A szerelemboszorkány (szextörténet)

Nem tudjuk, honnan jött az a lány. Sosem mondta el. Egyszer csak ott volt, és beragyogta az éjszakát. Nézett csillogó szemeivel, vizsgálódva fürkészett, én pedig már az első pillanatban elvesztem pillantásában, huncut fénye annyira magával ragadott. Aztán rám vetette kislányos mosolyát, és úgy éreztem, különlegesen puha vasmarokba fogtak.

– Táncolunk? – kérdezte könnyedén, én pedig bólintottam rá, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

A haverok röhögtek, mivel sohasem láttak még táncolni. De csak addig röhögtek, amíg észre nem vették a lány mozgásán a vágyat. Még a léptei is érzékiek voltak. Nemcsak az ajkai, a pillantása, hatalmas hajzuhataga, hanem még a füle tövében, a nyaka ívében is volt valami bujaság. Egyedül kislányos mosolya, az nem illett a képbe, de az meg éppen ezért volt lefegyverző.

Fiatal volt, de nem csitri. Mindenre és mindenkire nevetett. Nem vihogott, szemében komoly fényekkel viselte az életet, érettebb volt mindenkinél. Persze, ezt nem tudtam még ott és akkor, a klubban. Csak lötyögtem mellette, nemtörődöm módon, kívülállóként, ő azonban teljesen átszellemülten táncolt. Becsukta a szemét, vonaglott a ritmusra, dobálta, rázta a csípőjét, mintha szeretkezne. Úgy tűnt, nem is érdekli, hogy van-e rajta kívül valaki a teremben, ám mikor kinyitotta a szemét, az nagyon beszédes volt. Karjait a vállamra fonta, és a tekintete azt mondta, hogy örömet keres. Örömet, mindenáron…

Még most is nehezen írom le a nevét.
A szerelemboszorkány (szextörténet) részletei…

Szex a konditeremben

„Mára ennyi volt, köszönöm, egészségünkre! További szép estét mindenkinek!” Adrien egy helyben állva próbált magához térni az aerobic-edzés végén. A többi lány már az öltözőben volt, mire ő is elindult a teremből kifelé. Ma kivételesen egyetlen ismerős sem volt a csapatban, így nem sietett. A többiek kicsit furcsán néztek rá, hogy ennyire el van fáradva, de ennek oka volt. Három órája itt kínozza magát, először egy óra step-aeorbic, aztán egy óra a konditeremben (na jó, itt néha pihengetett egy kicsit, nézegette a fiúkat),aztán megint egy óra csoportos önkínzás. Fél éve már nem várja otthon senki, így rászokott a testedzésre. Januárban dobta ki a barátját, egy nyűglődős karácsony-szilveszter után. Néha még bevillan a kép, ahogy váratlanul hazaért, és a nappaliban egy szőke cafka lovagolt Attila ölében. Még aznap kiszórta a cuccait, zárat cseréltetett és a telefonszámát is elfelejtette a fiúnak.
Elkezdett edzeni, egyre többet. Először csak a felszabaduló idejét próbálta kitölteni, aztán a nyár közeledtével a fürdőruhájába szeretett volna beleférni, mostanra viszont hetente kétszer is eljött, hogy két-három órát mozogjon. Most hosszabb időt volt, mert másnap reggel elutazik egy hétre, és előtte próbálta lefárasztani magát.

Felállt a padról, levette átizzadt ruháit, és keresett egy üres zuhanyzót. Azért szeretett ide járni, mert tisztaság és kulturált környezet volt mindenhol. A forró zuhany alatt érezte, hogy izmaira ráférne egy masszázs, lelazítani. Aztán beugrott neki, hogy itt is van masszázs, bár még sohasem próbálta. Ahogy lemosta magát, saját érintésétől rájött, hogy mennyire hiányzik már egy férfi, aki rendbe teszi tomboló hormonjait. Néha saját kezével szerzett örömet magának, de ez csak pótlás volt, az igazi gyönyört csak egy férfi adhatná meg neki.

Mire végzett a hajmosással is, már egyedül volt az öltözőben. Este fél tíz volt, az utolsó csoporttal volt ő is. Talán már csak a portás maradt ott, senki más. Félig megszáradt a haja, amikor eszébe villant valami. Pánikba esett. Az ékszereit odaadta az edzés vezetőjének, aki betette az irodájába. Egy hétig nem jön, addig ki tudja, mi lesz az ékszereivel. Törölközőjébe csavarva rohant ki a folyosóra, az edzőterem persze már zárva volt. Kétségbeesve próbált keresni még valakit a komplexumban, ajtókon kopogott be és próbált benyitni, eredménytelenül. Már a sírás határán volt, amikor a sokadik ajtón kopogott és próbálta rángatni a kilincset. Ez az ajtó nyitva volt, és a lendülettől szinte bezuhant a helységbe.

Tamás hallotta, hogy valaki van a folyosón. Kicsit csodálkozott is, hogy ilyen későn ki lehet az, éppen felállt, és indult volna kifelé, amikor váratlanul kinyílt az ajtó, és egy csapzott, zilált nő szinte a karjai közé zuhant. Megóvta az eséstől, talpra állította, és alaposan megnézte. Csinos, fiatal nő, félig vizes barna hajjal. Kicsi, fitos orra szinte megbújt gyönyörű, barna szemei alatt, amelyek most könnytől csillogtak. Látszott, hogy el van keseredve, de nagyon.

Adrien csak annyit érzett, hogy zuhanása közben két kar fogja meg a vállát, könnyedén megtartva testét, aztán felemelte fejét és a férfire nézett. Megörült, hogy végre talált valakit, aztán annak is, hogy törülközője nem bomlott szét a lendülettől. Ez utóbbit majdnem visszavonta, ahogy a tengerkék szemekbe nézett. Már látta néhányszor itt ezt srácot, tudta, hogy a személyzethez tartozik. Aztán bevillant, hogy az ajtón a „Masszázsszoba” felirat volt, tehát ő a masszőr. „Mindegy, most nem ez a lényeg” – rázta meg a fejét.
– Szia, bajban vagyok, az ékszereim. Szóval otthagytam. Az irodában. Van hozzá kulcsod?

Tamás nem értett az egészből semmit. Azt látta, hogy bajban van, azt is látta, hogy gyönyörű, de mi köze lehet neki az ékszereihez? Annyit értett, hogy valami kulcs kellene Mosolyogva kérdezte:

– Milyen kulcs kellene?
A lány érezte, hogy kicsit összefogottabban kellene beszélnie, de ezek a kék szemek, ez a huncut mosoly, mindezt egy pólóban és rövidnadrágban. Milyen lenne, ha most megmasszíroztatná magát? Megint megrázta a fejét, próbált visszatérni a lényegre.
– Az edzőteremből nyíló irodába vannak az ékszereim. Oda tette őket az edző, az István. Oda kellene bejutnom. Néhány aranygyűrű, két nyaklánc, meg a fülbevalóim. Ja meg a bokalánc.
Ez már érthetőbb volt. Elindultak az edzőterembe, közben bemutatkoztak egymásnak. Adriennek egyre jobb lett a hangulata. Az ékszerei is meglesznek, és ez a srác is egyre szimpatikusabb. A szemébe már nem mert nézni, úgy érezte, a nézésétől elgyöngül, és ezt a törölközője bánná. Hogy eddig ő miért nem járt masszázsra?! Na mindegy, ahogy visszajön a nyaralásból, be fog jelentkezni hozzá.

Meglettek az ékszerek, hiánytalanul, amit két puszival köszönt meg. Megérezte az arcszesz finom illatát, és újra rátört a férfiéhség. Legyűrte magát, és el akart köszönni. Tamás látta, hogy hezitál a lány, így némi tétovázás után előjött a kérdéssel

– Megmasszírozzalak? Biztosan jót tenne az izmaidnak. Meg esetleg a lelkednek.
Ez utóbbit már csak gondolatban tette hozzá. Adrienn vívódott. Pár perce ismerte Tamást, késő este is volt már, nem akart visszaélni a fiú idejével. Másfelől a zuhany alatt még ő is gondolt a masszázsra, és a fantáziája is elindult.
– Tényleg megtennéd? Nincs még nagyon késő neked?
– Ráérek, nem vár senki otthon. A portás már megszokta, hogy itt vagyok, általában rám zárja az ajtót, úgyis van kulcsom.
– Nagyon rendes tőled. Akkor veszek fel valami ruhát.
Tamás ránézett (ó, azok a kék szemek!), aztán csak ennyit mondott, halkan:
– Engem nem zavar, ha így jössz

Adrien megremegett, aztán meggyőzte magát, hogy biztos van ott egy törölköző, amit ráterít a fiú. Visszamentek, Tamás diszkréten elfordult, hogy a lány felfeküdhessen a masszázságyra. Elővette a különleges vendégeknek fenntartott olaját, és a lányhoz lépett. Hason fekve is gyönyörű volt. Haját oldalra összefogta, feje alá tette a hengerpárnát, lábát szorosan összezárta. Popsija gömbölyű volt, csípőjének lágy íve igazi nőiességet sugárzott. Tamás fogott egy törölközőt, és a combtő hajlatára terítette. Adrien megnyugodva várta az érintést. Az olaj végigcsorgott a hátán, aztán az erős férfikéz masszírozni kezdte. Nyakát, vállát, hátát, derekát, le és föl, újra meg újra. Két karját is végigmasszírozta, majd a bokájához lépett. Talpát, lábfejét nyomkodta, simogatta, és ez volt a lány gyenge pontja. Ezt imádta, és izgató is volt. Egyik láb, másik láb, aztán a vádlikon felfelé, combok. Kicsit szétnyitotta a lábát, hogy a combját rendesen végig tudja simítani.

Adrien teljesen ellazult, tudata valahol máshol járt már. Annyit érzett, hogy ez nagyon jó, és azt kívánta, sose érjen véget. A szakavatott ujjak végiglazították egész testét. Nem észlelte, hogy a masszázs mikor csúszott át gyengéd simogatásba. Testében észrevétlenül gyűlt a vágy. Csak véletlenül vette észre, hogy az ujjak akadálytalanul siklanak végig a térhajlatától a csípőjéig, aztán meg vissza. Két félgömbje közé csúsztak az ujjak, a combtő felé siklottak, s ő önkéntelenül nyitotta szét még jobban a combjait. Kitárulkozása már szinte szemérmetlen volt, de a fülében dobogó vér eltüntette szégyenérzetének utolsó morzsáját is. Aztán a ujjak elindultak felfelé a comb belső felén, végigsimították csupasz szeméremdobját, s ő önkéntelenül emelte fel csípőjét, még jobban kitárva magát ennek a férfinak. Mély sóhajt hallott, a meleg férfitenyér rásimult ágyékára, egy pillanatra belécsúszott egy ujj, aztán továbbvándorolt a kéz. Popsiját gyúrta, rendszeresen visszaért a duzzadó ajkakhoz, és ő mindannyiszor megemelte csípőjét, kéjes üzeneteket küldve a férfinak.

Tamás már elvesztette a fejét. Nem szokott ilyet csinálni, de ez a nő vágyat ébresztett benne. Ahogy reagált az érintésére, ahogy vonaglott a teste, ahogy kitárulkozott. A törülköző véletlenül lecsúszott, s ő nem tette vissza. Simogatta, kényeztette az előtte fekvő gömbölyű idomokat, ujjai néha becsúsztak a síkos szirmok közé. Vesszője fájdalmasan feszült a nadrág szorításában, izzó vágya kielégülést keresett.

Adrien meg akarta mutatni magát teljesen a férfinak, ezért megfordult, hanyatt fekve, becsukott szemmel várta a folytatást. Tamás érezte, hogy innen már nincs visszaút. Két mozdulattal megszabadult ruháitól, és folytatta a masszázst. Adrien lecsukta szemét, úgy érezte, ha ő nem látja a férfit, akkor a férfi sem látja az ő meztelenségét. Mellbimbói izgatottan meredeztek, a férfi olajat csorgatott a két gyönyörű halomra, aztán a lecsorgó folyadékot szétkente egész testén. A lány már nem is próbált szemérmesnek tűnni, combjait széttárta, hogy minél teljesebb masszázsban lehessen része. Tamást elkábította a látvány, de végigmasszírozta az egész testet. Aztán nem bírta visszatartani vágyát, a csodás szirmok közé siklott két ujja, a duzzadó rügyet kereste. Adrien felnyögött, ahogy testének érzékeny kéjközpontját masszírozta a fiú, kezével a fiú hátát kezdte el simogatni. Meglepődve tapasztalta, hogy meztelen bőrfelületet talál. Ujjai lejjebb csúsztak, majd felsóhajtott, ahogy ráébredt, hogy Tamás is meztelen. Simogatása előbbre csúszott, a combok közé, egyre feljebb. Először a két golyócskát masszírozta, aztán nem bírta tovább. Muszáj volt érezni a férfi rúdját, ami forrón-feszesen simult tenyerébe. Le-föl húzogatta a bőrt.

Tamás megadta magát. Ahogy a finom ujjak kemény dákójára simultak, előrehajolt, és szájával rátapadt a forró puncira. Nyalogatta a kéjnedveket, ujjait becsúsztatta. Az íztől kábultan kényeztette Adrient. A lány bódultan, gyönyörtől telve feküdt az asztalon. Élvezte a férfi nyelvét, ujjai, ölét forróság öntötte el. Ujjai ráfonódtak a merev vesszőre, teste vonaglott, ahogy az orgazmus felé rohant. Tamás ujjai belül a G-pontját masszírozták, kívül a csiklóján körözött nyelvével. Érezte, hogy a forró, lucskos punci egyre sűrűbben szorul rá ujjaira, aztán egy hosszú sikoly, a lány teste megfeszült, ujjait összepréselte az ütemesen rángatózó síkos hüvelye. Ujjai és nyelve nem állt le, így újabb és újabb gyönyörcsúcsok ragadták el a lányt.

Aztán lecsendesült minden, Tamás lenyalogatta az édes nedvet az ujjairól. Adrien még mindig fogva tartotta merev vesszőjét, finoman jelezte, hogy közelebbi ismeretséget szeretne kötni ezzel a forró rúddal. Tamás a lábával odatolt egy kis sámlit, ráállt, így duzzadt dákója éppen megfelelő magasságba került ahhoz, hogy Adrien a szájával kényeztesse. A lány nem is várt sokáig, az ágy széléhez csúszott, és nyelvével finoman körözni kezdett a feszes makkon. Élvezettel nyalogatta le a kicsorduló cseppeket, majd amilyen mélyen tudta, becsúsztatta szájába. Legalább akkora gyönyört akart adni a férfinek, amiben neki is része volt az előbb. Tekintetük összekapcsolódott, Tamás halkan nyögdécselt az édes kínzás hatására. Ez a gyönyörű száj az őrületbe kergette finom szopásával, a vágytól fátyolos szemek, a tíz ujj csak tovább fokozat élvezetét. Adrien imádta így kényeztetni a férfiakat, és ez a rúd kifejezetten a kedvére való volt, vaskos, acélos vessző.

A férfi nehezen hagyta ott ezt az édes helyet, de mindenképpen érezni akarta forró punciját is. Finoman keresztbe fordította a lányt, karcsú bokáját a vállaira tette, térdét finoman széthajtotta. Adrien felkönyökölt, így láthatta, ahogy a duzzadt dákó fényesre nyalt puncijához közelít. Mély sóhaj szakadt fel belőlük, ahogy testük összekapcsolódott. Röpke szünet, aztán elindult az ősi ritmus. Hosszú mozdulatokkal csúszkált a nedves punciban, élvezte a forró érintést. A lány újból közel jutott az orgazmushoz, aztán csak arra gondolt, hogy nehogy abbahagyja Tamás. Hangja egyre feljebb csúszott, aztán az egyre gyorsuló lökések a következő orgazmusba hajszolták. A férfi élvezettel nézte az alatta vonagló kacsú teste, érezte vesszőjén a pulzáló szorítást. Mozgása lelassult, vöröslő rúdját kihúzta a lányból. Finoman talpra állította, arccal az asztal felé fordította. Adrienn értette a kérést, terpeszben előrehajolva megtámaszkodott az asztalon.

Tamás egyetlen mozdulattal helyezte vissza dákóját a nedves résbe, és lendületesen folytatta a szeretkezést. Adrien imádta ezt a pózt, csípőjét megmarkolta Tamás, és a csattogó hang egyre gyorsult. Tamás gyönyörködött az elé táruló látványban, két gömbölyű popsi, a csípő lágy íve egyre gyorsabb lökésekre sarkallta. Adrien már alig bírta az élvezetek újabb hullámait, amikor Tamás mozgása felgyorsult, néhány erőteljes hosszú lökés, és egy mély hímmorgással beleélvezett a lányba. Hosszan, jólesően adta ki magvát, telepumpálva a nőt. Lassan tértek magukhoz, a férfi egy törülközővel kisegítette Adrient. Összebújtak, forró csókkal köszönték meg egymásnak az elmúlt perceket. Aztán lezuhanyoztak, és együtt indultak el a lány lakásába.

BUÉK hölgyek

Az igazán izgalmas az volt, hogy nem azzal indult, hogy egymásnak estünk, hanem egy olyan \”vággyal\” ami majd elemésztett, hogy hozzád érhessek. Azt, hogy ez birtoklási vágy, féltékenység vagy csak egyszerűen szexuális alapból indult azt nem tudnám megmondani. Viszont olyan jó érzés, mint amikor várod a karácsonyt tudván, hogy valami nagyon jó fog veled történni. Aztán a lépcsőn előre engedve téged finoman a hátadhoz értem. Olyan, mintha a tested összes érzékelése az ujjaidban lenne és ezen keresztül próbálod a másik egész testét megismerni. Kicsi lopott pillanat. Ezt az érzést órákon át tudnám élvezni. Aztán már csak valahogyan ketten voltunk vagy csak a külvilág szűnt meg? \”Levetted\” rólam ezt az állapotot, és mint egy nagyon lassú filmben a szemembe néztél, de nem mondtál semmit. Nem is volt szükség szavakra. Ugyanazt láttam a te szemedben is. Hozzáértem az arcodhoz. Finom puha a bőröd. Végigcirógatom a füled felé a nyakadig a bőrödet, miután Te az arcoddal a tenyerembe simulsz mit egy macska. Éppen csak nem dorombolsz hozzá, de közben egy pillanatra sem veszed le a szemedet rólam. Mint akit a kígyó megbűvöl. A hüvelykujjammal a felső ajkadat simítom végig, mire megremegnek az ajkaid, és egy kicsit kinyitod a szádat.

Érzem a forró sóhajodat az ujjamon. Mondanom sem kell minden idegszállam pattanásig feszült és mint a vakok csak a kezeimmel érezlek. Szemeidet becsukod és az arcodat kicsit elfordítva simogatod magad a tenyeremmel. Aztán mikor a tenyerem közepe a szád elé kerül finoman belecsókolsz. Ha eddig fértem volna a nadrágomba akkor itt jött el az a pillanat amikor esély sincs rá. Borzongás fut végig a gerincemen mint az áramütés. Tudod jól, hogy mit csinálsz, lassan kinyitod a szemedet és a szemembe nézel és egymás száját nézve vártuk a pillanatot. Szinte egy örökkévalóságnak tűnt, mikor ajkaink közeledni kezdenek egymáshoz majd szemedet lehunyva adod magadat át az első csóknak.

Először érzem az ajkaidat. Finom kemény a csókod, miközben ajkaid kinyílnak és nyelveink kezdik felfedezni a másik izét. Élvezem amint nyelved felfedezi a számat. Karodat a nyakam köré fonod és csak élvezzük a felfedezés örömét. Kezem a derekadon majd a hátadat kezdem simogatni. Haladok felfelé a gerinced mentén és érzem a borzongást, ami végigszalad rajtad, mikor a tarkódhoz érek. Egyik kezed a mellkasomra vándorol. A figyelmünk kicsit elterelődik a csókrol mert most kezdjük felfedezni egymást más érzékszerveinkkel is. Mélyet szívok az illatodból, érzem a tested melegét, miközben ágyékodat hozzám nyomod, amiből te is érezheted, hogy nem vagy rám hatás nélkül. Közben a számmal felfedező útra indulok. Finoman beleharapok az ajkadba majd az arcodat simítom végig közelítve a nyakadhoz. Félrehajtod a fejed, hajad hátrakerül szabadon hagyva a nyakadat. Belecsókolok a nyakadba mire finoman belém karmolsz a vállamon, a nyelvemmel elkalandozok a füled tövéhez mire egy mély sóhaj a válasz.

Érzem a parfümödet, miközben a vállad felé haladok. Nem sietem el látom, hallom, hogy élvezed és nekem is jól esik neked örömet szerezni. Hol a nyelvemet, hol a fogaimat érzed a bőrödön. Csípődet hozzám nyomod és kicsit rafináltan mozogsz is közben. Hát tudod, hogy kell elérni, hogy ne férjek a nadrágomba. A vállgödrödön keresztül jutok az állad alatt haladva ismét a szádig. Valahogy hevesebb vagy most. Csodálatosan csókolsz. Mindig nagyon szeretem, ha a partner aktívan csókol és Te ebben is nagyon ügyes vagy. A kezem az oldaladat simogatja lassan lefelé haladva. A fenekedhez érek, és végre kezemben érezhetem a gyönyörü fenekedet. Nem tudok betelni vele. Lábadat felemeled a derekamig, így a combodat is végig tudom simítani a térdedig. Bár több kezem volna, de nem kell sietni és van idő mindent felfedezni egymáson. Visszafelé haladva a kezem a blúzod alá siklik és a derekadat végigsimítva haladok a gerincedhez. Finom puha és sima a bőröd. Most szeretném, ha a kezem olyan lenne, mint a vakoknak és olyan intenzíven tudjalak érezni, mint ők. Közben Te sem maradsz tétlen és a szád felfedező útra indulnak az arcomon át a nyakam felé.

Egyre hevesebben veszem a levegőt, miközben élvezem, amit csinálsz. Míg az államat harapod kezed az ingemet gombolja. Lefejted az ingemet és a vállamon mellkasom érzem a forró szádat….
Erőt kell vennem magamon, hogy visszatérhessek hozzád. Észreveszed, mit szeretnék és engeded levenni a blúzodat, amint kibújsz belőle csak egy csipkemelltartó marad felül rajtad.
Átöleljük egymást és a testünkön érezzük a másik forróságát. Kezem a hátadat simogatja a tarkódtól a tangád vonaláig, érzem izmaid hullámzását a bőröd alatt. Az ágyra fektetlek és föléd hajolva csókolom a szád. Elindulok lefelé, de a karodat előbb a fejed felé rakom. Végignézek rajtad és a látvány a legszebb dolog, amit valaha láttam. Csókollak és lefelé az álladat felemelve szinte vezeted a szám. Nyelvemmel a nyakadon játszom kicsit, a karodat mozdítanád de finoman visszarakom. Megérted, hogy most az én időm van itt. A válladról lassan a melltartódig jutok nem veszem még le. A bimbóid szépen kirajzolódnak a csipkén keresztül. Már kemények és a csipkén keresztül is a számba tudom őket venni. Hangos sóhaly a válasz és tovább haladok a hasad felé.

Tudod, hogy az a gyengém és kiélvezem minden pillanatát, míg a köldöködön keresztül a nadrágodig érek. Nyelvemmel finoman a nadrág vonala alá siklok, mire megemeled a csípődet. Visszatérek a szádhoz élvezem a szádat.
Most már szabad a kezed és a fejemet kicsit lenyomva a kebleidhez irányítasz. Közbe a szemedbe nézek és látom a fátyolos pillantást, ami azt mondja innen nincs vissza út. A melltartód elől kapcsolódik, amit te kapcsolsz ki és magad nyitva szét mutatot meg nekem a kebleidet. Gyönyörködöm bennük, míg Te le sem veszed a szemedet rólam és élvezed az ámulatom. A két kezeddel megsimogatod és szinte felkínálod őket. Nem tudom tovább türtőztetni magam és az egyikhez hajolok, majd a szám apró csókokkal borítja el. Ezután a arcommal simogatom őket. Kicsit borostás vagyok így, amikor a bimbóidat érik szinte összerándulsz a gyönyörtől. Majd a számba veszem az egyiket, és a nyelvemmel izgatom körbe körbe. A tarkómnál fogva irányítasz át a másikhoz. Finoman beszívom majd a fogaim közé veszem a bimbódat. A körmeidet érzem a tarkómba karmolni. Nem fáj, de nagyon jól esik tudni, hogy örömet okozok neked. Visszatérek a szádhoz, mire mohón dugod nyelvedet a számba. Nagyon tetszik mikor ilyen vagy. Közben kezemmel hol finoman simogatom, hol pedig a bimbódat a két ujjam közé véve morzsolgatom, ezzel okozva neked örömet. Vágyom arra, hogy a gyönyört lássam az arcodon, így lefelé indulok és a hasadon haladok lefelé. Mire leérek kezed már a nadrágodat gombolja a csípődet megemelve bújsz ki a nadrágodból. Csak egy tanga maradt rajtad melynek lenyűgöz a finom kidolgozása. Hírtelen gondolattal hasadra fordítalak és a tarkódtól kezdve lefelé haladva csókolom a gerinced vonalát.

Mikor a tangához érek kicsit elidőzök a fenekedben gyönyörködve, majd a tanga vonalán haladva a a nyelvemmel követem a finom pántocskát. Mire megemeled a csípődet és kicsit szétnyilik a feneked. Kapok az alkalmon és a nyelvemmel a lejjebb tudok nyúlni. Közben megérzem az illatodat. Semmivel nem lehet összehasonlítani, ahogyan a felizgultságod illata keveredik a parfümöd illatával. Már teljesen nedves vagy és ez a pici anyag teljesen átázott. Az anyagon keresztül kóstolom meg az ízedet. Mikor a nyelvem a kisajkaidhoz ér belemarkosz az ágyba. Korán van még és szeretném ha felejthetetlen élményben lenne részed. Visszafordítalak és a lábadat az ég felé emelve lehúzom rólad a tangát. Nem tudom megállni hogy ne élvezzem ki az illatát. Nem érdekel, hogy perverznek gondolod-e vagy sem viszont már nagyon fel vagyok én is izgulva. Leteszed a lábodat és most tudom megcsodálni a fazonra borotvált nagyajkaidat. A kisajkaid vörösen lüktetve bújnak elő közülük. Nehéz megállni, hogy ne vessem rá magamat, de a térdeidet szétnyitva elhelyezkedek a lábaid között.

Először a hasadtól elindulva nyalom végig a combod tövét majd a másik combod belsó felét is végigcsókolom. Folyamatosan emeled az arcomhoz hogy ne várassalak már, de csak most jött el az ideje. Hihetetlenül csillogsz a nedveidtől. Egyik kezedet a tarkómra rakva húzol az öled felé, de előtte a másik kezeddel alulról felfelé széthúzod a kisajkaidat. A popsidtól felfelé nyallak végig egészen a csiklódig, ami teljesen előbujt már. Ekkor ér az első orgazmusod. A fejemet magadhoz húzva a térdeidet összeszorítod és halk sikolyt hallatva élvezel. Felpillantva az arcodra talán most még szebb vagy. Élvezettel kezdelek tisztára nyalni, majd a nyelvemet a csiklód és a hüvelyed között járatva kényeztetlek. Nyelvemet a lehető legmélyebbre dugom a hüvelyedbe és ezzel okom neked a következő orgazmusodat. Nedveid szinte folyamatosan csordogálnak de mikor elért a gyönyöröd szinte átömlöttek a számba. Hanyatt fekve a fenekedhez is folytak belőle és kicsit jobban széthajtva a combjaidat a popsidat nyalom tisztára. Hangos sóhaj a válasz. Gondoltam elidőzök kicsit ezen a részen is. Finom köröket írok le a nyelvemmel körülötte, majd mikor kicsit kinyílik nyelvemet beledugom. Nem tudod megállni és a kezeddel a csiklódat megtalálva közösen juttatunk el a harmadik gyönyörhöz. Feléd hajolva haladok vissza a szádhoz majd lassan csókolozva vezeted le ezt a gerjedelmet

Amint csökken a hév benned egyre inkább kezd csillogni a szemedbe a tűz. Te is olyan vagy, mint én jobban szereted a másik gyönyörét okozni mint átélni a sajátodat. Kezed felfedező útra indul a mellemen, hátamon. Hanyatt döntesz és Te kerülsz felülre. Simogatnálak de most te teszed a kezeimet a fejem felé. Majd a karomon érzem a csókjaidat, majd a vállamon haladva jössz a nyakamhoz. A fülcimpámon érzem a nyelvedet majd áttérsz a mellkasomra. Izgalmas, mert hol a forró szádat érzem, hol finomakat harapsz belém, hol pedig csak a hajaddal simogatsz és kicsit csiklandozva „kinzol”.
Megsimogatnálak de visszateszed a kezemet. Elindulsz lefelé a hasam felé., a gerincem megfeszül és amint lepillantok rád magát a csodát látom. Csókolod a hasam miközben a fenekedet látom a válladon túl gömbölyödni. Gyönyörű. Hátad mögötti szekrény komplett fala tükör és így hátulról is megcsodálhatlak. Puncid vörösen, kinyílva csillog. Nincs ennél hívogatóbb dolog a földön.

Közben a szád a hasam alján jár. A farmeren keresztül látod hogy igen szorult helyzetben vagyok. Nadrágon keresztül harapsz bele. Közben a szemembe nézel és élvezed a reakciómat.
Kezed az övemet csatolja majd a gombokat egyenként gombolva enyhítesz a szorításon.
Kezeddel a boxeron keresztül megsimogatod mielőtt a nagrágból kezdenél kihámozni.
Nem kell szólni, hogy megemeljem a csípőmet. Csak egy fekete boxerban „feszítek” már. Végigcsókolod visszafele jövet a combomat, mi közben végig a szemembe nézel. Mikor visszaérsz a derekamhoz utoljára még a boxeron keresztül is beleharapsz egy kicsit majd a hasam felől szinte a száddal fejted le rólam ezt a kényszerzubbonyt. Ekkor viszont te sem tudsz a szemembe nézni.

Hanem a kőkeményen álló szerszámomat nézed mivel csak most látod hogy borotválom ezt a részt és mint valami törékenyt veszed kézbe. Végigsimítod, és már nem kell semmit tenni az első csöppért a hegyén. Ujjaddal letörlöd és az ujjadat a szádhoz emelve megkóstolod, de persze közbe a szememet nézed és látod rajtam, hogy nagyon tetszik amit csinálsz. Mig az egyik kezeddel finoman simogatod addig a másikkal a golyóimat veszed kézbe. Na itt hallatok én hangos sóhajt és ekkor nyitom szét jobban a combjaimat. Közéjük telepedsz és két tenyered közé véve odahajolsz és a nyelved hegyével kezded cirógatni a makkomat, mondanom sem kell végi nézve a reakciómat. Nem kapod még be, hanem lefelé végighaladva a golyóimon is érzem a nyelvedet.

Visszatérsz az elejére és végre érzem a forró szádat. Nagyon forró a szád. Mélyen a szádba véve érzem a nyelved játékát és a fogaidat. Kezemmel a hajadba túrok, nem mintha vezetni kellene csak jól esik. Kezem a fenekedre kalandozik és megértve kérésemet lábodat rajtam átemelve úgy helyezkedsz el, hogy én is hozzád férjek.
Visszatérsz hozzá én pedig kigyönyörködhetem magan az orrom előtt lévő gyönyörűségbe,
Kezemmel kicsit jobban széthúzom és a a nyelvemet a hüvelyedbe dugom ismét. Utána a csiklódat veszem csak a számba és kicsit szívva morzsolgatom az ajkaim között.
Na ez azért nem marad hatás nélkül és finom harapással jelzed hogy figyelsz azért.
Erősítesz a tempón. Hol tövig veszed a szádba hol csak a hegyén érzem a nyelvedet pickándozni. Ezt ember nincs, aki sokáig bírná de én sem vagyok közben tétlen és a kisajkaidat a számba szívva élvezem amit csinálsz. Érzed, hogy nincs már sok hátra de nem veszed ki a szádból. Hangos nyögés közben a hajadba túrva lüktetve élvezek. Pár pillanatnak el kell telnie azért, hogy tudjam, hol vagyok. Mosolyogva és elégtétellel a szemedben fordulsz vissza hozzám megcsókolsz és nyelvedet a számba csúsztatod. Érezzük a saját ízünket egymás szájában. Kezem a hátadat, fenekedet simogatja, míg a tieddel a szerszámomat hozod harcképes állapotba. Rafináltan a golyóim alatt ingerelve pillanatok alatt ismét kőkemény leszek, mire a lábadat rajtam átemelve szembe helyezkedve vezeted magadba a farkamat. Mielőtt beleülnél kicsit megállsz, és megjáratod a csiklód és a feneked között, majd egy mélyen vett levegő kíséretében magadba fogadod. Finom csípőmozgással juttatod egyre mélyebbre.

Érzem a méhedet a makkommal. Úgy dörzsölöd magadat hozzám, hogy kint is és bent is igen érzékenyen érint a dolog. Na azért mostmár a te szemed is kezd ismét elhomályosulni. Nagyon forró vagy belül. Elkezdesz mozogni, én pedig a melleidet csókolhatom közben. Lenézek és látom amint hol eltűnök, hol előkerülök belőled. Egyre hangosabb vagy és végig nézem, amint ismét elér az orgazmusod. Viszont nem engedem, hogy megállj és én kezdek el alulról mozogni. Nem kell sok hogy ismét hangos legyél. Szeretnélek megfordítani. Nem ellenkezel és így mögéd térdelve dugom ismét beléd, lekönyökölve előbb hátranézel majd fejedet lehajtva élvezed az egyre gyorsabb tempót. Valamit nem tudsz de lassan rájössz, hogy addig bírom, amíg akarom Így pár perc és ismét hallom az örömöd. Hátadra fekszel és a lábaid közé helyezkedve folytatjuk. A körmeidet a mellkasomon érzem. A lábaiddal átfogsz a hátam mögött és így húzol magadba. Mikor elmész a körmeid a hátamba marnak. Mit tagadjam elég nehéz folytatni. Átfordítasz, így ismét Te leszel felül majd a kezeddel hátranyúlva a szerszámomat kézbe véve a fenekedhez illeszted. Na ezt biztosan nem fogom kibírni.

Lassan ereszkedsz rám amint annyira kitágulsz, hogy beférjek. Majd beleülsz teljesen. Kicsit vársz mielőtt elkezdenél mozogni. Ha lehet itt még forróbb vagy és nagyon szoros.
Viszont Te is élvezed ezt a másik élményt. A végén teljesen rámülsz és a csiklódat hozzám dörzsölve együtt megyünk el. Érzed, amint forrósággal töltelek el. Rámborulva próbálunk felocsudni…

Erotikus történet

Ring-ring, szólt a telefon hangszórója a fülembe. Laci beszél. Ez meg a Tamás, felétek visz az utam, beugorjak egy kávéra? Persze, nyugodtan, ahogy szoktuk.

Átvágtam a kis előkerten s beléptem a ház nyitott ajtaján. Egy idegen lány állt előttem. Hosszú másodpercekig, talán több mint egy percig is, néztünk egymás szemébe. Apró Mona Lisa mosoly ült ki ajkaira, egyik lába ritmikusan megingott, mintha csak kérte volna, no, mondj már valamit! Laszló felesége, Márti libbent ki a folyosón. Ahh, hello Tomi, bemutatkoztatok már egymásnak? Maria, Tamás, majd csak angolul értitek meg egymást, mert Olaszul nem beszélsz, ugyé Tomikám. S csípett bele pofazacskómba, azt megrázva, mint egy huncut kisgyermekét.

Gyengéden kezet fogtunk Mariával és mégegyszer bemutatkoztunk zavarunkban. Laci is előkerült, s letelepedtünk az ebédlőben kávézni. Szemünket alig vettük le egymásról és szépen fel is mérte mindegyikünk, a másikát. Kiderült, hogy Maria már két hete itt nyaral, s alig tíz napja van hátra. És holnapra, vasárnap lévén mi a program? Kérdeztem. Semmi. Jött az üres válasz. Hát akkor elvihetném e vendégünket egy kis túrára? Maria rögtön megelevenedett, igen, az nagyon jó lenne, és hova fogunk menni? Így Laciéknak nem is nyílt alkalmuk tiltakozni, de láttam, nekik nem kifejezetten tetszik az ötlet. Meglepetés lesz, mondottam, korán reggel kellene indulni. Mondjuk, ha reggel 7-re itt vagyok az Ok? Igen, igen, nagyon jó és izgalom égett szemeiben. Meleg nyári napok lévén, egy hűs barlangi túrára gondoltam, persze idegenvezetővel. Menetrend szerint meg is érkeztem, s Márti nyitott ajtót, álmos szemekkel, pizsamában. Maria angyalom a háttérben mosolyogva, miniszoknyában, könnyű, szinte átlátszó blúzban, melltartó nélkül, fél magas sarkú cipőben. Húha, ebből baj lesz, gondoltam, így nem lehet barlangászni menni! Rábeszéltem egy tornacipőre s hogy egy kardigánt is hozzon magával, majd elindultunk.

A közel két órás autóút alatt Maria kinyílt, kivirágzott, jól kifaggattuk egymást. Vidáman élveztük a kilométereket. Nehéz lett volna combjaira nem pillantgatnom, fehér bugyikája is ki-kivillant a miniszoknya alól. Ő gyönyörű mosolyokkal nyugtázta egyértelmű tetszésnyilvánításomat, melyek a végén szavak formájában is kikívánkoztak belőlem. Forró volt a hangulat köztünk, mire leparkoltam az autót. A jegyiroda felé sétálva kezünk valahogy összeért, ujjaink összefonódtak, s úgy haladtunk a napfényen, mintha egy régi pár lennénk. A barlangba lépve, vagy huszadmagunkkal, a sor végére rendeződtünk, s a sötétség leple alatt, megesett az első szenvedélyes csók. Bizony hűvös volt, szemünk is csak lassan szokott hozzá a változáshoz. Ahol csak tudtunk, egymást átkarolva követtük a csoportot s a hideg huzatba néha egy meleg áramlat vegyült kettőnk közt. Jött az első keskeny vaslépcső és libasorba rendeződött a csapat, akaratlanul is magam a legvégén találva. Az a picike mesterséges világítás elegendő volt, hogy fehér bugyikája rikítóan szúrjon szemeimbe.

Mire a következő sötét zughoz értünk, már egy másfajta heves csók, ölelés várt ott ránk. Éreztem apró mellein csúcsosodó bimbói találkoztak sajátommal s őket kéjesen dörzsöltük össze. Haladnunk kellett a sorral, sőt ki is léptünk, hogy felcsatlakozzunk. Következett a második vaslépcső, ugyanama felállásban, mint az első. Sok mindenre számítottam, de amit akkor láttam arra nem. Mármint amit nem láttam. Eltűnt a hófehér bugyika! Hirtelen hőhullám futott át rajtam, ugyan csak a hiányát láttam, mást nem. Pont ez a sejtelmes kis játék úgy felizgatott, mint addig talán semmi és senki más.

Csendben, lépteinket megnyújtva haladtunk az autó felé és jóleső érzés volt beülni felhevült járgányba. Mindenről megfeledkezve faltuk egymást, kezünk játéka sem fukarkodott. Hamarosan egy ismerős illat terjengett a kis légtérben s mentem volna lefelé, de csak combjait csókolgathattam, még úgy is, hogy csillagom behomorított, ahogy csak tudott. Igaz, rugalmas popsiját külön élmény volt tenyeremmel besegíteni a homorításban. Az autóparkoló egyébként sem tűnt a legjobb helyszínnek, így a motor beindult s remegő lábbal nyomtam le a kuplungot. Elég jól ismertem a környéket és fél óra múlva már egy erdei ösvényen jártunk, valami kis tisztást keresve. Azt meg is találva ott töltöttük el a délután hátralevő részét. Hazafelé indulva már az én lakhelyemet céloztuk meg. Onnan Lászlóékat még felhívtuk, ne aggódjanak, az elkövetkező néhány napot Maria velem tölti.

Ismét egymás előtt álltunk, s Maria csípője szinte táncot járt. Hívogatott, mosolygott, vágy égett szemeiben, szeretetre, szerelemre csalogatott, ellenállhatatlanul.
Az éjszakát egyszemélyes ágyikómon élveztük, a puha csókokat vadabb vágtákkal színezve. Reggel munkahelyemet felhívtam, bejelenteni, nyolc napig nem leszek elérhető. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, testben és lélekben is. Sok-sok kilométert leautóztunk, úton útfélen azt is kidolgozva, hogyan okozhatunk minél több örömet egymásnak, aludtunk, ahogy jött, az idő fogalmát elfelejtve, bioritmusunkat felborítva. Sok minden járt a fejemben, talán nem szabadna elengednem, talán utána kellene majd mennem. Valahogy, egyik sem történ meg.

Utolsó napunkat kissé kiszínezve, más perspektívából megjelenítve, olvashatod a „Rövid idő”-ben.

A kurva kolléganő 1.

A történet ott kezdődött valamikor 2010-ben, hogy én közel három esztendeig Írországban dolgoztam. Anna is hol ott volt velem, hol pedig Magyarországon.

Több munkát vállaltam egyszerre, hajtott a pénz illetve hajtott az, hogy az otthoni adósságainkat javarészt kifizessük. Egész jól éreztem magam ott bár azért a normális nyár nagyon hiányzott. Béreltünk egy kis lakást egy Viktoriánus házban ami az angol-ír hagyományoknak megfelelő beosztású, puritán és igénytelen volt. A szigetelést még csak hírből sem ismerték, a szél átfújt rajta, a mosdó csapja az angol szokásnak megfelelően egymástól fél méterre egy meleg és egy hidegvíz csapból állt, kvázi vagy lefagyott a kezed vagy pirosra égetted. Azért Anna otthonosan berendezte és kedves kis fészek lett belőle. A konyhában ülőgarnitúra, mennyire imádtam amikor leült a fotelba, feltette lábait a karfára, kioldotta a köntösét és feltárult előttem az a nedves csodavilág amiben elmerült nyelvem, ő csak a karfát markolta kéjének tetőpontján. Az emeletes buszok ablakából pont be lehetett látni így sok a reptérre igyekvő részese volt abban, ahogy egymást kényeztetjük ott.

Szívesen jöttek a kollégáink, barátaink hozzánk iszogatni, beszélgetni. Mindenhol rengeteg külföldi dolgozott, portugálok, brazilok, filippínók, lengyelek. Az egyik munkahelyemen felvettek egy kedves, mosolygós venezuelai lányt, Karlenia-t. Csinos arc, barna szemek, félhosszú fekete haj a a közép amerikaiak kevert, enyhén barna bőrszínével. Formás popsiját mindig fekete, testhezálló nadrágba rejtette de az minden férfi tekintetet önkéntelenül vonzott. Néhanapján mellbimbói a hidegtől szinte átbökték a piros, munkahelyi pólót.

Sokat dolgoztunk együtt, kedveltük egymást de ártatlan flörtölésnél több nem történt közöttünk. 2011 nyarán aztán végleg elhagytam azt a hideg, szeles és esős szigetet. A búcsúpartit még nálunk tartottuk a kollégákkal. Másnap egy üzenet várt a fb-on. ” I’m gonna miss you dear. Many thanks for everything. Lots of kisses, Karli” – “Hiányozni fogsz drága, köszönök mindent, millió csókom, Karli “. Válaszoltam is neki de ennyiben maradtunk. Teltek a hónapok, az évek, néha látom, amikor posztol a Facebook-ra, összejött egy olasz sráccal, járják a világot és elköltöztek Londonba. Persze mindig is megmozgatta a fantáziámat, milyen is lehetett volna vele a szex.

Reggel amikor bekapcsoltam a gépet, látom az ő fb posztját. Karlita utazik Londonból Salzburgba. Azonnal lájkoltam is a bejegyzést majd gyorsan írtam is neki. Akár meg is mutathatnám nekik a várost és a környéket. Közben lassan ébredezek, megiszom a harmadik kávémat is. Anna is korán megy dolgozni, hamarosan keltenem kell és biztos vagyok benne, hogy nyűgös lesz mert nem alhat ma legalább tízig.

Elkészítem az ő kávéját is, tálcára pakolom a hegyilevegő cigarettáját, öngyújtót, hamutartót is. A hálóban félhomály, kutyánk szuszog mellette a földön. Óvatosan átlépem mire az éktelen sivalkodásba tör ki, mintha megtapostam volna. Igazi színésznő. Anna felriad, morcosan néz rám.

– Jó reggelt! – mosolygok rá mire megenyhül, nyújtózkodik és az ágy támlájához támaszkodik. Megcsókolom ajkait majd a lecsúszott takaró alól kibújó cicijeire adok puszit. El is időzök ott, nyelvem finom köröket ír le egyre keményedő mellbimbóin.

– Elég lesz már! – pihegi halkan de nem hagyom abba mert érzem ahogy férfiasságom egyre keményebbé válik a köntösöm alatt. Ajkaim közé veszem, finoman játszok velük, hol egyikkel hol pedig a másikkal. Anna jólesően megborzong, keze lecsúszik az ágy mellé, combjaim felé kutakodik majd érzéki ujja eléri farkam.

– Hmmm – mosolyodik el, lassan nyitja ő is combjait. Jobb kezem hasa felől elvész közöttük, érzem szemérmének forróságát, akarom, meg akarom ízlelni de tudom reggel nem fogja hagyni. Végighúzom ujjam szeméremajkain, egyszer, kétszer, többször. Ismét felsóhajt, izgatóan megszorítja férfiasságom. Még mindig csak ajkait simogatom majd a következő mozdulatnál elmerülök közöttük. Középső ujjam, hüvelyéből kiáramló nedvességét viszi tovább, kisajkain át, csiklója felé. Épp csak megérintem, mire hangosabban felsóhajt.

– Mééég! – hallom az erotikus reggeli félhomályban…

Szex mágia

Az udvarlás alatt minden rendben ment, legalábbis úgy tűnt. Gyakori szeretkezések, mindenhol, mindenhogy. Én nem tudom hogyan, de ahogy összeházasodtunk, mint egy varázsütésre elment a kedve a szextől. Először csak kevesebbszer akarta, majd pedig egyáltalán nem.


A végén eljutottunk oda, hogy már büntetett, illetve jutalmazott a szex megtagadásával vagy megadásával. Elválni nem akartam, de ő sem hozakodott elő ezzel soha. Megcsalni sem akartam. Egy idő után azt vettem észre, hogy úgy táncolok, ahogyan ő fütyül, mindent megteszek, hogy legyen egy kis szex, legjobb esetben is havonta egyszer és akkor, amikor ő akarta. Már majdnem teljes mértékre jutott a felettem való uralkodása, mikor olvastam az Interneten egy cikket a GHB-ról, az erőszak-drogról. Egy kis adagot kell tenni valami üdítőbe (alkoholba nem, mert az felerősíti a hatást és meg is halhat tőle), és a partner először hirtelen eufórikus hangulatba kerül, utána eszméletét veszti és azt tehet vele az ember, amit nem szégyell.

De ezt sem akartam igazán. Egy eszméleténél nem lévő nőt nem valami nagy élvezet dugni. Egyszer-kétszer talán, de én rendszeresen akartam a szexet. Ábrándoztam filmekben látott szerekről, mikor valami spray-vel odafújnak a hölgy orra alá és az bódultan követi a férfit, minden kívánságát teljesítve. De ez sajnos csak filmen létezik…

Egyik délután, mikor a feleségem nem volt otthon, a padláson rendezgettem a régi holmikat, mikor egy megsárgult, poros irkára bukkantam. A dátum alapján még a szépapámé lehetett, aki erdőkerülőként kereste a kenyerét, akit anno kitagadott a falu, mert varázslónak vagy boszorkánynak tartották. Ahogy én hallottam – a családi anekdoták szerint – mindenfélét készített az öreg, de jobbára inkább mai szóval természetgyógyásznak lehetett volna titulálni, sem mint varázslónak. Igazi javasember lehetett. Sok ember nyavalyáján segített, akik felül tudtak emelkedni a félelmükön és felkeresték őt a falu határán kívül eső, erdő széli kunyhójában. Amit most a kezemben tartottam, az ő munkásságának egy apró részlete lehetett, melyet megörökített, és ami eddig itt feküdt a többi lom között. Mindenféle főzet, különböző bántalmakra. Feltüntette a nevet, az összetevőket és a hatást.

A legtöbb elnevezés valami érthetetlen, fura szóösszetételből állt, amit ha megpróbáltam kiejteni, valami fura idegen, torokhangú hang hagyta el a számat. Nem is foglalkoztam vele, inkább a hatásokat olvastam, mert az összetevőkről sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák, hogy növényi vagy állati eredetű lehet. Az utolsó „receptek” között már rontás levétel, meg ilyesmi is szerepelt (persze ezt csak a hatása alapján értettem meg, mert a neve nem sokat mondott). Ezen utolsó „receptek” egyike volt egy nagyon fura hangzású akármi is, aminek az összetevői még talányosabbak voltak, mint a többinek. Ráadásul itt még valami hókuszpókusz is volt. Valami fura zajról, rigmusról írt.

Köcsögduda, egymásnak háttal levő kanalak hangja, mély morgás, meg ilyesmi. Amikor a hatásról kezdtem el olvasni, már az első néhány szónál a torkomba ugrott a szívem: „Akaratos menyecskék megtörésére, akik a köteles részt nem kívánják megadni az uruknak…” Na – gondoltam – ekkora szerencsém nem lehet. Gyorsan végigfutottam és tudtam, hogy megtaláltam, amire szükségem volt.
Persze a kezdeti lelkesedésem hamar alábbhagyott, mikor végignéztem a hozzávalókat és gyakorlatilag kilencvenkilenc százaléka ismeretlen volt a számomra. De ha már megleltem, amit kerestem, nem adom fel olyan könnyen! A következő hónapok a kutatás jegyében teltek…

Nyakamba vettem a várost és a vidéket. Könyvtárak, levéltár, gyógynövény leírások, internet, régi öregekkel való beszélgetés eredményeként végre azonosítottam és be is szereztem a hozzávalókat ehhez a recepthez. Miután összejött a keverék, azt mozsárban egy hétig kellett törni. Először azt hittem ez egy túlkapás, de rá kellett jöjjek, hogy nem. Digitális gépemmel minden nap lefényképeztem az eredményt, és láss csodát, valóban egyre finomabb por lett minden alkalom végén. Nem hittem volna, hogy ennyit számít a mozsarazás. A végén már olyan finom por lett, hogy a legapróbb légmozgás is felkapta, könnyebben, mint a lisztet. Ezt azután vízzel összekeverve kellett párologtatni, alatta kis tűzzel. Ma aromamécsesnek mondanák az ilyet. A leírás szerint az illat és a fura zaj, együtt hatott a delikvensre. A „zenét” is sokáig gyakoroltam, majd elkészítettem.
Végül az egészet magnóra vettem, mert nem gondoltam, hogy élőben akarnám előadni a produkciót. Nagyon bizarr hangzása lett, a hátamon felállt tőle a szőr, komolyan. (Az irka szerint férfiemberre nem hatott a nehéz fűszeres illat, nem kellett tartani tőle.)
Minden elkészült hát, és a napot is kitűztem…

Tél volt. Feleségem késő délután ért haza, átfagyva a januári hidegtől. Vett egy forró fürdőt, addig én bekészítettem a mécsest és a kazettát. Ahogy bejött odasündörögtem hozzá, jelezvén, hogy szeretnék vele szeretkezni, de nyersen visszautasított és leült a fotelba, elővette az újságját.
Most vagy soha – gondoltam magamban és bekapcsoltam a magnót. A meglepetéstől felszaladt a szemöldöke, de egy darabig nem szólt semmit. Közben én meggyújtottam a mécsest. Pont ott volt előtte a dohányzóasztalon.

„Mi ez az idegesítő zaj a magnóban?” – kérdezte, de nem feleltem, csak néztem rá, miközben helyet foglaltam vele szemben a szőnyegen. „Mondd már mi ez a …” És nem mondta tovább. Megérintette az illat az orrát. Megvonaglott, mint, akit valami nagy ütés ért. Szeme tágra nyílt, arcára valami csodálkozó, réveteg kifejezés telepedett. A leírás szerint itt még hangosabban kellett volna kántálni, de én csak a magnót hangosítottam fel.

Elkezdte mélyen, egyenletesen szedni a levegőt, kihúzta magát ültében, kezét az ölébe ejtette és tágra nyílt szemmel, átszellemült arccal úgy maradt. A semmibe bámult. Döbbentem néztem, nem akartam hinni a szememnek. A szívem ismét a torkomban dobogott, de a farkam meg át akarta lyukasztani a nadrágomat. Ettől az egész látványtól nagyon begerjedtem. A leírás azzal végződött, hogy elő kell venni az „ember” férfiasságát és oda kell tartani a „fehérnép” orra alá, hogy megérezze a szagát. Azután már a férfira volt bízva mit akar tenni. A bénultság, hipnózis, akaratmegvonás vagy nevezzük, aminek akarjuk, állítólag bő két óra hosszán keresztül tartott, utána mély álom következett és az ébredés után semmire sem emlékszik a fehérnép, csak addig, míg az illatot megérezte, onnantól az égvilágon semmire. És ez tényleg így működött…

Odadugtam feleségem orra alá a farkamat. Ahogy megérezte a szagát, odanyúlt, megfogta, és elkezdte szopni, de úgy, ahogy eddig életében még soha és valami olyan technikával, hogy rögtön megrogytak a térdeim. Hagytam egy darabig, majd kihúztam a szájából, és megfogtam a kezét. Felállítottam és odavezettem az ágyunkhoz. Jött, mint egy engedelmes kiskutya. Levetkőztettem, és én is ledobtam a ruháimat. Hanyatt fektetem és széttártam a combjait. Elkezdetem nyalni a pináját. Azt hittem ő nem fogja élvezni a dolgot, de tévedtem. Igaz, az arcáról nem távozott az a bizonyos arckifejezés, de a hangja, a nyögései tripla olyan hangosak voltak, mint egyébként. Néha még fel is sikoltott a gyönyörtől. Én ettől teljesen beindultam. Lábai közé térdeltem és elkezdtem tömni. Ki-be, ki-be hosszú perceken keresztül. Utána négykézláb állítottam és hátulról, kutyapózban is dugtam drága, kezes bárány feleségem szeretett pináját, amit hallhatóan ő is élvezett. Lihegett, hörgött, nyögött, és egyszer csak felsikított, miközben akkorát élvezett, hogy olyat eddig nem láttam. Legalább egy perces orgazmusa volt.

Én a döbbenettől nem mentem el, de nem is bántam. Most lenyomtam a feleségem fejét, vállait az ágyra, amitől a feneke feltárult előttem védtelenül és odaadóan, hívogatóan. Gyönyörködtem a két félgömbben és az általuk határolt izmos kis barna gyűrűben. Elkezdtem nyalogatni, ami láthatóan, hallhatóan ismét jó érzést szerzett neki. Kár hogy erre nem fog emlékezni. Fogtam egy kis síkosítót, és alaposan bekentem vele az ánuszát. Azután odahúzódtam és a makkomat a fenekéhez illesztettem, majd lassan nyomni kezdtem befelé. A szemem itta a látványt, ahogy a makkom nyomására elkezdett engedni az izmos kis gyűrű. Először a hegye tűnt el, majd a fele már bent volt, míg egyszer csak a legszélesebb rész is becuppant. Elnyelte a segge a makkomat. Mély levegőt vettem és lassan tövig nyomtam belé a szerszámom. Nagyon jó érzés volt, hogy csak a kis gyűrűnél szorított, beljebb pedig bolyhos puhaság vette a körül a farkamat. Kihúztam, de csak a makkomig, majd vissza.

Ki-be, mint valami dugattyú, közben néztem is. Azután nem bírtam tovább és beleélveztem a fenekébe. Csak jött, csak jött a magom megállíthatatlanul, hiszen régóta nem szeretkeztünk már. De ezután máshogy lesz! Elfektettem az oldalára, de nem húztam ki belőle a farkamat. Vártam, míg magától összemegy és kicsusszan belőle. Jócskán volt még hátra a két órából, úgyhogy pár perc múlva, már ismét állt a szerszámom, mert nagyon be voltam gerjedve. Az előző gyönyöröm csak olaj volt a tűzre. Most hanyatt fektettem, és a melleit olajoztam be. Odatérdeltem és a mellei között tettem a magamévá, telefröcskölve az arcát az ondómmal, amit egyébként sosem hagyott volna. Persze utána letöröltem róla gondosan.

Azután harmadjára is megjött a kedvem, ezúttal hasra fektettem és ráfeküdtem, hátulról hatoltam be a puncijába. Élveztem, hogy ha finoman is, de azért határozottan préseltem bele a súlyommal az ágyba, illetve nyomtam tövig magam belé. Ő sosem engedte ezt, mindig ő akart felül lenni, ezzel is jelezve a felsőbbségét. A maradék ondómmal telefröcsköltem feleségem dús, ébenfekete szőrzettel borított pináját is. Miután már sajogtak a heréim a hirtelen jött bőségtől, letörölgettem a nejem mindenütt, feladtam rá a hálóingét, megágyaztam és lefektettem. Körülbelül húsz perc múlva letelt a két óra, és feleségem mély álomba szenderült. Másnap reggel nem emlékezett semmire…

Ezután bármikor kedvem szottyant a szexhez, csak bekapcsoltam a magnót és meggyújtottam a mécsest. A többit már elmondtam. Jóllehet tényleg sosem emlékezett semmire, de mégis, valahogy kezdett megváltozni. Idővel kedvesebb, engedékenyebb lett, mígnem eljutottunk egy normális szintre. Ma már hetente háromszor szeretkezünk mindenféle hókuszpókusz nélkül. Azért a receptet nem dobtam ki, mert ha popószexre támad kedvem, azért még mindig bevetem ezt a trükköt. De már csak nagyon ritkán. Feleségem, amilyen büszke volt régebben, most olyan alázatos. Nem tudom hogyan, de mélyreható változásokat idézett elő nála a „kúra”. Valamilyen módon átformálta a jellemét. De ezt nem bántam és szerintem ő is boldogabb lett tőle. A múltat elfelejtette, nem emlékezet már arra a büszke, kegyetlen nőre, aki volt egykoron. Én sem idéztem fel, mert olyanná vált, újra, amilyennek megismertem.

Anyám jól megbaszott

Anyám gyönyörű asszony. Ad magára, törődik a külsejével. Alig 20 volt, amikor megszült és mikor apám elhagyta. Engem halmozott el minden szeretetével. Bevallom, elkényeztetett és jól megvoltunk. Nagyon jól. Csak mi ketten. A szexben is.


Mindig csodálattal néztem rá. Biztos voltam benne, hogy nekem van a világon a legszebb anyukám. Sudár termet, mosolygós, szép arc, fekete, göndör haj, fekete, szomorú szemek. Telt, asszonyos, ám mégis feszes keblek, karcsú derék, széles csípő, feszes fenék, hosszú, izmos lábak. Még a korombeli fiatal fiúk is megfordultak utána az utcán, olyannyira vonzó volt.
Mióta az eszemet tudom, nálunk mindig természetes volt a szoros kapcsolat. Ölelések, puszik, simogatások. Szerettem, ahogy dédelget. Gyakran aludtunk el az ágyában, összebújva. Gyönyörű gyermekkorom volt.
Ám lassacskán kezdtem felnőni, kamaszodni. És a testi kontaktusok kezdtek számomra egyre kényelmetlenebbekké válni. Tizenegynéhányévesen az embert fokozottan érdekli a szexualitás. És engem rettenetesen zavart, hogy egészen másképp reagálok anya közeledéseire, mint régebben. Gátlásossá tett, hogy az ölelései, csókjai nemi izgalmat váltanak ki belőlem. Míg régen természetes volt, hogy otthon alsóneműben, esetenként meztelenül járkál, most zavarni kezdett a dolog, mert elöbb-utóbb magára vonta a tekintetemet, és nem úgy néztem rá, ahogyan egy gyermeknek az anyjára néznie illik.
Mikor ráébredtem a testiségre, és maszturbálni kezdtem, a fantáziáimba mindig bekúszott anya alakja. Emiatt bűntudatom volt, de hiába próbáltam elhessegetni, képe mindig vissza-visszatért. Megszoktam. És beletörődtem.
Na, rátérek a konkrét eseményre. Bár nem könnyű erről beszélni.
17 éves, langaléta kamasz voltam. Végre elkezdődött a nyáriszünet. A haverokkal azt terveztük, hogy augusztus elején két hétre leugrunk a Balcsira, lazítani egyet. Ám ehhez pénz kellett. Nem kevés pénz. Viszont mi sosem voltunk olyan hajdenagyon elengedve lóvéval, ezért néhány hasonszorű barátommal egy kis idénymunkát kerestünk magunknak. Egy építkezésre szegödtünk, segédmunkásnak.
Nem akarok ebbe a részbe túlzottan belemenni, lényeg az, hogy baleset történt. Ostoba voltam, nem engedtem el idejében egy kötelet, amivel különböző dolgokat kellett felhúzni a tetőre, és az mindkét tenyeremről leégette, lehorzsolta a bört. Gyönyörű, hófehér kesztyűket varázsolt nekem a doki.
És hogy miért lényeges ez? Drága Emesém, gondolj csak a tisztálkodásra. Kénytelen voltam elfogadni, hogy anya fésül, ő mossa a fogam, öltöztet, vetkőztet, és… Igen, ő fürdetett. És tulajdonképpen itt kezdődött az egész.
Ültem a kádban, anya a hátam mosta, én pedig zavarban voltam. Mi lesz, ha.
– Állj fel, hogy be tudjalak szappanozni.
Amikor a farkam kezdte el mosni, éreztem, hogy a vér odaözönlik, és merevedésem lett. Rettentő zavarban voltam. Lopva rátekintettem anyámra, láttam, hogy lesüti a szemét, és elpirul, de azt mondta:
– Ne aggódj kisfiam, ez természetes dolog. Csak úgy reagál a tested, ahogy kell. Nincs semmi baj.
– Dehogynincs. – gondoltam magamban. – Ha tudnád, mit érzek.
Aznap egész éjjel álló fasszal forgolódtam az ágyamban, s sajna bekötött kezeim miatt még könnyíteni sem tudtam magamon.
Másnap este már könnyebben viseltük a helyzetet. Viccelödtünk, nevetgéltünk, de ott mélyen, a legbensőmben vad gondolatok kavarogtak. És azt vettem észre, hogy anya egyre többet, és alaposabban foglalkozik a genitáliáim tisztogatásával.
Ahogy teltek a napok, úgy vált az esti fürdetés valamiféle rituálévá. Vetkőztetés, be a kádba, mosdatás, farok feláll, törölközés, öltöztetés.
Mikor végre a kötés lekerült a kezemről, én még mindig úgy tettem, mintha nagyon fájna. Gondolom sejted miért.
Végül aztán elérkezett az a nap, mikor is képes voltam egyedül tisztálkodni, ám ekkorra teljesen befészkelte magát az agyamba az a tudat, kívánom anyámat, őrületesen, eszeveszetten kívánom. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a puha, gyöngéd, meleg kezére, ahogy végigsimogatja ágaskodó farkam, tövétől a hegyéig, óvatos masszírozással keni szét a szappanhabot a heréimen, végigsiklik fenekemen.
Nos tehát túl voltam az első önálló fürdésemen, gyógykrémmel kenegettem a tenyerem, anya pedig, mint oly sokszor már, nem zavartatva magát előttem, levetkőzött, s beállt a kádba, hogy letusoljon. Óvatosan sandítgattam oldalra, hogy ismét megcsodálhassam gyönyörű, érett asszonyi alakját, ám érezvén, hogy erekcióm támad, pánikszerűen kimenekültem a fürdőből, és bezárkóztam a szobámba. Bebújtam az ágyamba, magamra húztam a takarót, és maszturbálni kezdtem. Azaz pontosabban próbálkoztam, mert a tenyerem még mindig nagyon érzékeny volt, s így csak viszonylag hosszú idő után következett be a magömlés. És épp, pont éppen mikor ejakuláltam, nyílt az ajtó, és belépett anya. Iszonyatos zavarba jöttem, éreztem, hogy elpirulok, és fogalmam sem volt róla, hogy mit csináljak. Anya persze először semmit sem vett észre, csak állt ott az ajtóban, testére egy törölköző csavarva, egy másikkal a haját szárítgatva. Mosolyogva nézett rám.
– Kérsz egy teát, kisfiam?
Én csak elakadó hanggal hebegtem.
– Nnnn. Neee. Neem.
Gyanútlanul közelebb lépett, és pajkos hangsúllyal, szemöldökét tréfásan összehúzva rámszólt.
– Ricsikém, mi van veled? Csak nem egy leányzót rejtegetsz a takaród alatt? – azzal egyetlen gyors mozdulattal lerántotta rólam a paplant.
Egy percre megfagyott körülöttünk a levegő. Feküdtem ott, kiszolgáltatottan, félig merev, ondós farokkal, és néztem, ahogy arca falfehérré válik. Pillanatok alatt megértett mindent, ahogy tekintete végigfutott rajtam, látta az állapotom, és az előkészített papírzsebkendőket.
– Bocsáss meg kisfiam, bocsáss meg. – suttogta, és kifordult a szobámból.
Nem hiszem, hogy el tudnám mondani, milyen gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben rendbe szedtem magam. Úgy saccoltam, kb. egy óra telhetett el, mikor halk kopogást hallottam.
– Bemehetek?
– Persze. – válaszoltam rekedten.
Halványkék selyemköntös volt rajta, kezében pohár, ha jól sejtem, konyakot tartalmazott. Tudtam, csak nagyon ritkán, ha valami bántja, akkor iszik.
– Ricsikém, beszélnünk kell.
– Miről, anya? – kérdeztem elcsukló hangon.
– Tudod te azt nagyon jól. – mondta, és leült az ágyam szélére.
Alig bírtam parancsolni magamnak, hogy ne nézzek az izmos, barna combjára. Kipécéztem magamnak egy pontot a szoba falán, és azt bámultam.
– Nézz rám kisfiam!
Kissé ködösnek tűnt a tekintete, gyanítottam, hogy nem az első itala remeg a kezében.
– Először ismét bocsánatot kell kérnem az előbbiért. Tényleg nem tudtam, hogy izé.
– Oké anya. El van felejtve.
– De nem szeretném, ha emiatt. Tudod, valamiféle gátlásosság, vagy ilyesmi. Szóval érted, ugye?
– Ne aggódj!
– Ricsikém, ebben a korban ez természetes és normális dolog. Nem lenne jó, ha bűntudatod, vagy szégyenérzeted lenne. Nekem viszont van. Bocsáss meg, kérlek.
Az utolsó szavaknál elhalt a hangja, és megjelent két nagy könnycsepp a szemeiben. Poharát két halk szipogás között kiürítette, letette az éjjeliszekrényre, majd azt kérdezte:
– Melléd fekhetek? Beszélgetünk? Tényleg nem haragszol?
Odébb csusszantam, és felemeltem a takarót. Mellém bújt.
– Nem is tudom, mit mondjak, kisfiam.
– Nem kell mondanod semmit anya, minden rendben.
– Köszönöm.
Hosszú ideig feküdtünk így, fejét a vállamon nyugtatta, én pedig haját, homlokát, arcát simogattam, tudván mennyire szereti. Lélegzete egyenletessé vált, azt hittem elaludt. Talán így is volt. Mocorgott kicsit, köntöse szétnyílt, alig takarta formás kebleit, s én csak bámultam azt a csodaszép völgyet. Kezem bátortalanul lesiklott az álláról a mellkasára, ujjaimmal ott köröztem a kulcscsontján, majd egyre lejjebb, épphogy a bimbóit nem érintve. Valami rózsaszín köd lepte el az agyam, nem is tudtam mit csinálok. Abban a hiszemben, hogy alszik, óvatosan kivettem a feje alól a kezem, majd leemeltem róla a paplant. Szeme csukva maradt. Remegő kézzel kioldottam a köntösének övét, és széthajtottam. Csodálva bámultam nagy, kerek melleit, melyek épp csak alig ereszkedtek meg, épp csak annyira, hogy a nagy udvarú bimbók nem a mennyezet felé meredeztek, hanem kissé oldalra. Hasa határozottan laposnak tűnt, csak alapos megfigyeléssel lehetett néhány ráncot felfedezni rajta. Dús, fekete, göndör, bikinivonalra fazonírozott szeméremszőrzete láttán már nem bírtam magamnak megálljt parancsolni, simogatni kezdtem ezt a gyönyörű testet. Épp csak az ujjaim hegyével, lassan, finoman, gyengéden, nehogy felébresszem. Olyan lágy és sima volt a bőre, akár a bársony. Nem, ezt nem lehetett bírni, csak egyetlen csókocska a mellbimbójára, aztán irány a WC, muszáj újra kivernem a farkam. Ráhajoltam, ajkaim közé vettem, egészen finoman, szinte alig érintve.
– Ezt nem lenne szabad. – hallottam meg anyám suttogását.
Megdermedtem. Azt vártam, hogy eltaszít magától, ám ehelyett beletúrt a hajamba, és rányomta a fejem a keblére.
– Ezt nem szabad, kisfiam! – zihálta, de amikor éreztem, hogy a mellbimbója megkeményedik a számban, elvesztettem a maradék önuralmamat is, és csókolni, nyalni kezdtem, eszeveszetten.
– Nem szabad, nem szabad, nem szabad! – skandálta anya, de semmi olyat nem tett, amivel megállíthatott volna.
Éreztem, hogy átszakad bennem egy gát, és ez az érzés erőt adott. A puncija felé csúsztattam a kezem, s ő önkéntelenül is szétnyitotta combjait. Amikor középső ujjam megérintette a csiklóját, felnyögött. Éreztem, hogy nedves, tanulmányoztam már könyvekben a női test anatómiáját, hát tudtam nagyjából, hogy mit hol kell keresni. Finoman simogatni kezdtem a szeméremajkait, míg teljesen ki nem nyílt, aztán ujjamat apró mozdulatokkal a hüvelyébe csúsztattam.
– Nem szabad, nem szabad. – suttogta állhatatosan, de testének reakciói, ahogy megemelte a csípőjét, hogy mélyebben bele tudjak nyúlni, egészen mást mondtak. Szám a mellén, szívtam, szopogattam, ujjammal pedig a G pontját kerestem. Olvastam már róla, elméletben egyszerűnek tűnt, de a gyakorlat… Az más.
Hirtelen kifordult a karjaim közül. Azt hittem, elrohan. Ehelyett azonban hanyatt fordított, leráncigálta rólam a gatyám, keresztülvettette rajtam a combjait, elkapta a farkam, magába igazította a végét, és ráhúzta magát. Olyat éreztem, mint azóta sem, soha. Elmondhatatlan.
Mindössze négyszer, vagy ötször mozdult rajtam, s én egy artikulálatlan üvöltéssel elélveztem. És bőgni kezdtem. Anya rámhajolt, haja sátrat borított arcunkra, s lecsókolgatta könnycseppjeimet, majd ajka rátalált ajkaimra, én pedig, mint ahogy éhező koldus veti rá magát az odadobott élelemre, úgy csókoltam vissza.
Egy darabig ringatózott még rajtam, aztán lecsusszant rólam, kezei közé vette a farkam, és szopni kezdte, erősen vadul, mélyen, s ennek hatására a szerszámom újra kőkeménnyé vált. Néztem, ahogy a számomra a világon legjobban szeretett lény ajkai a péniszemre tapadnak. Szopott, járt a feje föl s alá, egészen a tövéig benyelte, egyik kezével rásegítve a mozgásra, másikkal a golyóimat masszírozva.
Amikor érezte, hogy altestemet megfeszíti a közeledő orgazmus, kivette a szájából, csak a kezével dolgozott, egyre gyorsabban, egyre erősebben markolva. Azt hiszem, látni akarta, mikor kitörök. Az első hullámban érkező spermaadag az arcára fröccsent. A második már a szájába, mert épp azon volt, hogy újra bekapja. A következő hullámok már mind a forró, nedves ajkai közé spricceltek. Csak szopta anyám a farkamat, már-már fájdalmat okozva az orgazmustól érzékennyé vált péniszemnek, de mint később rájöttem, azért tette, hogy megőrizze a merevedésem.
Szorgalmas ténykedésének hála, hamarosan eloszlott a testemben a kielégülés gyönyöre, és újra lángra kapott a vágy tüze. Felemelkedtem, és szelíd erőszakkal hanyatt fektettem anyát. Azt hiszem, megérezhette, hogy most én akarom őt kényeztetni, mert elengedte magát, teste elernyedt, szemét lehunyta, és nem mozdult. Először az arcát, homlokát kezdtem puszilgatni, lágyan, finoman, ajkaimmal alig érintve. Nyelvem hegyével végigsimogattam szájának finom ívét, majd haját félresimítva a fülcimpáját harapdáltam gyengéden. Anya mellkasából halk sóhajtások buktak fel, kalandozó ujjaim érezték, hogy mellbimbói megkeményednek.
Lejjebb csúsztam, csókoltam, körbenyaltam a bimbóit, majd hasát csókolgattam, köldökébe merítettem a nyelvem, combjait simogattam. Felfedeztem csípőjét, medencéjét, bebarangoltam bőrének minden négyzetcentiméterét, csak csókolgattam, fáradhatatlanul, lábujjait szopogattam, kiélveztem testének minden ízét, illatát. Azt hiszem, órákon át tudtam volna még babusgatni, kényeztetni, de anya elvesztette a türelmét.
– Gyere már kisfiam, nem bírom tovább. – szólt, és széttárta a combjait.
Nem kérettem magam, belenyaltam a vágy nedveitől csillogó puncijába, aztán lábai közé kúsztam, és farkam végét a szeméremajkai közé irányítottam. Lassú, apró, ringatózó mozdulattal hatoltam belé, egyre mélyebben és mélyebben, és minden kis döfésem egy-egy apró sikolyt csalt anya szájára.
Felemelte lábait, a vállamon nyugodott a vádlija, így egészen mélyen, teljesen tövig belé tudtam nyomulni. Hüvelyizmait ráfeszítette a farkamra, s én úgy éreztem, hogy a mennyekbe kerültem.
Szeretkeztünk, lassan, hosszan, gyengéden, túlvilági mámorban. Ajkunk csókban forrt össze, anya nyelve táncot járt a számban, édes-sós veríték borította el a testünk. Nem tudom mennyi idő telhetett el, nem voltam tudatomnál, csak élveztem, elképesztően élveztem ezt a hihetetlen gyönyört.
Anya lélegzete egyre hevesebbé vált, éreztem, hogy izmai megfeszülnek, s hallottam, ahogy a fülembe lihegi:
– Gyorsabban kisfiam! Kérlek!
Fokoztam az ütemet, s közben arra koncentráltam, nehogy hamarabb süljek el, mint ahogy elérkezik a megfelelő idő. Néhány perc után anya egyre mélyebb lélegzeteket vett, zihálni kezdett. Belemarkolt a hajamba, csípőmozdulatai felvették a ritmust az én lökéseimmel, szeme elhomályosult. Ösztönösen éreztem, hogy itt az idő, hát szabadjára engedtem a szenvedélyt. Anya beleharapott a nyakamba, körmeit a hátamba mélyesztette. Elemi erővel tört ránk az orgazmus, szinte majdnem egy pillanatban. Testünk egymásnak feszült, mindketten üvöltöttünk a gyönyörtől, rángatott az élvezet, egymáséi lettünk testestől-lelkestől. Fiatalságom minden energiájával spricceltem bele az ondómat oda, ahol annak idején megfogantam, s hihetetlenül boldog voltam. Ez szavakkal nem elmondható.
Amikor már teljesen kiürültem, és mindkettőnkben elcsitult a gyönyör, fáradtan lihegve lefordultam anyáról. Ő hátat fordított nekem, én mögé fészkelődtem, úgy, mintha az ölemben ülne, spermámtól csúszós-ragadós farkam a fenekéhez tapadt, haját, fülét, arcát, nyakát, felkarját cirógattam. Így aludtunk el.
Már pirkadt, mikor arra ébredtem, hogy anya zokog.
– Mi a baj? – kérdeztem suttogva.
– Nagy hibát követtünk el Ricsikém. – válaszolt szipogva. – Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.
– Tudom. De annyira kívántalak.
– Én is téged. De ez bűn.
– Miért? Szeretjük egymást, még ha nem is úgy. Tudom, hogy ezt nem szabad, de annyira jó volt.
– Soha többé nem történhet meg! Érted?
– De.
– Semmi de! Soha többé! És senkinek nem beszélhetsz róla.
– Tudom, de
– Istenem, kisfiam, mit tettünk? – zokogott fel újra.
Nem tudom miért, de újra merevedésem támadt.
– Kérlek anya! Csak még egyszer! Csak egyetlenegyszer! – könyörögtem, és hóna alatt átbújtatva a kezem, megmarkoltam a mellét.
– Nem lehet! Nem! – suttogta elhaló hangon, s fészkelődni kezdett az ölemben , egészen addig, amíg álló farkam be nem csusszant a puncijába.