól tűri ha pináját, és kerek fenekét keményen basszák.
A nejem és a nagy fasz
Kibontottam egy üveg bort, és leültünk a konyhában. Sanyi odáig volt a páromtól, és tőlem, hogy ezt engedem neki. Azért, az nem esett jól, amikor megjegyezte, látja, hogy előtte nem igen volt még rendesen megdugva a kisasszony, bár a lelkem mélyén tudtam, hogy ez így van.
Visszatérve a szobába, meglepve tapasztaltuk, hogy a párom úgy fekszik, ahogy hagytuk, és édesen alszik. Betakartam, és mellé feküdtünk, mondva, hadd pihenjen. Bekapcsoltuk a tv-t. A bor megtette hatását, én is elszunyókáltam.
Arra ébredtem, hogy mellettem beszélgetnek. Sanyi faggatta a párom, hogy neki hogy jó, és közben a takaró alatt a keze is dolgozott. A párom azt válaszolta, hogy ez annyira új, sose volt még mással előttem, és nem gondolta, hogy így fogja élvezni. Sanyi faggatta, hogy miben más, és égtem, amikor azt mondta, hogy nagyon jól feszíti a farka, és annyira kitölti, mint én soha. Elmondta, hogy velem lovagolva szokott élvezni. Sanyi kérte csinálja vele is. Nem nagyon kérette magát, az ölébe telepedett, és örömmel jegyezte meg:
– De jó kemény a farkad!
Csak lestem a félhomályban, ahogy egyre jobban beleül a farokba, két kezével Sanyi mellkasára támaszkodik, és behomorítva ringatózik. Kis idő múlva felnyögött:
– Érezd, ma harmadszor megyek el!
Sanyi megfogta a csípőjét, lenyomta az ölébe, a párom nagy nyögésekkel élvezett, majd ráborulva kérte:
– Kérlek, engedj, nagyon nyom!
Kis pihenő után a párom megkérdezte:
Veled mi újság, te nem is élvezel engem?
Sanyi szabadkozott, hogy nem akar úgy járni, mint tegnap, azért vigyáz, de a nőm erősködött, hogy szeretné, ha élvezne benne.
Nem bírtam tovább, megszólaltam:
– És velem mi lesz?
A kedvesem hozzám hajolt, elkezdte verni, majd szopni a farkam, mire Sanyi felhúzta négykézlábra, hátulról elkezdte dugni, miközben ezt mondta:
– Na, én meg ezt szeretem!
A nőm kapaszkodott a farkamba, miközben felnyögött:
– Istenem, nyomod a köldököm, úgy bennem vagy.! Finomabban!
Láttam, a haver nem itt járt, minden lökésére nyögött és jajgatott a kis párom.
– Nézd haver, most élvezem tele a feleséged!
A nőm azt sikította:
– De forró, bepisiltem!
Én közben a párom kezébe élveztem.
Aztán eldőlt, mint egy zsák, és azt motyogta:
– Ez durva volt, a vége már fájt.
Nem tudtam mi a baj, lámpát gyújtottam. A párom nunijára nem ismertem rá. A kis rés helyén nagy vörös üreg tátongott, amiből még mindig csorgott Sanyi bőséges spermája. A haveromra néztem, aki vigyorogva hárított:
– Te mondtad haver, hogy rendesen basszam meg!
A nőm vádlón pillantott rám:
– Ezt kérted? Akkor tudd, hogy sose élveztem még ennyire!
Amatőr pornó forgatás
A történet, amit elmesélek, három éve történt, pontosan a 20. születésnapom előtt egy nappal.
Akkor még Pesten laktam szüleimmel egy kétszintes családi házban, éppen ezért sok ismerős, főleg anyámék társaságából, nálunk tartotta a szülinapi buliját, vagy egyéb hasonló népünnepéjt. Sohasem ellenkeztem, mert mindig volt kaja és pia, amit a szobámba cipelve élvezhettem. Néha letévedtem a társaságba, de nem volt jellemző. Egészen az első olyan esetig, amit most elmesélek.
Mielőtt Budapestre költöztünk volna, Szegeden laktunk, és legtöbb ismerősünk a szegedi körből való. Ezen a hétvégén is anyám régi munkatársnője és férje látogatott meg minket, hogy az operába menjenek, majd nálunk aludjanak. Mint említettem, ez bevált szokás volt nálunk, a hat szoba plusz nappali éppen elég volt mindenkinek. Szóval szombat volt, és én mire hazaértem a koleszból, egy levél fogadott az étkező asztalán:
„Szia Kicsim,
Gabiékkal az Operába mentünk, utána itt alszanak, ha vendéget hívsz, akkor az alsó szobába ne szállásolj el senkit.
Ne várj, Anya”
Gabi vagy pár hónappal ezelőtt nekem még Gabi néni, anya egyik legrégebbi barátnője. A titkárságon dolgoztak együtt, egy főnökük volt, az apám. Úgy látszik anyámnak sikerült őt véglegesen elhódítania. Gabi volt az egyik kedvencem anyám barátnői között, alacsony, kb. 165 cm-ével, és rövid fekete hajával és szemével gyerekkorom óta elvarázsol. Bár alacsony volt, egyáltalán nem volt kikerekedve kora ellenére sem. Tavaly ünnepeltük a 42. születésnapját, de nagyol jól tartja magát, állítólag rendszeresen teniszezik.
Miután elolvastam a levelet, eldobtam a kukába, és a nappaliba indultam, hogy lehallgassam az üzenetrögzítőt. Amint a szobába értem, már éreztem a különböző parfümillatok keveredését, ami már kicsit émelyítő is volt. 2 üzenet volt, mindkettőt lehallgatták, de nem volt letörölve. Gondoltam nekem szólnak, így hát lejátszottam őket. Az elsőbe nem szóltak bele, jellemzően. A második így szólt:
„Szia Évi, Gabi vagyok. Ha van kedvetek, elvisszük a krétai nyaralást, és megnéznénk az opera után. Puszi, Gabi”
Azt én is megnézném, gondoltam magamban. Tavalyelőtt nyaraltunk együtt Korzikán, és Gabi monokinibe járt még az utcán is. Amikor úszni ment, rendszeresen levette bugyiját amikor már a vízben volt. Mikor együtt mentünk úszni, és már nyakig ért a víz, hozzám fordult:
– Tomika, ha nem mész a víz alá, és megengeded leveszem a bugyimat, ugyanis én így szeretek úszni. Mindenhol érezni akarom a vizet. Ha akarod vedd le te is. Ígérem én sem megyek a víz alá. – nevetett, és már kezében is volt a pici fürdőruha-darab.
Szóval Gabi nem volt valami prűd, de azért a sulykot sem vetette el.
Lepakoltam a szobámban, megfürödtem, megvacsoráztam, és már 8 óra is elmúlt amikor, ledőltem a kanapéra, hogy bekapcsoljam a tv-t. Elolvastam a híreket, átkapcsolta az összes csatornán, de nem volt semmi érdekes. Hátradőltem, és csukott szemmel pihentem. Aztán megszólalt a telefon nem volt kedvem felvenni, megvártam míg beleszólnak, de semmi. Letette. Ekkor jutott eszembe Gabi üzenete. Ha elhozták a kazettát a nyaralásukról, akkor valahol itt kell, hogy legyen, csak nem vitték magukkal az operába! Hirtelen ismét arra vágytam, hogy láthassam Gabi cicijét, az sem baj, ha csak tv-n keresztül.
Amint beértem a szobába, azonnal láttam, hogy nem sok idejük maradt az indulás előtt. Ruhák szanaszét dobálva az ágyon, a fehér pamut sportos melltartója az ágytámlára akasztva lógott, s parfümjének illata beterítette az egész szobát. A még vizes törülköző a földre dobva feküdt, felemeltem, és az arcomhoz emelve nagyot szippantottam. Kellemes illata egyre jobban felizgatott. Nem kellett sokáig keresnem a kazettát, mert az éjjeliszekrény tetején virított. Rajta a felirat: ’Kréta Másik’. Átugorva az ágyon felkaptam a kazit, és vittem a videóhoz. Kazetta be, tv átkapcs, play, relax..
A kanapéig már nem értem vissza, leültem a tv elé, és bámulni kezdtem a házi-videót. Kezdetben nem történt semmi, képek a hotelszobából, kék tenger, aranysárga tengerpart. Rövid felvétel a hotelszoba belsejéről, majd hangyák háborúja. A következő felvétel, az óra tanulsága szerint 3 órával később történt.
A kamerát, ami később kiderült, Gabi férje, Péter kezelte. A kép elindul a fürdőszoba felé, ahol jól láthatóan Gabi száll ki a kádból.
A szívem olyan ütemben kezdett ekkor verni, hogy szinte fájt.
Gabi egy törülközővel lassan törölgetni kezdte formás testét, amelyről lassan eltűntek a bájait takaró habok, és teljes egészében kirajzolódott meztelen teste.
– Petikém, remélem ezt másik kazettára veszed, nem akarom, hogy a gyerekek kezébe kerüljön.
– Semmi gond szivi. Én is gondoltam rá! Gyere ki, hadd mutassak valamit.
Azzal hátrálni kezdett, és Gabi teljes alakja kirajzolódott a kamera előtt. Még habos szemérem szőrzete láttám, szűkülni kezdett a nadrágom.
Gabi kiért a szobába és nevetve fordult Péterhez:
– Eper és pezsgő! Imádom. De miért nincs rajtad a fürdőnadrág? És min jár az eszed?
– Mert már nem fért a farkam a kicsi nadrágba! És egész nap rajtad járt az eszem! A kis édes puncidon, bozontos puncid miatt áll így. -s a kamerát maga elé tartva mutatja álló péniszét. Gabi eléállva alsó madárfogásban megmarkolta Péter vesszejét és lassan húzogatni kezdte.
– Mindjárt kiverem a fejedből ezeket a csúnya gondolatokat. – nyögte kaján mosollyal, és a bőrt húzogatva, az álló faszt a köldökéhez nyomva dörzsölte azt.
A képen Gabi két melle alatt a dörzsölődő pénisz látványa annyira beindított, hogy kezemmel gyömöszölni kezdtem álló farkamat.
Péter Gabi mellbimbóit csipdesve Gabi fülébe súgta:
– Emlékszel a múlt heti eperszüret estéjére? Meg kellene örökíteni öreg napjainkra. Nem gondolod?
– Hát, úgy látom van elég eper hozzá! – nyögte Gabi.
Azzal kiment a képből egy kis időre, gondolom addig, amíg magához nem vette az eprestálat. Majd ismét a kamera elé állt és egy nagy darab eperrel a kezében vonaglani kezdett. Egyik kezével melleit masszírozta, másikkal pedig az epret a szeméremdobjához nyomva szétpréselte azt a fekete göndör szőrzetén. Majd hajába túrva másik megtörölte kezét. Ismét a tálhoz nyúlt és egy adag eperrel masszírozta tovább ágyékát.
Annyira lázba jöttem, hogy mint egy őrült vertem a farkamat. Gondolva egyet, megállítottam a videót, és a szobájukba szaladtam, hogy magamhoz vegyek egy ruhadarabot Gabitól. Levetett, testszínű harisnyáját azonnal megpillantottam az ágyon és felkapva rohantam vissza a tv elé.
Amint elindítottam a kazit, a finom testszagú harisnyát az arcomhoz dörzsölve folytattam az önkielégítést.
Közben Gabi már a harmadik adag epret préselte szét a punciján, amitől kicsit morbid, de egyben végtelenül izgató látványt nyújtott. Mutató ujjával pinájába túrva vonaglik, és hörgő hangon nyög:
– Édes már a puncim, ahh, ahh, de édes. Ohhh, oh, – szinte makogva fordul Péterhez- megkóstolhatod, vagy tömjem még?
– Tömjed szivi, tömjed még!
Gabi felvett egy nagyobb, keményebb darab epret, s térdeit behajlítva, előrehajolt, hogy könnyen felhelyezhesse nedves, epertől tocsogó lyukába. Amint feltette, már rakta is a következőt. Óvatosan tartotta vissza, s már a harmadik gyümölcsdarabot nyomta puncijába. Mikor Péter a kamerát letéve Gabi alá feküdt, és Gabi terpeszállásba helyezkedve, Péter fölé rogyott, majd lógó melleit szorongatva, nagy nyögések árán pinájából az összepréselt, puncinedvvel édesített eperdarabokat, Péter tátott szájába préselte. Közbe ujjával ánuszába nyomva, hozogatni kezdte, hogy mindent kipréseljen magából.
Eközben farkam már lüktetett az őrjítő kéjtől, magam Péter helyébe képzelve… majd az utolsót rántottam farkamon, hogy beleélvezzek Gabi harisnyájába, amit addigra már a farkam köré tekertem.
..
Miután kipréseltem magamból minden cseppet, visszatekertem a kazit, s eltettem oda, ahonnan elvettem.
-A picsába, a harisnyával mit csináljak! – idegeskedtem.
Ebben a pillanatban megállt egy autó a kerítés előtt. Kilestem anyámék voltak. Álló farokkal, fogtam a harisnyát, és ijedtemben bedobtam az ágyuk alá, én pedig felfutottam a szobába.
Tudtam, hogy ma még nem ér véget ez az este….
Pornó mesék 1.
Wandán volt a sor, legközelebb ő kezdeményezte a „mesélést”. Megkérdezte, megkaptam-e a küldeményt. Mondtam, hogy igen, és elmondtam neki az egészet, hogy miken járt az eszem, mit csináltam, miközben újra jót élveztünk. Imádta. Egyre perverzebbé váltunk. Az igazat megvallva megint elhangzott a gyönyöre csúcsán, hogy átmennék-e hozzá egy jót… Elmeséltem neki, mennyire jobban élvezném a puncija illatát közelről; hogyan nyalnám ki az élvező puncijának nedveit… Egyszerre mentünk el újra; én a piros tangával az arcomban, a pamutbetéttel pont az arcom előtt. Azt mondta, küld újabbakat, de én is viszonozhatnám valamivel… hmmmm…
Pár nap múlva támadt egy ötletem. Vettem egy Polaroid fényképezőgépet, és csináltam két csomagnyi képet a farkamról. Lankadtan, mereven, félkeményen; ahogy az alsómból dudorodik, kilóg a boxeremből, és teljesen pucéran a kezemben, mintha éppen verném; amint kifröccsem a spermám; bármilyen pózban, ami akkor az eszembe jutott. A végén még egy csomagnyit elkattingattam arról, hogyan élvezek az ajándék bugyikra; végül már teljesen beterítettem őket a gecimmel. Nem mertem a postára bízni a képeket, így beszkenneltem az egészet, és e-mailben küldtem el neki belőlük párat mutatóba. Nagyot dobbant a szívem, mikor a „Send”-re klikkeltem…
Másnap Wanda hagyott egy üzenetet a rögzítőmön, hogy amint tudom, hívjam őt fel. Megtettem.
Helló Walt… hogy vagy? kérdezte suttogó hangon.
Jól, Wanda. Mi a helyzet? Senki nincs nálad, igaz? Beszélhetünk?
Persze. Istenem… Walt… csak nem tudom magamban tartani… annyira nagy! Még Tomiénál is nagyobbnak látszik! Tényleg ilyen hatalmas?
Belepirultam a büszkeségbe. Az igazság, hogy majdnem húsz centi ha teljesen merev, és a vastagsága sem kismiska. Hát, mit mondjak… tetszett? Már a gondolatra is felállt a farkam, ahogy elképzeltem, Wanda éppen őt nézegeti a fényképen. Attól, hogy felizgatja őt a látvány, átkozottul kemény lett…
Hogy tetszett-e? Most is csinálom, Walt. Simogatom a puncim… hhhhh… nem tudtam, hogy… a farkad ekkora… Ma már kétszer is masztiztam, Walter. Kinyomtattam a képeket, és azóta… én csak… Ohhhh.
Wanda nem is kérdezte, csatlakozok-e hozzá ebben a körben. Csak beszélt a farkamról, egész idő alatt egyetlen mondattal küszködve. Hamarosan jó is lett neki… Majd kérte, küldjek neki további képeket. Egészen tűzbe jött, mikor megtudta, van még tartalékban. Még jobbak, mint amiket eddig láttál – mondtam neki.
Istenem…, most azonnal küldd el őket…
„Hát így állunk, én kicsi ártatlan hugicám…” Odavan a farokért! Az ÉN farkamért! Küldtem neki hármat az extrémek közül; az egyiken éppen a bugyijába lövöm a gizmót. Az éjszaka hátralevő részében megpróbáltam elképzelni, mit művel Wanda, miközben a képen levő bránerem bámulja. Felizgatott a köztünk kialakult leplezetlen perverzió; teljesen a rabjává lettem, és alig tudtam kivárni titkos kalandunk következő folytatását.
Egy újabb csomag Wandától; ebben egy vastag, hússzínű műfarok volt. Amint kinyitottam a dobozt, megéreztem húgom puncijának felém áradó, súlyos aromáját… és a cetli mellette: „Ez is szép, de én jobban szeretem az igazit!” Aláírás: egy kis szívecske.
Az istenit! Mire várok még mindig? Nem azt akartam-e eddig is tudni, hogy blöfföl-e, vagy komolyan gondolja? Aztán ráébredtem, hogy igazán az foglalkozhat, hogyan tudnék alkalmat találni arra, hogy megdugjam a gyönyörű hugicám.
Miután végre bevallottam magamnak, mennyire vágyom erre, bizonyosságot akartam szerezni bármi áron: csak izgatni akart, mikor arról beszélt, hogy dugunk, meg leszopna; igazak voltak-e kérlelései, hogy jöjjek át gyorsan, és keféljem meg; és az utolsó üzenet; vajon komolyan gondolta? Nagyon rázós gondolat, de már túl voltam mindenen, nem tehettem róla. Legközelebb, mikor én leszek a soros, kiugratom a nyulat a bokorból.
Ez a „legközelebb” a jövő hét vége felé jött el. Wanda mindig pénteken volt szabad. Úgy tervezte, ma a szüleink lakására vigyáz. Erre az alkalomra átirányítottam a hívást a maroktelefonomra. A kocsim csak pár saroknyira volt Apáék házától. Most már mobil voltam…
Helló. Próbáltam nem túl sóvár hangot megütni; reméltem, hogy kis tervem nem mond csődöt az idegszálaim miatt. Csak a vonali zaj hallatszott.
Szia. Tökéletes időzítés, vártam már a percet… Mi van a telefonoddal?
Ó, semmi gáz, csak a másikat emeltem fel. Minden rendben? Mesélj valami izgatót!
Rendicsek. Miről szeretnél hallani? Hosszú, vastag farkam máris megmozdult húgom hangjának hallatán.
Hát, nem is tudom… Szerettem volna minél rövidebbre fogni a mondókám, remélve, hogy nem jön rá: nem otthonról hívom. Mesélj a múltkori küldeményről! Tudod, mennyire megleptél vele…?
Azt is akartam… – válaszolta Wanda pajkosan. Szóval tényleg meglepődtél?
Igen. Ilyesmit még sohase hozott a postás…
Wanda kuncogott, mint egy bakfis. Nana… Gondoltad volna, hogy ilyenem is van?
Sose. Azt hittem eddig, csak az ujjaidat használod. Emberek sétáltak el a kocsim mellett; kicsit hülyén éreztem magam, hogy erről beszélgetek, és még csak nem is suttogva. Vigyáznom kell rá, hogy más tényleg ne halljon belőle semmit a kocsin kívül.
Szexinek találod? Engem… ahogy feldugom magamnak ezt aaaahhh műfaszt? Van egy vibrim is, hogy tudd. A háttérzaj alapján letelepedett az ágyára, vagy ilyesmi.
A farkamnak kezdett szűk lenni a nadrágom. Nagyon szexi. Annyira, hogy én is szívesen megnézném. Tessék. Léptem egy picit, aztán meglátom, hogy reagál a dologra.
Ó, Istenem Walter… ahogy a szemed láttára húzogatom ki-be magamnak… ez felizgat? Te is húzogatod magadnak most? Most jól melléfogott. Szinte fájt, hogy kényszerűen kimaradok a dologból… Óóóóó, annyira jóóó tud lenni; néha megszagolgattam… húúú… pont mint én… eszembe jutott, hogy a fenekembe is… bedugom, de aztán mégse. Túl nagy volt. Érezted rajta az illatom? Ott van most a kezed ügyében?
Hogy? Miért?
Van akkora, mint a farkad?
Hááát, Az egy picit nagyobb. És sokkal vastagabb. Fogadok, hogy jobban illene a puncikádba. Általában ilyesmiket mondtunk egymásnak a telefonba, de ma szerettem volna dűlőre vinni a dolgot. Közben lassan odaértem a házunk elé.
Ó, Walter! Szerintem is… annyira gyönyörű… nem tudom megállni, hogy ne nézegessem a képeket róla… most is itt vannak előttem. Halk zümmögés hallatszott a háttérben… talán… Annyira rossz kislány vagyok… de állandóan a faszod jár az eszemben… húúú… a munkahelyen, otthon, a kocsimban… egyszer még ott is elmentem, Walter. A nagy, vastag rudadra gondoltam… munka után, múlt hétfőn… félre kellett húzódnom… Csinálod most Walt? Hm? Vered azt a gyönyörű faszod?
Most. A kulcs óvatosan fordult a zárban. A lépcső alján álltam a hallban, és óvatosan vetkőztem, hogy a zajaimat elnyomja az érzéki zihálása. Ó, igen Wanda… bugyi és melltartó van rajtad? Össze fogod koszolni az aranyos bugyikád, mert a bátyád nagy, kemény farkára gondolsz? Ezt is elküldöd majd nekem?
Mm hm! Az elejét… félrehúztam a bugyimnak, hogy hozzáférjek… óhhh, a csiklóm…
Felmentem a lépcsőn, Wanda szobája elé. Elég furcsa volt tök meztelenül mászkálni a házban, ahol felnőttem.. A farkam állt, mint a cövek, mert elképzeltem Wandát masztizni az ajtó mögött. Ahogy elértem az ajtót, suttogóra fogtam. Milyen érzés lenne a testvéred farkát érezni most a puncidban ahelyett a műfasz helyett? Hm? Erre gondolsz, Wanda?
Ó, igen! Óóóóh, a francba… az a szép vastag fasz a pinámban, óh, azt hiszem, belehalnék! Hallottam az ajtón átszűrődő hangját. A szívem már a torkomban kalapált.
Azt akarod, hogy átjöjjek, és megmutassam, amim van, Wanda? Átjövök, és érezni fogod. Ha jó leszel, a kicsi fenekedbe is feltolom majd. Nem számít, hogy túl nagy! Annyira keményen megbaszlak majd… Mondj igent az istenfáját. Mondd, hogy akarom… Lenyomtam a kilincset. Engedett… Akarod, hogy átmenjek most? Hm?
Felsikoltott. Aaaghh, ahhh, Walt… óhhh! Igen! Gyere azzal a nagy faszoddal, és dugj meg! Baszd meg jól a kishúgod! Ó, annyira rosszak lennénk! Olyan perverz lenne, ahhh… Olyan kibaszottul perverz!
Kivágtam az ajtót. Itt vagyok, Wanda. És teljesen kész.
Lent és fent egyaránt dugtok
Felkorbácsoló már a gondolata is, hogy egyszerre két pasival kefélek. Elképzelem, ahogy csókolózunk. Először téged csókollak, mélyen és hosszan, aztán a másik fiúval forrunk egybe egy hatalmas csókban.
Ekkor még mindannyian ruhában vagyunk, de a csókok közben a kezek nem pihennek, és míg ti ketten vetkőztettek engem, én hol egyikőtökről, hogy másikotokról fejtek le egy-egy ruhadarabot. Nem kell sok idő hozzá, hogy teljesen meztelenül álljak előttetek, és ti elölről és hátulról egyaránt csókokkal, simogatásokkal kényeztetitek a testemet, egyetlen millimétert sem felejtve ki. Ekkorra rajtatok már csak az alsók vannak, és ahogy közrefogtok a testemen érzem, ahogy farkaitok egyre türelmetlenebbül várják, hogy megérintsem őket. Egyszerre nyúlok bele mindkettőtök nadrágjába és finoman végig simítom a keményedő faszokat, majd megfogom és kicsit megszorítom őket. Ti a nyakamat, vállaimat, melleimet csókolgatjátok, amit a testem hálásan fogad. Óvatosan kihúzom a kezeimet a nacikból, és lassan lefelé ereszkedve lehúzom rólad a boxert. Ágaskodó farkadat csodálom, s már alig várom, hogy érezhessem magamban. Közben a másik fiúról is lesegítem az alsót, és köztetek térdelve gyönyörködve nézem a két hatalmas farkat, ami hamarosan betölt majd.
Felváltva kezdem izgatni büszkeségeiteket, kinyújtott nyelvvel kapok utánuk, de még nem nyalom meg, csak hergellek titeket. Érzitek meleg leheletemet, amely bársonyos borzongással tölt el mindkettőtöket. Olyan közel álltok hozzám és egymáshoz, hogy a fejem fordításával elérhetem mindkét, a kezeimben nyugvó faszt. Őrülten kívánjátok, hogy végre szopni kezdjem a farkaitokat. Persze én sem tudok ellenállni a csábításnak, és felváltva szopom, szívom farkaitokat, közben a kezeim egyfolytában járnak, hol a rudakat, hogy a golyóitokat masszírozom. Időnként elkalandozok a popó nyílások felé is, ami csak tovább hevít benneteket. Élvezettel nézitek, ahogy szorgosan munkálkodom, és kéjesen sóhajtoztok közben. Egyre gyorsabb tempóval próbálom fokozni az izgalmatokat, és már alig várom, hogy a forró geci borítsa el a számat, a testemet. Lassan közeledni érzem a másik srác kilövellését, ezért még gyorsabban szopom a farkát. Közben a te farkadat se hagyom pihenni, és érzem, hogy már nálad is közeleg a vég. Ekkor hozzád fordulok és teljes odaadással szopom, szívom a faszodat. És eljön a várva várt pillanat, mély sóhajokkal kísérve egyszerre élveztek el, a geci csak úgy fröcsög, és én megpróbálok mindkettőtökéből elkapni egy-egy adagot, hogy aztán a számban összekeveredve nyelhessem le. Az ondó csurog az ajkamról, a nyakamon át egészen a melleimig. Fényesen csillog a bőrömön, ahogy szétmaszatoljátok rajtam.
Mindeközben a pinámban gyülemleni kezdenek a nedvek, s immáron kezdetét veszi a kényeztetésem. A földre fektettek, lábaimat széttárjátok és te elkezded lassú nyelvcsapásokkal izgatni a puncimat. Hosszan belenyalsz, végig a popónyílástól egészen a csiklómig. A nyelvedet megfeszítve belém hatolsz, és így dugod meg a lyukamat. Eztán rátérsz a csiklómra – imádom mikor nyalod – és gyors mozdulatokkal nyalogatod, amely ekkorra már gyöngyszemként keményedik. Miközben te engem nyalsz, és ujjaiddal dugsz, addig a másik fiú a mellbimbóimat szívja keményre. Én az ő farkával foglalkozom, próbálom mielőbb keményre varázsolni. Annyira finom, ahogy a puncimat kényezteted, hogy kéjes sóhajok, nyögések szakadnak ki belőlem. Érzem, hogy közeledik az orgazmus, ezért biztatlak, hogy még gyorsabban izgasd a csiklómat. Összerándul a testem, mikor elélvezek. Ujjaid a hüvelyemben pihennek, így érezheted, ahogy az összehúzódik és elernyed. A nedvek beborítanak és te élvezettel hörpintesz belőle. A nyalás annyira felizgatott téged is, hogy mire én elélveztem a te farkad is ismét kőkemény. Azért mielőtt magadévá teszed a puncim, még gyorsan végig nyalom a farkadat, és meg-megszívom, hogy még nagyobb legyen az izgalmad. Aztán óvatosan belém hatolsz elölről, a másik fiú farka pedig a számban mozog. Lent és fent egyaránt dugtok, ami nagyon izgató. Ezután a srác nyomul belém, de most hátulról keféli a pinámat, miközben te a fenekemet izgatod. Krémmel a kezeden először egy, majd két ujjal tágítod a segglyukamat. Azon szorgoskodsz, hogy a fenekem készen álljon a gyönyörű farkad befogadására. Mikor úgy érzed, hogy lassan megpróbálhatsz meghágni hátulról, óvatosan, lassan, érzékkel csúsztatod a seggembe a faszodat. Enyhe fájdalmat érzek miközben egyre mélyebbre nyomod belém a farkad, de kéj utáni vágy eltompítja a fájdalom érzetet. A másik srác eközben hanyatt fekszik, hisz ezután egyszerre akartok baszni. Én beleülök a szerszámába, és kissé előre dőlve várom, hogy te is bennem legyél. Most még óvatosabban hatolsz a seggembe, és én érzem, ahogy majd szét szakadok a két fasztól, ami most teljesen betölti a testemet. Egyszerre mozogtok bennem, és én szinte már az ájulat határán élvezem a játékunkat. Hármunk teste szinte eggyé forr, és a következő orgazmust egyszerre éljük át. Ahogy mindkettőtök belém élvez én is elmegyek.
Mikor kicsusszantok belőlem, és mielőtt kettőtök között feküdve elnyúlnék, a gyönyörért, amit kaptam tőletek, egy-egy apró csókot lehelek a farkaitokra, és a szátokra. Zihálva fekszünk egymás mellett, majd némi pihenő után ott folytatjuk, ahogy abbahagytuk
Félrelépés, hetero szex
Barátommal már együtt vagyunk egy ideje, de az utóbbi időben megromlott a kapcsolatunk és boldogtalan voltam. Egy ilyen pillanatban éppen mikor önkielégítést végeztem egy videóra, felugrott egy társkereső oldal. Ekkor jött az ötlet, hogy regisztráljak.
Meglepően hamar sorra jöttek az üzenetek. Egy fiú azonban nagyobb hatást gyakorolt rám, mint a többiek. Balázs akkor még szűz volt és nagyon szerette volna kipróbálni a szexet. Így hát megadtam neki a lehetőséget.
Sok e-mailt váltottunk mire végül sor került a találkozásra. Mivel még nem volt nővel emlékezetessé akartam neki tenni az első alkalmat.
Egy parkban találkoztunk rövid feszülős szoknyában, magassarkú cipőben jelentem meg és nem volt rajtam bugyi. Kicsit beszélgettünk közben simogattam a combját, éreztem, hogy zavarban van, de nem hagytam abba. Nagyon izgatott, hogy egy szűz fiúval ülök és látom ahogy egyre kimagaslóbb lesz a nadrágja. Egy csendesebb pillanatban már nem bírtam tovább és megcsókoltam. Eszméletlen jó volt! Közben kezem áttért a péniszéhez amit kiszabadítottam a nadrágjából és húzogatni kezdtem. Közben nyögdécselt ami jól esett hiszen ezzel jelezte, hogy élvezi.
Mivel neki ez az első és az mindig meghatározó, ezért nem akartam hogy bármiben hiányt szenvedjen.
Úgy döntöttem itt az ideje, hogy a számban is érezzem, ezért letérdeltem elé és szopni kezdtem. Nem sokkal később tele élvezte a számat, de addig szoptam amíg újból kemény lett. Nagyon élveztem én is, mert azon kívül, hogy szeretek szopni láttam hogy ez jó neki.
Viszont most már nem értem be ennyivel, magamban akartam tudni. Megkérdeztem biztosan akarja-e mire egyértelmű igennel válaszolt és már bele is ültem a farkába. Eszméletlen érzés volt megszűnt körülöttünk a világ. Azt akartam, hogy soha ne legyen vége!
Ezután pózt váltottunk hátulról tette be és nemsokára elment bennem.
Kicsit leültünk beszélgettünk még, elmondta mennyire élvezte és hogy várja a folytatást.
Szuper kis szex történet
A bátyám és a felesége szinte a szomszédunkba lakott, így majdhogynem naponta találkoztam velük, de bevallom azért is örültem ennyire a közelségüknek, mivel a kislányukat majdhogynem saját lányomként szerettem és pici kora óta szoros kapcsolatot ápoltam vele.
Ez a kapcsolat nem sokkal a kiscsaj 17. szülinapja előtt érdekes fordulatot vett. Már nem emlékszem, miért de egyik nap átmentem a bátyámékhoz valamiért, de a lányukon kívül nem találtam otthon senkit. Anita gimibe járt, 11-et végezte és mivel nyári vakáció volt (július), otthon tévézett. Ami a külsejét illeti, nem mondanám, hogy nem láttam nála szebb kislányt, de nekem mégis nagyon bejött az egyre inkább nőiesedő alakja. Viszonylag magas lány volt, szép arcocskával, hosszú szőkés hajjal , és hát egy kicsit telt, de nem kövér alakkal. Ahogy beléptem a lakásba észrevett és a szokásos módon gyönyörű fehér fogacskáit elővillantva mosolyogva üdvözölt, majd szokás szerint arcon pusziltuk egymást egy ölelés kíséretében. Kicsi kora óta ez volt a szokásunk de ez a mostani ölelés kicsit más furára sikeredett, mert ahogy átölelte a nyakamat és men a hátára tettem a tenyeremet mintha a szokásosnál jobban magamhoz húztam volna vagy ő engem, nem tudom. Mindenesetre annyit éreztem hogy a mellei erősen hozzám nyomódnak, és bevallom eléggé borzongató érzés volt. Mivel nyár volt felül csak egy top volt rajta, ami elég szexi látványt nyújtott tekintve a hogy az unokahuginak alkatából adódóan szép fejlett telt mellei voltak, és ez a felsőjén keresztül is jól kivehető volt. Alul egy rövidnadrág volt rajta, így láthattam a viszonylag vastag húsos combokat is, aminél talán van szebb és szexibb is de nekem mégis nagyon tetszett mindig is. Kiderült hogy a bátyámék csak este érnek haza, így rövid beszélgetés után gondoltam maradok kicsit náluk, így leültünk beszélgetni. A kanapén ült én meg vele szemben a fotelban. Előbb általánosságokról dumáltunk, suli, filmek, szórakozás, majd azt vettem észre hogy szinte nem tudom levenni róla a szemem és a tekintetem gyakran végigpásztázza őt tetőtől talpig. Valószínűleg nem nagyon tudtam leplezni a dolgot, mert egy adott pillanatban Anita a szokásos csilingelő hangján megszólalt:
– Van valami furcsa rajtam bátyus, hogy annyira nézel?
Zavarba jöttem.
Jaj, dehogy kicsim, ne haragudj, csak csodálom a szépségedet, mondtam próbálva viccelődve
Jaj ne túlozz bátyus annyira azért nem vagyok szép- mondta nevetve kivillantva ismét gyönyörű fehér fogacskáit.
– Dehogynem, kicsim, szerintem nagyon szép vonzó csajszi vagy, fogadnék, hogy a fiúk csak úgy ostromolnak, mondtam én is nevetve.
Ekkor meglepő dolgot kérdezett:
– Na de mi olyan szép rajtam?
Húha , ismét zavarban voltam pár pillanatig, mégis mit feleljek? Ekkor észrevettem hogy mezítláb van így rávágtam:
– Például a lábujjaid.
Ezen ismét nevettünk, majd Anita kinyújtotta felém a lábacskáit sőt mivel elég közel ült velem szemben mindkét lábát viccesen az ölembe tette.
-Akkor nézd meg közelebbről is őket, ha annyira tetszenek, mondta mosolyogva, én pedig zavarban lévén viccesen elkezdtem nézegetni a lábát majd sorolni kezdtem:
– Nos van itt két puha finom talpacska, két formás lábfej, tíz dundi aranyos lábujjacska, és tíz ápolt szép lábkörmöcske.
Mire befejeztem a mondatot észre sem vettem , de megfogtam mindkét lábfejét mintha masszírozni akarnám őket, és bizony észrevettem, a selymes tapintású lábacskáktól a hímvesszőm merevedni kezd a nadrágomban.
– És mi az ami még szép bennem?-kérdezte mosolyogva Anita
– Hát például a vádlid, izmos formás, mondtam miközben a kezeim feljebb csúsztak a vádlijaira , markolászva a húsos lábszárakat. Ránéztem az unokahúgom arcára és meglepődtem: csukva volt a szeme és mosolygott.
– Nocsak, nem is tudtam, hogy ilyen jó masszőr vagyok, mondtam viccesen, de ő meg sem moccant, csak picit méginkább elmosolyodott, de a szemét nem nyitotta ki. Kicsit felbátorodtam és mivel éreztem hogy a farkam egyre merevebb, lassan óvatosan közelebb húzódva hozzá a kezeimet felcsúsztattam a combjaira. Összerezdült, de bevallom én is. Nagyon izgató érzés volt ahogy finoman de határozottan belemarkoltam a húsos formás combokba.
– Nagyon szép lábaid vannak, kicsim- mondtam miközben egyre inkább remegő kezeimmel simogattam a vastag combokat, érezve hogy az erekcióm miatt elég szűk lett a nadrágom.
– Örülök hogy tetszenek a lábaim, és nagyon jólesik a simogatásod- szólalt meg Anita, kinyitva a gyönyörű szemeit.
-Olyan szépek, mondtam felbátorodva, hogy legszívesebben végigpuszilnám őket-mondtam, majd magam is meglepődtem a bátorságomon.
Még jobban meglepődtem unokahúgom válaszán:
– Akkor tedd meg bátyus, csókolgasd végig.
Nem kellett kétszer mondania, megfogtam a bokáit és letettem az ölemből a lábait, majd elé térdeltem, és bal lábfejét megfogva a számhoz emeltem a talpát. Először a talpát csókoltam végig a sarkától a nagylábujjáig, majd miután tudtomra adta, hogy tetszik neki amit csinálok, áttértem a lábfejére, majd eljutva a lábujjakig, végigszopogattam a bal lába minden lábujját. Ezután elindultam a vádlin fölfelé. A lábszára minden négyzetcentiméterére adtam egy puszit, majd a térdénél picit elidőzve megkezdtem a comb birtokbavételét. Hosszú perceken át csókolgattam, nyalogattam a finom husiját, puha, sima bőrét, egyre közelítve a comb töve felé, ahol azonban megálltam, mert nem tudtam, hogyan fog reagálni, így inkább ismét a talpához mentem vissza és ugyanezt megismételtem a jobb lábacskájával is. A különbség annyi volt, hogy amikor a jobb combja tövéhez értem, ránéztem egy pillanatra az arcára. Láttam hogy továbbra is csukott szemmel mosolygott. Nem bírtam ki éreztem, hogy muszáj megcsókolnom. Kicsit meglepte a lépésem, de nem ellenkezett. Hosszasan rátapadtam a meleg finom puha ajkaira a nyelvemmel pedig hol a fogsorát hol a nyelvét simogatta. Hosszú percekig csókolóztunk, rettenetesen izgatva a csókja, lehellete ize, illata. Finom kis szája volt. Akármilyen jóízű is volt a csókja, néhány perc után elindult a szám a nyaka felé, de a kezemnek sem tudtam parancsolni, elkezdtem a melleit simogatni. Ekkorra már jól lehetett látni a topp alatt a duzzadt mellbimbókat, és levegővételeiből arra következtettem, hogy jólesik neki amit csinálok. Egyik pillanatban ránéztem , majd egy mozdulattal levettem róla a toppot. Ott volt előttem két gyönyörű formás telt nagy mell. Szinte beleborzongtam. Az unokahúgom mellei. Jól emlékszem, mikor pár éve az egész két kis duzzadt mellbimbó volt, majd hegyesedni kezdett, most pedig csodaszép fejlett húscicivé alakult. Mohón tapadtam rá a számmal. Rugalmas kemény hófehér bőr, a tetején nagy rózsaszín bimbókkal, tekintélyes méretű bimbóudvarra. Nyaltam faltam, percekig szívtam a mellbimbóit, szinte játszottam velük. Egyiket csókoltam a másikat markolásztam , majd cseréltem. Hosszú percek teltek el így majd a kezem és a szám jóllakottan elindult lefelés a hasán át a nadrágja felé. Elkezdtem kigombolni a rövidnaciját miközben a szám már a kis hasát, az édes kis pociját csókolgatta. Lehúztam a nadrágját majd mivel nem ellenkezett, egy al megszabadítottam a bugyijától is. Döbbenten néztem a punciját: teljesen csupasz, duzzadt nagy szeméremajkak és akkora csikló amilyet addig sohasem láttam.
– A mindenit mondtam csodálkozva majd óvatosan széthúztam a szeméremajkakat. Odabent nedves meleg rózsaszín hús volt látható, feljebb pedig a duzzadt csikló szinte csillogott a lucsoktól. Nem bírtam tovább belenyaltam, majd az ajkaimmal beleharaptam a csiklóba. Akkorát sikoltott hogy hirtelen azt hittem fájdalmat okoztam neki, de a sikoly utáni mosolyából arra következtettem, hogy inkább jóleső mint fájdalmas sikoly volt. Elhatároztam hogy kielégítem. Mohón nyalni kezdem a nyílást annyira bedugva a nyelvemet amennyire csak tudtam, miközben két ujjal a csiklóját sondorgattam. A hatás nem maradt el. Az unokahúgom előbb csak lihegett majd nyögdécselt, végül igazi női sikolyokat produkált. Remegett, megfeszültek az izmai, a vaginája úgy nedvedzett, hogy alig kaptam levegőt miközben nyaltam, szinte fuldokoltam a lucsokban. Életemben nem láttam még nőt akkorát élvezni mint ezt a kis édi csajszit, akit akkor már szinte majd fel faltam. Úgy széthúztam a hüvelyét hogy rettegtem nehogy fájjon neki, de eléggé tágulékonynak bizonyult a puncija. Amikor élvezett egy nagy rózsaszín tátongó lyukat láttam magam előtt, ami lüktetett, nedvedzett és vonaglott az egész testével együtt. Amikor láttam hogy túl van élete talán legnagyobb orgazmusán, mellé feküdtem, hagytam pihenni, pedig az én farkam keményebb volt mint valaha. A hasára fordítottam mert mindenképp szerettem volna megkóstolni a kerek popsiját is. Apró kis puszikkal borítottam el a kere dombokat, majd széthúzva benyaltam a popsilyukába, igyekezve minnél mélyebbre dugni a nyelvem hegyét a táguló lyukba. Ugyanazt játszottam mint a mellei esetében: a popó egyik oldalát csókoltam, a másikat gyúrmáztam, majd cseréltem, közben persze a végbélnyílás nyalogatására is fordítottam időt. Ezután azonban leálltam. Tudtam, hogy mára ennyi volt, nem mehetünk tovább, mégis csak az unokahugomról van szó, én majd legközelebb élvezek, most csak az ő örömére gondoltam. Aktusról szó sem lehetett, szűz még a kicsike, maradjon is az egyelőre.
– Öltözz fel kicsim, most megállunk, a többit majd legközelebb.
– Zuhanyozz le mert megizzadtál, másrészt a nunid nedve a combodon folyik, harmadrészt a csókjaimtól tiszta nyálas még a talpad is- mondtam neki viccesen, majd néztem ahogy mosolyogva elindul a fürdőszoba felé, persze közben megcsodáltam ahogy minden lépésekor izgatóan rezeg a formás kerek popsija, és közben tudtam: nem úszod meg kicsim, legközelebb iszonyúan megdugom mindkét lyukadat. Majd ezt is leírom alkalomadtán.