Úgy megbasztak, hogy bepisáltam

Sokáig nem kaptam újabb megbízatást. Már arra gondoltam, hogy a barátnős élmény miatt büntetnek, de utána még volt keresés, hiszen a három kártyát is végigjártam. Nem kaptam se üzenetet, se megkeresést.

Kezdtem kicsit aggódni, hogy kikerültem a „körökből”, vagy mást találtak helyettem, mikor üzenet érkezett. Kb. másfél hetem volt arra, hogy felkészüljek egy teljesen új bulira amin még sose jártam, nem is hallottam róla. Ott az emberek jelmezben lesznek, kinek mi tetszik, van aki Tarzan, van aki Spartacus idejéből öltözik be, van aki Superman, de vannak akik kisállat jelmezben vannak, de az egész talán Cosplay játékra hasonlít.

Nem hallottam még ilyet, furának tűnt az egész, ezért utána olvastam a neten. Ez egy zárt, magánrendezvény, ahol a szex a lényeg. A lányoknak kiegészítőket kell hordaniuk, pl. nyuszifül, de popsiban pedig egy plugot hordanak ami a nyuszifarkat szimbolizálja. Ez azért nem kicsit izgató!

Eldöntöttem, hogy gyakorolni fogok milyen érzés hordani, járkálni benne. Ez annyira nem aggasztott, hanem inkább az hogy szex közben ha valami popsiban van az még jobban felkorbácsolta a vágyamat. Többféle plugom van, fekete szilikonos anyagból az egyik, de fémből is van aminek szép csillogó kő van a végén. A neten keresgélve utóbbit választottam, ami nekem köves volt, ott a bulin nyuszipompon, vagy farkas, róka farok volt a kő helyett. A fém gyorsan becsusszant popsiba, szinte nem is lehetett érezni. Míg otthon gyakoroltam néha meg is feledkeztem, hogy bennem van, néha felfokozta a vágyamat. Izgatottan vártam a buli időpontját!

Végre eljött ez a nap is, a szokásos készülődési fázis, hajmosás, stb. Gondoltam egyet, hogy dugóval fogok menni ebből két dolog lehet, vagy kényelmetlen lesz az utazás alatt, vagy még jobban dugni akarok. Remélem az utóbbit fogom érezni 🙂

A férfi várt, aki azon a hétvégén a Gazdám volt, aminek megörültem, de kicsit azért hanyagolva éreztem magam, hogy idáig nem jelentkezett. De nem hoztam fel, ez nem az a hely volt. hogy oldódjak beszélgettek velem, de ficánkolt bennem a gondolat is, hogy kezdődjön már az este. A dugót éreztem, de csak akkor ha rá gondoltam, ha elterelték a figyelmem nem volt érezhető.

Együtt kezdtünk vetkőzni, „átöltözni”. Mások is voltak az öltözőben és mivel állva úgyse vették volna észre a dugómat, megfelelő pillanatban hajoltam le előtte. Megcsillant az ékszerem, mikor kéz ért a fenekemhez és egész mélyen megfogta az ékszert és kicsit megmozgatta. Megremegett a lábam, így maradtam és hirtelen kihúzták a dugót belőlem. A férfi megsimogatta a puncim és popsim, majd hideg fémet éreztem popsinál és kicserélték a dugómat egy kis nyuszipomponra. Ilyeneket láttam a neten keresgélve. Kivezetett a közösségi térbe, ahol ugyan azok a szabályok vannak mint egy swingerklubban. Az emberek beszélgettek, ittak, ettek, voltak akik be voltak öltözve, voltak akiknek csak az arcát takarta egy maszk és voltak olyan lányok mint én, kis plugok voltak a popsijukban.

Nézelődtem, beszélgettem, voltak akik ismerősek voltak, hol a hétvégéről, hol a kártyás kalandomból. Nem erőszakosan, de néha megsimogatták a hajam, a fenekem. Észrevettem, hogy a férfi egy függöny mögé tűnik, ami egyből kíváncsivá tett. Kicsit vártam és követtem őt.

A függöny mögött fullasztó erotika volt, amit a függöny másik oldalán észre se lehetett venni. Mesefigurák szexeltek egymással, vagy filmes szereplő karakterek. Mintha láttam volna a férfit, arrafelé vettem az irányt, amikor eszembe jutott, hogy az ékszereim nincsenek rajtam. Most esett le, hogy a három kártyánál se viseltem és elkapott a félelem, remélem nem vették észre. Próbáltam a lépcsőn felmenni, hogy az emeletről nézelődjek, de elakadtam. Simogattak, nem engedtek tovább. A lépcsőre térdeltettek és hirtelen egy határozott mozdulattal már bennem is voltak. Míg dugtak, nem tudom megmondani hány kéz simogatott, ki kihez tartozott, de nem érdekelt, ahogy az sem, hogy helyet cseréltek a hátam mögött. Senki nem beszélt, nem utasítottak, egyszerűen mindenki élvezte a lehetőséget és az adott pillanatot. Valaki megtartott, fogott és valaki tenyérrel a popsimon támaszkodik. Ettől a plug is bizsergetni kezdett, próbáltam hátra nézni, de nem ment. Ahogy belém hatolt felismertem egykori Gazdámat, minden izmom megfeszült, hogy még jobban érezzem. Most nem megdugott, hanem megkefélt, nem is tudtam követni hányan érintettek, izgattak még, mennyi farok cserélődött előttem. Szinte ájulásig keféltek, ezért többen támogattak el fürdeni. Alig álltam a lábamon, de nekem nem kellett semmit csinálnom, megfürdettek, megmosdattak. Mikor már kezdtem magamhoz térni akkor vettem észre, hogy a nyuszipomponom eltűnt, de ezt is csak azért mert popsinál is megmostak. A Gazdám volt, éreztem a parfümét, a közelsége megnyugtatott. Visszakísért a közösségi térbe pihenni, de előtt még visszarakta a popsi dugómat. Az agyam ellenkezett, de a testem reagált rá.

Pihentem, beszélgettem, elvesztettem az időérzékemet, amikor valaki kézen fogott. Az a férfi volt aki pár héttel korábban fotókat készített rólam. Feltérdeltetett egy dobogóra ahol kivette a saját dugómat amivel érkeztem és egy másikat adott a kezembe. Nem sokkal különbözött az én dugómtól, de mégis bedugva azonnal felkorbácsolódott a vágyam. A férfi kicsit körbesétáltatott, hogy mások is lássák mi van bennem. Éreztem hogy figyelnek, hogy követnek. Megálltam és a férfival szemben fordultam, így hátha láthatom kik néznek, követnek. Na persze a jelmezektől úgyse tudtam beazonosítani őket. Számba vettem a férfi farkát és közben többen lettek körülöttem. Megemeltek és sorban megdugtak, cserélődtek előttem is a farkak. Szó szerint átkeféltem az éjszakát. A Gazdám is többször volt velem, erre az egyre nagyon emlékszem. De ő mindig megmozgatta a dugót bennem, így is tudtam hogy ő az!

Fájt mindenem, a térdem, a bőröm, a puncim, popsim. De jól eső fájdalom volt 🙂

A Gazdám kikísért és taxit hívott és egy puszival búcsúzott el. Nem emlékszem hogy mikor értem haza, hogy hogyan értem a lakásba és hogyan feküdtem le. Ébredés után mintha még mindig lett volna bennem valami, pedig az ékszerem az asztalon pihent. Feltérdeltem és az ággyal szemben tükörben észrevettem, hogy egy másik ékszer van bennem…

Swinger club 2.

Most sikerült még időben leérni, olyan 10 óra körül és már akkor rengetegen voltak. Sajnos az utóbbi időben más elfoglaltság miatt nem nagyon tudtunk klubba járni, így nem tudom megmondani, hogy mióta is vannak kinn is szekrények az előtérben, de ezek is mind elfogytak. A nyári dohányzó terasz kicsit nagyobbá bővítve grill teraszként funkcionált, egész este alatt mindig frissen sültek a húsok és zöldségek. Ezt a dicséretet csak az kisebbítette kicsit, hogy a nyitott ajtó miatt az egész ház tele volt ételszaggal, ami még a dohányfüstöt is elnyomta.

De visszatérve a társaságra sok fiatal volt, és meglepődve láttam, hogy a szóló pasik aránya is több volt, mint amit Maci be szokott engedni. Szerintem senki se bánta, mert a hölgyek így kedvükre csemegézhettek.

Elég korán elindult a móka, a piros, tükrös szobában szép kis gabalyodás keveredett. Párok, szóló hölgy, szóló pasi szép volt, jó volt látni őket.

Sajnálom, hogy ezt mondom, de nekem a TikTak-kal mindig az a bajom, hogy igazi kezdeményezés nincs, inkább az egymás mellé telepedő párok tapogatóznak egymás felé és ha van válasz akkor összejönnek. Nem gond ez, csak az ember egy kicsit többre vágyik,legalábbis én. Írhatnék megint okosságokat, de nem teszem, inkább folytatom az este leírását.

Szóval mielőtt még a pirosban szexeltek volna, előtte már volt két hódolom, de mondtam nekik egy kicsit később, mert még fel akartam térképezni a dolgokat. Megdicsértek (melyik nőnek nem tetszene), bókolgattak, simogattak,nos tetszett 🙂

Tehát ott álltam nézelődni a pirosnál, csak annyira nem láttam mert egy szóló pasi pont középen állt, farkat verni, így a lényeget nem nagyon láttam, meg beazonosítani se tudtam kik vannak ott, amikor az egyik hódolom invitált a tükrösbe. Diszkréció is van a világon, de azért említést tennék róla. Izmos, de nem az a gyúrótermi izom, hanem amit sportolással szerzett többségében. Volt már dolgom nagyon nagy emberrel, de ő aztán nagyon kemény, izmos volt. Egyszer-kétszer lepattantam róla, legalábbis úgy éreztem 🙂

Forgatott, csókolgatott, míg nem a másik hódolom is színre lépett. Huh, hát nagyon jól éreztem magam, a külvilág is megszűnt, nem hallottam és láttam mi történik körülöttem. Nos az egésznek az vetett végett, hogy iszonyú meleg volt, nagyon leizzadtam, mint ahogy mindenki más is. Gondolom a légkondi azért se tudott működni, mert lenn nyitva volt az ajtó, de így nagyon meleg volt az egész házban.

Pihenni indultunk, de tényleg nagyon sokan voltak, nem sok hely volt se a bárban, se sehol, de sikerült egy kicsit leülni a terasz ajtóban, hogy lehűljek. Már egész bepunnyadtam volna, mikor hívtak a körágyra, nem hagyhattam ki. Két nő volt, két férfi, odafeküdtem aki hívott, később csatlakozott hozzám egy másik srác is és volt minden, amit nem részleteznék. 🙂

De végre bevettem az arénát!!! Büszke vagyok magamra, mert mindig csak a kihívást láttam a központi szivacson, de úgy éreztem sima, egyszerű szex nem való oda. Igazi gabalyodás kell oda és hát nem voltunk sokan, de szerintem minőségi szex volt.

Kis pihenő után sajnos sokat kellett várni arra, hogy újra helyhez jussunk. Ingáztunk a két emelet között, lestük és vártuk a lehetőséget, de elég hosszú idő telt el míg helyhez jutottunk. Nem szeretnék senkit se megbántani, de a pirosban direkt úgy feküdtek, hogy melléjük se lehessen kuporodni, a vízágy felett úgy feküdt egy pár, hogy ne tudjon melléjük telepedni. Tudom, hogy a szex hevében forognak a párok, de ez kimondott területfoglalásnak tűnt. A tükrösben amikor a pár végzett, sajnos annyi testnedvet hagytak maguk után, hogy nem nagyon volt gusztusa bárkinek is bemenni. Már a kedvünk is majdnem elment, mikor a jobb oldali láncosba sikerült bejutni. Levezetésnek nagyon jót szexeltünk még, és már így is fél4-re járt az idő. Talán idáig csak egyszer voltunk ilyen sokáig egy klubban.

Szóval összefoglalva tökéletes volt az este, szerintem senki se ment szárazon haza.

A házigazdák felé minden tiszteletem, nem könnyű egy klubot vezetni és minden nyávogó, panaszkodó vendéget kiszolgálni, de ők mindenkinek a kedvében próbálnak járni. És ezen az estén nagyon is sikerült nekik!

Swinger club

Készülődés! Miért izgulok még mindig a látogatás előtt? Voltam már párszor mégis izgulok minden egyes klubozás előtt. Nem is új helyre mentünk, látásból ismerősök is vannak. Kb. fél 10 körül értünk le, rengetegen voltak, a kajáldában moccanni se lehetett. Ez volt idáig az első, hogy nem tudtunk enni. Ennek hiányában körbenéztünk, de érdekes módon se lenn, se fenn még nem volt móka, de hogy le tudjunk kicsit ülni az alagsort választottuk, hátha addigra megindul az élet és nemcsak a bárban, kajáldában, társalkodóban hangoskodnak 🙂

Kb. fél órát beszélgettem lenn a párommal, kiveséztük kiket láttunk, kik ismerősök látásból és hát elhangzott 1-2 negatívum is, de ezt nem részletezném, mert párszor az üzenőfalon is volt ebből vita!

Felmentünk az emeletre és egy ott lézengő srácot elkaptam. Érdemes ilyenkor az arcokat nézni mind azét akit megfogsz, mind a többi pasiét 🙂

Tanulmányt lehetne írni, hiszen akit nem invitáltál az borzasztóan irigykedik arra akit magad után húzol 🙂

A piros szobába mentünk annak is az elejébe, hirtelen a küszöbön sokan tolongtak. Bemelegítésnek orál mindkét részről és utána beleültem, vagyis guggoltam. Rákaptam, tetszik csak az a gond, hogy tökre fárasztó 🙂

A párom kérdezte, hogy nem fáj-e amikor az ölünk összeütközik és csattog, de nem fáj és a hangja még jobban felizgatja az embert. Szerintem legalábbis…

Simogattak, más kuki is került a kezem közelébe és mikor az alattam lévő srác elment akkor valaki alám feküdt és úgy kényeztetett. Hát mit ne mondjak eltalálta a dolgokat, utána le is pisálta fejem 🙂

Szeretek térdelni és szeretek hátulról dugatva lenni mint a kutyák. Praktikus is hiszen közben mással is foglalkozhatok ami a kezem ügyébe kerül, hanyatt ez már nem megy annyira, de hát nem vagyok én profi 🙂

Szóval akkor hárman dolgoztak meg a pirosban, mentem utána fürdeni és aztán ruha nélkül sétálgattam egy kicsit körbenézve mi hol mi történik. Nekem természetes a meztelenség, nem is értem azokat akik egy ilyen helyen nem mernek levetkőzni, vagy magukra zárják a zuhanyzó ajtaját és utána takargatják magukat törülközés közben. Előtte szexeltek akkor nem volt szégyenlős? Amúgy meg tisztelet a kivételnek, mert nagyon sokan nem zuhanyoznak a szex után. Pasik még meg se törlik magukat már állnak is tovább, nők meg felöltöznek és indulnak a bárba. Az ilyeneket jobb megjegyezni és már csak ezért is elutasítani! Egy ilyen helyen nem lehet légmentes szobában dugni, de azért az alapvető higiéniai szabályokat azért tartsuk már be! Ahogy azokat a pasikat se szeretem akiknek bárki jó csak luk legyen. Félreértés ne essék, nem vagyok tökéletes, de próbálok „jól” kinézni, adni magamra és nem úgy hogy mindenféle szexi cuccot összevásárolok.

Na eltértem, nem filozofálok, mert az élményeimet akarom elmesélni 🙂

Lementünk a bárba frissítőért, majd az alagsorba, de mivel nem volt ami lebilincselt inkább felmentünk az emeletre megint. Az ablakos szobában egy lányt hárman kényeztettek, az egyik srác kinézett és intett menjek be. Mondtam neki nincs helyem, meg hát kicsit azért csak kell kéretni magam 🙂

Sokan álltak az ajtóban valakit megfogtam és berántottam, aki meg kiszólt az azt mondta elmegy lefürdeni. Hirtelen annyian lettek benn, hogy fogalmam se volt visszajutott-e, de nem számított akkor. A lány közelébe telepedtünk le és már az első simogatás után egymásra találtunk. Nem szabad ilyet mondani, de a pasik körülöttünk már csak sallangok voltak. A lánnyal mintha ismertük volna egymást, mindkettőnk tudta mit akar a másik. Közben a pasik csak jöttek-mentek mögöttünk, sose tudom megszámolni hányan voltak. De talán egy útmutatót adnék a pasiknak: ez a cicicsippentős dolog nekem nem jó, lehet másnak akinek nem annyira érzékeny a melle annak bejön, de én ettől kivagyok és mérges leszek. Nem győzöm az ilyen kezeket elkergetni és nem értik meg!!!! Ha bedugják a farkukat egy méhkasba akkor utána nem fogják megcsinálni, ergo ha elütöm a kezét a mellemről mert nem esik jól hogy csippengeti a cicim akkor tessék már megérteni! Talán sok nőnek ez bejön, vagy mert a pornófilmekben ez a divat, de nekem nem. De értsünk már a szóból és mozdulatból!

Egy idő után a lány elment zuhanyozni, tartottam a frontot, de aztán én is ott hagytam, mert meleg is lett és elfáradtam kicsit, így lementünk a bárba megint. Volt ott egy hangoskodó társaság, akikből már az alkohol is jócskán kihozta a legrosszabb tulajdonságaikat. Dohányzom, de azért illemet tanultam, nem illik más arcába fújni a füstöt, sőt nem felfelé tartjuk a cigarettát, hogy mást megégessünk. Az arcom előtt hadonászott vele az egyik, elütöttem a kezét és még neki állt feljebb. Mondtam neki, hogy nem kéne hiszen majdnem megégetett de csak nem akarta érteni. Ezért inkább otthagytuk, jobb a békesség, főleg nem voltunk egy súlycsoportban.

Az emeleten az ablakosban még mindig alkotott a lány, úgyhogy bemásztam mellé ismét. Volt már ott egy srác, elég nagy szerszáma volt, de annyira kedves, figyelmes volt és sajnálom is hogy ebben a nagy felfordulásban túl sokat nem tudtam vele foglalkozni. Tudta hogy nem átlagos a mérete és finoman próbálkozott, de addigra már én is eléggé elfáradtam! Remélem azért még összefutunk egyszer!

A lánynak mondtam, hogy kimegyek a szobából otthagyom, és menjen át másik szobába ahol kicsit több a levegő, de szegényke nem tudta mi hol van, mert akkor volt először

Hogy őszinte legyek nem emlékszem már, hogy még egyszer visszamentem-e az ablakosba a lányhoz vagy sem. Hazudni se akarok, de azért minden tiszteletem a lányé, mert több órát benn volt, pedig aki lejár az tudja, hogy mennyire levegőtlen az a szoba.

Pihenésképp lementünk az alagsorba és le tudtunk ülni a kanapéra pihenni, nézelődni. Volt egy orosznak tűnő lány eléggé becsiccsentve, akit már fenn is láttam üvegpohárral sétálgatva. Egy srácot vonszolt maga után és a légkondi alatt lévő párnákra ült hátradőlve ruhája rajta, bugyi félrehúzva és úgy nyalták. Mondanom se kell a potyaleső pasik egyből körbevették, simogatták. Vagy ezt unta meg, vagy kicsit több volt benne az alkohol, de felpattant és aki nyalta srácot teátrálisan rálökte a matracra. Sokan „felszisszentek” és mondom vagy az alkohol hatása miatt, vagy vagányságból esetleg a pornófilmekben látta ezt, de elég viccesnek tűnt az egész szituáció 🙂

Nem illik ugye megjegyzést tenni, esetleg hangosan felröhögni és hogy ezt véletlenül se tegyük meg inkább újra felmentünk az emeletre.

Eddigre már eléggé lecsendesedett a klub, páran még mindig szexeltek csak az uv szoba volt elöl üres. Az egyik lézengő srácot kézen fogtam és bevittem, elkezdett nyalni és persze megjelentek körülöttem. Akik benn voltak a pasi oda-oda nyúlt hozzám, aztán teljesen átfordult felém és minden figyelmét nekem szentelte. Nem tudtam arcokat nézni, de nekem is rosszul esett volna ha az akivel vagyok átpártol teljesen egy másik nőhöz úgy hogy a számban van a farka. Teljesen megértem, hogy a nő kiment onnan, remélem utólag nem rám haragszik, de ha nem is bosszúból az a pasi a simogatáson kívül mást nem is kapott.

Akit bevittem hamar kidőlt, vagy elfáradt, vagy volt benne alkohol, de azért még így is kielégítettek.

Az est mérlege: köszönöm mindenkinek, azt is hogy nem voltak most a férfiak annyira gyávák, vagy éppen erőszakoskodók. Külön köszönet a lánynak akivel az ablakos szobában voltunk együtt. Öröm hogy végre volt valaki aki nem vinnyogott, hogy ő csak párban van és csak párokat keresnek. Bár aki pénteken a DL-be megy annak el kell felejtenie a páros élményeket.

Még egy szösszenet a végére azért. Olvastam máshol az idézetemet, miszerint „Klubba nem ismerkedni járok, hanem dugni” és ezt elég cinikusnak éreztem. Nem fogom a magam igazát hajtogatni, de testi örömökért járok le és nem hosszan tartó barátságokat akarok szerezni. Szerintem ezzel nincs gond nálam, másnál más a helyzet de ezért vagyunk hála istennek mások. De egy olyan ember akit én szinte mindig csak a sarokban láttam ülni az ne tegyen megjegyzést azokra akik élvezik a saját vágyaik kiteljesedését!

A mocskos hármas története

Egy kocsmában találkoztunk A-val. Már facebook-on megbeszéltük, hogy dugni fogunk. Leültünk a sarokban lévő asztalhoz. Egy szoknya és egy top volt rajtam, alatta a lila francia csipkés bugyimmal. Mellém ült és megfogta a combom, majd lassan haladt felfelé..mikor a puncimhoz ért, bugyin keresztül kezdett el simogatni. Egyre csak nedvesedtem és nedvesedtem, ő pedig továbbra is csak simogatott. Mikor már a bugyim teljesen átázott, félrehúzta, belemártotta az ujját a nedvembe és elkezdte izgatni a csiklómat. Haraptam a számat, hogy nehogy felnyögjek. Már majdnem jött az orgazmus, amikor felállt és azt mondta:
-Ha szeretnél folytatást gyere utánam.
És elindult a mosdó felé. Megigazítottam a bugyimat és mentem utána. Lehajtotta a vécé ülőkét, lehúzta a bugyimat, leültetett és a szonyám alá dugta a fejét. A nyelvével izgatta tovább a csiklómat. Ringatózott a testem és nagyokat nyögtem. Az óriási sikolyomból és testem rezgéséből vette észre, hogy óriási orgazmusom volt. Lenyalta minden nedvemet. Utána felállt, elővette méretes farkát. Fel akartam állni én is, de visszalökött és minden szó nélkül a számba nyomta falloszát. Két kezével összefogta hajamat és úgy szopatott, amilyen durván csak tudott. Miközben szopatott könnyes szemekkel néztem fel rá, mintha csak az alávetettje lettem volna. De tetszett. Már el is élvezett volna, ha nem kopog valaki. B. volt az. A. ment és ajtót nyitott neki. Visszajöttek mind a ketten. A. leült, vissza kivette a farkát és hirtelen magára rántott. Nem fájt, de feszített. Egyre gyorsabban dugta a puncimat, amiből már a combomon folyt a nedv. B. előttem állt és ránk verte a farkát.
Az övé is eléggé nagy volt, de nem annyira mint A -é. Odajött és a számba nyomta a farkát, amit illedelmesen kezdtem el szopni. Kezemmel a puncimhoz nyúltam és a csiklómat kezdtem el izgatni. B farkával a számban nyögtem. Hihetetlen gyönyörben volt részem.
Már majdnem elélveztem, amikor A. felállított, felemelte az egyik lábam és úgy hatolt a puncimba. Egymásra néztek B-vel, mosolyogtak, aztán B is a puncimba dugta nagy faszát. Egy óriásit sikoltottam. Először fájt, de egy kis idő után tágultam. Éreztem, hogy hüvelyi orgazmusom lesz. Egyre gyorsabban és erősebben dugtak. Olyan érzésem volt, mint még soha. Azt akartam, hogy soha ne legyen vége. Nem is nyögtem, szinte már sikítottam. Lüktetett a tocsogó pinám. Csak basztak és basztak. Azt akartam, hogy basszák szét a puncimat. Hogy tömjék be minden lyukamat. Már éreztem hogy közeledik, már rezegtem, rángatózott a testem mire ők még gyorsabban dugtak.
Bekövetkezett az, amit még soha nem sikerült átélnem. Hirtelen ellöktem őket magamtól és spriccelt a puncim. Óriási orgazmusom volt. Visszahúztam őket. Újra mindketten a puncimba hatoltak. Kis idő után mind a ketten a puncimba élveztek. Imádtam ezt a mocskos érzést. Két pasi gecije a pinámban. Amint folyt ki belőlem, szétkentem a picsámon. Imádtam ilyen mocskos lenni. Megigazították magukat és elmentek. Én pedig ott maradtam egy csodás emlékkel és a szétbaszott pinámmal.

Iskolai pornómese

Nyolc osztályos gimnáziumba járunk, immár hét éve ugyanazok. Jól ismerjük, szeretjük is egymást. Így történhettek meg a következők.Annyit még előljáróban, hogy történelem tanárunk mesélt arról, miként történt az ókori Spártában a párválasztás.Elhatároztuk kipróbáljuk a spártai módszert. Az osztálylétszán huszonnégy, ebből tizenhatan voltunk hajlandók a nagy kalandra, a többiek vallási, erkölcsi,stb. okokra, vagy menzeszükre hivatkozva nem jöttek el. Most az érettségizők szünetében megfizettük a portást, s az szombat este beengedett bennünket a tornaterembe. Teljesen sötét volt ill. csak gyér utcai fény hatolt be a nem kellően elsötétített ablakokon, ezért csak a személyek körvonala volt látható, nem ismertük fel egymás arcát. A fiúk és lányok külön–külön vetkőztek, majd adott jelre egyszerre, meztelenűl bementünk a teljesen sötét tornaterembe. Az ott történtekről szólnak ezek a személyes beszámolók.Nem minden lány készített írást, s a fiúktól hiába vártuk az élmény-beszámolót. Majd csak elkészítitk, s akkor külön fejezetben tesszük fel a honlapra. Egységes vélemény alakult ki: meg kellene ismételni ezt a spártai szeretkezést.

ANITA: kezdem beszámolómat. Bebotorkáltam,majd megálltam egy helyben. Egyszer csak éreztem a fenekemet bökködi valami, de ezzel egyidejüleg hátulról két marok szorította meg nem túl kicsi melleimet. Kidomborítottam a faromat, az ismeretlen farka pont a vágatban helyezkedett el. Majd egy hirtelen mozdulattal a végbelemhez igazította a faszát, s mire észbe kaphattam volna, a hegye már bent is volt. No gondoltam, ilyet sem csináltam még,talán itt az idő kipróbálni. Ekkor iszonyú fájdalmat éreztem, s dúrván betolta faszát a még szűz végbelembe. Irtózatosan fájt, szerencsére keveset mozgott,s alig egy perc múlva belém öntötte ondóját. Majd aki dolgát jól végezte, kihúzta, s ott hagyott. A kudarctól sírni szerettem volna, sajgott, fájt a végbelem. Kitapogattam a falat, s leültem szipogni a földre. Aztán ahogy a fájdalom csökkent, úgy figyeltem a köröttem hallható neszeket, nyögéseket, lighegést, halk sikolyokat. Erre beindultam,s elkezdtem magamat simogatni. Nem kell részleteznem, kis idő elteltével a csiklómat dörgöltem, egy közepes orgazmusig. Ott ültem kinyújtott lábakkal, immár benedvesedve,kissé megnyugodva (a kezdeti borzalmas élménytől), amikor valaki felbukott a kinyújtott lábaimba. Valami fiú volt, s rögtön elkezdett tapogatni, nem durván, nem is a puncimon kezdte. Válaszoltam, simogattam, elértem a farkát, ami félkemény és ragacsos volt. Nyilván túl volt egy meneten. Belemelegedtünk, s rövidesen az ölébe ültem, aztán finoman bevezette a megfelelő helyre, s elkezdődött a véget érni nem akaró, lassú szeretkezés. Ez igen jól sikerült, elmentem vagy háromszor miközben dugott, s minden orgazmus jobb volt az előbbinél.

VIKTÓRIA: Az osztály legkisebb termetű lánya, mindössze 154 cm-es vagyok. Tapopgatózva mentem (elképzelésem szerint körbe), amikor beleütköztem valakibe. A sötétben csak azt láttam, hogy nálam két fejjel magasabb, s ebből arra következtettem (mint utólag kiderült,helyesen), hogy ő Dávid, az osztály 2 méteres óriása. Smároltunk egy darabig, szopogatta a melleimet, tapizott, simogatta a puncimat, majd egy hírtelen mozdulattal megfogta a fenekemet, felemelt, s a farkára húzott, felnyársalt a nem túl nagy (14 cm) faszára. Ott lógtam a csapon, két kézzel fogta a fenekemet,nyakába csimpaszkodtam, lassan elkezdtem hintázni rajta. Igen élvezetes volt, bár még nem jutottam a csúcsra, amikor nagy hörgések közepette, belémfröcskölte a gecit. Szerencsére nem tett le, igy addig tornázhattam amíg eljutottam az elélvezésig.Addigra már lekonyulóban volt ő is, majd szép lassan letett, csókot nyomott a homlokomra, de nem engedett el. Együtt maradtunk, nem bántam meg, s gondolom ő sem. Igen jót dugtunk még két alkalommal. Nagyon elégedettek vagyunk egymással,s azóta is együtt vagyunk, s ha módunkban áll (két–három naponként) jókat kefélünk. Igaz nincs sok tapasztalatom, edddig összesen három fiúval voltam,de egyikkel sem olyan jó, kielégítő, mint Dáviddal.

ZSANETT: Még szűz vagyok, legalább is abban az értelemben, hogy fiú farka még nem járt a puncimban (csak a saját ujjam), s bár elmentem, nem kivántam a spártai összejövetelen sem elveszteni a szűzességemet. Kezeimet kinyújtva tapogatóztam amikor összeütköztem egy fiúval. Rögtön megragadta a melleimet, magához húzott, farka bökdöste a hasamat. Kezei lejebb csúsztak, elérték a puncimat, hagytam, simogassa kívülről. Aztán mikor be akart nyúlni, hirtelen legugoltam, s számba vettem dorongját. Kissé meglepődhetett, mert egy pillanatig mozdulatlanná vált, én pedig elkezdtem szopni. Nyüszített az élvezettől (valószínűleg még sohasem volt ilyenben része), én pedig folytattam a nyalakodást, szívást. Talán egy perc sem telt el, amikor telerondította a számat, bőséges gecijével, majd leült mellettem. Ekkor otthagytam,s elindultam másfelé. Azon az éjszakán (mert éjfél utánig tartott a buli) még két srácot szoptam le, de ezzel megőríztem a szűzességemet. Persze azért nekem is volt valamicske élvezetem, mikor éppen végeztem egy fiúval, maszturbáltam egyet–egyet.

BERNADETT: Lézengtem a sötétben, amikor valakivel összeakadtam. Finom kezek simogatták a vállamat, hátamat. Kitapogattam, hát egy leány volt, kivel összejöttem. Kellemes volt az érintése, hagytam, kis idő műlva bátortalanúl elindultak a kezeim az ő testén. Tudni kell, hogy igen érzékenyek a melleim, ha simogatják, pödörgetik a bimbóimat, vagy szopizzák, akkor hamar elélvezek. Mintha tudta volna, a melleimmel kezdett foglalkozni, s ettől hamarosan beindultam, éreztem benedvesedek ott lent, s amikor harapdálni, szopni kezdett, elmentem. Ettől kezdve egymást izgattuk, hol a melleinken, hol a puncikon, benyúlva, a csiklót dörgölve. Van némi heteroszex tapasztalatom (két férfival, összesen vagy tíz menetet bonyolítottam le eddig) de ez a leszbi esemény valamennyit felülmúlta élvezetben. Egész éjjel együtt voltunk, s hatalmasakat élveztünk. Sajnos ne ismertem fel partneremet, pedig folytatnám vele a leszbiázást.

MÁRIA: Én vagyok az osztály szex-bombája, nemcsak alakom, csínosságom okán, hanem azért is mert több osztálytársammal,no meg persze másokkal is lefeküdtem. Tizennégy éves korom óta űzöm a szexet, s hetente legalább háromszor–négyszer megesik egy-egy menet. Ezek előre bocsátásával kezdem meg élményeim leírását. Kezeink összeértek, össsszefonódtak, lassan közelítettünk egymáshoz.Arcunk összeért, csókolózni kezdtünk, melleim a mellkasához szorultak, bimbóim ágaskodni kezdtek. Szájaink szétváltak, végig csókolta–nyalta a testemet, a nyakamtól a Vénusz-dombig. Aztán befúrta arcát száját, az akkorra már szétterpesztett lábaim közé. Nyalt, szívott, finoman harapdálta a kisajkaimat, csiklómat.Csorgott a nedvem, nagyokat nyelt. Szédületes nagy orgazmus következett. Ezt viszonoznom kellett, megfogtam a kőkemnény dorongját, nyalogattam, majd a bőrt hátrahúzva szopizni kezdtem. Nem birta sokáig tartani magát, tele lett a szám ondójával, szorgalmasan nyeltem. Lihegtünk, egymás mellé rogytunk.Kis idő elteltével, szinte egyszerre kezdte kezünk a simogatást, tapopgatást, finom csipkedést. Én izgalmi állapotban voltam,azt akartam, hogy minél előbb dugjunk. Ehhez azonban a dákóját kellett életre keltenem. Ez kézzel–szájjal pár perc alatt sikerült. Elnyúltunk a tornaterem padlóján, udvariasan alulra feküdt, én fölé guggoltam. Lassan mozogtunk, nagy szüneteket tartva (hogy tovább tartson). Fejét felemelve felváltva szopni, harapdálni kezdte melleimet. Egyik kezemmel megkezerestem a clitoriszomat, s miközben ő pumpált alulról, én ujjammal körözterm a legérzékenyebb pontomon. Aztán ujjam elindult befelé. Körmömmel kapargattam a hüvely falát, és persze az ő makkját. Egyik ilyen mozdulatnál véletlenül megkapartam a G pontomat, s abban a pillanatban robbant az orgazmus. Nedvem csorgott, sorozat élvezésem volt, hüvelyem görcsbe rándult, erre nagyot nyögött, de folytatta, majd lihegése egyre szaporábbá vált. Vagy negyed óra múlva elélvezett, ekkorra már én is eltikkadtam a folyamatos gyönyörtől. Lehengeredtem róla, s egymás mellett pihegtünk jó ideig. Aztán megintcsak szájjal életre keltettem a farkát, s ezuttal hátulról (de nem végbélbe) dugtunk, mint a kutyák. Megint csak bekotortam ujjammal a pinámba, de csak szokványos orgazmust sikerült elérnem. Persze a fiúmnak már nemigen volt municiója, bár fasza kemény volt. Elléptem előle,nagy cuppanással kicsúszott a farka. Csalódott moragást hallatott, de nem sokáig. Még mindig ugyanabban az előrehajolt pózban a végbélnyílásomhoz illesztettem a lécét. Értette, mert lassan előre tolta ragacsos, nedvemtől csöpögő faszát. Kissé kellemetlen volt amikor a feje átcsúszott a végbélgyűrűn, de aztán már élveztem, különösen amikor a csiklómat is munkába vettem. Nem tudom, hogy létre jött-e magömlése. Ez az anál-szex is jó sokáig tartott. Mindketten aléltan terültünk el a hideg padlón. Csodálatos volt a spártai éjszaka, életem eddigi legnagyobb élménye és legjobb orgazmusait éltem át.

JUTKA: Egy éve vesztettem el a szűzességemet, s azóta próbálkozok elélvezni dugás közben. Hiába próbáltam ki öt srácot, egy-két dugásnál többre nem mentünk, mert nekem nem volt jó, olyan semmilyen volt. Maradt tehát a magam becézgetése. Kaptam az alkalmon, gondoltam a spártai éjszakán majd csak összejön. Ismertem magamat, amikor bebotorkáltam a sötétbe nem kerestem partnert, hanem magamat kezdtem „helyzetbe hozni”. Még messze voltam az orgazmustól (ami így is sokára jön meg),de úgy véltem, hogy mostmár partnert kell keresnem. Nem sokáig kóvályogtam a sötétben, összeakadtam egy fiúval. Nem szólt az egy szót sem, csak megfogta a puncimat, simogatta, majd belekotort. Hirtelen lefektetett a hideg padlóra, s mire a lábaimat széttettem már rajtam is volt, bedugta. Nagyokat lökött, ez olykor jól is esett, dehát még félúton sem jártam, amikor ő már kész lett. Felállt, elment. Kereshettem új partnert. Kisvártatva találtam is, azzal sem volt petting, csak azonnal dugás,de ezúttal én voltam felül. Ráültem a farkára, forogtam rajta, felemelkedtem, rázuhantam, jól esett. Nem titkolom ekkora fasz még sohasem járt bennem, hosszú is volt, vastag is, kitöltötte a hüvelyemet, de azért nem feszített. Közben elfáradtam, fölé feküdtem, úgy folytattuk, de ismét csak partnerem ment el előbb, s nyomban lekonyult, kicsusszant belőlem. Odébb álltam, hátha összejön még valami/valaki. Izzadt, ragacsos testú sráccal akadtam össze.Kókadtan lőgott a fütyköse, noha húzogatta a bőrét, de nehezen akart neki felállni. Markomba vettem (az orális szextől írtózom), segitettem neki. Nagy nehezen sikerült megkeményíteni, nem volt nagy farka, úgy 14-15 cm-esre saccoltam a sötétben. Állva dugtunk. Nekitámaszkodtam a falnak, egyik lábamat felemeltem, hogy be tudja dugni. Nagyon hosszan tartott a menet, a lábam már remegett, de egyre jobban élveztem,bepörögtem, s most végre megjött az orgazmus. Párom tovább folytatta,én pedig ismételten elélveztem. Végre megtapasztaltam milyen az dugás közben orgazmust elérni. Mondhatom csodálatos érzés volt. Amikor nagysokára a fiúm is elélvezett, fáradtan rogytunk össze.

Egy ribanc vagyok, nem vitás

Régóta rendszeresen olvasom itt az erotikus történeteket. Azt hiszem ezzel egy kicsit pótolni szeretném a szexuális élvezeteket. Közel 27 éves házasságunk utóbbi időszakában férjem kezd elhanyagolni, potenciája csökkent, az én vágyam pedig nem változott, sőt lehet hogy még többet szeretnék kapni.

Amiért elhatároztam, hogy leírom ezt a történetet, az az, hogy fantasztikus élményekben volt részem az utóbbi két hónapban. Biztosan sok nőnek vannak hasonló gondjai, sokan meg fogják érteni, ha elolvassák. Azt látom, hogy sok nő ír le történetet, de valószínűleg fiatalabbak, mint én.

Véletlenül alakult ki ez a kapcsolat és nem tudom eldönteni, hogyan osszam meg ezt a titkot a férjemmel és esetleg bevonjam-e őt ebbe a kapcsolatba.

A mellettünk lévő lakásban egy néhány évvel fiatalabb házaspár lakik. Aranyosak, kedvesek, sokat szoktunk összejárni, beszélgetünk, iszogatunk. A beszélgetés sokszor az erotika, a szex körül forog, izgató, izgalmas, de csak beszélgetés marad.

Rendszeresen szoktam masztizni, sokszor a fürdőkádban a zuhannyal, és sokszor sikerül elélveznem is. Egyik reggel, amikor a tükör előtt ülve a puncimat simogattam, csengettek. A szomszédasszony (Éva) jött át, elfogyott a tejfölük és kért. Leültünk, beszélgettünk. Lassan a házasélet került a beszélgetésünk központjába. Izgatottan, boldogan és kimelegedve mesélte, hogy milyen csodálatos a házaséletük. Ahogy telnek az évek, egyre több élvezetet adnak a szeretkezéseik, a férjével rendszeresen szeretkeznek reggelente is. Most ment el a férje és előtte orálisan elégítették ki egymást. A férjének olyan potenciálja van, hogy egy-egy szeretkezés során négyszer-ötször is orgazmusa van.

Aztán elkezdte kérdezgetni, hogy meséljek arról, hogy milyen a mi házaséletünk. Nagy nehezen és szégyenkezve mondtam el panaszaimat. Egy kicsit könnybe is lábadt a szemem. Éva nagyon megértő volt, megsimogatta kezemet és arcomat, és azt mondta, ezen változtatnunk kell.

Aztán kimentem a konyhába, hogy kávét főzzek. Egyszer csak Éva is kijött, mögém állt, hátulról hozzám simult és megfogta a melleimet és közben a fülembe súgta: egy remek ötletem van, hogyan tudunk téged sok-sok élvezetben részesíteni. Az a gondolata támadt, hogy reggelente menjek át hozzájuk, és férje mindkettőnket boldoggá tud tenni. Este megbeszéli a férjével és reggel már szeretkezhetünk is hármasban.

Egész éjjel alig aludtam, ez járt a fejemben. Vegyes érzelmeim voltak: tele voltam aggodalommal, hogy mi lesz, ha a férjem megtudja, ugyanakkor tele voltam vágyakozással, mert amit az Éva a szeretkezéseikről mesélt, az már a gondolat is tűzbe hozta egész testemet.

Reggel, miután a férjem elment, félelemmel vártam, hogy az Éva becsöngessen. Lényegében elhatároztam, hogy egyszer kipróbálom az élvezetnek ezt a lopott formáját.

Egyszer csak csöngettek, Éva volt, megfogta a kezem és áthúzott hozzájuk. Éva pongyolában volt, a férje pizsamában várt. Amikor átértünk, Éva is, meg a férje is engem kezdett simogatni, csókolgatni. Lassan levetkőztettek, ledöntöttek a heverőre és István (ő Éva férje) a puncimat kezdte nyalni és kezével simogatni, miközben Éva az ajkaimat smárolta és a mellemet markolászta. Nem kellett hozzá sok idő, hogy óriásit sikoltva elélvezzek. Alig fejeződött be ez fantasztikus mámor, Éva megfogta István farkát és a puncimhoz illesztette, István pedig elkezdett baszni. A mennyekben jártam, csodálatos volt, vagy négyszer elélveztem, amíg István is elélvezett és belém spriccelt. Olyan farkat éreztem a puncimban, amilyenben régóta nem volt részem. Ma már tudom, hogy Istvánnak rendes farka van, 19 cm-es és legalább öt és fél centi vastag.

Nem kellett sok idő, hogy István farka ismét elkezdett merevedni és azt kérte, viszonzásképpen szopjam le. A végén az egész arcomat, mellemet telespriccelte.

Hát így kezdődött és azóta rendszeresen szeretkezünk hármasban. Néha, amikor István is elmegy, Évával kettesben folytatjuk. Újra élek, újra élvezek, öröm és boldogság tölti be életemet.

De egy kicsit fáj, hogy férjemet becsapom. Az jár a fejemben, és Évával is beszélgettünk már erről, hogy be kellene vonni a férjemet is. Lehet, hogy egy ilyen többes kapcsolat a férjem potenciáját is megnövelné.

Hát ezen vívódom.

A blikkes kurva párcseréje

Jó házasság. Jóképű férj. Édes kisgyerek. Szülés után visszanyert, lányos, sportos alak. Szuper állás. Ezeket rendszeresen tudatosítottam magamban, mert az embernek örülnie kell, amikor minden stimmel az életében. És akkor…

Nyolc éve voltunk együtt Kristóffal, szerelemben, szeretetben. Építettük a karrierünket, néha kevesebbet figyeltünk egymásra, de gondoskodtunk arról, hogy évente legalább háromszor elutazzunk valahová, ahol kettesben lehetünk. Erre a fiunk születése után is figyelni akartunk.- Boldog szülinapot! – lépett be a hálószobába egyik reggel Kristóf, karján Marcival, és szépen becsomagolt ajándékot tett az ágyra. Alig voltam még magamnál. Odakint még csak akkor kezdett világosodni, az egyéves Marci édesen gőgicsélt Kristóf kezében, már túl volt a reggeli kakaóján. Kibújtam az ágyból, kibontottam a dobozt, és valósággal szíven ütött a

amelynek közepén egy brill ragyogott. Felálltam, Kristófhoz léptem, átöleltem őket. Az én két „pasimat”. Kristóf azután elvitte Marcit a bölcsibe, én pedig beköltöztem a fürdőszobába. Meglepődtem, amikor Kristóf visszajött. Belépett a fürdőbe, épp kiszálltam a kádból és a tükör előtt bekentem magamat testápolóval. Kristóf mögém állt, átölelt, és azt mondta: – Gyönyörű vagy, Gabi. Szebb a tested, mint egy húszévesé. Csak ezt akartam mondani – csókolt a nyakamba. Nevettem, de közben a tükörbe néztem. Negyvenedik születésnap – és a tükörben egy fiatal nő állt velem szemben, ruganyos, izmos testtel,
formás mellel,
ránctalan arccal. Elégedett voltam mindennel, amit eddig elértem. Felhőtlenül boldog voltam a negyvenedik születésnapomon.

A családi ünneplést pénteken tartottuk, szombaton pedig a barátainkkal ünnepeltünk egy étteremben. Összesen hatan voltunk, két baráti házaspárral: Judittal és Zsolttal, valamint Ágival és Zsomborral. Judit a lánykori barátnőm volt, Ágiékat pár éve nyaraláson ismertük meg. A főételek után érkezett a torta, tűzijátékkal, és én eléggé zavarban voltam, ugyanis a környező asztaloktól mindenki minket figyelt, mivel még zenei kíséretet is kaptam a tortához. Vártuk, hogy elégjenek a tűzijáték gyertyái, és a villódzó fényen keresztül éppen a velem szemben ülő Zsombort láttam. Meleg barna tekintete lágy volt, ahogyan nézett rám. Az volt az érzésem: ebben a tekintetben el lehet veszni… Aztán a gyertya elaludt, Kristóf megcsókolt, majd mindannyian puszival köszöntöttek. Az est további részében önkéntelenül újra és újra Zsombor felé kalandozott a tekintetem. Érdekes, hogy évek óta összejártunk több-kevesebb rendszerességgel, szerettük őket, de azon az estén, a tűzijáték fényénél történt valami, ami miatt másként kezdtem látni Zsombort.

Kétgyerekes, megbízható családapa, felelős beosztású férfi, hűséges férj – hasonlóan Kristófhoz. Addig nem tartottam különösebben jóképűnek, de ahogy a tűzijáték sárgás szikrái visszatükröződtek világosbarna íriszében, bennem is felszikrázott valami. Nyolc év után először fordult elő velem, hogy egyáltalán észrevettem egy férfit, hogy nőként néztem valakire. Zavartan búcsúztam el a barátainktól, magam sem értettem, mi történt velem egyetlen másodperc alatt, mi változott, mi kavart fel annyira, hogy rám telepedhessen a zavar. Azt gondoltam, talán minden elmúlik majd, ahogyan jött, talán másnap arra ébredek, hogy elmúlt ez a hangulat, hogy tévedés volt ez a pillanat. De a zavartság megmaradt, és egyre jobban vágytam rá, hogy újra láthassam őt. – Ez vágy. Sima

, vagyis ösztön – mondta pár hét múlva az egyik legjobb barátnőm, „párkapcsolati szakértőm”, Lilla. – Rád törhet egy pillanat alatt, és el is múlhat, ahogy jött. Valószínűleg ő is hasonlóan érez, mert ezek a pillanatok kölcsönösek. – És ha nem? – kérdeztem aggodalmasan, bár nem is tudtam biztosan, miért aggódom: hogy elmúlik, vagy hogy nem múlik el belőlem a vágy. – Ha nem, akkor döntés születik, gondolom én – vonta meg a vállát. – Csak Kristóf meg ne tudja, és persze Zsombor felesége sem. Reméljük, hogy egy alkalom, és kisül belőletek a feszültség. Mert ha nem, akkor ez már nem csupán vágy. De ne beszéljünk most erről, lehetséges, hogy egyik nap valóban arra ébredsz, hogy nevetsz ezen a vágyadon, és múlt időben beszélhetsz róla… Hát ez a feszültség nem akaródzott múlni. A születésnapom után kétszer találkoztunk Zsomborékkal, egyszer ők jöttek hozzánk, egyszer mi mentünk hozzájuk. Mindkét alkalommal többször összekapcsolódott a tekintetünk, és beleborzongtam a pillantásába. Ugyanúgy beszélgettünk, mint régen, de a társalgásunk lassanként már két szinten zajlott: a társasági szint alatt a nő és a férfi adott óvatos, de félreérthetetlen jelzéseket egymásnak. Minden este azzal aludtam el, hogy elképzeltem, milyen lenne, ha ő meg én szeretkeznénk, ha mindketten társat cserélnénk, és ő meg én együtt élnénk… Egyre

tolakodtak elém, bizony, megfordult a fejemben, hogy esetleg Zsombor a végzetem, hogy nem véletlenül találkoztunk annak idején azon a nyaraláson. Közben szerettem, ugyanúgy szerettem a férjemet, de mégis Zsomborról ábrándoztam. Veszélytelen álmodozás volt, hiszen kettesben még sosem találkoztunk. Aztán egyik nap felhívott azzal, hogy oda tudnám-e adni neki az egyik reprezentatív felmérésünk adatait, mert a cége szeretné használni az egyik projekthez. Attól kezdve naponta hívtuk egymást, persze csakis a felméréssel és a projekttel kapcsolatban, de érezhetően ellágyult a hangja, amikor velem beszélt, és éreztem, hogy az enyém is megváltozott, amikor ő volt a vonalban. Egyre izgalmasabb és egyre veszélyesebb játékot játszottunk. – Ez már nem csupán vágy – közölte Lilla. – Azt lerendeztétek volna ennyi idő alatt. Vigyázzatok, mert simán lebukhattok.

Amikor személyesen adtam át néhány iratot, Zsombor annyira zavarban volt, hogy teljesen idétlenül viselkedett. Azt gondoltam, meggondolta magát, és mégsem érdeklődik irántam. De másnap valami fura alibivel felhívott. Hétvégenként nem beszéltünk egymással, holott korábban ilyen gyakran előfordult – most valószínűleg mindketten attól tartottunk, hogy a hitvesünk észreveszi a hangunk változását, amikor vonalban vagyunk. A feszültség annyira nőtt bennem, olyan türelmetlenné váltam, hogy én erőltettem a következő találkozást. Érdekes volt, mert Zsombor többször igent mondott, aztán valamire hivatkozva mindig lemondta a találkozót. – Fél. Vissza akar lépni. Mérlegel. Nem mer belemenni – sorolta Lilla. – Mitől fél? Egy halom iratot kért, és egy kávézóban találkoznánk. Nincs oka félelemre, nem gondolod? – Az érzelmeitől fél. Attól, hogy nem tud ellenállni neked, és hogy megtörténik az, ami eddig sosem, de amire mindketten vágytok. Végül felhívtam, és azt mondtam neki, muszáj kérdeznem tőle valamit, személyesen. Vonakodva bár, de beleegyezett a találkozóba. Már ott állt a hotel előtt, ahová a randit megbeszéltük. Amikor meglátta, hogy kiszállok a kocsiból, önkéntelenül is elmosolyodott. Odaléptem hozzá egy puszira, majd ő kicsit elhátrált. – Tettem valami rosszat, hogy ennyire furcsán viselkedsz velem? – vágtam rögtön a közepébe. – Ha igen, akkor mondd meg, mert tudd, hogy egyáltalán nem akartalak megbántani, még ha esetleg te úgy érezted is… – Nem, nem bántottál meg, úristen, hogy jutott ez eszedbe? – nézett rám melegen, és magához ölelt. A torkomban dobogott a szívem. – Csakhogy ez, amit érzek, ezt nem lehet! Gabi, ezt tudjuk, hogy nem lehet… Nem tisztességes, nem lehet… Csak álltunk ott, összeölelkezve, ki tudja, mennyi ideig. Közben csepergett az eső, és ő szorított magához, mint aki sosem akar elengedni, bennem pedig szomorúság és boldogság érzése kavargott. A nyakamba hajtotta a fejét, és lassan megéreztem, ahogy megcsókolja a nyakamat, majd az arcomat, és szép lassan a számhoz ért. Hónapok óta erre a forró, szenvedélyes csókra vágytam. Ott álltunk az utcán, a sötétben, csöpögött ránk az eső, és forrón csókoltuk egymást, percekig vagy akár órákig. Egészen ránk sötétedett, és egészen elzsibbadt a szám, amikor el tudtunk válni egymástól. Szó nélkül beültünk mindketten az autónkba és elhajtottunk. Bűntudat, vágy, szerelem, szeretet – ezek az érzések kavarogtak bennem. Marcit már hazavitte az anyukám, és elég furcsán nézett rám, amikor megérkeztem (vagy csak én éreztem így). Attól kezdve vártam, hogy történjen valami, hogy legyen folytatás, majd megőrültem, hogy Zsombor hívjon fel végre, de nem hívott, és Zsombor külföldi útjára hivatkozva Ági lemondta a következő közös vacsoránkat. Tudtam, hogy nem hívhatom fel, de vajon lesz-e folytatás? Csakis erre gondoltam, és arra sokkal kevesebbet, hogy férjes asszony vagyok, hűséges, jóképű férjjel… Tudtam, hogy Zsombornak kell hívnia, és azt is tudtam, ha ő úgy dönt, hogy ne menjünk tovább, akkor nem teszek ez ellen. Szinte szétrobbantam a feszültségtől, de nem tehettem semmit. Nem küldhettem SMS-t, e-mailt, nem hívhattam. Hiszen már kiterítettük a kártyáinkat.

Azért folyamatosan a hívását vártam, és ez őrjítő volt. El is vállaltam egy kétnapos, vidéki előadást, amikor legalább hivatalból kikapcsolhattam a telefonomat. Sopronban szálltam meg, és délután, az első munkanap után jelentkeztem be a szállodába.- Egy éjszaka lesz, igaz? – kérdezte a recepciós, amikor valaki megérintette a vállamat. Hátrafordultam, és az első csodálkozás után berobbant bennem a vágy. Zsombor volt az, öltönyben, elegánsan. Kongresszuson vett részt, éppen Sopronban. Teljesen véletlenül.Egyikünk sem ejtett szót a vacsora alatt arról az átcsókolt estéről, de szinte vágni lehetett közöttünk a feszültséget. Aztán jött az éjszaka, és nem volt kérdés egyikünknek sem, hogy együtt töltjük. Mámorító volt, ahogyan hozzám ért, borzongató, ahogyan az ujjaival játszott a testemen, ahogyan csókolta a számat, a bőrömet. Erre vágytam hónapok óta, de álmaimban sem gondoltam arra, hogy ennyire csodás lesz. Másnap együtt reggeliztünk, szomorúan-boldogan, aztán ki-ki ment a dolgára.Később megbeszéltük, hogy muszáj befejeznünk, mert ez nem csupán vágy, hanem szerelem. Mindketten sírtunk, de tudtuk, hogy vagy befejezzük, vagy nem tudjuk kontrollálni, mi történik velünk – és a családunkkal – a továbbiakban. Hetekig kiborulva jártam dolgozni, otthon próbáltam leplezni a szomorúságomat.Aztán jött Zsombortól egy SMS. Válaszoltam. Aztán jött egy telefon. Szerelmes, kínlódó beszélgetés. Aztán még egy hívás. És most perceken belül mindketten indulunk a repülőtérre, külön-külön, hogy a váróban majd találkozzunk, és „szakmai útként” néhány napot Párizsban töltsünk. Hogy azután mi lesz? Ki tudja. Jó lenne, ha valaki tudná!