Dina csomagjait szorongatva keresgélte a 210-es szobát a kollégiumi folyosón. Amikor végre rátalált, sóhajtva tette le a holmiját és bekopogott. Egy szőke lány nyitott ajtót.
– Szia! Én vagyok az új szobatársad – üdvözölte.
– Kerülj beljebb! – invitálta a másik. – Horváth Evelin vagyok – és nyújtotta a kezét.
– Szabó Edina – viszonozta Dina. Evelin kézfogása határozott és erős volt.
Lopva végigmérték egymást. Mindketten kb. 170 cm magasak, kisportoltak voltak. Dina fekete haja és kék szeme érdekes ellentétet jelentett Evelin szőkeségével és barna pillantásával szemben.
– Sportolsz? – kérdezte Dina. – Én aerobic versenyző voltam mostanáig!
– Igen. De az nem neked való… – mondta lekicsinylően Evelin.
Dina vállat vont, majd az ágyra borította a holmiját.
– Megyek zuhanyozni. – közölte Evelinnel, és belépett a fürdőszobába.
Dina befejezte a zuhanyozást, megtörülközött, és a magára csavart törülközővel kilépett a fürdőszobából.
Evelin meztelenül, háttal állt az ágy előtt, és Dina melltartóját nézegette.. Lassan megfordult, és gúnyosan végigmérte Dinát.
– Kérem a melltartómat! – szólt Dina, és már nyúlt is érte, de Evelin villámgyorsan a háta mögé dugta.
– Add már ide! – sürgette Dina emelt hangon, és közelebb lépett.
Evelin mellbe taszította, ettől megbillent és a padlóra esett. A törülköző a földre csúszott, és látni engedte tökéletes, kisportolt alakját. Gyorsan felállt, és ő is meglökte Evelint, aki megbotlott az ágy szélében, és az ágyra zuhant.
Evelin hitetlenkedve állt fel.
– Verekedni akarsz, hugi? Feltörlöm veled a padlót!
Egymással szemben álltak, és méregették egymást. Dina hirtelen mind a két kezével megragadta Evelin hosszú, szőke haját, és teljes erejéből húzni kezdte. Evelin eldobta a melltartót, és ő is Dina hajába markolt. Tekintetük egymáséba fúródott, szemük könnybe lábadt, de a kölcsönös fájdalomról csak hangos, gyorsuló lélegzetük árulkodott. Dina hátrafelé tolta Evelint, és mindketten az ágyra zuhantak. Esés közben Evelin elengedte Dina haját, hogy tompítsa az ütközést, de Dina vadul tovább tépte az övét. Evelin izmos combjai Dina derekára kulcsolódtak, és megfeszültek. Ettől elakadt a lány lélegzete, elengedte a másik haját, és teljes erejéből megpróbálta a ráfeszülő combokat szétnyitni. A vergődéstől a szőnyegre csúsztak.
Dina most az összekulcsolt bokáknál próbálkozott, és sikerrel járt: szét tudta feszíteni a lábak gyilkos szorítását. Gyorsan kibújt közülük, és fel akart állni, amikor Evelin hátulról rávetette magát, és bal karjával átkarolta a nyakát, fojtogatni kezdte, jobb karjával pedig nelsonba fogta Dinát, aki mindkét kezével megragadta a fojtogató kart, és próbált lazítani a fogáson. Érezte Evelin kemény izmait a barnára sült bőr alatt. Meglepődött a másik erején. Dina ismét megpróbált fölállni, de Evelinnel a hátán nem sikerült neki, ismét a földre zuhantak.
Dina az esés közben félig szembe tudott fordulni Evelinnel, amikor a másik lány tenyere lecsúszott a csatakossá vált tarkójáról. Érezte, hogy Evelin térde szétfeszíti a térdeit, és átkulcsolja a jobb combját. Ő is ollóba fogta a másik lány lábát, és teljes erejéből megszorította. Közben jobb kezével Evelin háta mögé nyúlt, belekapaszkodott a hajába, és annál fogva rántotta hátra a fejét. Evelin teste ívben hátrafeszült, lábai elernyedtek, szemei megteltek könnyel a fájdalomtól. Elengedte Dina tarkóját, és a mellébe markolt, és teljes erejéből megszorította.
Dina teste megrándult az égető kíntól, elengedte a másik haját, közben izzadságtól nedves melle kicsúszott a szorító ujjak közül. Felült, és mind a két kezével fájó melléhez kapott. Evelin kihasználta a lélegzetvételnyi időt, felállt, és Dina mögé lépett. Belemarkolt a lány csapzott, fekete hajába, és hátrarántotta a földre, majd lovaglóölésben a mellére ült, és lassú, körkörös mozgással passzírozta a kebleit. Dina mindkét kezével fölnyúlt, és lefelé húzta Evelin haját. Evelin hátranyúlt, hogy szétfeszítse Dina ujjait, de nem érte el őket, ezért szintén a saját hajába kapaszkodott, és teljes erejéből előre húzta, így enyhítve a fájdalmat.
Dina hirtelen elengedte Evelin haját, aki ettől előre bukott, fejjel Dina lábai közé, aki felismerte a hirtelen jött esélyt: ollóba fogta a másik nyakát, és combjai erejével kezdte fojtogatni. Evelin a megragadta a térdhajlatait, szabadulni próbált, de nem sikerült. Vadul vergődött a halálos szorításban, megpróbált föltérdelni. Dina nem hagyta, átölelte a csípőjét, és magához szorította. Ennek ellenére Evelin hihetetlen erőfeszítéssel föltérdelt, és így Dina feje a lábai közé került. Oldalra dőltek, és Evelin hosszú combjai Dina nyakára kulcsolódtak.
Dina szemei előtt piros karikák táncoltak, azokon keresztül látta Evelin izmos combtövét és kerek fenekét. Kölcsönösen fojtogatták egymást, nem bírva megadásra kényszeríteni a másikat. Evelin belátta, hogy nem tudja szétfeszíteni Dina térdét. Keze vadul siklott végig a másik lány izzadt testén, fogást keresve, és rátalált a mellére. Habozás nélkül belemarkolt, minden erejét beleadva a szorításba. Dina teste megrándult, de Evelin mellét is égő fájdalom öntötte el: Dina viszonozta a kegyetlen támadást. Mind a ketten vergődtek a másik szorításában, és testük össze-összerándult a mellükben tomboló kíntól.
Percekig feküdtek a padlón ebben a halálos egymásnak feszülésben. Egyik sem sikoltott fel, mert az a gyengeség jele lett volna, némán folytak a könnyeik, csak egyre hangosabb lihegésük és nyögéseik töltötték be a szobát. Dina hallotta, hogy Evelin a padlót ütögeti, és lazít combjainak szorításán. Elengedték egymást, és a szoba két sarkába kuporodtak, megkínzott melleiket dajkálva. Hirtelen felnéztek, és könnyeiken keresztül egymásra mosolyogtak.
– Ez jó harc volt – mondta Evelin.
– Vad… imádom… – válaszolt Dina.
– Jól elleszünk együtt… Ki sem néztem volna belőled… Hol tanultad? – érdeklődött Evelin.
– Két nővérem van! – nevetett Dina. – Meg kellett védenem magam…
– Van kedved holnap eljönni a klubba? Ott ugyanezt csináljuk, de nem ilyen vadul…. illetve ritkán ilyen vadul!
– Holnap? Megbeszéltük!