Úgy megbasztak, hogy bepisáltam


Sokáig nem kaptam újabb megbízatást. Már arra gondoltam, hogy a barátnős élmény miatt büntetnek, de utána még volt keresés, hiszen a három kártyát is végigjártam. Nem kaptam se üzenetet, se megkeresést.

Kezdtem kicsit aggódni, hogy kikerültem a „körökből”, vagy mást találtak helyettem, mikor üzenet érkezett. Kb. másfél hetem volt arra, hogy felkészüljek egy teljesen új bulira amin még sose jártam, nem is hallottam róla. Ott az emberek jelmezben lesznek, kinek mi tetszik, van aki Tarzan, van aki Spartacus idejéből öltözik be, van aki Superman, de vannak akik kisállat jelmezben vannak, de az egész talán Cosplay játékra hasonlít.

Nem hallottam még ilyet, furának tűnt az egész, ezért utána olvastam a neten. Ez egy zárt, magánrendezvény, ahol a szex a lényeg. A lányoknak kiegészítőket kell hordaniuk, pl. nyuszifül, de popsiban pedig egy plugot hordanak ami a nyuszifarkat szimbolizálja. Ez azért nem kicsit izgató!

Eldöntöttem, hogy gyakorolni fogok milyen érzés hordani, járkálni benne. Ez annyira nem aggasztott, hanem inkább az hogy szex közben ha valami popsiban van az még jobban felkorbácsolta a vágyamat. Többféle plugom van, fekete szilikonos anyagból az egyik, de fémből is van aminek szép csillogó kő van a végén. A neten keresgélve utóbbit választottam, ami nekem köves volt, ott a bulin nyuszipompon, vagy farkas, róka farok volt a kő helyett. A fém gyorsan becsusszant popsiba, szinte nem is lehetett érezni. Míg otthon gyakoroltam néha meg is feledkeztem, hogy bennem van, néha felfokozta a vágyamat. Izgatottan vártam a buli időpontját!

Végre eljött ez a nap is, a szokásos készülődési fázis, hajmosás, stb. Gondoltam egyet, hogy dugóval fogok menni ebből két dolog lehet, vagy kényelmetlen lesz az utazás alatt, vagy még jobban dugni akarok. Remélem az utóbbit fogom érezni 🙂

A férfi várt, aki azon a hétvégén a Gazdám volt, aminek megörültem, de kicsit azért hanyagolva éreztem magam, hogy idáig nem jelentkezett. De nem hoztam fel, ez nem az a hely volt. hogy oldódjak beszélgettek velem, de ficánkolt bennem a gondolat is, hogy kezdődjön már az este. A dugót éreztem, de csak akkor ha rá gondoltam, ha elterelték a figyelmem nem volt érezhető.

Együtt kezdtünk vetkőzni, „átöltözni”. Mások is voltak az öltözőben és mivel állva úgyse vették volna észre a dugómat, megfelelő pillanatban hajoltam le előtte. Megcsillant az ékszerem, mikor kéz ért a fenekemhez és egész mélyen megfogta az ékszert és kicsit megmozgatta. Megremegett a lábam, így maradtam és hirtelen kihúzták a dugót belőlem. A férfi megsimogatta a puncim és popsim, majd hideg fémet éreztem popsinál és kicserélték a dugómat egy kis nyuszipomponra. Ilyeneket láttam a neten keresgélve. Kivezetett a közösségi térbe, ahol ugyan azok a szabályok vannak mint egy swingerklubban. Az emberek beszélgettek, ittak, ettek, voltak akik be voltak öltözve, voltak akiknek csak az arcát takarta egy maszk és voltak olyan lányok mint én, kis plugok voltak a popsijukban.

Nézelődtem, beszélgettem, voltak akik ismerősek voltak, hol a hétvégéről, hol a kártyás kalandomból. Nem erőszakosan, de néha megsimogatták a hajam, a fenekem. Észrevettem, hogy a férfi egy függöny mögé tűnik, ami egyből kíváncsivá tett. Kicsit vártam és követtem őt.

A függöny mögött fullasztó erotika volt, amit a függöny másik oldalán észre se lehetett venni. Mesefigurák szexeltek egymással, vagy filmes szereplő karakterek. Mintha láttam volna a férfit, arrafelé vettem az irányt, amikor eszembe jutott, hogy az ékszereim nincsenek rajtam. Most esett le, hogy a három kártyánál se viseltem és elkapott a félelem, remélem nem vették észre. Próbáltam a lépcsőn felmenni, hogy az emeletről nézelődjek, de elakadtam. Simogattak, nem engedtek tovább. A lépcsőre térdeltettek és hirtelen egy határozott mozdulattal már bennem is voltak. Míg dugtak, nem tudom megmondani hány kéz simogatott, ki kihez tartozott, de nem érdekelt, ahogy az sem, hogy helyet cseréltek a hátam mögött. Senki nem beszélt, nem utasítottak, egyszerűen mindenki élvezte a lehetőséget és az adott pillanatot. Valaki megtartott, fogott és valaki tenyérrel a popsimon támaszkodik. Ettől a plug is bizsergetni kezdett, próbáltam hátra nézni, de nem ment. Ahogy belém hatolt felismertem egykori Gazdámat, minden izmom megfeszült, hogy még jobban érezzem. Most nem megdugott, hanem megkefélt, nem is tudtam követni hányan érintettek, izgattak még, mennyi farok cserélődött előttem. Szinte ájulásig keféltek, ezért többen támogattak el fürdeni. Alig álltam a lábamon, de nekem nem kellett semmit csinálnom, megfürdettek, megmosdattak. Mikor már kezdtem magamhoz térni akkor vettem észre, hogy a nyuszipomponom eltűnt, de ezt is csak azért mert popsinál is megmostak. A Gazdám volt, éreztem a parfümét, a közelsége megnyugtatott. Visszakísért a közösségi térbe pihenni, de előtt még visszarakta a popsi dugómat. Az agyam ellenkezett, de a testem reagált rá.

Pihentem, beszélgettem, elvesztettem az időérzékemet, amikor valaki kézen fogott. Az a férfi volt aki pár héttel korábban fotókat készített rólam. Feltérdeltetett egy dobogóra ahol kivette a saját dugómat amivel érkeztem és egy másikat adott a kezembe. Nem sokkal különbözött az én dugómtól, de mégis bedugva azonnal felkorbácsolódott a vágyam. A férfi kicsit körbesétáltatott, hogy mások is lássák mi van bennem. Éreztem hogy figyelnek, hogy követnek. Megálltam és a férfival szemben fordultam, így hátha láthatom kik néznek, követnek. Na persze a jelmezektől úgyse tudtam beazonosítani őket. Számba vettem a férfi farkát és közben többen lettek körülöttem. Megemeltek és sorban megdugtak, cserélődtek előttem is a farkak. Szó szerint átkeféltem az éjszakát. A Gazdám is többször volt velem, erre az egyre nagyon emlékszem. De ő mindig megmozgatta a dugót bennem, így is tudtam hogy ő az!

Fájt mindenem, a térdem, a bőröm, a puncim, popsim. De jól eső fájdalom volt 🙂

A Gazdám kikísért és taxit hívott és egy puszival búcsúzott el. Nem emlékszem hogy mikor értem haza, hogy hogyan értem a lakásba és hogyan feküdtem le. Ébredés után mintha még mindig lett volna bennem valami, pedig az ékszerem az asztalon pihent. Feltérdeltem és az ággyal szemben tükörben észrevettem, hogy egy másik ékszer van bennem…