A nap már épp lenyugodni készült Eger nyári fái alatt… oly méltósággal lengedeztek a vitézek és szépasszonyok körül… a bormámorban úszó tekintetek csillogása elvonta a figyelmet minden másról.
A társaság jól érezte magát már az X pincéhez érve ahol egy igen szemrevaló dús keblekkel megáldott, roppant kedves szőkeség szolgált ki minket.
Alakját kirajzolta egy testhezálló miniruha, vállait egy vékony kardigán fedte, mivel a pincékben hűvös van ilyenkor is.
Mélyen dekoltát ruhája azonban nem hagyott a tekintetemnek máshová kalandozni.
Bár gondolataim folyamatosan rajta jártak, de nagy szakértéssel ízlelgettem tovább a borokat amiket kínált.Egy óvatlan pillanatban megharaptam a szám szélét, amit persze egyből kiszúrt…
-Ízlik a bor?-kérdezte
-Nagyon finom vagy! -vágtam rá zavaromban..
Erre elmosolyodott és csak annyit mondott halkan:
-Még nem is tudod mennyire!
Mivel nem szeretek melltartót hordani, így a halvány rózsaszín felsőmön keresztül egyből kirajzolódott hogy mennyire felizgat amit mondott.
Melegség öntötte el az egész testem, az órám rezegni kezdett hogy a púlzusom magasabb a szokottnál.
Kértem tőle 2×1 l félszáraz muskotályt a csapatnak, majd visszamentem a pulthoz.
-Ne haragudj de amit kihoztál bort valahogy nem olyan ízű mint amit az előbb kóstoltam!
-Hol tartjátok, lehet hogy nem jó helyen, vagy a hordóval nincs rendben valami…
Nem nagyon ért hozzá jött a válasz…de szívesen megmutatom…folytatta.
Erre a mondatra vártam, és már haladtunk is vele a pince hátsó részébe.
Imádtam nézni ahogy kellemesen ringatózik a csípője séta közben.
Pár lépés után megállt és mélyen a szemembe nézett.
-Ugye nem a bor érdekel téged?- kérdezte
Nem válaszoltam neki csak közel léptem hozzá és megcsókoltam forró ajkait.
Ezzel a lendülettel már elindultak a kezeim is feltérképezni vonzó, gömbölyded testét szigorúan a ruha fölött.
Meglepődött, ezt észrevettem rajta de nem ellenkezett,pillanatok alatt feloldódott és visszacsókolt.
Heves csókcsatába kezdtünk ott a hűvös pincében.
Ajka puha és forró volt, nyelvünk kacéran kergetőzött…
Illata megváltozott és valahogy éreztem rajta is hogy többet akar.
Végigsimítottam bársonyos combját, majd kezem a ruhája alá csúszott…ekkor megállt a csókolózással…azt hittem hogy baj van…
Kezét a kezemre tette és úgy vezette kislányos sima puncijához.
Bugyija már átázott a nedvességtől, az enyém nem különben ami miatt kicsit zavarban is éreztem magam.
Eddig nő még ennyire nem izgatott mint ő!
Kardigánját a földre dobta majd letérdelt…tudtam hogy mit akar…
A miniszoknyám alól lehúzta a tangám, és mohón nyalni kezdte nedves puncimat.
Valami eszméletlen jól csinálta.A szívemet a torkomban éreztem dobogni, levegő után kapkodtam…
Nekidőltem az egyik hordónak de ő csak csinálta tovább.
Néha felnézett rám gyönyörű zöld szemeivel, ekkor láttam mindig hogy melleit markolássza.
Nem tudtam uralkodni magamon, és egy hatalmasat élveztem.
Lábaim remegni kezdtek,alig tartottak meg, és egy pillanatig az összes létező csillagot a szemem előtt láttam.
De mind közül ez a szőkeség volt a legfényesebb.
Felállt és megkérdezte:
-Elég volt?
-Dehogy! -vágtam rá gyorsan
Megkértem hogy üljön fel egy ott álló üres hordóra és támassza meg kezeivel magát.Miniruháját teljesen felhúztam, lucskos bugyiját lehámoztam róla, majd én is nyalni kezdtem.
Sosem csináltam még ilyet, így nagyon figyeltem a visszajelzéseket…
Fejét hátraszegte, száját kissé kinyitotta…látszódott a lehellete, annyira hideg volt, de minket egy cseppet sem zavart.
Finom, kissé édeskés íze volt.Elöször a csiklóját nyaldostam körbe körbe finoman, hol lassabban hol gyorsabban ami ekkorra már eléggé megduzzadt a vágytól…
Élveztem ahogy élvezi.Imádtam a hangját, azokat a kis nyögéseket amik olykor elhagyták ajkait.
Éreztem ahogy remeg az egész teste, ahogy zihál, ahogy kapkodja a levegőt…
Nem akartam még hogy elmenjen…óvatosan bedugtam egy ujjamat a hüvelyébe majd elkezdtem ki-be mozgatni…
Nyugodtan mehet kettő is..Suttogta elcsukló hangon
Immár 2 ujjal ujjaztam és eszméletlenül élvezte.
Tudtam, hogy már közel jár, ezért kiegyenesedtem, nem megszakítva a ritmust, és bal kezemet a szájára tapasztottam.
Spriccelve lüktetve élvezett el….