A szopa-Tó


Nyári meleg este volt. Hazafelé kerékpároztam egy kisebb túra végeztével. Megpillantottam egy tavat, közelebb kerekeztem, és láttam,hogy elég tiszta a víz. Megálltam, és mivel sehol senki – gondoltam egyet – , levetköztem meztelenre, hogy megfürödjek a habokban, lemosva az út porát.

A víz nagyon kellemesen hüs volt, jól is esett lubickolni. Egészen erotikus érzés volt, ahogy a víz nyaldosta szerszámomat, a hideg megtette a magáét, s egészen apróra zsugorítva fütykösömet és zacsimat. Mégegyszer körülnéztem, de nem láttam senkit – igaz elég sötét volt már. Kimentem a partra, hogy megszárítkozzak csöppet. Lefeküdtem a hátamra, a még meleg homokba, s néztem a csillagokat. Lágy szellö fújdogált, birizgálva farkamat, amitöl egy kissé magához is tért a hüs hullámok dermesztö, zsugorító hatása után. Felkönyököltem és néztem a tavat. A víztükör enyhén fodrozódott, s egy helyen, messzebb a parttól, körkörösen mozgott a víz. Magasabbra emeltem fejemet, s láttam, hogy valaki más is élvezte a természetet. A hátizsákomban lévö távcsövemhez nyúltam, hogy azon keresztül nézzem az eseményt. Felcsillant szemem, mert észrevettem, hogy egy nöci lubickol -szintén meztelenül-, a hüs vízben. Most már felülve figyeltem, s láttam, ahogy ugrálgatott, formás és dús keblei föl, s le hullámzottak, és fantasztikusan jó teste volt. A hideg víz nála is hatott, mert bimbói oly kemények lettek, hogy szinte karcolták a vizet. A látványtól cerkám mocorogni kezdett, lassan felemelve fejét, mintha ö is látni szeretné.

A lány elindult a vízben, hogy kiússzon a partra, éppen felém tartva. Még nem vett észre. Egyre közelített, majd megállt, és felállt -most már nekem is-, ekkor megláttam a holdfényben szörtelenül fénylö punciját. Most én is felálltam a homokból, s úgy figyeltem igézöen ringó csípöjét. Észrevett, megállt, s ösztönösen takargatni akarta nöiességét, de nem sikerült Neki igazán, mert csodálatos idomai minduntalan kikandikáltak kezei alól. Egyszercsak felhagyott a próbálkozással -lehet azért, mert észrevette az addigra totál ágaskodó férfiasságomat, melyet már messziröl kiszúrhatott. Ekkor hirtelen megfordult – nekem háttal, s elindult, tett pár lépést, majd megállt. Oltári szép popója volt, amolyan körte formájú, amibe legszívesebben beleharapna az ember. Kacéran hátrafordította fejét, s bal kezével felém intett.

Hirtelen kiesett kezemböl a távcsö, s egy pillanatig tétováztam, de azután elkezdtem felé rohanni. Szinte a vizen járva siettem, mintha csak egy látomás lett volna, s félve attól, hogy szertefoszlik. Ö szépen bevárt engem, s felém fordulva, beleguggolt a vízbe. Odaértem és megálltam elötte, Ö lágy csókot lehelt a farkam hegyére. Ezután felállt, megfogta kezemet, s egy kis pancsolásra invitált. Én beleegyeztem, s lányos zavaromban megbotlottam és egy oltári nagyot buktam a vízbe. Mivel fogta a kezem, Ö is velem zuhant a habokba, és pajkosan felkacagott. Beljebb vitt minket az áramlás, de a lábunk leért, s megálltunk egymással szemben. A vállunkig ért a víz.

Egyszercsak Ö alábukott, és kis idö múlva gyönyörteli érzés kezdett úrrá lenni rajtam,- addig a hideg víz szinte fájdalmasan szorította farkamat, hisz keményen állt, és zsugorítani akarta volna, de csak a tojásaimat sikerült -, ezt az érzést váltotta fel egy egészen más jellegü érzés. Az Ö ajkait, s nyelvét éreztem farkamon. Mohón bekapta, tövig, szinte tojásaimat is bepréselve a szájába. Vadul szopni kezdte, majd megállt, és nyelvével körbe-körbe járta makkomat. Szívogatta a végét, farkam meg-meg rándult. Erre megfogtam fejecskéjét, s bedugtam kolbászom ajkai közé, csípömmel mozogni kezdtem, jól megdugva szájacskáját. Ö pár perc múlva lágyan megpaskolta popsimat, jelezvén, hogy itt az idö levegöt venni! Felemelkedett, kezeivel hátrasimította aranyló haját, közben nagy levegöt vett. Mellkasa megemelkedett, gyönyörü mellei kacéran feszültek, s érzékien megnyalta ajkainak szélét. Én átöleltem, és elkezdtünk hosszasan smárolni. Közben kezeim felváltva, vándorútra indultak testének felfedezésére.

Iszonyat jó mellei voltak, kemény bimbói szinte szúrták mellkasom. Kezem letévedt bársonyos, és szép szeméremdombjára. Számmal most rátapadtam bal mellének bimbójára, Ö megfogta vállamat, s feljebbhúzta magát, hogy ne kelljen levegövétellel megszakítanom az akciót. Egyik kezemmel megfogtam popóját, s megtartottam testét, ami nem volt nehéz, hisz a víz felhajtó ereje besegített. Ö felhúzta egyik lábát, hogy jobban hozzá férjek, s a másik kezemmel puncijával kezdtem játszani. Be-be dugtam hüvelyébe ujjam, hüvelykujjammal klitoriszát izgattam. Annak ellenére, hogy vízben voltunk, éreztem, hogy egyre jobban csúszik az ujjam nunijában. Most teljesen felemeltem, s ráültettem vállamra, most arcommal szembe került édes puncija. Markolásztam feszes kerek popsiját, nyaltam cunciját. Lágyan szívogatni kezdtem csiklóját, s néha bedugtam nyelvemet vaginájába. Nyelvem hegyével körkörösen cirógattam a klitoriszát, s gyorsítottam a tempón, mert szapora nyögdécseléseiböl éreztem, hogy mindjárt elmegy. Úgy is lett, egy hatalmas „aaahh” közepette kitört belöle az orgazmus, s enyhén sós ízét éreztem a számban.

Ö szemérmesen próbálta volna eltolni ajkaimat nunijától, de a nyakamban ülve ez nem sikerült. Most már engedtem, hogy leszálljon vállamról, s lassan ereszkedett lefelé, szorosan testemhez préselve testét. Amikor puncija a még mindig merev, s kemény farkamhoz ért, megremegett, s esdeklön nézett szemembe, hogy nyársaljam fel! De én kitartottam, és ahelyett, hogy jól megdugtam volna, megmarkoltam popsiját, s csak úgy a combjai közé raktam nyársbotomat. Ö lábaival körbefonta derekamat,s jól szétnyitotta szeméremajkait. Kefélö mozdulatokkal elkezdtem ingerelni úgy, hogy amikor elnyomtam magamtól, akkor a popsilyukát, amikor magam felé húztam, akkor a széttáruló, s hivogató punciját izgattam. Vadul dobálta magát, egyre gyorsabban csúszkált lécemen. Egyszercsak, amikor épp a dákóm hegye ért csak Hozzá, akkor huncutúl kacsintott egyet, s felnyársalta magát a botomra. Tövig engedte magába falloszomat, piszkosul isteni érzés volt, ahogy becsusszant a helyére! Egy darabig mozdulatlanul álltunk összefonódva, s élveztük az egyesülés mámorító pillanatát. Ö volt az, aki már nem bírta tovább, és körzö mozgásba kezdett farkamon. Szeméremdombját az enyémhez préselve táncolt a rúdon. Olyan hangokat hallatott eközben, ami nagyon izgató volt már önmagában is, nemhogy aktus alatt. Éreztem, hogy közeleg a vég, lassítani szerettem volna az ütemen, de egy oltári nagy sikoltással elélvezett, s a hideg víz ellenére éreztem az elötörö forróságot farkamon. Ez már nekem is betett, és felkiáltva én is elmentem. Ö pajkosan lihegett eközben, s nyaldosta-harapdálta ajkait. Úgy éreztem, mintha egy vödörnyi ondó hagyta volna el péniszemet. Szorosan magához húzott, markolva fenekem, mintha nem akarná, hogy akár egy csepp is kárba vesszen.

Egy hosszú forró csókkal pecsételtük meg együttlétünket. Ezek után lassan szétváltunk, és én lágy csókot nyomtam mindkét mellére, s Ö egy forró csókot adott homlokomra. Elindultunk a vízben, kéz a kézben a part felé. Kiérve a homokra, még csókolóztunk egyet, és átkarolva leültünk egymás mellé, majd néztük a vizet, s a rajta tükrözödö holdat. Lassan megszárítkoztunk, még csókolóztunk kicsit, majd Ö elbúcsúzott tölem, de elötte megadta mobilszámát, hogy majd keressem meg. Én még maradtam tovább, hasra feküdtem és elaludtam. Késöbb felébredve, elmerengtem, hogy milyen gyönyörüt álmodtam egy szépséggel.

Azután megpillantottam a papírcetlit, melyen az Ö telszáma virított, s elmosolyogtam magam, hogy szerencsére nem álom volt.