Minden reményem abban az állásban volt, amit Dave rendezett le nekem. Azt mondta, inget és fekete nadrágot vegyek magamra, és én hallgattam rá. Azt mondta, annak ellenére, hogy bárban kell dolgozzak, nem lesz semmi feszkó. Azt mondta, ez a bár nem olyan.
Elegem volt azokból a munkahelyekből, ahol sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a testi adottságaimra, mintsem a lényeges tudásomra. Takarítottam már irodaházat, hotelt, és mindkét hely egészen addig volt jó, ameddig az egyik vendég vagy alkalmazott letepert az egyik eldugott folyosón. Voltam már pincér, de elegem lett a folyamatos fogdosásokból.
Bambán figyelem az előttem álló fiatal srácot, aki hevesen magyarázza a házirendet és az ehhez hasonló fontosnak tűnő információkat.
– Egy hétig tart a próbaidőd, kislány, addig nem vagy köteles semmit sem aláírni. Megnézed, meddig vagy képes elmenni bizonyos helyzetekben. Nagy falat ez egy hozzád hasonló szendeszűz kislánynak, nem biztos, hogy bírni fogod idegekkel – mosolyog rám, és egy pillanatig azt hiszem, csak kedvességből mondja ezt, de hamar észreveszem szánakozó pillantását. Nem sok reményt lát bennem, az biztos.
– Igyekszem helyt állni – mondom megszeppenve, de ezzel csak azt érem el, hogy még inkább elveszítse a belém fektetett hitét.
– Azt meghiszem – somolyog az orra alatt. – Mindenesetre ma csendes esténk lesz. Rábízlak Lolára, ő megmutat neked mindent, amit tudnod kell.
A vállamnál fogva vezet a pulthoz, ahol egy 25 év körüli lány állt. Rózsaszínes-kék kockás inge a köldöke fölött van megkötve, sötétkék rövidnadrágot viselt, ami jóval rövidebb volt az átlagosnál. Dave-nek mondjuk igaza volt: ing és farmer a megengedett viselet. Csak azt felejtette el közölni, hogy hogyan kell azokat viselni.
– Lola, édesem, meghoztam az új csajt – mondja a srác, és lök egy kicsit rajtam a vállamnál fogva. – Taníts meg neki mindent, amit tudnia kell.
– Mi van, Franco, újabban az apácazárdából is veszünk fel lányokat? – rángatja a szemöldökét Lola, és szemmel láthatóan tetőtől-talpig végigmér.
– Csak mellőle, édesem – villant felé egy mosolyt. – Ne cincáld nagyon szét, szükség van rá.
– Nem ígérek semmit – kacsint, aztán csak engem néz, és már előre félek azoktól a módszerektől, amiket rajtam fog alkalmazni.
– Először is – kezd hozzá, és megáll közvetlenül előttem – ezt itt kigomboljuk – nyúl a felső két és az alsó gombokhoz az ingemen, csak azokat hagyja meg, amelyek a mellemnél vannak. – A jóistenke kegyes volt hozzád, ahogy elnézem – vigyorog, ahogy elrendezi a galléromat, és úgy hajtja az inget, hogy tökéletes rálátás legyen a dekoltázsomra, a két alsó sarkát összecsomózza a mellem alatt. – Holnapra szerezz be egy push-up-os melltartót, így nagyon lehangoló vagy – mondja, és végszóként megmarkolja a mellem és emel rajta kettőt, ezzel is demonstrálva azt, hogy hogyan kéne állnia.
Bambán meredek rá, nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Csak akkor ocsúdok fel, amikor ismét a pult előtt áll, és a poharakat rendezi. Különös bizsergés fut végig rajtam, és meglepő módon még mindig érzem a kezét a mellemen.
– Te aztán igazán…
– Belevaló csaj vagyok? – vág a szavamba, és az arcáról levakarhatatlan a vigyor.
– Nem épp ezt akartam mondani, de így is megfelel – vonom meg a vállam hanyagul.
– A hajadat rád bízom. Borzold fel, mert ezzel a szendeszűz kinézettel nem mész itt sokra – rántja meg a vállát hanyagul. – Ha végeztél, gyere vissza, mutatok neked pár trükköt, amivel gyorsabban végezheted a munkádat.
Amint beérek a személyzeti mosdóba, magamra zárom az ajtót, és nekidőlök annak. Reszketeg sóhaj szakad fel belőlem.
Az utóbbi öt évben mindenféle munkát kipróbáltam, és sokszor kerültem olyan helyzetbe, amiből csak akkor szabadulhattam, ha vettem a sátorfámat, és vissza sem néztem. Most is ezt kéne tennem, és nemcsak az új munkatársnőm miatt.
A tükörhöz sétálok, és végignézek magamon. Annyira kigombolta az ingemet, hogy egy bizonyos szögből látszik a fehér csipkés melltartóm, de még így is lehangoló vagyok. Ha még az sem elég, ha kiteszek az asztalra mindent, akkor vajon mik az igazi követelmények ebben a bárban? Vetkőzzek meztelenre? Csak bikiniben szolgáljam fel az italokat?
Tudtam, hogy Dave ismét egy olyan állással segít rajtam, ami nem előre, hanem visszafele terel az utamon. Kevés pénzre van már szükségem ahhoz, hogy befizessek álmaim kurzusára, és ő pontosan tudja, hogy minden lehetőséget megragadok, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek a célomhoz. A következő alkalommal szerintem előbb felsorolom neki a kikötéseimet, és csak azután ugrok bele a mély vízbe.
Kibontom a gondosan befonott hajamat, összeborzolom a göndör fürtöket, és befújom a mosdókagyló széléről elvett hajlakkal a feltupírozott részt, hogy egy darabig megőrizze ezt az alakját. Azt akarják, hogy úgy nézzek ki, mint egy útszéli ribanc, aki mindenre kapható? Hát megkapják!
A magabiztos lépéseket még gyakorolnom kell, de a bevonulóm hatásos; Lola felkapja a fejét, és leesett állal konstatálja a munkámat. Karba font kézzel bólogat, és egy megfejthetetlen mosoly ül ki az arcára.
– Kezdetnek nem is rossz, kislány, nem is rossz. Na és mondd, voltál-e már valaha a pult innenső oldalán?
Hamiskás vigyorra húzom a szám, és valami azt súgja, hogy hazudjak.
– Nem, még sosem.
Megmutatja, hogyan kell keverni azokat az italokat, amiket átlagosan kérnek a vendégek, és azokat az apró trükköket is, amikkel könnyebbé tehetem a munkámat.
Kényelmetlenül érzem magam a szerepemben, és nehezen oldódok fel. Bár hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy nőként el vagyok nyomva, a vendégek részéről a folyamatos utalgatás és beszólogatás nemhogy megnöveli az önbizalmamat, hanem épphogy a felére csökkenti. Úgy érzem magam, mintha egy darab csont lennék, amit odadobtak a vérebeknek, akik hetek óta nem ettek. Lola élvezettel figyeli az ostromot, pedig ő sem szenved belőle hiányt. Ez az egész számára természetes, magától értetődő, magára sem veszi a beszólásokat.
– Kisanyám, hol van az a sör? Mindjárt kiszárad a vesém – kiált egy szakállas izomagy az egyik asztaltól.
Nagyot sóhajtva csapolom le az italát, kilépek a pult mögül, és óvatos léptekkel közelítem meg a vendégemet. Csak remélni tudom, hogy nem keltek nagy feltűnést a vendégek között. Az előbb Lolát hívták ki ugyanezért, és legalább három pasi fogta meg a seggét.
Megállok a férfi előtt, előre hajolok, és leteszem elé a sört. A mély dekoltázsomnak köszönhetően a mellem élvezettel libben ide-oda a mellkasomon, szinte már kikívánkozik a helyéről. Szerencsére a hajammal el tudom takarni, de a szemben ülő részeg férfinak még ez sem jelent akadályt.
– De szívesen belefulladnék azokba a didkókba! – kiáltja, és majdnem kicsorog a nyál a szájából, olyan áhítattal bámul. Az asztalnál ülő férfiak szeme azonnal rám, pontosabban a mellemre tapad, és ha egy másodperccel többet maradok itt a kelleténél, képesek lennének az asztalra fektetni, és…
Olyan gyorsan lépkedek vissza a pult mögé, ahogy csak tudok. Úgy ég az arcom, mintha legalábbis negyven fokos lázam lenne. Lola kuncogása szakít ki a gondolataim közül. Végignézek a lányon, és úgy meredek rá, mintha valami szörny lenne.
– Ugyan, édesem, ez még csak a kezdet. Ez semmi ahhoz képest, ami a hétvégén vár majd rád.
– Biztató – fújom ki a benntartott levegőt.
– Nyugi, majd én segítek neked, hogy átvészeld – kacsint rám, és úgy megy el mellettem, hogy közben a válla súrolja az enyémet.
Zárórakor, mikor az utolsó vendég is elmegy végre, az egyik asztalhoz sétálok, és elnyújtózva helyet foglalok a széken. Érzem, ahogy a fájdalom kezd kipárologni a végtagjaimon, ellepi a testemet a fáradtság, és csak egy hajszál választ el attól, hogy elaludjak ebben a szent helyben.
– Jól bírtad a kiképzést, Fasztalicska – szólít először a nevemen az ideiglenes főnököm. – Nem gondoltam volna, hogy eddig kitartasz.
– Azt hiszem, én sem – villantok rá egy kényszeredett vigyort. – Ha holnap nem jövök, az azért lesz, mert gyilkosságért le fognak csukni.
– Dave kifelejtett néhány információt? – nevet rám.
– Valami olyasmi.
– Nem rá vallana, ha nem ezt tette volna veled.
– Eddig nem okozott csalódást.
– Szóval nem tetszik a hely? – vált komolyabb hangnemre.
– Nem azt mondtam – emelem fel a hangom, és feltápászkodok a helyemről, hogy végre szembenézhessek vele. – Az utóbbi munkahelyeimet azért hagytam ott, mert vagy egy vendég, vagy egy munkatársam rám mászott. Itt tulajdonképpen még a kezdőlöketet is megadom a vendégnek arra, hogy leteperhessen – nevetek, de egy csepp őszinteség sincs a hangomban.
– Figyelj, ha gondolod, nem muszáj bejönnöd. Kapsz mára fizetést, és ha akarod, ezután még a környéket is nyugodtan elkerülheted.
Egy pillanat erejéig elgondolkodtat, és már ott van a nyelvem hegyén a szó, amivel beleegyezhetnék az előbbi ajánlatába, de egy belső hang megállít.
– Figyelj, Franco, egy hetet adtál az elején, nem?
– De, viszont…
– Nincs semmi viszont. Szeretem magam tartani a megállapodásokhoz, még ha nem is jövök ki jól a dologból.
– Te tudod – rántja meg a vállát. – Mindenesetre bármikor visszamondhatod, nem lesz belőle gond.
– Észben fogom tartani – bólogatok megerősítésképp. – Lola zár ma, a borravaló a tiéd. Holnap három órával tovább leszünk nyitva, zártkörű rendezvény lesz.
– Hogyan öltözzek? – teszem fel az életbevágó kérdést. Ha már ma úgy jöttem, mint egy apáca, holnap öltözzek úgy, ahogyan azt elvárják itt.
– Hasonlóan, mint Lola, de ne mutass meg mindent, ez nem egy sztriptízbár – vigyorog rám, tekintete szinte lyukat mar a mellkasomon.
– Mindenképp – szűröm ki a fogam közül.
Franco magamra hagy, és kiélvezem a bár szokatlan némaságát. Még egy pillanatig lehunyom a szemem, hagyom, hogy a döntésem súlya rám telepedjen. Hat teljes napot kell kibírjak még itt, aztán szabad vagyok.
Második este
A második nap sokkal felkészültebben érkezek: megtaláltam egy tavaly beszerzett rövidnadrágomat, ami még sosem volt rajtam, és a húgom itt felejtett vöröses-fekete ingét is, aminek a két alsó sarkát megkötöttem a hasamnál. Lola tanácsát megfogadva ezúttal nem úgy öltöztem, mint egy begyepesedett negyvenes titkárnő, hanem mint egy huszonéves, dögös, magabiztos nő. Néhány pillanatig kellemetlenül éreztem magam az új helyzetben, de hamar hozzászoktam. Mindig hamar hozzászoktam.
Nagyot sóhajtva pakoltam el a sminkcuccaimat a helyükre, még egyszer a hajamba túrtam, egy kicsit elrendeztem a kósza tincseket, aztán a vállamra kaptam a táskám, és elindultam.
Lola már a pult mögött rendezkedett, sorra pakolta ki a pezsgős- és a shot-os poharakat. Csak akkor vett észre, amikor közvetlenül a bárszékek mellett voltam.
– Azt a mindenit, de jól nézel ki! – mért végig addig, ameddig a pult engedte. A tekintetében valami furcsát, kiismerhetetlent láttam, amitől akaratlanul is elpirultam.
– Kösz, asszem – hajtottam le a fejemet, ezzel is elkerülve a pillantását. – Milyen esemény lesz most?
– Valami nagy pacáknak a születésnapja. Minden egyes évben itt ünnepli, és konkrétan annyi pénzt hagy nálunk, mint amennyi a normál keresetünk egy zsúfoltabb hónapban.
– Mi ebben a bökkenő? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet.
Lola sejtelmes mosolyt villantott felém, aztán hátat fordított, a belső asztalon rendezte a poharakat. Úgy közölte velem ezt az aprócska információt, hogy még a szemembe se nézett.
– Erotikus masszázs.
Ha épp ittam volna, egészen biztosan leköpöm a bárpultot.
– Ugye most csak viccelsz? – Döbbenettel telt szavaim segélykérő visszhangnak tűntek az egyelőre üres bárban.
Lola nem válaszolt azonnal, direkt húzta az időt, ebből is sejtettem, hogy hazudott. Amikor megfordult, az önelégült arcával találtam szembe magamat, ami tele volt gonoszsággal, gúnnyal és… és valami megmagyarázhatatlan csillogással, amit nem tudtam hova tenni.
Letette a kezéből a poharakat, átszelte azt a két lépés távolságot, ami elválasztotta őt a pulttól, és megállt közvetlenül előttem. Előre hajolt, az arcunk között alig lehetett néhány centiméter. Elállt a lélegzetem, mikor felfogtam, milyen közel is van hozzám.
– Miért, talán ellenedre lenne? – búgta rekedtes hangján.
Másra sem tudtam nézni, csak az ajkára. A meggyszínű rúzsa kiemelte szája formáját, tökéletesen passzolt a hajához és a bőréhez is. Ahogy kiejtette ezeket a szavakat, az alsó ajkát lebiggyesztette, amitől kirajzolódott a szája szegletében egy apró gödröcske.
Aztán a szemébe néztem, és egy olyan méretű bátorsághullám tört rám, hogy még azelőtt kimondtam ezeket a szavakat, hogy végiggondolhattam volna.
– Talán igen, talán nem. Attól függ, kit kell masszírozni.
Elégedett mosolyra húztam a szám, tudtam, hogy ezzel sikerült meglepnem. Lassan elhúzódtam, de egy pillanat erejéig sem szakítottam meg a szemkontaktust. Azt hittem, nyert ügyem van, hogy sikerült egy kicsit kibillentenem őt abból a nyavalyás egyensúlyából és büszkeségéből. Tévedtem. Ó, de még mekkorát tévedtem!
– Szerintem vedd le a melltartódat – szólt utánam.
– Micsoda? Miért? – csattantam fel, és ökölbe szorult kézzel fordultam vissza.
– A főnök nem mondta? A borravaló a tied, bármennyit is kapsz, nem kell elszámolj vele. És ha hiszel nekem, jobban jársz, ha a mai estét melltartó nélkül dolgozod végig. Legalább egy nullával több lesz a pénzed végén, ha hallgatsz rám.
Hüledezve hallgattam végig a rövid monológját, aztán lassan végignéztem magamon, úgy tettem, mintha erősen fontolnám az ajánlatát, ám még mielőtt rávághattam volna a nemet, rá emeltem a tekintetemet, és megakadt a szemem rajta. Pontosabban a mellkasán. Még pontosabban: a megkeményedett mellbimbóján, ami át akarta szúrni a vékony, enyhén áttetsző inget.
Bizsergést éreztem a gyomromban, a tenyerem izzadni kezdett, és ezt a képet láttam egész este magam előtt, mikor hosszabb időre lehunytam a szemem.
Szó nélkül hátat fordítottam neki, és igyekeztem minden lépésemet kihangsúlyozni, hogy a gyors kopogásokból sejtse, mennyire nincs ínyemre a dolog. Az öltözőben megálltam a tükör előtt, kihúztam magam, és mélyen a szemébe néztem annak a lánynak, aki velem szemben állt. Dögösen festettem, de nem úgy, mint az útszéli kurvák, és ettől egy kicsit megnyugodtam. Határozott mozdulatokkal levettem az ingemet és a melltartómat is, aztán amikor a visszagombolásnál jártam, a felső hármat szándékosan kihagytam, hogy még nagyobb legyen a dekoltázsom.
Megpróbáltam magamat azzal ámítani, hogy ez a pasasok és a borravaló miatt tettem, pedig legbelül tudtam, hogy Lola kedvéért öltöztem ilyen kihívóan, és vettem le a melltartómat is.
Lassan megérkeztek a vendégek, beindult az élet a bárban. Olyan érzéssel keringtem körülöttük, mintha legénybúcsún lennék: volt az ünnepelt, rengeteg, kanos pasas, és még több, hozzám képest is hiányos öltözetű lány, akik azért jöttek, hogy a férfiakat szórakoztassák. Persze Lolával mi is kikaptuk a részünket, nem volt hiányunk sem a beszólásokból, sem a fenékcsapásokból. Kellemetlenül éreztem magam minden egyes alkalommal, amikor én kellett kivigyem a következő adag piát nekik.
– Gyere ide – hallottam meg Lola hangját a pult mögül.
Felé kaptam a fejem, és észrevettem, hogy a Jack-es üveggel szórakozik. Egyenesen a decis pohárba öntötte, nem a shot-osba, és ezt egy cseppet sem bántam.
– Rád fér, ahogy elnézem – mosolygott rám kelletlenül.
– Még nem olyan vészesek – vontam meg a vállamat hanyagul, pedig erősen túloztam. Őket már csak az erőszakos exfőnököm előzi meg.
– Nem hát – nevetett rám, aztán a kezembe nyomta a feketés italomat. – Húzóra!
Koccintás után megittuk az egészet, és bár jött, hogy az első korty után kiköpjem az egészet, nem tettem. Erre volt szükségem. Másodpercekkel később már éreztem a hatását.
– Lola, édesem, ismét vannak ilyen privát szolgáltatások, mint a múltkor?
Markáns, tekintélyt parancsoló férfi jelent meg a pult előtt. Az ünnepelt. A szeme csillogott, látszott rajta, hogy már ivott egy keveset, de még nem tűnt annyira részegnek, hogy ne tudja, mit csinál.
– Sajnálom, Faszos, de idén sajnos a privát szolgáltatás elmarad – lépett közvetlenül a pasas elé Lola, és lehet, csak nekem tűnt úgy, de mintha igyekezett volna kitakarni engem.
– Ugyan már, édesem, hiszen születésnapom van. – Hallatszott a hangján, hogy mosolyog.
– Tudom, Faszos, tudom – simított végig a vállán. – De most be kell érned azokkal a lányokkal, akiket magatokkal hoztatok.
– De nekem te kellesz, Lola, és a bögyös barna a hátad mögül – biccentett felém, és ahogy elfordította a fejét, találkozott a tekintetünk.
Kolléganőm hátra fordult, végignézett rajtam, és az ajkába harapva fordult vissza a pasashoz.
– Sajnálom, Faszos, de nem.
– Kétszáz dollár. Fejenként.
– Nem, Faszos – ingatta a fejét, de a hangjából mintha csalódottság szűrődött volna ki.
– Én várni fogok – mutatott felé, aztán rám is vetett egy utolsó pillantást, még mielőtt visszament volna a többiekhez.
Egy jó percig nem szóltam semmit, arra vártam, hogy Lola kezdjen el beszélni, de meguntam a közénk beálló csendet.
– Milyen privát szolgáltatásról van szó?
– Miért, bevállalnád? – horkantott, még csak a pillantására sem méltatott.
– Attól függ, mit – vontam meg a vállam.
Normális esetben azonnal rávágtam volna a nemet, de most bátrabbnak éreztem magamat. És az a kétszáz dollár sem hangzott rosszul.
– Táncolnunk kéne – fújta ki a levegőt dühösen.
– Tudok táncolni – jelentettem ki egy fokkal lelkesebben, mint ahogy terveztem.
Lola idegesen az asztalra csapta a kezében lévő poharat, felém fordult, és átható, megsemmisítő pillantásokkal nézett végig rajtam.
– Melltartó nélkül, egymáshoz tapadva, kábé tíz percig?
Nagyot nyeltem. Mindenre számítottam, csak erre nem.
– Nem fog lefeküdni veled, velem, velünk, ha nem akarjuk – hadarta zavartan. – Ha mégis, azt jobban megfizeti. De te nem akarsz lefeküdni ezzel az emberrel.
Tényleg nem akartam. Nem azért, mert nem nézett ki jól, hanem mert áradt belőle valami veszélyes, ami rosszabb annál, mint egy izgalmas szex. A megjelenése arra engedett következtetni, hogy nem sima együttlét lenne a dologból.
– Meg lehet őt állítani, ha esetleg beindul?
– Nem indul be, ha nem adunk rá engedélyt – ráncolta össze a homlokát, mintha nem értette volna, miért olyan fontos ez a kérdés. – Mármint nem támad ránk, és kényszerít bizonyos dolgokra, ha mi nem akarjuk.
– Csak veled kell táncoljak, és nem ér hozzám senki rajtad kívül?
– Nem – rázta meg a fejét.
– Akkor felőlem mehet a dolog – jelentettem ki, és vártam, mikor néz már végre a szemembe. Amikor megtette, ismét azzal a furcsa csillogással találkoztam.
– Figyelj, nem muszáj, ha nem akarod.
– Lola – mondtam ki a nevét csendesen ízlelgetve. – Négy évig voltam koleszos, fiúk-lányok egyben voltak. Smároltam és táncoltam részegen csajjal, engem nem zavar az ilyesmi, és gondolom téged sem. Ha jól értettem, nem ez lenne az első alkalom, hogy ilyesmit kér tőled ez a Faszos.
– Rendben van – bólintott megerősítésképp, direkt figyelmen kívül hagyva a megjegyzésemet, és a pillantásomat elkerülve Faszos felé vette az irányt.
Mégis mi a francot csinálok?
A Jack-es üveg után nyúltam, és csak a hetedik korty után tettem le az italt. Égette a torkomat, aztán a gyomromat is, pillanatokkal később pedig átvette az uralmat fölöttem a bizsergés. Nem szédültem, még nem voltam részeg, de még két ilyen akció, és már nem fogok tudni magamról.
Lolával és Faszossal az iroda felé vettük az irányt, de nem álltunk meg ott, bementünk a követező szobába, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Sötét volt, csak gyéren világító, narancssárga éjjeli lámpák voltak a falra szerelve, amolyan hangulatvilágításképp Egy hatalmas franciaágy, kisebb szerények, és az ágy előtt egy pódium, két székkel.
– Hölgyeim, pár másodperc, és tietek a terep – közölte velünk bársonyos, búgó hangján. Aztán kulcsra zárta az ajtót.
Faszos az éjjeli szekrényről elvett egy távirányítót, amit felemelt, és megnyomott rajta egy gombot. Grace bársonyos hangja töltötte be a szobát, és a Jack bódító hatásától a kezem és a csípőm egyből ráérzett a dallamra.
Faszos a hátam mögé lépett, amitől egy pillanat erejéig lefagytam. A vállamra helyezte hatalmas tenyerét, a fülemhez hajolt, és beleszagolt a hajamba.
– Hogy hívnak, gyönyörűm?
Ujja a kezemről a derekamra vándorolt, megragadta a felsőmet, és lassan felfele kezdte húzni. a vékony anyagot. A szívem a torkomban dobogott, elárasztotta a testemet az izgalom és a vágy.
– Fasztalicska – suttogtam, és kételkedtem abban, hogy egyáltalán meghallotta-e.
Amint levette rólam a felsőmet, végighúzta érdes kezét az oldalamon, elidőzött a mellem vonalánál, aztán megfordított, hogy szemből is végigmérjen.
– Gyönyörű neved van, Fasztalicska – lehelte, és megsimogatta az arcomat.
Hirtelen egy másik tenyeret éreztem meg a derekamon, aztán egy puha, törékeny testet, ami szorosan hozzám tapadt.
– A tied, Lola – mosolygott felénk Faszos, és lassú léptekkel hátraaraszolt az ágyhoz, amin elégedetten foglalt helyet.
Grace hangja teljesen átjárt, Lola határozott mozdulatai pedig tökéletesen ellentmondtak mindazzal, amiért az énekesnő könyörgött. Együtt ringtunk az erotikus dallamra, simogatta az oldalamat, a mellemet a combomat, és amikor ő volt nekem háttal, akkor ugyanezt tettem vele is.
Azt hiszem, részeg vagyok.
Egyszer sem csókolt meg. Végig arra vártam, hogy a dal végén az ajka rátaláljon az enyémre, de csak játszadozott velem. Voltak pillanatok, amikor hajszál választott el attól, hogy a számat az övére tapasszam, de mindig elhúzódott vagy megfordított. Ő irányított. Ő volt a főnök. Megmondta, mikor mit csináljak, én pedig engedelmeskedtem neki. Minden porcikám engedelmeskedni akart neki. Szinte már sóvárogtam a következő parancsért. A széken ülve az ölébe ültem, ő a mellem közé fúrta az arcát, és a nyelvével egy csíkot húzott egészen az államig.
Ott voltunk egymással szemtől szembe. A pupillája kitágult, és biztos voltam benne, hogy én is hasonlóan nézhetek ki. Vágytam rá. Vágyott rám. És ebben az érzésben volt valami különös, valami megfoghatatlan, valami, ami túl jó volt ahhoz, hogy csak a piának tudjuk be.