Szexleckék xxx

Olyan 16 lehettem. Volt egy lány az osztályomban, aki nekem nagyon bejött. Nem túl magas termetű volt, világosbarna hajú, szép arcú, jó alakú csaj volt, vékony, de mégis elég nagy és formás mellekkel.
De elég visszahúzódó természetű, nem társasági lány volt. Mindig próbáltam közel kerülni hozzá, de ő mindig csak a barátot látta bennem (legalábbis én így gondoltam). Mindenesetre nekem ez is sokat jelentett, de mindig ott volt bennem, hogy én ennél sokkal többet akarok, de azt gondoltam, ha túlságosan nyomulok rá, akkor azzal esetleg a barátságunkat is elrontom. Úgyhogy maradtam a barátja. Sokat beszélgettünk mindenféle témáról és sokat voltunk együtt. Megosztotta velem ügyes-bajos dolgait.

Így teltek el hónapok, majd egy szép májusi vasárnap csörgött a telefon. Felvettem, ő volt az. Mondta, hogy menjek már át hozzá, mert történelemből valami nem világos neki az egyik tételben, és a vizsga már vészesen közeledik (ugyanis abban az iskolában miden évben kell vizsgázni valamiből, abban az évben töriből kellett). Szóval hamar rendbe szedtem magam, felpattantam a biciklimre a töritételekkel és siettem hozzá.

Amikor megérkeztem elállt a lélegzetem. Fürdőruhában nyitott ajtót, s ráadásul ez egy nagyon szexi fehér bikini volt, ami melleiből alig takart valamit, és a fehér tangából kilátszott az egész formás popója. Amikor látta meglepődésemet, így szólt.
– Elég meleg van, nemde?
– Eléggé – rebegtem nem túl meggyőzően.
– Gondoltam napozok egy kicsit tételtanulás közben. Gyere be!

És ezzel elindult befelé, én pedig követtem. Illedelmesen felköszöntem, de mondta, hogy nincs rajta kívül senki itthon. Egy kicsit kezdett derengeni nekem, hogy nem lesz itt sok töri tanulás. Majd a házból az erkélyre mentünk, ahol két napozóágy volt lefektetve, köztük egy asztallal. Az egyikbe belefeküdt majd intett a másik felé, én leültem.

Telt az idő, én épp a feudális gazdálkodás alapjait meséltem neki, amikor, kérdezte, hogy nem kenem-e be a hátát napolajjal, én igent mondtam. Erre ő felkelt, a széket teljesen fekvő pozícióba engedte, majd hasra feküdt és kioldotta bikini pántját. Leültem mellé, levettem az asztalról a napolajat. Rácsorgattam egy adagot, mire ő felszisszent a hűvös napolaj érintésétől. Majd finoman masszírozni kezdtem a hátát, éreztem, hogy élvezi, egyre gyorsabban vette a levegőt. Én ekkor léptem egy merészet. És elkezdtem masszírozni a melleit oldalt, láttam rajta, hogy nagyon tetszik neki a dolog. Meg is fordult, hogy jobban hozzá férjek.

Ekkor a látvány, elvarázsolt. Látva tehetetlenségemet, megcsókolt. Hosszú percekig csókolóztunk, közben lefejtette rólam a pólóm. Majd kiszakítottam szájam a szájából és csókjaimmal elindultam lefelé. Csókolgattam nyakát, majd melleit. Minden egyes csóknál felszisszent, ahogy ajkam a naptól heves testéhez ért. A mellénél már előbújt nyelvem is, kívülről befele haladva köröztem rajta, míg el nem értem mellbimbóját, ekkor csókot nyomtam rá, majd megharaptam. A gyönyörtől nyögött egyet. Aztán a másik melle következett, majd lejjebb haladtam. Belenyaltam a köldökébe, majd elérkeztem a gyönyörtől átázott tangáig. Egy mozdulattal lehúztam róla, megcsapott csupasz nunijának bódító illata. Duzzadt csiklójával játszadoztam, ő már remegett az izgalomtól. Majd nyelvemmel belenyaltam a csupasz punciba olyan mélyre, ahogy csak tudtam. Kapkodta a levegőt az izgalomtól. Éreztem mindjárt elélvez, akkor bevezettem neki egy, majd két ujjam és veszettül ujjaztam, tudtam, hogy már nem szűz, ezért mertem bátran ujjazni. Majd hatalmas sikolyok és rángódások közepette óriásit élvezett.

Ekkor mutatta, hogy helycsere következik. Lefeküdtem a napozóágyra, ő látva, hogy férfiasságom majdnem átdöfi rövidnadrágom, rögtön a lényegre tért. A nadrágomat boxerestűl lerántotta és nyaldosni kezdte a makkomat fürge nyelvével. Majd bekapta az egész faszomat és veszett tempóban oboázni kezdett rajt. Olyan jól csinálta, hogy mindjárt a csillagok közt éreztem magam. Majd, amikkor szóltam, hogy közel a vég, egy gyors mozdulattal ráugrott faszomra és gyors lovaglásba kezdett. Hamarosan elértem a csúcsra és pár másodperc múlva ő is követett.

Hosszú percekig pihegtünk egymás karjaiba, átölelve egymást, amikor a fülembe súgta: Kösz a töri korrepetálást!

Bűnös emlék

Mindig azt vallottam,hogy a hűség nagyon fontos egy kapcsolatban és még most is ezt gondolom. De ki nem csalta még meg a kedvesét legalább egyszer? Hát, szerintem nagyon kevesen. Én egyszer tettem ilyet, és őszintén szólva nem bántam meg.

A discoban ismertem meg Őt. Először csak beszélgettünk és iszogattunk. Hiába bizonygattam magamnak, hogy egy jól működő kapcsolatban élek, mégis hatalmába kerített egy érzés. Egyszerűen fogalmazva, nagyon megkívánam Őt. Talán a tilalom is izgatta a fantáziámat. Megbeszéltük, hogy majd a buli végén hazavisz engem kocsival. Találkozónk létre is jött, úgy ahogy megegyeztünk. Beültem a kocsiba, csakhogy nem engem vitt haza, hanem elvitt magához. Egyedül élt egy kis lakásban. Ittunk még egy kicsit és kezdetét vette az izgalmasan bűnös éjjel.

Csókolóztunk és simogattuk egymást. Lassan lefejtette rólam a ruhámat, a melltartómat és végül az aprócska bugyimat. Símogatott és csókolt ahol csak ért. Levette a pólóját és elkezdte kigombolni a nadrágját. Őrjítöen izgató mozdulat volt. Megkérdezte, hogy mit csináljon velem. Nem voltam szégyenlős és elmondtam őszintén a vágyaimat. Ettől teljesen bepörgött. Először a melleimet puszilgatta, majd egyre lejjebb haladt. Egyszercsak rámparancsolt, hogy nyújtsam fel mindkét kezem a fejem fölé. Ettől a mozdulattól a melleim mégjobban elődomborodtak. Hirtelen elővett egy fekete sálat és összekötözte a kezeimet. Hozzákötözött az ágyhoz. Először megijedtem de irtóra felizgatott. Mikor látta,hogy tetszik a dolog,egy selyemsállal bekötötte a szemem. Csókolt, simogatott. Tehetetlenségem, és az, hogy nem tudtam mit fog csinálni velem, csak fokozta a vágyaimat.

Két ujjával morzsolgatni kezdte a mellbimbóimat. Kőkemény farkát néha hozzám érintette. Puszilgatta a hasamat és a borotvált puncim felé tartott. A combjaimat szétfeszítette és előbukkant az izgalomtól duzzadt, nedves csiklóm. Nyalni kezdte. Lassan,aztán egyre gyorsult a tempó. A kéjtől szinte dobáltam a csípőmet és így egyre inkább éreztem a sál gyengéd szorítását. Arra vártam, hogy belémhatoljon, hogy lüktető pinámba nyomja ütközésig a hatalmas farkát. Amikor az orgazmustól felnyögtem, a széttárt lábaimat a fejemhez emelte és így az egész alsótestemet birtokba vehette. Nyelvével izgatta a végbélnyílásomat, a pinámba dugta az ujjait. Éreztem a mozdulatain a mérhetetlen vágyat, hogy magáévá tehessen.

Csak a megfelelő pillanatot várta. Azt, hogy könyörögjek a farkáért. Megtettem. Könyörögtem, hogy tolja belém a farkát, hogy minél hamarabb beteljesüljön az izgalmam. A lepedőn kisebb tócsa alakult ki a puncinedvemtől. (Gondolhatjátok milyen izgalmi állapotban voltam) Erősen feltolta a mellkasomhoz a lábaimat és belémhatolt ütközésig. Lassan mozgott bennem de ez csak a kezdet volt. Egyre vadabbul nyomkodta belém a nagy péniszét. Lihegett és közben csúnya szavakat mondott.Nagyon felizgult állapotban voltam, a szexuális feszültségtől ordítani tudtam volna. A kéjtől nyögdécseltem és, hogy biztosan hatalmas orgazmusom legyen, néha rácsapott a fenekemre. Le sem tudom írni, hogy mit éreztem.

Ez nem egy szokványos orgazmus volt. Annak tízszerese. Annyira felizgatta a nyögésem és a hullámzó testem látványa, hogy pár másodperc múlva a gecije vulkánként lövellt ki a melleimre és az arcomra. Soha nem éreztem még olyan kielégültnek magam. Még most is nedvesedni kezd a bugyim, ha belegondolok.

Előfordul, hogy ilyenkor nincs velem a barátom, így maszturbálni kezdek. Mint most…

Erotika a parkban

Tavasz! A tavasz a születés, a tavasz az újjálevés, a tavasz az újrakezdés évszaka.
A hideg télen az emberek az érzelmektől elcsordultan isszák egymás karjaiba borulva a szegfűszeges forralt édesbort és a romantikától csöpögő ünnepek mind a szerelmeseknek biztosítanak javakat az együttléthez. S nyáron pedig, a fürdőzés, a napillat szagú levegő lelkeket erősít. A kép, hogy a napmelegítette vízben úszva, partnered derekát átölelve, egymáshoz simulva nézel bele abba a csillogó szempárba, címkézetten az a romantikus, örökérvényű pillanat.
Tavasszal? Nos.
Adrián, az az átlagos középiskolai fiú, kinek helyébe bárki más bele tudná magát képzelni, az Örökzöld Park felé tartott. A februári hónap éppen csak leköszönőben volt, de a márciusi napsütés a fiatalok fehér arcát már javában pirospozsgássá töltötte. A fiú cipője alatt ropogott az útmenti kő, ezzel jelezve a napok óta tartó szárazságát és a Parkhoz érve a virágok illata már nagy hatásfaktorral a friss levegőben keringett. Adrián éppen csak a kapun szeretett volna belépni, de egy napsugár, mely a Botanikai kert üvegkupolájáról mert visszacsillanni, egyenesen a fiú szemébe célzott bele. Az erős fénytől egy könnycsepp folyt végig arcán, amit karjával le is törölt, mert a csöpp gurulásától viszketett az arca.
Az Örökzöld Park a város fiataljainak szeretett találkozási csomópontja volt, ráadásul az ilyen napsütötte délutánokon még inkább egymáshoz húzta a tinédzsereket ez a már-már virágos hely.
Adrián egy barátnőjéhez igyekezett, aki széles mosollyal és nagy gesztusokkal integetett, egy az üvegfalas Botanikai kert melletti, fából ácsolt padon ülve. A baráti találkozást két arcra puszi és bemutatások követték. Adrienn, mert így hívták a fiú barátnőjét, három lányra mutatott. Az egyiken egy vékonypántos trikó volt, ő volt Anett. A másodikon egy Bart Simpsonos póló feszült, őt Anitának hívták. A harmadik lány, Angéla pedig már egy öleléssel köszönt. Fehér, kivágott pólója lazán vált el a lány testétől, Adrián így akarva-akaratlanul egy pillanat erejéig csak, de rálátott a lány melleire.
Így öten tehát a faasztal köré ültek és elkezdtek beszélgetni. A tavasz viszont újra felütötte fejét. A fiú körülnézve lassan csókolózó vagy éppen egymással flörtölő párokat látott, és az előbbi impulzus miatt gyorsabban vette a levegőt. Mint mindenki ebben a párás időben. A lányokra nézve lassan mindegyiket végigmérte. Az asztal miatt persze csak az arcukat tudta, de ez az erős képzelettel megáldott srác a szemmel való levetkőztetéssel bírva, egy kis asztal már meg sem kottyant neki.
De nem. Az idióta fiúfantázia! És kordában is tartotta. Vagy utólag nézve; már csak az érzelmek irányították. A nap még mindig erősen sütött, de már lemenőben volt, fénye viszont ugyanúgy sárgásfénnyel tükröződött.
Az idő közben telt, a beszélgetés egyre szabadabb lett. Előkerült az alkohol is. Alkohollal? Még gyorsabban rohant az idő!
Oly gyorsan, hogy a párok és társaságok lassan szállingóztak hazafelé. De ők ott maradtak. Egy öregember, aki a Park őre volt, irigykedő szemmel, mégis jóleső érzéssel nézte a fiatalokat, ámbár elérkezett a Park zárási ideje, kulcsra szorított kezét magasra dobálva sétált tovább a csicsergős parkban.
A fiatalok pedig egyre közvetlenebbek lettek. Egy játékuk keretében, Adrián a szőkésbarna hajú Angéla mellé ült le. Rögtön közel ültek a másikhoz, de talán csak a pia által kialakított szoros kapcsolat húzta őket egymáshoz. Combjuk összeért.
A játék semmi másról, mint pletykálásról szólt. A szokásos téma közbevágott, a ki-feküdt-le-kivel, meg az-a-srác-smárolt-azzal-a-lánnyal-de-mikor, és amelyik kéttagú csapat helyesen válaszolt a kérdésre, (Adrienn volt a zsűri), annak kellett megszabnia, hogy az ellencsapat a kétféle tétel közül melyik rövidet igya meg (a szélesvásznú választék a pálinka és a vodka volt.). Egyszerű, szórakozáshoz viszont nagyszerű.
Belemelegedtek a játékba és lassan a vodka-vörösbor kombó ható ereje a fellegekbe hágott…
A nagy nevetések közepette azonban Adrián keze, a levegőből való visszaesése folytán a lány combjára esett, ujjai pedig a lány belsőcombját érintették. Körülnézett a kínos akciónak talált helyzetet felmérve, majd egy erőltetett mosollyal visszahúzta kezét saját ölébe. A játék közben folyt és lassacskán észrevette, hogy a lány keze átlóg az ő combjára. Egy semminemtörténik mozdulattal hát ő is a lány combjára rakta a kezét. A feszültség és a vonzalom köztük pedig megsokszorozódott.
A lány ujjhegyeivel elkezdte lassan a fiú combját simogatni, kaparászni és nyomogatni. A fiú pedig a lány combjai között kezdte el cirógatni a bőrt. A fiún átfutott valami kellemes érzés, a lány libabőre pedig lassan kihatott az egész testére..és apró kis mellbimbói égnek meredtek, a melltartót és a pólót gyengéden kikarcolva.
A lány tovább cirógatta a fiú lábát, ám egyre feljebb haladt, a fiú egyre inkább feszes nadrágján.
Adrián pedig tenyerével, majd ujjaival olykor lágyan, olykor viszont masszírozva nyomkodta a lány combját, majd egyszer csak véget ért a nadrág lábszárának része és a fiú megsimogatta a lány nadrággal és bugyival eltakart nemiszervét. A lány ekkor a fiú merev péniszére tette a kezét. Majd egymásra sandítottak. A fiú mosolygott, a lány pedig gyengéden az ajkába harapott. Nem számított már se társaság, se játék.
Utólag visszagondolva se tudta megmondani a fiú, hogy s milyen körülmények között történt az, hogy Adrián és Angéla a Botanikus kertben, egy virágokkal teletűzdelt vasállvány mögé bújva csókolóztak. A fiú a lány fenekét lassan megmarkolta, nemi szervét pedig a lányéhoz tolva, irányította a csókot. A lágy nyelves és a heves szenvedélyes közti stádiumok egybefolytak. A fiú benyúlt a lány pólója alá, megérintve a lány melleit. Mindkettőjükön végig szaladt a libabőr.
Hogy mi történt ezek után? Minden, és bármi, amit a tavasz kihozhat a fiatalokból. Az észérvek és a józan gondolatok határán belül.

A behatolás pillanata

Némi izgalomban telt a délutánom, mert éreztem előre, hogy estére valami erotikus kalandra lehet esélyem. A futó simogatások, a szemembe merülés, összemosolygás utalt rá, így aztán nem is ért meglepetés, amikor kaptam az sms-t, hogy kíván engem, és vár rám.

Mentem máris.

Résnyire nyitva volt az ajtó, bentről a zuhanyozó hangja szűrődött ki.

Beléptem, és belestem a tusolóba, csillogott a bőrén is vízpermet, és szívesen legeltettem a szemem a látványon. Arra gondoltam, hogy letolom a szoknyám, és mellé állok, de éppen csak félig vetkőztem, amikor elzárta a vizet, s jött hozzám, hogy máris megöleljen.

Mellkasán – a szőrszálai közt ott csillogott még a nedvesség, arca kipirulva, szemeiben izgatott vágyakozás.

Magamhoz öleltem, puhán megcsókolt. Finom volt a szája, gyöngéd csókkal indított, s közben pedig érdeklődő ujjai felfedezőútra keltek.

Markába fogta a mellemet. S ahogy szenvedélyesebbé vált a csókja, úgy hámozta le rólam a pólómat, hogy mielőbb a bőrömhöz férjen. Rácsókolt a bimbómra, s éreztem a gerincem mentén a forró bizsergést.

Viszonoztam az izgalmas indítást, megnyalogattam a bimbóját – úgy tűnik, hogy a férfiakra tán kevésbé hat izgatóan ez, számára nem ez jelenti a vágyak fölturbózásának eszközét.

Bár a szerszám már így is teljes merevedésében pompázott, szőkén göndörödő fanszőrzete közül büszkén ágaskodott, várva a pillanatot, amikor főszerephez juthat. Egyelőre még várnia kellett rá, mert több időt szántunk arra, hogy egymást kóstolgassuk.

Szívesen simogattam, csókolgattam a testét – vonzó alkatú, szép bőrű, szenvedélytől feszülő izmú férfi, ragyogott a szeme, és lelkesen habzsolta a vágyakozó nőt, akit a karjába kaphatott.

Minden nő arra törekszik, hogy tetszeni tudjon, és mind hálás, amikor egy férfi szenvedélyesen bókol a fülébe, amikor kissé belenyalint a cimpa szegélyére, és úgy leheli bele, hogy kíván, hogy gyönyörűnek talál, hogy boldoggá akar tenni.

Felfedező ujjai bekalandoztak a combjaim közé, megmarkolták a kelyhet, hogy mintát vegyenek a kínálatból. Éreztem, hogy szívesen van ott, hogy összes érzékszervével az ujjai alapján tájékozódik.

Eleinte csak a kusza szőreimet gereblyézte, azután pedig a szirmok közé merült, és végigsimította a selymes simaságot, a puha forróságot, s éreztem a lélegzetvétele ritmusán, hogy tetszik neki, amit érezni lehet.

Nem csak simogatni akarta, hanem látni is, ízlelni is, birtokba venni, érezni azt a forró kemencét, amellyel a nők magukba ölelhetik, dédelgethetik a férfit.

Rádőltünk a keskeny ágyra – némi nyekkenéssel besüppedt alattunk, s ahogy felhúztam a térdeimet, a szeretőm el se vonta a tekintetét az ölemből. Inkább szélesebbre nyitotta a combomat, úgy csodálta a látványt. Azt mondja, még sosem látott olyan fazonú ajkakat, mint az enyém, és gyönyörűnek látja, kívánja.

Szavai fokozták a várakozásom izgalmát, örömmel töltött el, hogy dicsérte, hogy kívánta.

Az érintése finom, remegtető hullámokat indított bennem, a tartómon csatakossá vált a hajam, és türelmetlenül vártam, hogy ragadja magához, amit kínálok, hogy élvezze ki az alkalmat, hogy szeretgesse az ölemet.

Akartam, hogy a finom, remegtető hullámok magával sodró, vad szenvedélyes, morajlós hullámveréssé növekedjenek.

Nem bántam hogy jut odáig, de a keze érintése, a nyelve kalandor játéka, a szeme vágyódó villanása fokozta bennem a nőiségem minden sejtjét, és minél inkább kívánta a nőiségemet, annál inkább vágytam rá, hogy adhassam végre.

A szirmaim csodálata nem csak addig ért, hogy magába itta a látványát, hanem körülsimogatta a nyelve csúcsával, végigsimította az ajkaival, megcirógatta a bajuszával, és úgy csókolta, ami már messze nem a finoman remegtető hullámok kategóriája, hanem maximálisan felszította a tüzet, s a vérem – akárha az izzó láva volna, a hátamon végigönti a forróságot.

Szeretem ezt az érzést, az eddigi nyögdécselésem egyre hangosabbá fokozza magát, képtelen is volnék magamba visszafogni, hiszen ő egyre csak gerjeszti bennem, s ha nem kiáltanám ki magamból, vagy nem sikoltanám ki a torkomból, talán befulladnék a felgyűlt feszültségtől.

Az ereim széjjelhordják bennem, és a szívem vad kalimpálással, erőteljes lüktetéssel pumpálja az adrenalint.

A behatolás pillanata – hmmm – imádom ismételgetni ezt az érzést.

Ahogy megnyílok neki, ahogy utat keres bennem, ahogy kitölti azt a forró, nedves, puha fészket, ahogy simogatja a falát, s ahogyan én viszonozni próbálom, ahogy a szirmaimmal körülölelem, ahogy a mélységemben magamba szívom őt, ahogy magamba nyelem a lelkes törekvését.

Szeretem ismét, meg újra érezni azt a pillanatot, amikor éppen áthatol a bejárati kapun, és ahogy újra szétfeszíti magának a bejáratot, hogy elmerülhessen a puhaságomban.

Szeretem nézni az arcát, gyönyörködni a tekintetében, ujjbeggyel megsimogatni az elnyílt ajkait, ahogy levegő után kapkod, figyelni a mellkasa hullámzását, ahogy a velem való egyesülésekor küzd a légszomjával.

Játék a fürdõkádban magammal

18 éves lány vagyok. Nem tartom magam túl szépnek és nem is keresem a kapcsolatot a fiúkkal. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy nincs még szükségem rá. Természetesen vannak szexuális vágyaim, mint minden fiatlanak. Ezeket maszturbálással szoktam csillapítani. Eddig csak kézzel, párnával, meg ilyenekkel csináltam, a múlt héten azonban vettem magamnak egy zselés mûpéniszt. Nem tudtam, milyen érzés lesz majd ezzel a kis ,,szerszámmal” a dolog, de reménykedtem benne, hogy jó. Egyik este, mikor fürödni indultam, bevittem magammal a fürdõszobába. Megengedtem a vizet a kádba, majd levetkõztem meztelenre. Beleültem a forró vízbe. Fokozatosan az egész testem átforródott és ezzel együtt megnõtt a vágyam az élvezet iránt. Elõször a mellemmel játszadoztam. Finoman masszírozgattam, majd lejjebb csúsztattam a kezem és a csiklómmal kezdtem el játszani. Finoman simogattam, gyengéden masszíroztam. A vágyam egyre nõtt. Ekkor elõvettem a mûpéniszt és a hüvelyemhez tettem. Lassan elkezdtem befelé tolni. Már annyira benedvesedtem, hogy könnyedén belémcsúszott. Különleges érzés volt, ahogy az a vastag, kemény pénisz belémhatol. Mikor már szinte teljesen bennem volt, lassan mozgatni kezdtem. Az egész testem beleremegett, ahogy mozgattam magamban. Csodálatos érzés volt. Egyszer csak éreztem, hogy elhatalmasodik rajtam az élvezet. A testem hullámzani kezdett, a szívem hevesen vert. Hangosan felnyögtem és egy hatalmasat élveztem. Fantasztikus volt.

Bugyis maszti

Rózsaszin csipkés francia bugyi van rajtam semmi más. Fekszem az ágyamban és felidézek egy jelenetet az eddigi szeretkezéseinkből….meg egyéb más finomságokat, amiket még ki lehetne próbálni… elkezdem magam simogatni.. a melleimmel kezdem…lassan haladok befelé a bimbók felé…
de már anyira felvagyok izgulva, hogy nem kell sokat játszanom velük egyből állnak…azt várják, hogy te kényeztesd őket..hogy a szádba vedd…és megszívd..hogy a nyelveddel pöcköld őket..és aztán megint a szádba vedd..simogasd és nyalogasd, szívd…és hogy ráharapj…
de csak annyira, hogy egy kis édes sajgást érezzek, amitől aztán még nedvesebb lenne az amúgy is nedves puncim.. elkezdeném tovább simogatni magam..haladnék a puncimig..végül benyulnék a bugyi alá és simogatnám a csupasz szemérem dombomat…
lassan elkezdeném izgatni a csiklóm..körkörösen…balról jobbra..egyre gyorsabban és gyorsabban..
de a bugyi csak útban van..levenném..most már teljesen meztelen vagyok..
fekszem az ágyamon a lábaim szét tárva..csiklómat simogatom..
azt várnám, hogy a farkad kitöltsön és úgy megdugj, hogy aztán mozogni se tudjak utána….oly jó lenne, ha a farkad mozogna bennem…
egyre vadabbul…közben átfordulva kutyapózba és csak dugnád a kis puncimat és egyszer kétszer rávágnál a fenekemre…sikítoznék az élvezettől és könyörögnék, hogy még…ne hagyd abba… akarom.. az egészet…
de hát csak az ujjammal kell beérnem…
miközben tovább simogatom magam, addig bal kezem egy, majd két ujját dugom a hüvelyembe…mozgatom be és ki…be és ki… addig a jobb kezemmel a csiklóm simogatom…megállás nélkül…
érzem, hogy közel az orgazmusom, de valami még nem elég…valami hiányzik…
ahogy ujjazom magam, érzem, hogy olyan nedves vagyok, hogy az leírhatatlan..nem is emlékszem mikor voltam ilyen nedves utoljára..de csak mozgatom az ujjaim egyre gyorsabban és gyorsabban…és már csak az jár a fejemben, hogy kitöltesz…hogy bennem van a farkad…
hogy belém élvezel…és érzek minden apró kis rángást mikor elélvezel és a gecid megtölti a hüvelyem…
minden egyes cseppjét elnyeli a kis puncim.. de nem elég neki könyörög, még…
most már olyan vadul ujjazom magam ahogy még soha…és akkor végre érzem, hogy ott vagyok…a csukott szemeim alatt csillagokat látok…és ekkor végre elélvezek….a puncim lüktet…még több nedvet enged ki..már szabályosan lucskos vagyok…de nem hagyom abba…
finoman simogatom tovább puncikám…míg az utolsó rezgések is el nem múlnak…

A suli kurvája

Vivien szülei elutaztak így ez a faszrajongó, geciimádó enyhén biszex kurva kihasználva a lehetőséget néhányunkat meghívott a lakásra mondván szabad a pálya csapjunk egy jó bulit a hétvégén!
Lassan gyülekeztünk is nála mindenki hozott valami piát hogy jobb legyen a hangulat bár csak rá kellett nézni a csajra és máris földobódtunk a látványtól! A mellek szinte kirakva melltartó nélkül az alig-szoknya alatt sem volt bugyi ami hamar kiderült egy mozdulatnál. Már öten voltunk ott fiúk mikor nagy meglepetésünkre bezárta az ajtót.
-Na úgy látom itt van mindenki akit hívtam bontsatok föl valami piát és kezdődhet a party-mondta Vivien és már hozta is a poharakat.
-És a csajok?-kérdeztük értetlenkedve de ő csak nevetett. -Na fiúkák ez az én bulim nem akarok osztozni senkivel ma minden fasz és az összes geci nekem kell! Ismertek mindannyian megbasztatok, megszopattatok nem egyszer tudjátok milyen étvágyam van ha szexről van szó! Vetkőzzetek de azonnal!
Engedelmeskedve a parancsnak hamar megszabadult mindenki a ruhájától ő is ledobta a pólót és a szoknyát ott állt a szoba közepén meztelenül megmutatva fantasztikusan gyönyörű testét! Végignézett rajtunk és elégetten nyugtázta hogy a farkak bevetésre készek!
Hárman máris körbekapták simogatták, fogdosták és már döntötték volna az ágyra de leállította őket. -Na ezt akartam elkerülni nem lesz versengés, vita sorsolással döntjük el hogy következtek egymás után!

Odajött hozzám néhány gyufaszálat nyomott a kezembe a srácok egyenként húztak nekem nem is jutott. Kérdő tekintetemre válaszolva annyit mondott hogy Zolikám te a végére maradsz ha már a többiek jól kitágítottak és teleélveztek a síkosítójukkal! Hatalmas a faszod!

Ezzel lefeküdt az ágyra széttárva csodálatos combjait várta az első menetet. A srác szinte bezuhant a combok közé őrült tempóban nyalta-falta a lucskos pinát aztán szinte kíméletlenül bevágta a faszát és vadul baszni kezdte. Zabálta, fogdosta a feszes melleket a csaj hangosan nyögdécselt pár perc múlva már a fiú élvezésétől volt hangos a szoba. Vivien fölkelt még egy poharat tett az asztalra aztán visszafeküdt. -Ha valaki nem bírná kivárni a sorát ebbe fejje a gecit-mondta miközben már a második partner kemény fasza hatolt tövig a vágyakozó éhes pinájába. Keményen heves mozdulatokkal döngölte a sikongató ribancot nem is tartott sokáig ordítva lőtte tele ő is a spermájával. Következett a harmadik aztán a negyedik a kurva szinte magán kívül élvezett. -Basszatok…basszatok szét ma teljesen…semmi nem számít…faszt és gecit akarok minden mennyiségben…ne kíméljetek…a ringyótok vagyok…gyerünk te jösz Zoli…verd belém zacskóig az irdatlan farkadat..ááááhhhh….állat vagy…júúúj…óóóóóóhhh…nem élem túl…jaaaj…nagyon…jóóóó….
Lement tehát az első kör és a pohár üres maradt bár én is alig bírtam kivárni hogy sorra kerüljek. Egy kis pihenés következett némi ivászattal aztán a csaj a pohárral a kezében leült az ágyra mi pedig fölsorakoztunk egymás mellett.
-Míg a pinám pihen egy kicsit addig sem unatkozhatunk-szólt és máris bekapta az első faszt. Mohón, nagy szenvedéllyel szopta közben fogdosta a melleit.
-Szólj időben mielőtt élvezel! Így is történt a faszt gyorsan kiengedte a szájából és a pohárba verte a gecit. Káprázatos szopótechnikájának köszönhetően mindannyian erre a sorsra jutottunk miután engem is lerendezett szájához emelte a poharat és a tartalmát kéjes lassúsággal az utolsó cseppig kiürítette ami maradt azt az ujjával törölte ki és lenyalogatta.
Később megint beindultak a faszok különféle pózokban basztuk a sikoltozó, magán kívül élvező csajt kapta előlről, hátulról, ülve, állva, pinába, seggbe. Aki elélvezett átadta a helyét a következőnek és most pihenést sem hagytunk neki szünet nélkül ment le két kör.
Mi leültünk ittunk , beszélgettünk Vivien mozdulatlanul, zihálva feküdt az ágyon egy hatalmas gecitócsában ami a pinájából folyt ki.
-Köszönöm…fiúk…ezt akartam…megkaptam…ó de szétbasztatok…egy
hétig csak szopni fogok az biztos…mmm…
Ám mi másképp gondoltuk ha már így alakultak a dolgok kapjon még a kurva biztos ami biztos ürüljenek ki a faszok teljesen. Mindannyian odamentünk hozzá a dákók fenyegetően meredeztek szemében némi rémület látszott. -Ne…elég volt…hagyjatok…nem akarom könyörgök…ne bántsatok…ne…jaj…ne…!
Tiltakozása nem hatott ránk az egyik srác máris fölnyársalta aztán magára fordítva széthúzta a seggét ahová a másik döfte be vágyakozó péniszét. A csaj nagy vísítozásba kezdett -hagyjátok abba….húzzátok ki belőlem…nem bírom tovább…jaaaaj nagyon fáj…eléééég….júúúj…meghalok…
Ezt a kérést nem teljesítettük sőt egy-egy faszt kapott a kezébe is hogy verje ki én pedig a hangoskodó szájába nyomtam a faszom és szó szerint megbasztam.
Mikor végeztünk és kimásztunk belőle ájultan feküdt mindenéből szivárgott a geci. Felöltöztünk és miután megnyugodva láttuk hogy megmozdul a meggyötörten is csodálatos teste csendben távoztunk.
Pár napig nem jött suliba de mikor megjelent hármunkat is leszopott az óra közti szünetekben!