A hajó, amelyet Oedipusseus-nak hívtak, és amely némán szelte az űr hátborzongató ürességét, hatalmas volt. Nem is maga a hajó, hanem a vontatmánya, amely 4500000000 köbméternyi árút volt képes befogadni, ez esetben az almát. A gyümölcsöt a Dhugo nevű bolygó rendelte meg, amely 15 fényévre keringett egy Gliese 876 nevű, M színképtípusú vörös törpecsillag körül. A Gliese rendszerében a Dhugón kívül még öt bolygó keringett: a Shagma, a Letshow, a Vektor, a Che-che és a Bhe-che. Ezen planéták közül a Letshow és a Vektor Jupiter típusú, de annál valamivel nagyobb gázóriások voltak, teljesen haszontalanok az ember szempontjából. A Che-che és a Bhe-che föld típusú kisbolygók voltak, amelyeket már a fényutazást követő 2. században sikerült gyarmatosítani, és lakhatóvá varázsolni. Abban az időben a SpaceCorp még virágzó részvénytársaság volt, és úgy tűnt, az Aquarius csillagképnek eme galaxisa fejlettebb gazdasági mikrotérséggé válik, mint maga a naprendszer. Ez még az előtt volt, hogy SpaceCorp űrflottája landolt volna a Shagmán.
Az hiba volt.
A Shagma rendkívül barátságtalan bolygó volt – kőzetbolygó, ám a felszínt közel olyan erős viharok dúlták, akár a Vénuszt – viszont a vizsgálatok nagy mennyiségű aduint mutattak ki rajta, ráadásul jó esélyt láttak a kitermelésére. Az aduin olyan elem volt, amelyet a földön nem fordul elő, így az emberiség nem is ismerte egészen addig, míg rá nem bukkant a Marson. Ez az anyag – most nem részletezném miként – lehetővé teszi a fénysebességgel, sőt még annál is gyorsabban történő utazást. Az aduin beláthatatlan távlatokat nyitott – csakhogy aduinra sehol másutt nem bukkantak a Marson kívül, ott pedig már kimerülőben voltak a készletek. A szakemberek rámutattak arra, hogy valószínűleg a Marsra is csak egy meteor vagy egy kisbolygó becsapódása hozta magával: ki tudja, milyen eldugott zugából érkezett az a világegyetemnek.
A Shagma-i aduin felfedezése lázba hozta a SpaceCorpot. Harmincmilliárd tasunyi érdekeltségét adta el a Proxima Centauriban és a Taurusban azért, hogy előreteremtse a tőkét a rendkívül költséges építkezésekhez. Húsz évbe telt, mire felépítették a bányatelepet, és a klímamanipuláló berendezésekkel lecsökkentették a bolygó iszonyú viharainak erejét. Végül is úgy tűnt, a vállalkozást siker koronázza. Amikor sor került a több ezer telepes kihelyezésére, a részvényesek már dörzsölték a markukat. Az aduin kitermelésével kapcsolatban akadtak nehézségek, de ezt átmenetinek tekintették. Aztán a fu.f.k. 314-ben bekövetkezett a termonukleáris robbanás, amely elpusztította a kolóniát, a bányát, a telepeseket, mindent. A robbanás okára azóta sem derült fény. A veszteség több száz milliárd tasura rúgott, és a SpaceCorp beleroppant. A bolygót le kellett írni, legalábbis jó időre. Az azóta eltelt időben a társaság a Dhugóval, és a többi két lakott bolygóval folytatott kereskedelemből próbálta fenntartani magát.
A legkelendőbb cikk most az alma. A Gliese-rendszerben rajonganak az almáért, különösen a fagyasztva jól szállítható ipari almát. A földi almagyárak az elmúlt hat évben sűrített műszakban dolgoztak, hogy a távoli lakosság és a betelepített vitaminhiányos vöcskök megfelelő mennyiségű akali-B típusú almához jussanak.
De tegyük most félre a közgazdasági rizsát, és vessük pillantásunkat a Oedipusseusra. Rozsdás volt és viharvert, gigantikus törzsén halványan látszott a SpaceCorp felirat, amelynek e betűje már szinte teljesen lekopott. A hiperhajtóművek hangtalanul dübörögve okádták a láthatatlan lángcsóvát. Unalmas egy jármű volt, annyi szent. Az odabenn folyó élet sem volt sokkal izgalmasabb.
Meglepőnek tűnhet, de a személyzet mindössze két főből állt: egy férfiból és egy nőből. A férfit Kozlowksynak, a nőt pedig Mirandának hívták. Nemrég ébredtek fel a hibernálásból, és most egymás meztelen testét tisztogatták a ragacsos szilíciumgyantától.
Fúj- mondta Miranda.
Hát – felelte Kozlowsky.
Néhány évvel korábban még szükség lett volna a mostaninál nagyobb személyzetre: gépészre, navigátorra, kapitányra, stb. Mostanra azonban két ember lazán képes volt elvégezni minden, az utazással kapcsolatos feladatot. Az androidgyártás odáig fejlődött, hogy immár tökéletesen megbízhatóan képesek voltak elkormányozni egy teherhajót. A fedélzeten volt is belőlük épp elég, mintegy tizenkettő, plusz négy különleges példány. Ők voltak az erotoandroidok.
Az erotoandroidok alkalmazása akkor terjedt el, amikor a SpaceCorp konzervatív elnöksége rendeletileg megtiltotta, hogy az űrhajósok szexuális kapcsolatot létesítsenek egymással megbízatásuk teljesítése alatt. Ennek oka nem volt világos: egyesek tudni vélték, hogy a rendelet a hatvan éves elnök transzszexuális beállítottságából fakad. Mások ezzel szemben azt hangozatták, hogy bár az elnök valóban transzszexuális, ennek nincs jelentősége, mivel immár negyven éve elveszítette a férfiasságát a III. Zónaközi polgárháborúban.
Akárhogy is, a rendelet életbelépett, megszegését szigorúan büntették. Ám a szexuális késztetés nagy úr, így néhány szemfüles feltaláló igen hamar megtalálta a megoldást az erotoandroidok kifejlesztésével. Az erotoandroidok alkalmazását törvény nem tiltotta. Gyártották mind férfi, mind női kivitelben, és az űrhajósok úgy érezték, jobb szeretők, mint bármilyen ember a világ nagy kerekén.
Miranda és Kozlowsky, alighogy lepucolták magukról a szilíciumgyantát, máris indultak ellenőrizni, nem történt e bántódása az erotoandroidoknak a hosszú út során. A hajó állapota látványosan nem foglalkoztatta őket, tudták, hogy a többi android náluk gyakorlottabban képes ellenőrizni azt. De ha mégsem, tettek volna arra is. Mindez sokat elárul egyrészt a technika fejlődéséről, másrészt arról, hogy a szexuális vágy még fu.f.k. 343-ban is mennyire hatalmába tudja keríteni az embereket.
Fittyet hányva egymás meztelen testére, megnyomták a hidraulikus emelő gombját, mire kinyílt a személyzeti raktér ajtaja. Ez elég logikátlannak hangzik, de így működött. Odabenn békés gépi álmukat aludták az erotoandroidok – Adonisz, Apolló, Heléna és Aphrodité. Gyönyörű példányok voltak – minden férfi és nő legsötétebb erotikus vágyálmának megtestesítői. A szilíciumgyanta őket is körülölelte, hogy vonzó, bronzbarna bőrük megőrizze vonzó feszességét. A két férfipéldány kicsit nőies volt, a női példányok pedig egyszerre keltettek gyengéd és rámenős benyomást. Akárhogy is, Miranda és Kozlowsky testében már láttukra zsibongani kezdtek a nemi hormonok.
– Kozlov, szerinted…
– Mira, meg kéne nézni a rakományt.
A lány, aki huszonöt éves volt, és fél éve, amíg a fagyasztóban hibernálódott, nélkülözte a szexuális ingereket, türelmetlenül legyintett.
– Az a nyavalyás alma nem fog megfonnyadni. Alig tizenkét óránk van a landolásig. A Dhugón pedig a legtöbb férfi impotens a ritka légkör miatt. Kozlov, látom hogy neked is áll a répád. Mit hülyéskedünk?
– Rendben – sóhajtotta a férfi, és nekiállt megtisztogatni Helénát és Aphroditét a gyantától. Miranda csábosan elmosolyodott és ugyanezt kezdte művelni Adonisszal és Apollóval.
– Jól van drágáim – duruzsolta. – Remélem jól vagytok. Jól utaztatok?
Az erotoandroidok felnyitották babakék szemeiket, melyekből sugárzott az erő az intelligencia és a szexuális vonzerő.
– Csókollak édes Mira – mosolyodott el Apolló, és egy gyengéd mozdulattal magához szorította a lányt. Az felnevetett, és megpróbálta eltolni magától, nem nagy meggyőződéssel.
– Jaj Apo, várj kicsit. Nagyon ragadsz.
– Nem érdekel – mondta Apolló, és forrón megcsókolta Mirandát. A lány viszonozta a csókot, és lehunyta a szemét. Kábultan érezte, hogy Valaki a fenekét kezdi el simogatni. Tudta, hogy Adonisz az. Újra kinyitotta a szemét, és rámosolygott.
Heléna és Aphrodité közben Kozlowskyra csimpaszkodott, a férfi mosolyogva ölelgette a lányandroidok feszes testét, farka már látványosan meredt az égnek.
– Figyelj, Kozi – Heléna a férfi fülét puszilgatta, és közben megmarkolta a farkát.- Menjünk légyszi a szobádba… nem akarjuk Mira előtt csinálni.
Miranda meghallotta ezt, és kinyújtotta a nyelvét az erotoandroidra. Apolló mosolyogva kapta el a nyelvét, és visszagyömöszölte a szájába.
– Jól van lányok – mondta Kozlowsky, és Mirandára kacsintott. A lány nem viszonozta, mert látóterét betöltötte Apolló isteni arca, és közben megérezte Adonisz ujjait a fenekén, és ettől teljesen begerjedt – már nem figyelt semmi másra.
Kozlowsky nevetve tűnt el a két női erotoandroiddal. Miranda észre sem vette. Apolló már a nyakát csókolgatta, olyan végtelen gyengédséggel, amire férfi aligha képes. Adonisz ujjai pedig olyan hozzáértően cirógatták a fenekét, hogy a lány érezte, legördül combján ölének első kéjcseppje.
– Finom kedves? – duruzsolta Adonisz.
– Jaj… nagyon – lihegte Miranda, és hátrahajtotta a fejét, hogy Apolló ajka rátapadhasson a nyakára. Tudta, bőre kissé megereszkedett a hibernációtól, de nem kellett attól tartania, hogy nem fog emiatt tetszeni az androidoknak. Adonisz és Apolló akkor is kielégítenék őt, ha száz kilós lenne és fonnyadt, mint egy dhugói répa.
És akkor megérezte. Adonisz hátulról hozzásimult, és fenekéhez nyomta varázsszerszámát. Az android farka volt vagy huszonöt centi, vastagsága pedig állítható. Miranda már elvégezte az optimalizációt, pont olyan vastagra lőtte be, ami kompatibilis volt hüvelyének befogadóképességével. A pénisz után sóvárgó, kiéhezett női test megremegett.
– Szeretnél érezni engem, drágám? – kérdezte az erotoandroid olyan hangon, amitől a világ minden nőjének az öle csuromra nedvesedett volna.
– Igen… dugd be… kérlek drágám – lihegte Miranda, és forró csókban olvadt össze a mosolygó Apollóval.
Adonisz megragadta a lány fenekét, és tövig nyomta neki csodálatos varázsbotját. Miranda felsikoltott, majd torokhangon nyögni kezdett. Az erotoandroid alig lendült mozgásba, a lány öle máris összerándult, és Apolló izmos vállába vájva fogait óriásit élvezett. Apolló nem szisszent fel a fájdalomtól, hisz ilyesmit nem érzett, csak gyengéden cirógatta a lány haját. Adonisz kihúzta farkát az átforrósodott hüvelyből, és szétkente mesterséges ondóját a lány fenekén. Miranda könnyezett a gyönyörtől, majd a földre roskadt.
– Gyertek… – súgta. – Még akarom…
Adonisz letérdelt a lány fejéhez, és szájába adta a farkát, amely természetesen mit sem vesztett keménységéből. Miranda vadul szopni kezdte, és elégedetten állapította meg, hogy az íze semmitől sem tér el egy hús-vér férfiétól. Legfeljebb nincs állott vajszaga, ami külön öröm.
Apolló eközben széttárta a lány combjait, és csókolgatni kezdte őket. Egyre feljebb haladt, mígnem elért a csiklójához. Nyelvmozgása mesteri volt – egy különleges program vezérelte, amelyet a szilíciumvölgyben fejlesztett ki a már említett szemfüles feltalálók egyike. A program tesztje során a fejlesztők sokat szórakoztak azzal, hogy addig szopatták és nyalatták magukat az androidokkal, amíg tökéletesnek nem találták a végeredményt.
Most Miranda is meggyőződhet arról, hogy milyen kiváló munkát végeztek.
Apolló nyelve végignyalta csiklóját, elidőzött kisajkain, majd mohón beléfúrta magát a csöpögő hüvelybe. Mindeközben olyan elektromos impulzusokat gerjesztett, hogy Miranda néhány perc után már azt sem tudta, hol van. Reszketett, vonaglott a gyönyörtől, s míg testében egymás hegyére tolultak az orgazmusok. Sikoltani nem tudott Adonisz farkától, ezért aztán harapni kezdte, még pedig jó erősen. Kamaszkora óta imádott harapni, de eddig titkolnia kellett, mert fájdalmat okozott vele a férfiaknak. Egyszer félig leharapta egy űrkikötői munkás farkát, aki perrel fenyegetőzött, de végül az apja elsimította az ügyet azzal, hogy állta a műtét költségeit, melynek során új, szintetikus, a réginél pompázatosabb fasszal pótolták a munkás férfiasságát.
Ezt végre harapdálhatta – az android farka nemcsak hogy kőkemény, de sebezhetetlen is, és fájdalmat sem okoz vele.
– Urrggg— ureggg… – Miranda már a nyolcadik orgazmusánál járt, amikor Kozlowsky szobája felől egy hosszú, elnyújtott ősemberi üvöltés ütötte meg a fülét. Tudta, társa mindig így élvez el. Aphrodité és Heléna alighanem szintén bedobták magukat.
Adonisz élvezésvezérlője közben kiadta a parancsot, hogy eljött az idő ismét spriccelni. Hatalmas mennyiségű, ízletes spermát lövellt hát Miranda szájába, aki nyelni kezdte, mégpedig mohó kortyokban. Öle már túlérzékennyé vált a sok gyönyörtől, és Apolló, érzékelve ezt, abbahagyta a nyalást tizenöt centis nyelvével. Már csak a combját csókolgatta.
– Megdugjalak még drága? – kérdezte Mirandától, akinek a szája már üres volt, bár az egész arcáról csöpögött a műondó.
– Nem… köszi, most elég volt – mosolygott az androidokra, és magához ölelte őket. A két tökéletes, habár mesterséges férfitest gyengéden cirógatta őt, amíg el nem szunnyadt.
A lány úgy hat órát aludt, aztán megszólalt a riasztójelzés:
– Legénység, figyelem. Érkezés a Dhugó bolygóra két órán belül. Kérem készüljenek fel a landolásra. Köszönöm.
Miranda kábultan felállt. Aztán nyílt Kozlowsky szobájának ajtaja is, és a férfi támolygott ki rajta. Egymásra vigyorogtak a lánnyal.
– Jó volt?
– Jó?
– Neked?
– Nekem is.
Az erotoandroidok udvariasan mosolyogtak, aztán visszabújtak a raktárba. A kikötői hatóságokra való tekintettel, nem volt ajánlatos, ha hogy szem előtt legyenek.
– Gyere, ellenőrizzük végre a rakományt – mondta Kozlowsky.
– Oké – bólintott a lány.
Dokkoltak az uszályba, amelyben hegyekben állt az alma. Édes és finom volt a levegő, és a két kielégült ember úgy érezte, egy illatos őszi mezőn állnak, milliárd mérföldnyire a földtől.
Alattuk pedig, az Oedipusseustól 80000 mérföldnyire, kék színekben felpompázott a Dhugó bolygó.
