Drogos Niki és a fasz

Lefeküdtem a barátom bátyjával a hétvégi buli után talán kíváncsiságból, vagy bosszúból, esetleg az alkohol hatása miatt. 39 éves kicsit húsosabb lány vagyok, míg a barátom egy dagi magas, 49 éves tökéletes ffi, a bátyja Sisa pedig egy szálkás, magas 62 éves vén fasz.
Már a buli napján sokat veszekedtünk a barátommal. Legfőképpen azért mert hamarosan kezdődik az egyetem és a melója miatt és mert meló után nem akar hazajönni, nem tudtunk valami sokat találkozni a nyáron… Már a buliba se együtt érkeztünk. Ő már jóval előtte ott volt mert tele itta magát és neki ilyenkor csapatnia kell, szerencse, hogy Sasó Sisa volt olyan aranyos és megvárt. A szórakozóhelyen teljesen láthatatlannak néztük egymást, ő elvolt a spanjaival én pedig a barátnőimmel.

Mikor vége lett a bulinak mindenkitől elbúcsúztam, s a keresésére indultam…feleslegesen. Kiderült hogy a buli felénél jobbnak látta azt ha lemegy a legjobb barátjához inni, s onnantól fogva reggelig nem is láttam.

Azonnal tárcsáztam Sasógecit hogy nincs nálam lakáskulcs, úgyhogy várjon meg az utcában. Meg is várt.
Megöleltem, beszélgettünk még egy jó darabig kint az utcán majd elindultunk a patak felé, mert egyikünknek sem volt kedve bemenni a házba.

Leültünk a padra és a csillagokat kezdtük el vizsgálni. Majd rátértünk arra, hogy milyen egy barátom is van… Teljesen kifakadtam neki, ő pedig csak hallgatott, majd egyszer csak megcsókolt. Hirtelen nem is tudtam mit csináljak, végül visszacsókoltam neki. Majd szépen lassan elkezdett vetkőztetni. Mire feleszméltem már csak egy bugyi és egy melltartó volt rajtam, rajta pedig csak egy boxer.

Annyira felizgatott ez a dolog(meg szerintem az alkohol is befolyásolt azért rendesen), hogy benyúltam az alsó gatyájába és verni kezdtem neki. Ő tovább csókolgatta a nyakamat, majd a ciciimet, s az ujjai megtalálták a csiklómat. Szépen lassan kezdte el mozgatni az ujjait. Azt hittem azonnal elélvezek. Felemelt és átrakott az egyik asztal tetejére. Még annyit sem tudtam mondani neki, hogy ezt nem szabadna, már bennem is volt.

Egyre gyorsított a tempón, én meg csak nyögdécseltem, s imádkoztam, hogy ne jöjjön arra senki. Istenien csinálta. Éreztem hogy egyre beljebb nyomja, s hogy már neki sincs sok vissza. Kivette, én pedig eléje guggoltam. Bevettem a számba a farkát és szopni kezdtem. Hosszúságra megegyezett a barátoméval, csak Füves Sasóé kicsit vékonyabb volt. Míg szoptam, egyik kezemmel neki álltam heréjét simogatni.

Abban a pillanatban megéreztem az ondója ízét. Meleg, sós, savanykás ragadós lé. Lenyeltem az egész adagot, s tisztára nyaltam a szerszámot. Segített felállni. Gyorsan vissza öltöztünk, s megbeszéltük, hogy ezt soha semmilyen körülmények között sem mondjuk el senkinek. Főleg nem az uramnak, mert valószínűleg mindkettőnket megölne… Vagyis csak ezt hittük;) de ez már egy másik sztori 🙂
Ebből a dologból pedig senki sem vett észre semmit. Ment tovább az életünk ahogy azt a nagy könyvben megírták.

 

Pötty Nikolett Pötty

A Párom szexorgiában

Ebben a sex történetben azt az okot írom le, amiért végleg különmentünk a párommal. Egy csapatnyi férfi jól megkúrta és megszopatta. Ez az első rész.

A párom és én harmonikus kapcsolatban éltünk. Hűségesek voltunk egymáshoz, mármint az első fél évben – legalábbis én csak félév után jöttem rá, hogy ő már rendszeresen csal engem. Ezt megbeszéltük, kitárgyaltuk, azóta is együtt vagyunk, eléggé temperamentumos mérséklettel. Ez a történet a múltban játszódott, azóta már nem vagyunk együtt, már régen szakítottunk. Ez a történet a szakításunk legutolsó pontja (vagy inkább oka) volt.

Párommal úgy döntöttünk, hogy ideje volna üdülni egyet. Persze eszünk ágában sem volt olyan helyre menni, ahol nem szexelhetünk, hiszen mindketten meglehetősen szexőrültek vagyunk, épp ezért már csak azt nem tudtuk, hogy hova menjünk – azt viszont igen, hogy milyen helyre akarunk menni. Olyan üdülőt kerestünk, ahol kifejezetten mások, leszbikusok, biszexuálisok, homoszexuálisok nyaralgatnak. Nekem eleve volt egy rossz érzésem ezzel kapcsolatban, volt egy rossz előérzetem. Már túl voltunk sok mindenen, sok-sok kiabáláson, veszekedésen, sok hercehurcán, és persze jó adag megcsaláson is. Mindkét részről. Ebbe most nem mennék bele, elég annyi, hogy „nem én kezdtem” =-)

Na szóval, mint már említettem, én nem rajongtam kifejezetten az ötletért, volt egy rossz előérzetem, de hát miért ne? Ki kell próbálni mindent, most semmi rossz nem történhet, ha egy meleg üdülőre megyünk, nem? Legalábbis ezt hittem…

Az utazás a szokásos módon telt, autóba be, pár órás kocsikázás, majd végre valahára megérkeztünk az áhított üdülőre. Mindenütt faházak voltak, s középen volt egy félig fából, félig kőből épült társalgó terem. Már akkor, amikor kiszálltunk az autóból, nagy röhögcsélés hallatszódott odabentről, fiúk, lányok vegyesen. Ez amúgy egy kis üdülő volt, körülbelül ötven személynek tudott szállást nyújtani.

A levegő tiszta volt, ez a kis tábor, vagy inkább üdülőszerűség egy jó öt km-re volt a nemmondommegmilyenhegyektől, csöndes, nyugodt környezet. Az üdülőtől egy km-re volt a falu, oda járogattak az emberek bevásárolni vagy szórakozni. Mi a parkolóban tettük le az autót, kiszedtük csomagjainkat és elindultunk az üdülő bejárata felé. Az üdülő mögött egy kisebb erdő, ami sűrű fenyőfákból állt, húzódott. Épp, hogy elértük a kaput, amikor is hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a párom gyanúsan mosolyog magában és lopva balra pillant. Gyorsan odanéztem és még épp megpillantottam két férfit, akik épp bementek a fák közé…

Azonnal tudtam, hogy mire gondol a párom, de úgy voltam vele: nem idegesítem fel magam, nyugodt maradok. Természetesen a legtávolabbi és a legutolsó fakabin volt a miénk, ezért végig kellett sétálnunk az udvaron. A párom Passzív, én Aktív vagyok. A Páromnak nagyon nagy a segge. És nagyon formás is. És ez bizony szemet szúrt a verandákon üldögélő pasiknak is, akik nem győztek vidáman, kedvesen oda köszöngetni nekünk. Mi udvariasan, párom mosolyogva, élvezve a rivaldafényt, én inkább tartózkodóbban visszaköszöntem, illetve visszaköszöntünk nekik. Besétáltunk a kabinba, leraktuk a csomagjainkat és… nos igen, rögtön egymásnak is estünk. Egy jó nagy, alapos kúrás után aztán mondtam a páromnak, hogy menjünk el sétálni, nézelődjünk. Így is tettünk, s így el is telt a nap…

Egy hetet voltunk itt az üdülőben. Már aznap este megismerkedtünk néhány emberrel, nőkkel, férfiakkal egyaránt, s valahányszor együtt voltunk s beszélgettünk velük, mindig rajtakaptam a páromat, ahogyan különösen élvezi az éhes férfi pillantásokat, mosolyog, boldog, sőt, vigyorog, s nem voltak restek a férfiak sem, akik ugyancsak nem győztek ismerkedni vele. Persze amíg én ott voltam, addig nem mertek megjegyzéseket tenni neki, igazán udvariasan viselkedtek.

Körülbelül négy nappal később, este aztán összekaptunk a párommal. Eléggé nagy veszekedés volt, s ekkor úgy éreztem, nagyon elegem van belőle. A társalgóban közben bulit tartottak. Az üdülőben tartózkodó hölgyek és még jó néhány férfi elment, tudniillik a faluban valamiféle „falunapot” vagy hasonlót tartottak, így csupán egy tucatnyi, vagy talán kicsivel több férfi maradt ott aznap este. Még aznap délelőtt mondták, hogy bulit tartanak, s meghívtak minket is, amire el is ígérkeztünk, igaz, morcosan, mert a jelen esti veszekedésünk már reggel kezdődött, de csak most, este robbant igazán. Az egésznek az lett a vége, hogy én közöltem a párommal, hogy felőlem csinálhat, amit akar, én nem megyek a buliba, itt maradok és filmet fogok nézni. A párom pedig halálos nyugalommal közölte velem: – Rendben, akkor elmegyek a buliba nélküled! – majd se szó, se beszéd, fogta magát, kifordult az ajtón. Hallottam, ahogy a köveken lépkedett. Mivel a fejemben dübörgött a vér, dühös voltam, felpattantam az ágyról és az ablakhoz lopóztam. Láttam, amint a párom a társalgó, a legnagyobb épület felé lépeget, mintha felszabadult lett volna, megnyugodott volna (mintha megszabadult volna tőlem végre), s azt is láttam, hogy nem messze tőle két csávó lép oda hozzá s köszöntik őt nagyon vidáman, a nevén szólítva. Mindketten egy-egy sörös üveget tartottak a kezükben, tehát már nagyon jól érezték magukat. A párom vidáman visszaköszönt nekik, s a két pasi a párom két oldalára állt, átkarolták a derekát, s így, hármasban indultak a társalgó felé, majd tűntek el a társalgó sötét ajtajában, a folyosón.

Nagyon ideges lettem. Dühös voltam, de ugyanakkor jó adag dac is volt bennem, ezért csak szimplán fogtam magam és ledobtam magam az ágyra és elkezdtem filmet nézni. De annyira dühös voltam, hogy egyszerűen képtelen voltam a filmre koncentrálni. A társalgóból hangosan szólt a zene, behallatszott a faházba is, ezért bedugtam a fülesemet és teljes hangerővel hallgattam illetve néztem a filmet. A film másfél óráig tartott, negyven percig kábé még a vitánk járt a fejemben, utána tudtam csak igazán ráhangolódni a filmre. Másfél óra után csalódottan, de felgyülemlő haraggal, hogy a párom, milyen jól érzi magát, s nem hiányzok neki, vettem észre, hogy még mindig egyedül vagyok, ő nem tért vissza, s nem is hiányzom neki. Fogtam hát magam, s elkezdtem egy újabb filmet nézni. Ez a film már kétórás volt, s már igazán rá tudtam hangolódni. Tehát három és fél óra elteltével, két film befejezése után aztán elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy vajon mi történhetett. Miután a film befejeződött, kivettem a fülest a fülemből. Csönd volt. Halálos csönd. Sehol egy árva szusszanás, sehol egy hang. Homlokráncolva kibámultam az ablakon. A társalgó leghátsó ablakán fény világított a sötétbe, az udvaron egy árva lélek se mozdult. Gondoltam, mivel már kicsit lenyugodtam, megnézem, hol tart a buli. Lekapcsoltam a lámpákat és kiléptem a szabadba. Az udvar néptelen volt és teljesen halk, ahogy a társalgó is. A lámpák világítottak, de egy hang se szűrődött ki. Ekkor már volt egy bizonyos sejtésem, de még nem mertem rá mérget venni. Halkan felléptem a teraszra, kinyitottam az ajtót és beléptem a sötét folyosóra. A folyosó végén az ajtó résnyire nyitva volt, s akkor, amikor a folyosó elején megálltam, megütötték a fülemet a hangok – az orgia hangjai…

Egy sub tanárnő

Kati a 40-es évei elején járt, egy középiskolában volt tanárnő. Jól tartotta magát, formás alak, kerek mellek, szép arc, ahogy mondani szokták igazi MILF . A diákjai is odavoltak érte, és kár lenne tagadni ez a figyelem imponált is neki. Gyakran vett fel rövidebb szoknyát, kivágott blúzt, áttetsző felsőt, és élvezte a rá szegeződő sóvárgó tekinteteket.

Egy meleg május végi napon pont Kati orra előtt ment el a busz. -A fene vinné el, most várhatok itt majd’ 20 percet mire jön a következő járat.
-Elvihetem, szomszédasszony?-szólította meg Péter, a szomszédja.
-Ó, köszönöm, megmentettél, nem kell itt állnom 30 fokban a megállóban!-nevetett Kati.
-Hmm.. már nem azért, mert nagyon csinos vagy, de nem vagy kicsit lengén öltözve a tanításhoz?
Kati érezte, ahogy elvörösödik, hisz tényleg egy miniszoknya volt rajta, egy kis ing hanyagul begombolva..
-Bár nekem is ilyen tanárnőm lett volna; biztos nagy sikered van a fiúknál-folytatta Péter.
-Háát, bevallom észre szoktam venni, ahogy be akarnak lesni a blúzom alá..
-Ohh, és mit szólsz hozzá, nem zavar ez Téged?
Kati nem szólt semmit, úgy érezte elsüllyed az ülésben.. hisz hogy is mondhatná el, hogy nemhogy nem zavarja, de annyira felizgatja hogy néha erőt kell vennie magán, nehogy letámadja a kis kukkolókat.
-Péter mintha meglátta volna Kati gondolatait..-ugye jól gondolom, hogy Neked tetszik, hogy a fiúk leskelődnek utánad?
Kati alig észrevehetően bólintott. Zavarban volt, ideges is lett.. ugyanakkor tudta, hogy Péterben teljesen megbízhat.
-Történt már valami közted és valamelyik fiú között?
-Jajj, dehogy-rémült meg Kati, majd sóhajtott-vagyis, sajnos nem.
-Ha szeretnéd, akkor miért nem?
-Persze, de tudod azért ennek súlyos következményei lehetnek. Ha valamelyik nagyszájú fiú elkotyogja, nekem végem. Meg azt sem tudom hogy kezdjek hozzá.
-Nekem lenne rá ötletem, ha akarod segítek.
Kati szóhoz sem jutott a meglepetéstől, és izgalmában egyből igent mondott.
-Akkor annyi a feladatod, hogy válassz ki pár fiút, akiket áthívsz, hogy segítsenek neked könyveket pakolni.
Másnap Kati három fiúval jelent meg. Péter már várta őket Gyorsan végeztek is, amikor Péter kiküldte Katit a fürdőszobába, hogy vegyen fel valami kényelmesebbet.
-Üljetek le fiúk, igyatok valamit, nem is tudom hogy köszönjük meg a segítségeteket.
Ekkor jött be Kati. Egy szál köntös volt rajta, lazán megkötve. A fiúk megszólalni sem tudtak a meglepetéstől.
-Tetszik amit láttok?-kérdezte Péter
-Igen, nagyon-mondták a fiúk szinte egyszerre..
-Szeretnétek többet is látni? -és eloldotta a csomót Kati köntösén.
Látni lehetett az ágaskodó mellbimbóit, csupaszra borotvált punciját.
-Menjetek fogjátok meg nyugodtan.. a fiúk odamentek, Kati pedig remegni kezdett, ahogy megérezte a fiúk kezét a mellein, combján.
-Akkor most Ti is vegyétek le a nadrágot -szólt Péter és a fiúk engedelmesen letolták az alsót.
Kati puncija tocsogott az izgalomtól, ahogy meglátta a három fiú álló farkát. Leültek az ülőgarnitúrára, Kati pedig odatérdelt eléjük. Simogatni kezdte őket, megmarkolta az álló farkukat és a szájába vette. Vadul szopta őket, nem hagyta hogy lankadjanak. Két kezében fasz volt, amikor Péter rátolta a fejét az egyik fiú farkára. Így mozgatta rajta a tanárnő fejét.
-Azt akarom, hogy addig szopd amíg el nem élveznek. Azt akarom, hogy élvezzék tele a szádat.
Kati engedelmesen szopta a diákjait. Élvezte ahogy Péter irányítja őt.
A fiú egyre gyorsabban vette a levegőt.. Kati tudta, hogy mindjárt teleélvezik a száját. Nem tévedett. A fiú összerándult és tanárnője torkára engedte a spermáját.
-Akkor most a második fiú jön-hangzott Péter utasítása. Kati engedelmesen a fiú elé térdelt és szopni kezdte annak kemény farkát.
-Tetszik a kemény, fiatal fasz?-kérdezte Péter, és Katit csak még jobban feltüzelte ez a kérdés. -Gyerünk, addig ne tétlenkedjetek Ti sem simogassátok a melleit, a punciját.
Kati szétnyitotta a lábait hogy jobban hozzáférjenek. Nyögött miközben szopta a fiút és érezte, hogy nemsokára el fog élvezni. Ekkor érezte meg az újabb adag forró spermát a szájában. Engedelmesen nyelte, az utolsó cseppig kiszívta a fiúból.
-Akkor most Te jössz. Szólt a harmadik fiúnak.
-Kati ülj le!
-Tedd a farkad a szájába, és dugd, mintha a punciját dugnád.
Péter megtartotta Kati fejét és a fiú engedelmesen dugni kezdte a száját. Kati megérezte csiklóján a szomszédja kezét, ahogy egyre hevesebben simogatja, markolja. Nem bírta tovább, ahogy a szájában mozgó fasz engedte felnyögött és elélvezett.
Péter szorosan tovább tartotta a fejét és amikor a fiú hörögve tanárnője torkára engedte a spermáját, megpuszilta Kati arcát.
-Remélem mindannyian élveztétek-és ha ez köztünk marad, akkor megismételhetjük, ha a tanárnőtök is akarja.
-Igen, én nagyon szeretném, sütötte le szemét Kati, miközben egy halvány mosoly jelent meg az ajkán.

Szendvics a munkahelyen

Már régóta van szeretőm aki kielégíti vágyam, de vmi mindig hiányzott. Kérte menjek be hozzá a munkahelyére meglepetése van. Egy kollegájával várt aki ahogy beléptem elkapott és hátravitt az öltőzőbe. Mire észbe kaptam már a mellem markolászta. Szótlan volt de ellentondást ne tűrő, nem is akartam tiltakozni

Megszabadítottak a ruháimtól és ketten kezdtek izgatni nyalni. Melleim harapdálták 4 ujjal ujjaztak hatalmasat élveztem közbe felváltva szoptam őket. Felválltva baszták a szám és nyaltak ujjaztak. Kollega hátára feküdt és egy mozdulattal nedves pinámba hatolt. Szeretőm ekkor még szoptam, majd a hátam mögé kerülve tágítani kezdett.

Előbb egy ujjal, kettővel miközbe segglukam nyalta. Kicsit kellemetlen volt de egyre inkább élvezrema kollega közbe erőteljesen baszott. Szeretőm síkositott nyomott kőkemény farkára és egy határozott mozdulattal belémhatolt. Először fájt majd miután elmult a fiúk elkezdtek mozogni. Erőteljesen dugták popsim pinám egyszerre, hatalmasat élveztem mire ők a számba verték a farkuk és nyeltem a gecit mohon.

A bébiszitter

Rólam annyit kell tudni hogy 17 éves voltam amikor elvesztettem a szüzességem.Szőke hajam és kék szemeim vannak.Bébiszitterkedtem amikor ez meg történt.A szüleim ismerősei meg kérdezték nem akarok-e pénzt keresni gondoltam miért is ne?Tudtam hogy van egy velem egy idős fiúk és egy 5 éves lány gyerekük is.Bár nem értettem miért nem a fiú vigyáz a húgára de el vállaltam.Másnap mennem is kellett már.Nem öltöztem kihívóan inkább laza ruházatott vettem fel.Mire oda értem a szülők csak kapkodva tudták elmondani mit kell csinálni.Gyorsan bementem a házba és meg is találtam a picit a fiúval csak jóval később találkoztam.Telt múlt az idő a picit el kellett altatni had pihenjen.Akkor a sráchoz felmentem gondoltam beszélgethetnénk. -Szia.-köszöntem neki. -Helló-köszönt vissza.-Valami baj van? -Nem csak a húgod alszik gondoltam addig mi is csinálhatnánk valamit. -És mit szeretnél?-közeledett felém. -Dönts te.-majd megfogta a seggem és bele markolt.Kajánul rám mosolygott.Oda vezetett az ágyhoz és el kezdett vetkőzni közben én is vettem le a ruhákat magamról. Mire mindketten pucérak lettünk és kezdte a nyakam puszilgatni én szépen lassan hátra dőltem az ágyban.Egyre lentebb és lentebb ment.A puncimnál meg állt. -Szűz vagy még?-csak bólintottam egyett.Ő tovább csókolgatott.Majd el kezdett nyalni amire én hangosan nyögtem.Hirtelen fel dugta az egyik ujját aminél várt egy kicsit a reakciómra.Fel dugta a másodikat is és így kezdett el ujjazni.Mikor már közel voltam a célhoz abba hagyta. -Még nem mehetsz el.-fordult a kocka most ő volt alul én pedig Felül.Először csak néztem a farkát milyen nagy és eres.Majd be kaptam tövig.Szoptam, szívtam ahogy csak tudtam próbáltam kényeztetni.Pár perc múlva abba hagytam. -Dugj meg.-néztem a szemébe. -Biztos?-kérdezett vissza. -Igen.-el kezdett csókolgatni és újra én kerültem alulra. Kivett egy kotont a fiókból majd fel húzta a farkára.Én közben terpesztettem neki. Főlém hajolt és egy mozdulattal gyorsan belém „döfött”.Fel sikítottam annyira fájt de nem sokáig.Dávid meg kérdezte folytathatja-e.Igenlően bólintottam. Lassan elkezdett mozogni bennem majd egyre gyorsabban és gyorsabban ő még nem élvezett el amikor én már igen de nem hagyta abba úgy akart el menni hogy közben engem dug.Gyorsan mozgott és nagyokat hörgött mire elélvezett.Majd nyomott egy csókot a számra. -Nagyon jó volt.-bújtam pucéron mellé. -Igen az volt.-mosolygott.Pár percig így voltunk még de én újra magamban akartam érezni őt így rá ültem a lábaira és a gumit le vettem a farkáról ami még lankadt volt. Elkezdtem szopni amíg újra töltve volt a tára. Új gumit húztam rá és most rá ültem és így dugtunk. Először lassan majd egyre gyorsabban mire hirtelen valaki be nyitott a szobába. Az apja volt aki meg sem lepődött csak oda jött. Én abba hagytam a mozgást és teljesen le döbbentem. -Jó napot.-nyögtem ki. -Szia Viki.-kezdett vetkőzni.-Nyugi ne félj csak én is meg duglak.-mosolygott majd már teljesen pucéran fel húzott egy kotont ő is. -Én nem értem.-értetlenkedten Dáviddal még bennem. -Semmi baj elég sokszor csináltuk már ezt a feleségem még nincs itthon a fiam meg átlagban az összes bébiszittert fel próbálja én addigra haza szoktam érni és így folytatódik.-feltérdelt mögém és a popsimhoz igazította a farkát amire én csak remegtem.Az apja ugyan úgy mint a fia egy lökéssel fel nyársalt. -Aaaaaaaaa.-kábé ennyit tudtam mondani. Az apja nagyobb mérettel rendelkezett mint Dávid. Elkezdett mozogni bennem először az apja majd ő és ketten basztak szét.Egy 10 perc múlva éreztem hogy Dávid elfog menni de az apja még birta.Igazam lett Dávid tényleg elment másodjára is.Az apja ezt észre vette. Abba hagyta a popsim dugását és segített Dávidról le szállni.Más pozícióban folytattuk az oldalamra fektetett és az egyik lábam fel emelte. Most a puncimat akarta felnyársalni ami sikerült is neki.Azt hittem szétszakadok. Sokkal nagyobb és vastagabb az apja fasza mint az övé. Gyorsan kezdett el egyből baszni amíg elnem élvezett én akkor már rég túl voltam az élvezeten de nem hagyhattam abba. Meg csókolt amikor ki lszállt belőlem

Szexparti 2.

Az előző történetben elmesélt tenisz partit követően Kriszta megadta a telefonszámát, hogy ha az időm engedi, hívjam, mert szívesen eljönne újra teniszezni. A tenisz partit követő kis hancúrozás emlékeit felidézve hamarosan éltem is a lehetőséggel. Őrömmel fogadta a hívásomat, majd megbeszéltük, hogy a csarnoknál találkozunk. A megbeszélt időpontban rajtunk kívül természetesen senki sem tartózkodott a csarnokban. Mivel nagyon meleg volt én korábban érkeztem, hogy legyen időm a salakot fellocsolni. Közben Kriszta is megérkezett.

– Látom, te már felkészültél a mérkőzésre, mindjárt jövök én is – mondta, és nekiállt átöltözni. A pályától üvegfallal elválasztott büfében gyorsan ledobta a ruháit, egy bájos mosollyal felém fordult és némi kis pózolással megmutatta gyönyörű testét, majd gyorsan felöltözött és kijött a pályára.

A rövid fehér szoknyája alatt tangája csak a legszükségesebb területeket takarta. Meccs közben, ahogy a labdákért lehajolt a formás kis feneke a maga teljességében a szemem elé tárult, legszívesebben már ott helyben beleharaptam volna. A labdamenetek közti szünetekben felelevenítettük az előző kis kalandunkat az öltözőben. Majd megjegyezte, hogy most sem lenne ellenére egy kis közös pancsolás. A játék után indultunk volna az öltözőbe, hogy lezuhanyozzunk, de a kulcsokat sehol sem találtam. Ez rendkívül bosszantott, de mentőötletként javasoltam, hogy menjünk hozzánk a lakásomra, úgy sincs otthon senki, majd ott letusolunk. Autóba ültünk és 2-3 perc alatt már ott is voltunk. A lakásba érve Kriszta nem zavartatta magát azonnal megszabadult átizzadt ruhadarabjaitól, mivel már helyismerettel rendelkezett, elindult a fürdőszoba felé. A tus alá állva élvezte, ahogy a langyos víz szép lassan lehűti a testét.

Készítettem egy hideg italt, és bementem hozzá, majd egy kis mosoly kíséretében megkérdezetem, hogy megmossam-e a hátát. Természetesen igen volt a válasz. Tusfürdőt töltöttem a kezembe és lágyan elkezdtem a hátát bedörzsölni majd egyre lejjebb haladtam. A hátával végezve előrekalandoztam és az izgató kis melleit, kezdtem simogatva bekenni. A mellbimbóit alaposan megdolgoztam majd a kezeim elindultak a finom kis hasán, köldökén át a csodálatos puncija felé.

– Ez aztán a kiszolgálás – mondta, egyre jobban átadva magát az élvezeteknek. A puncijához érve enyhe kis remegés futott át a testén, ajkai kissé szétnyíltak majd apró nyelvével kéjesen körbenyalta. Ezt követően én is beléptem hozzá a tusolóba, lágyan megcsókoltam a testét közben tovább simogatva.

Most már Ő is elkezdte a tusfürdővel a testem bekenni, ügyes kezeivel alapos munkát végezve, és mire befejezte a farkam már szinte lüktetett. Egymás testéről a habot a tussal leveretve játszadoztunk, majd kilépve a tus alól a törölközővel kissé áttöröltük egymás testét. Az előszobába kilépve a nagy fali tükör előtt megállt és elkezdte a testét simogatni, majd én is csatlakoztam hozzá. Először az érzéki melleit vettem kezelésbe, majd a nyelvemmel folytattam. Lágyan csókolgattam a mellbimbóit, amelyek a rövid idő ellenére már teljesen izgalmi állapotban voltak. Kriszta ajkát kerestem majd vadul csókolózni kezdtünk, közben pedig – mivel Ő háttal állt a tükörnek – a formás testében, ennivaló fenekében gyönyörködtem. Testét végigcsókolgatva az imádott fazonra igazított punciját kezdtem izgatni. Meglepetésemre az már teljesen át volt nedvesedve, az ajkakon megjelenő apró gyöngycseppeket mámorosan ittam.

A nyelvemmel amennyire csak tudtam, igyekeztem behatolni a forró kis katlanjába. A teste szinte remegett, kezével erősen a punijához szorította a fejem. Majd nem kis meglepetésemre rövidesen elélvezett, bár visszaemlékezve egy közeli barátom elbeszélésére, amikor ő is egy kis teniszedzés után a szaunában Krisztával „lazított” és a nyelvével a punciját ízlelgette, elmondása alapján meglepően rövid idő alatt a gyönyör kapujába ért. Ezt követően leültem az egyik székre, Ő pedig elém térdelve a farkam vette kezelésbe. Az előbb átélt orgazmusa következtében szépen lassan kezdte el a szájával a farkamat izgatni. Először apró csókokat lehelt rá, majd ajakaival a makkomról a bőrt hátratolva, finoman szopni kezdte. Nyelvével körözve a makkom körül, közben lágyan harapdálva, szívogatva kényeztetett, majd a herezacskóm alá lemenve pici nyelvével őrült táncot járt, időnként a fenekemet is meg-megízlelve. Ez teljesen új volt, de aki csak teheti, próbálja ki, rendkívül izgató tud lenni.

Ezután szemben a tükörrel négykézlábra helyezkedett, felkínálva a nedveitől csatakos édes kis punciját. Először alaposan kinyaltam, és a korábbi élvezeteket viszonozva a fenekébe is belekóstoltam, amit Ő rendkívül jóérzéssel fogadott. A puncija már csak úgy ontotta az isteni nedveket, a fejét karjaira hajtotta és a fenekét feltartva élvezte, ahogy a forró kis punciját és fenekét a nyelvemmel felváltva kényeztettem.
Egy idő után a farkammal elkezdtem a punciját dörzsölgetni, majd a „bejárathoz” illesztettem, és Ő a testét hátratolva forró puncijával szinte azonnal elnyelte azt, majd egyre gyorsabb ütemben előre-hátra mozogva csúszkált a farkamon. A formás barna testét a csípőjénél fogva én is egyre erőteljesebben húztam a farkamra, a feneke csak úgy csattogott, ahogy a testemnek ütközött. A fejét időnként felemelte és így a tükörben élvezettel néztem a gyönyörtől izzó arcát.

Majd egy idő után leültem a szőnyegre, Kriszta pedig elém állt, és az arcom a lába közé fúrtam. A puncijából előbukkanó kéjnedveit mámorosan ittam, a nyelvemmel a csatakos kis barlangjába időnként alaposan behatolva. A teste szinte remegett annyira élvezte, ahogy a nyelvemmel újra és újra belenyaltam a csodálatos punikájába. Majd egyre jobban leereszkedve szép lassan beleült az álló farkamba. Az arcom magasságába kerülő izgató kis melleit szívtam, nyalogattam, harapdáltam, közben az egyik újamat a fenekébe csúsztattam. Majd egy rövid idő eltelte után miután az újammal kitágítottam a popsilyukát, a nedveitől rendkívül sikamlós farkamat illesztettem a „bejárathoz”.

– Megint szeretnél idegen tájakon kalandozni? – kérdezte cinkos mosollyal. – A múltkor a zuhanyzóban úgy vettem észre, igen csak élvezted a popószexet – tettem hozzá a kéjtől zihálva, majd Kriszta hátranyúlva a fenekébe vezette a farkamat, és szinte felnyársalva magát rá szépen lassan előre-hátra mozogva, rácsúsztatta a formás kis fenekét.

Szédítően kellemes érzés volt a feszes kis seggében kalandozni. Az izmos fenekével szinte ficánkolt a farkamon, rendkívül élvezte, ahogy az tövig nyomult az izzó katlanjába. A teste továbbra is őrült táncot járt a farkamon, majd hátra döntött és úgy lovagolt rajtam tovább a két kezén hátra támaszkodva. Ismét élvezni akartam a kis puncija nyújtotta ízeket, így a derekánál fogva felhúztam magamra teljesen az arcomig és a nyelvemet újra a forró kis katlanjába rejtettem, aminek hatására a punciját szinte az arcomra préselve rövidesen meglehetősen „hangosan” elélvezett.
– Nyaljál! Nyaljál! De jó, de jó, dugd még beljebb a nyelved, újazd a seggem, újazd! Érezni akarlak egyszerre mind a két helyen! – kiabálta szinte önkívületi állapotban. A puncijából kiáramló édes kéjnedveit szinte az utolsó cseppig elnyeltem, majd miután lejjebb csúszott az arcomra kenődött nedveit kéjesen lenyalta rólam. A lélegzetvételnyi szünetet kihasználva gyorsan bementem a fürdőbe és a farkamat az idegen tájakon való kalandozás miatt leápoltam.

Majd visszatérve, az ajkaival szép lassan újra harcrakész állapotba hozott. Az érzéki szájával előkészített és újra harciasan ágaskodó farkamba újra beleült. Egy jó ideig lovagolt rajtam, majd miután puncija rejtett kincseivel bőségesen ellátta, lejjebb csúszva a szájába vette és a nedveitől szinte eláztatott farkamat mámorosan szopni kezdte. Időnként a szájából kivéve csak a kézével dolgozott rajta, a nyelvével közben pedig finoman meg-megnyalogatta. Addig, amíg ő a farkammal volt elfoglalva, a tükörben folyamatosan a szép barna fenekén és az elővillanó kis punciján legeltettem a szemem. A nyelvjátékának valamint a „látványnak” köszönhetően éreztem, hogy hamarosan eldurranok. Szép gyengéden megfogtam a fejét és próbáltam kihúzni a farkamat a szájából, de ő nem engedte. Így legnagyobb örömömre a farkamat végig a szájába tartva juttatott a csúcsra, Ő pedig mámorosan nyelte az újra és újra előtörő spermaáradatot.
Az utolsó cseppig mindet lenyelte, majd a szájával tovább kényeztetett.
– Imádom a sperma ízét, szinte majdnem elélvezek, amikor a forró ondófolyam a számba spiccelődik – mondta a tekintetét rám emelve, miközben az ajkát a nyelvével kéjesen körbenyalta.

A tükör előtt a szőnyegen elterülve pihentük ki a „csata” fáradalmait, közben a szép barna testét simogattam, időnként formás pici melleit és az illatos punciját puszilgattam. Este a szokásos kerti beszélgetésünk során Mesi egyszer csak odahajolt hozzám és bájos kis mosollyal az arcán halkan megjegyezte:
– Délelőtt „hallottam” vendéged volt, és ugyan csak élveztétek egymást!
Mit mondhat erre az ember, nagyon is igaza volt.

Rövid szextörténet

Íme egy rövid, nyári történetem: Minden nyáron két hetet a Balaton déli részén töltök a barátnőmmel. Napozunk és bulizunk.

Egyszer egy este lementem meztelenül fürödni egy sráccal, akivel a discoban ismerkedtem meg. Levetettük a ruháinkat, és beszaladtunk a vízbe. Szeretek meztelenül úszni. Szeretem amikor a víz simogatja a testem, melleim szabadon ringanak a hullámokban és a csiklómhoz ér a langyos víz. Ez mindig felizgat.

Pezsgőztünk, mert ő akkor lett 26 éves. Elég sokat beszélgettünk. Hogy mi volt a téma az nem annyira érdekes, mint az, hogy mi történt azután. Megittuk a pezsgőt, és közben csókolóztunk, meg simogattuk egymást. Leginkább egymás nemi szerveit. Elmondtuk, hogy mi mindent akarunk csinálni egymással. Megujjazott, majd arra kért, menjek ki vele a partra, hogy jobban hozzám férjen. Először is „bele akarja dugni a farkát a csinos kis pofimba”. Eléggé fel voltam izgulva, úgyhogy örömmel megtettem.

Kimentünk a homokba és végigcsókolta a meztelen testem. Gondoltam, hogy gyönyörű estém lesz. Simogatta a melleimet, szívogatta a kemény mellbimbómat. Egyre lejjebb haladt a szájával. A combom belsejét puszilgatta és közben az ujját bedugta az akkor már nedves pinámba és a G-pontomat masszírozta. Nagyon ügyesen csinálta, eszméletlenül felizgatott. Amikor a nyelve a csiklómmal kezdett játszani, felnyögtem a kéjtől és kértem, hogy dugja belém a farkát. A pénisze olyan volt amilyennek lennie kell: vastag, hosszú és kőkemény. Ahogy a csiklómat nyalta, az egyik ujját a pinámba, a másikat a seggembe dugta. Isteni érzés volt.

Éreztem, hogy mindjárt hatalmas orgazmusom lesz. Fölém hajolt, az ajkaim közé tolta a farkát és én szopni kezdtem. Felváltva, először vadul aztán gyengédebben szoptam, néha szívogattam is közben. Óvatosan morzsolgattam a golyóit, nyalogattam a makkját. Jó volt hallani ahogy felnyögött amikor a benyálazott ujjammal izgattam a végbélnyílását. A gecijét a számba engedte. Én is nagyon közel jártam az orgazmushoz. A nyálammal benedvesített ujjammal simogattam a csiklómat, ő pedig a melleimet markolászta. Felnyögtem a kéjtől és a testemen eluralkodott a már jól ismert forróság, orgazmusom lett.

Levezetésképp még úsztunk egyet…