Szexbarátság

Már hosszú ideje tudtam, hogy ki vagy, míg Te észre sem vettél. Évek teltek el úgy, hogy csak elsétáltunk egymás mellett, míg egy napon, mikor már mindkettőnket messzire sodort a Sors, azt internet csodálatos világa folytán mégis egymásra találtunk

Tetszettél a szőke hajaddal és a kék szemeddel. Már az első találkozásunkkor elbódított a férfias kisugárzásod és a belőled áradó szexuális energia. Mindennél jobban vágytam arra, hogy megérints, mégsem tetted. Elérhetetlennek tűntél, azt hittem, hogy számodra én csak a „kiscsaj a szomszédból” vagyok. Próbáltam mindent megtenni azért, hogy megkívánj. Végül próbálkozásaimat siker koronázta. Szexbarátok lettünk.

Egy napfényes, meleg, őszi csütörtök délután van. Alig múlt el a nyár. A fák koronái lassan sárgára színeződnek, hogy később minden egyes színpompás levél a földön fejezze be életét. Várod, hogy megérkezzem. Egy apró puszival köszöntesz. Kezed súrolja a hajamat, majd a vállamra vándorol. Az érintésedtől megborzongok, mert magában hordozza egy izgalmas éjszaka ígéretét. Rövid időn belül ott kötök ki, ahol a legjobb helyen vagyok, az ágyadban. Segítesz levenni a pólómat, majd a melltartóm sem menekülhet. Alám terítesz egy lepedőt, és masszázsolajat csöpögtetsz a hátamra. Finoman oszlatod szét, illata betölti a szobát ,és még inkább kiélezi érzékeimet. Magamon érzem a bőröd melegét, érzem, ahogy ujjaid játékos köröket rajzolnak rám, hol erősebben, hol finomabban megdolgozol. Mozdulni sem bírok, csak élvezem ezt az édes kínt. Legszívesebben sikítanám már, hogy tegyél a magadévá, de meg sem mukkanok. A nyakamra hajolsz, birtoklóan megcsókolod. Megfordítasz, várakozóan nézel rám. A szememben nem látsz mást, csupán a vágy lobogó tüzét. Szemérmetlenül kívánlak. Magamhoz húzlak, a kezemmel a hajadba túrok. Ízlelgetjük egymás száját. Nyelvünk táncot jár. Innen már nincs visszaút, menthetetlenül Rád izgultam, kellesz nekem, érezni akarlak. A puncim már csak Rád vár.
Szexbarátság részletei…

A nejem és a házibará

Egyik este ismét össze jött a hármas parti, amit nagyon vártam. A páromból egyre jobban kiábrándultam de szexuálisan meg vonzott.

Élveztem hogy zavarba volt, hogy megaláztuk. Pár feles után megjött a házi barát beszélgetünk iszogatunk végül a szobába kötöttünk ki párom elég piás volt levetkőztettük, közbe mocskos szavakat mondogatunk neki pl most megfogunk szoptatni és ájulásig baszunk.

Ő zavartan mosolygott, levetkőztünk mi is a házibarátunk nem tétovázott félig álló farkát be is tette a feleségem csepp kis szájába ö meg egyre hevesebben szopott. Szép nagyra megnőtt. kB 19 – 20 cm vastag nagy makkú farka volt. Tetszett ahogy szopta a nagy faszt én meg kinyaltam addig a párom!
A nejem és a házibará részletei…

A „Szabados” család 3.

Végre a nagy hajtás után elérkezett a várt szabadság!
A család nyaralójába indultunk eltölteni.
Este, fáradtan érkezve hamar nyugovóra tértünk.

Reggel pihenten ébredtem.
Feleségem jóízűen szuszogva pucéran simult hozzám a takarónk alatt. Ahogy feneke ölemhez simult, kellemes bizsergés járt át.
Óvatosan puszit nyomtam nyakára, majd a takarót kissé lehúzva róla ujjam hegyével megcirógattam mellét.
Mozdulva aprót nyögött és bimbói keményedni kezdtek!
Puszilgatni kezdtem őket!
Kezem pedig tovább csúsztattam csípőjére, majd ágyékára!

A „Szabados” család 3. részletei…

A tökéletes játszótárs

A tökéletes játszótárs 34 éves, 185 cm magas, 92 kg, 47 cm-es bicepsze van, csupa izom. Barna hajú, zöld szemű, 19 cm-es farka van és nagyon-nagyon rossz fiú!

Felhív telefonon, és csak ennyit mond:

– Drágám, ma este megyek, nagyon hiányzol! Készülj!

Mély, férfias hangja még percekkel a beszélgetés után is ott cseng a fülemben, és megborzongok. Már napok óta vártam, hogy hívjon, s most ész nélkül készülődök. Nagyon csinos szeretnék lenni. El akarom kápráztatni, ezért mélyen kivágott ruhát veszek fel, magassarkú cipőt, harisnyát, harisnya tartóval, csipkés bugyit. Hajamnak minden tincse a helyén kell legyen, kifestem magam, vérvörös körömlakk, és tűzpiros rúzs… Tudom, szereti, ha nőies vagyok.
A tökéletes játszótárs részletei…

A gyors menet

Nem vagyok nős, de kapcsolatban élek. Egy nagyváros melletti faluban élünk, de ezt már inkább olyan külvárosi résznek mondanám.

Anyósom jóvoltából házi tojást adunk el a szomszédságnak, ennek köszönhető ez a jó kis baszásom is.

De a lényeg, egyik este fürdeni készültünk, van amikor családi fürdés van, ilyenkor mind a hárman be ülünk a kádba és pancsolunk 1 órát. Az asszony már a vízben volt a gyerekkel és én is pont meztelenre vetkőztem, mikor csengettek.

-Jaj basszus, ez az Ildi lesz! – kiáltott fel a párom – Jön a tojásokért. Oda adnál neki 60 db – ot?

-Nem sok kedvem van hozzá, mert ő mindig annyit beszél, hogy ez minimum negyed óráig fog tartani. – feleltem én.

A lényeg : felkaptam a fürdő köpenyem s mentem ajtót nyitni hisz a párom megígérte, hogy cserébe éjjel kapok valami extrát.

Jómagam 45 éves sportos pasi vagyok 184cm, 86 kiló 19/6 – os borotvált farkam van.

A gyors menet részletei…

A masszőr és a MILF

Elhatároztam, hogy masszírozási képességeimet hasznosítom. Feladtam lapokban hirdetést: ” Férfi masszőr hölgyeknek kellemes lazító és erotikus masszázst vállal.”

Hát ez bejött. Nagyon sok kérés érkezett.

Elmentem az elsőre, a XI. Kerületbe. Egy szép villában fogadott a hölgy, aki még nem volt olyan idős, 43 éves volt, de nem nézett ki 30-nak sem. Selymes szőke haja omlott a vállaira, élénk kék szemei csak úgy világítottak felém. Bevezetett a hálószobába és ledobta a köntöst, amiben ajtót nyitott. Ott állt előttem anyaszült meztelenül. Közepes szép kerek mellei voltak, melyet bármilyen huszonéves megirigyelhetett volna, a puncija teljesen borotvált volt, két centire kilógó nagy csiklókkal. Mondanom se kell, kezdtem begerjedni, de türtőztetnem kellett magam, mert nem tudtam mit szeretne tőlem a hölgy. Lefeküdt az ágyra, közben én is levetkőztem munkaruhára. Ugyanis én is majdnem meztelen vagyok masszírozás közben, csak egy kicsike ágyékkötő van előttem, mely a kukimat eltakarja. Igaz nem vagyok egy Adonisz, ugyanis, 195 cm magas vagyok, szőke, zöld szemű, szőrös mellű, mackós alkatú, és 14 cm-es kukim van, mely borotvált, csak a kuki felett van egy picike szőr hagyva. A hölgy mellé térdeltem az ágyra és megkérdeztem, hogy milyen masszázst szeretne. Ő a lazítót is és az erotikus is kérte.
A masszőr és a MILF részletei…

A keresztanyám egy rongy kurva

Idén nyáron történt az, amit most megosztok Veletek. Elkezdődött a nyári szünet és vírus miatt nem sokfelé mentem, szinte sehova. Unokatestvéremékhez látogattam csak el. A sztori itt kezdődik. Ott van keresztanyám, aki egy fiatalos kinézetű, szőkés-barna színű hajú, 40 éves anyuka. Már régebb óta bejön nekem, és ezen a nyáron valóra vált egy álmom. Egyik nap keresztapám elment dolgozni, majd délelőtti órákban a (kis)unokatesóim átmentek szomszédba játszani. Így hát ketten voltunk a házban, keresztanyám és én. Elkezdtünk beszélgetni minden féléről. Ő egy bugyiban volt és egy lenge nagyobb pólóban, ami kicsit takarta a fenekét.
A keresztanyám egy rongy kurva részletei…