Már hosszú ideje tudtam, hogy ki vagy, míg Te észre sem vettél. Évek teltek el úgy, hogy csak elsétáltunk egymás mellett, míg egy napon, mikor már mindkettőnket messzire sodort a Sors, azt internet csodálatos világa folytán mégis egymásra találtunk
Tetszettél a szőke hajaddal és a kék szemeddel. Már az első találkozásunkkor elbódított a férfias kisugárzásod és a belőled áradó szexuális energia. Mindennél jobban vágytam arra, hogy megérints, mégsem tetted. Elérhetetlennek tűntél, azt hittem, hogy számodra én csak a „kiscsaj a szomszédból” vagyok. Próbáltam mindent megtenni azért, hogy megkívánj. Végül próbálkozásaimat siker koronázta. Szexbarátok lettünk.
Egy napfényes, meleg, őszi csütörtök délután van. Alig múlt el a nyár. A fák koronái lassan sárgára színeződnek, hogy később minden egyes színpompás levél a földön fejezze be életét. Várod, hogy megérkezzem. Egy apró puszival köszöntesz. Kezed súrolja a hajamat, majd a vállamra vándorol. Az érintésedtől megborzongok, mert magában hordozza egy izgalmas éjszaka ígéretét. Rövid időn belül ott kötök ki, ahol a legjobb helyen vagyok, az ágyadban. Segítesz levenni a pólómat, majd a melltartóm sem menekülhet. Alám terítesz egy lepedőt, és masszázsolajat csöpögtetsz a hátamra. Finoman oszlatod szét, illata betölti a szobát ,és még inkább kiélezi érzékeimet. Magamon érzem a bőröd melegét, érzem, ahogy ujjaid játékos köröket rajzolnak rám, hol erősebben, hol finomabban megdolgozol. Mozdulni sem bírok, csak élvezem ezt az édes kínt. Legszívesebben sikítanám már, hogy tegyél a magadévá, de meg sem mukkanok. A nyakamra hajolsz, birtoklóan megcsókolod. Megfordítasz, várakozóan nézel rám. A szememben nem látsz mást, csupán a vágy lobogó tüzét. Szemérmetlenül kívánlak. Magamhoz húzlak, a kezemmel a hajadba túrok. Ízlelgetjük egymás száját. Nyelvünk táncot jár. Innen már nincs visszaút, menthetetlenül Rád izgultam, kellesz nekem, érezni akarlak. A puncim már csak Rád vár.
Végigcsókolod az arcom, közben a kezed a hajamról a mellemre vándorol. Megmarkolászod és mosolyogva figyeled, milyen hegyes a bimbóm. Szádba veszed, ízlelgeted, csintalanul megharapdálod. Próbállak kihámozni a pólódból. Nincs szükségünk efféle teljesen felesleges ruhadarabokra. A földön egyre növekszik a ruhakupac. Ülünk egymással szemben teljesen pucéran és gyönyörködünk a másik testében. Finoman lenyomlak az ágyra. Ajkam befedi ajkadat, a kezem a mellkasodat cirógatja. Csókokkal borítom be az ujjaim nyomát. Érintéseimet hosszú csókokkal és karmolásokkal fűszerezem. Már a hasadnál járok, érezni akarom a tested minden porcikáját. Tetszik, ahogy az izmaid összerándulnak, mikor belenyalok a köldöködbe. Lejjebb csúszva megcsodálom a merev péniszedet, végigfuttatom a kezem az apró anyajegyeden, a finom bőrön. Érzem, hogy lüktet benne a vér. Érzem a forróságát, hogy mennyire kívánsz. Csókot lehellek a duzzadó makkra. De nem állok meg itt, még nem…
Simogatom a combod belső felét egyre feljebb és feljebb, áttérek heréidre. Gyengéden összeszorítom, majd finoman masszírozni kezdem őket a nyelvemmel. Próbálgatom, hogy beférnek-e egyszerre a számba. Egyik kezemmel továbbra is befedem őket, míg az ajkam már az ágaskodó büszkeségedet becézgeti. Többször is végignyalom a tövétől egészen a makkig, amiből lassan szivárog az előváladék. Kóstolgatom, finom sós íze van. Teljesen ráhajolok és ütemesen szopni kezdem, közben a másik kezemmel rásegítek. Egyszer-egyszer gyengéden ráharapok és körbecsókolom. Élvezed a kis játékomat, ezt látom rajtad. Mégis kérsz, hogy hagyjam abba, mert még nem akarsz elmenni.
Nem hallgatok Rád, csinálnám tovább, de leemelsz magadról, erőteljesen megfogod a két kezem, és magad alá gyűrsz. Leszorítasz, hogy moccani se tudjak. A szád követelőzően falja a számat, a fülemet, a nyakamat. Szívod a mellem, harapdálod a bimbómat, bebarangolod a testem minden zegét-zúgát. A hasamról a lábfejemre vándorolsz. Csókokkal hinted be mindkét lábam. Szétfeszíted őket és végre megérinted a teljesen kopasz puncimat. Simogatni, dörzsölgetni kezded a csiklómat. Ahogy végighúzod az ujjad a vágás mentén, a hegye nedves lett. Odakínálod. Végignyalom az ujjad, majd szopogatni kezdem. Megcsókolsz, érezni akarod az ízemet, de ez nem elég. Visszanyomsz az ágyra, a csípőm alá egy párnát teszel, hogy jobban hozzám férj. Végignyalod a puncimat, majd széthúzod a szeméremajkaimat és ismét belenyalsz. Kóstolgatsz, szívogatsz. Belém dugod az egyik ujjad. Egyre közelebb kerülök az orgazmushoz. Fantasztikusan jól csinálod. Te sem akartál elmenni, én sem akarok, de nem engedsz, szorítasz tovább, míg már szinte semmit sem érzékelek. Teljes extázisba estem. Észre sem veszem, hogy pozíciót váltottál.
Az ujjaid helyett már valami sokkal nagyobb és forróbb követel utat bennem. Fölöttem támaszkodsz, igazodok hozzád, felveszem a ritmusod. Szétfeszítesz belülről, minden egyes mozdulatodat élvezem. Többet akarok és még többet, hogy minél mélyebbre hatolj. Gyorsítasz a tempón, egyre keményebb vagy. Kezdesz kimelegedni. Eddig nem is vettem észre, hogy milyen meleg van ebben a szobában. Az izzadság csillog a homlokodon. Cseréljünk helyet, most én jövök. Rád ülök, tökéletesen magamba fogadlak. Fel-le csúszkálok a férfiasságodon, élvezem, ahogy cuppog a puncim a sok nedvtől. A kezed a csípőmön, még mindig Te diktálod az iramot. Egyre jobban felpörgünk, már alig kapok levegőt. Imádom nézni az arcodat. Látom, ahogy elélvezel. Keményen magadhoz szorítasz, egyszerre vonaglunk az élvezettől.
Tudtam, hogy jó lesz Veled, de hogy ennyire, arra álmomban sem gondoltam volna. Ösztönösen ráéreztünk, hogy mi kell a másiknak. Kimerülten fekszem rajtad, végigsimítod az arcom és megcsókolsz. Leszállok rólad, és letisztogatom magam, majd Téged is. Végül szorosan hozzád bújok, és mindketten elégedetten szenderülünk álomba, hogy új erővel folytassuk egy-két óra múlva a barátságunk ápolását.