A tökéletes játszótárs 34 éves, 185 cm magas, 92 kg, 47 cm-es bicepsze van, csupa izom. Barna hajú, zöld szemű, 19 cm-es farka van és nagyon-nagyon rossz fiú!
Felhív telefonon, és csak ennyit mond:
– Drágám, ma este megyek, nagyon hiányzol! Készülj!
Mély, férfias hangja még percekkel a beszélgetés után is ott cseng a fülemben, és megborzongok. Már napok óta vártam, hogy hívjon, s most ész nélkül készülődök. Nagyon csinos szeretnék lenni. El akarom kápráztatni, ezért mélyen kivágott ruhát veszek fel, magassarkú cipőt, harisnyát, harisnya tartóval, csipkés bugyit. Hajamnak minden tincse a helyén kell legyen, kifestem magam, vérvörös körömlakk, és tűzpiros rúzs… Tudom, szereti, ha nőies vagyok.
A megbeszélt időben pontosan érkezik. Én már az ajtóban várom, s amint belép az ajtón, a nyakába ugrok.
– Nagyon szexi vagy, imádom, hogy ilyen vagy – mondja.
– Nagyon hiányoztál – mondom, s már húzom is be a szobába.
Amint a szobába érünk, kezdem gyorsabban venni a levegőt. Tudom, mi vár rám, s már a gondolattól nedves a puncim. Először csak megcsókol, majd elkapja a hajam, és megtépi. Egyik kezével a hajamat, a másikkal a torkomat fogja. Becsukom a szemem, és csak az érzékeimre hallgatok. Megharapja a szám. Aztán csak annyit mond:
– Térdelj, kis ribancom!
Ad egy kis pofont, csak hogy nyomatékosítsa, amit Ő mond, jobb, ha minél gyorsabban teljesítem. Kigombolja a nadrágját, s tövig nyomja a számba a farkát. Könnybe lábad a szemem. Hol van már a tökéletes haj, smink?
Nézek fel rá, mint egy Istenre, látom, hogy elégedett, utasít, hogy nyissam ki a számat. Természetesen teljesítem. Beleköp a számba, és betömi a farkát a számba. Imádom, amikor ezt csinálja! Csak a levegő egyre kevesebb, de nem érdekel, addig csinálja, amíg nem tiltakozom kicsit, de csak kicsit, egy kis levegő erejéig.
– Fordulj meg, mutasd a puncid, told ki a feneked! – mondja.
Rácsap a fenekemre, nem látom, csak érzem, hogy rózsaszín nyomot hagyott rajta a keze.
Bedugja az ujját a puncimba, először csak egyet, majd kettőt, aztán hármat. Nem tudom, hogy csinálja, de spriccelve élvezek el. Aztán az ujjait felváltja a farka. Hátulról hatol belém, s közben bedugja az ujját a popsimba.
Tedd le a fejed a földre – mondja, s miután megtettem, a lábával tartja lent, közben keményen dugja a puncimat.
Miután megunta, leül az ágyra. Megparancsolja, hogy álljak elé négykézláb, úgy, hogy lássa a popsimat.
– Simogasd magad, maszturbálj nekem! – mondja, aztán felvált, simogatja a puncimat belülről, és vibrátort dug a popsimba.
Miután kigyönyörködte magát, mélyen benyomva bedugja a puncimba a farkát. A 2 szerszám feszíti a popsimat, és a puncimat egyszerre, izgatva ezzel a g pontomat. Megint elélvezek. Aztán cserél.
Tövig nyomja a farkát a popsimba. Miután benyomta, megáll kicsit. Érzem, ahogy lüktet benne, de nem élvez el. Nem oda akar. Kis idő múlva mozog bennem keményen, gyorsan. A fejem még mindig a földön, hagyom magam, azt csinál velem, amit csak akar, én csak élvezek, és élvezek.
Hirtelen feláll, rám parancsol, hogy térdeljek fel, és tegyem hátra mindkét kezem. Tövig nyomja a torkomra a farkát. Kicsit fulladozok. – Azt mondtam, tedd hátra a kezed! Szereted a farkamat, Kis Ribanc, mi? – Nem tudok válaszolni, tele van a szám, csak nyögök.
– Mit szeretnél, hova élvezzek? – kérdezi – a válasz erejéig kiveszi a farkát a számból.
– A számba – válaszolom.
– Helyes válasz! Nyisd ki a szád jobban – mondja, s hallom, ahogy zihál, lüktetve élvez el a torkomra. Érzem, ahogy megtölti a számat sűrű, forró spermája, s még beljebb tolom a számba.
Nyelek egyet, ezzel is nagyobb élvezetek okozva Kedvesemnek. Mindent lenyelek, egy cseppet sem engedek kárba veszni. Ránézek, és mosolygok.
– Imádlak, Drágám! – mondja.
– Tudod, hogy én is imádlak! A legkedvesebb szexpartnerem vagy! – válaszolom.
Miután letusoltunk, megmasszírozom kicsit. Imádom a testét. Puszilgatom. Tökéletes, mint ahogy Ő maga is az.
Majd miután beszélgettünk még kicsit, mennie kell. Nem tudom, hova megy, és mit csinál, csak azt tudom, amíg velem van, imádom, és Ő is imád. Kértem, hogy semmit ne mondjon magáról. Lehet, hogy az igazság nem tetszene, azt pedig nem szeretném, ha hazudna nekem.
… és ez már hónapok óta így van, s ez így tökéletes!