Dugás a tilosban

Régebben óriásikat szexeltünk , bárhol egymásnak estünk. Mindketten külön családban éltünk, nem volt köztünk más csak szex, de az keményen.

Úgy hozta az élet, hogy egyszer csak vége szakadt, de a farkát nem tudtam feledni. Vagy 4-5 év múlva egy álmom kapcsán felhívtam és kértem: találkozzunk, mert nem bírom már nélküle. Ő igent mondott és összehoztunk egy szabad délelőttöt. Nagyon készültem rá, már a gondolat, hogy vele lehetek úgy felizgatott, hogy mire megérkezett már teljesen kész voltam.

Lenge öltözékben, illatosan vártam. Már az előszobában egymásnak estünk, csókolóztuk és közben vadul a másik intim részeit kerestük. Valahogy elértük a hálószobát, de addigra rólam már lekerült a ruha, és türelmetlenül próbáltam nadrágjából elővarázsolni fegyverét. Végre ott volt a kezemben, azonnal a számba vettem és szívtam, nyaltam, ahogy belefért. Ő is örülhetett a viszontlátásnak, mert nagyon hamar a csúcsra ért.

Magához húzott, miközben számat becézte keze a mellemet masszírozta, majd egyre lejjebb haladva elérte gyönyöröm kelyhét. Lábam remegett a kéjtől, nagyon akartam már érezni pinámnál. Lerogytam az ágyra, lábam szétnyitottam, odaengedve őt ahová való. Ujjait nyelve váltotta fel, lassan, finoman nyalt, s ezzel az őrületbe kergetett.

“Dugd belém az ujjad!” – kértem , amit ő azonnal meg is tett. Hörögtem, sikítottam a gyönyörtől.

Aztán rámkúszott, gondolta eljött az idő, hogy dorongját is befogadjam, de én kitértem előle. Hanyatt fektettem, ráfeküdtem, izgatón ringattam magam rajta, farkát szeméremdombomhoz érintve. Ő újra kész volt a csatára, de én még kínozni akartam egy kicsit, száját, fülét izgattam, majd a melle következett. Lejjebb csúsztam, combját lábaim közé véve, így ringtam tovább, és elértem újra a varázspálcát. Nagy volt, vastag, izzott a vágytól. Finoman számba vettem, nyelvemmel ingereltem a hegyét, közben golyóit simogattam – tudom ezt nagyon szereti!

Mikor már kellően elhomályosult a tekintete visszamásztam, farkát lukamhoz igazítottam, de még mindig nem engedtem be, hanem simogattam vele a csiklóm.

“Tedd már be, hagy basszalak meg jól végre” – lihegte, és én lassan – mivel öt éve nem járt bennem ekkora farok!

Ráereszkedtem, majd egyre gyorsuló mozgásba kezdtem. Nagyon jó volt, ahogy betöltött az egész, minden apró mozdulatot erősen éreztem. Ő eközben a melleimet gyúrta és a csiklómat simogatta. Hatalmasat élveztünk szinte egyszerre.

A konyhában ittunk egy üdítőt, beszélgettünk a régi szép időkről, közben folyamatosan megérintettük egymást. Elhatároztuk, hogy leborotváljuk a szőrt a puncusomról, így a fürdőszobában folytattuk. A kádban kölcsönösen megfürdettük egymást, amitől én már újra odavoltam, de ő is, állt a dákója mint a cövek!

Míg borotvált folyamatosan kényeztette a drágám, de a törölközés már elmaradt, mert én a mosógépen találtam magam, és vadul kefélte lecsupaszított pinám. Miután belémspriccelt egy jó adagot visszatértünk a hálóba, hátulról hozzám simult, melleimet gyúrta, közben obszcén szavakat suttogott a fülembe, amitől vágyam újra elöntött.

Egyik lábam felraktam az ágy szélére, felkínálva neki az utat. Ő élt is vele és elsőre betalált a résbe. Később pózt váltva én az ágyra könyököltem, s fenekem megemelve segítettem, hogy minél jobban elérje a barlangomat. Ma már ki tudja hányadszor élveztem el .

Az ágyon pihegtünk amikor eszembe jutott, hogy van egy doboz tejszínhab a hűtőben, behoztam és farkát beborítottam vastagon habbal, majd alaposan lenyalogattam róla. Ő is ezt tette velem és persze kefélés lett a vége.

Sajnos a délelőttnek lassan vége lett, neki mennie kellett, de megbeszéltük, hogy újra összehozunk valamit. Együtt készültünk nyaralni, így biztosan lesz alkalmunk egy jó kis dugásra a tilosban!