Különös dolgokat hoz az élet. Az irodaházban együtt dolgozók közt néha megpezsdül az élet….
Történetünk egy irodaházban kezdődik. Egy amerikai stílusú irodában egyik nap egy új titkárnő érkezik. Több mint 30, és nagyon elegánsan öltözik. A kosztüm feszesen áll rajta. Dekoltázsa sejtelmes, tartalommal töltött…. Fehér inge alatt áttetsző a melltartója, amely csipkékkel díszített. A szoknyája térd feletti, vékony fehér csíkokkal készült, amely kihangsúlyozza járását. Cipője elegáns, fekete… Illatos, frissen mosott haja szinte üstökös illatot von maga után amerre jár. Ez a nő egy irodarészlegben fog együtt dolgozni egy 40-es éveiben járó férfival. Családos ember, de valami hiányzik az életéből… A nő fél év múlva férjhez megy, és neki is hiányzik még valami az életéből….
A nő belépett az irodába. Bemutatkozott. A férfi csodálattal bámult rá. Amint végigpillantott rajta, egy rövid, de hatásos borzongás futott át testén. A nő egyből észrevette, hogy a férfi szája széle mosolyra görbül. Mindig ez a reakció amikor valaki először meglát–gondolta. A férfi agyán átfutott—az ebben a ruhában, így de megdugnálak!!!
A kötelező köröket futották az ismerkedés alkalmával. (tegeződhetünk? , hogy iszod a kávét?, stb)
Délután lett, és elmentek egy kávézóba. Útközben miközben egy autóban ültek, egyre jobban beindult köztük a kémia. Amikor megérkeztek a kávézóba egy teljesen más hangnemben kezdtek el beszélgetni. Rendeltek, és leültek egy elhagyatott sarokba, egy sejtelmesnek tűnő sarokba. Oldott állapotban voltak. ahogy a férfi elkezdett flörtölni a nővel, a nő mintha csak erre várt volna, mindent beleadott. Ahogy az asztalnál ültek, a nő levette a cipőjét, és a harisnyás lábaival elkezdte a férfi lábait érintgetni, simogatni, izgatni. A talpa, a lábfeje már a férfi ölében járt, és érezte a „”visszajelzést””…. Érezte, hogy ezek a mozdulatok nagyon jól esnek a férfinak, és végre kiélhette a titkolt felsőbbrendűségét, amit ez a helyzet adott neki. Kezeit egymásnak érintve a fejét ráhelyezve, mélyen a férfi szemébe nézett, miközben lábai mozgásai már csak egy helyre összpontosultak…..
—Mit csinálsz velem???–kérdezte a férfi —Hát??? Nem érzed??? Mert én már rég érzem….—mondta a nő
—Nagyon is érzem, de így ez most egy kicsit kellemetlen nekem…..tudod közelítek a végéhez….
A nő lábai a nadrágon és az alsógatyán keresztül is olyan izgalmat okoztak, mintha csupasz farkát érintette volna meg egy meztelen női láb. Más nő nem csinálta még ezt neki, és nem tudta még milyen érzés. Vágyott már rá, de nem volt senki aki partnere lett volna ebben, aki kedvére tett volna így. A nő már régóta hallgatta a barátnőjét erről a kielégítési módszerről, de nem tudta még bevetni a szexben.
—Vedd ki a farkad az asztal alatt….Vedd ki….Most… Érezni akarom úgy is!!! –mondta a nő.
A férfi már érezte, hogy egyre közeledik, és csak közeledik…. (kettős érzése volt. Egyrészt ezt a nagyon jó testhelyzetet ebben az állapotban egy bizonytalanra cserélni, vagy egy teljesen új helyzetben egy még jobbat kapni, főleg egy pár harisnyás női lábtól…) Az utóbbi gondolata után még jobban kíváncsi lett, hogy milyen amikor egy pár kecses finom harisnyás női láb izgatja a farkát, és elélvezéskor a gyönyör nedűje fehérlik a fekete harisnyán. Engedelmeskedett a nőnek, és lehúzta a zippzárját majd elővette a farkát, és várt…. Közben próbált természetes testtartást felvenni, hogy a kávézóban ne tűnjön fel senkinek, hogy épp mi történik. Ő ugyanis szemben ült a bejárattal, a nő viszont háttal a bejáratnak. A kezébe vette a cappuccino-s csészét és úgy tett minha inna…. Mintha csak ez lett volna a jel a nő felé, aki ebben a pillanatba ért a lábaival a farkához. Nem telt el egy fél perc sem, amikor az őrületig felizgatott férfi az orgazmusa alatt belelehelt a cappuccino-s csészébe–visszafogva így magát–és a női lábakat elöntötte a farka nagy mennyiségű ondója. A nő lábával még szorította a pulzáló farkat, és közben mosolygott tettén, amikor megkérdezte:
—Fogadjunk, hogy ez volt az első ilyen élményed!
—Nyertél! Ez volt az első ilyen élményem. De te, úgy látszik profi vagy ebben….–nagyon jól csináltad.
—Tévedsz…. Csak próbálkoztam. Bejött, és örülök, hogy bejött. Izgatott már maga a gondolat, hogy egyszer így eljuttathatok egy férfit a csúcsra….
—Igazán??? Kerekedett ki a férfi szeme. Azt hittem, hogy volt már ilyen élményed. Nekem még sajnos nem volt egészen eddig a pillanatig. Nem tudtam rávenni a nőket, hogy így okozzanak nekem örömöt.
—Pedig, ha erre nem tudod, tudtad rávenni, akkor a keményebb szexet meg sem élted igazán….
—Hát…. nem nagyon…. Jó a szex, meg nagyokat élvezek, aránylag változatos is, de nem nagyon….
—Tudod, én most prédának tekintettelek, szeretem, ha egy férfi kiszolgáltatott nekem, de én is vágyom arra, hogy kiszolgáltatott legyek…. ezt meg én nem kaptam meg….
A beszélgetésük hátralévő része már csak a szexről szólt. A férfi elővett egy adag papír zsebkendőt, és megtörölte a nő lábait…
—Gyere velem, elmegyünk az egyik barátom lakásába, aki most épp külföldön van, és ideadta a kulcsot, hogy locsolgassam a virágait….
—Persze, a viráglocsolás fontos! Csak aztán jó alaposan öntözd meg a legfrissebbet, mert nagyon ki van száradva…. –a nő elmosolyodott.
Elindultak, miután rendbe hozták magukat. A nő bokája környékén eltűntek a nyomok. könnyed lépésekkel indultak az autó irányába.
Az út nem tartott sokáig. Amikor megérkeztek, egy bérház kinézetű épület fogadta őket.
—Nyugi, szólt a férfi– belül hihetetlen dolgokat fogsz látni.
A lift felvitte őket az emeletre. Amikor az ajtó kitárult, a nő elámult a csodálkozástól!
—Hát ez hihetetlen! Hogy, hogy így néz ki a ház kívülről, és így belülről.
—Műemlék védelem alatt ál az épület homlokzata, és eredeti állapotában kell visszaállítani….
—Akár csak a farkad!–nevette el magát a nő…. Várj! Mindjárt visszaállítom, úgy ahogy én szeretném!!!
—Nem, még nem! Most én nyújtok neked valami igazán finom élményt.–mondta a férfi… Iszunk valamit??? Martini??? vagy egy kis bor???
—Legyen Martini!!! –mondta a nő.
A férfi töltött két pohár martinit, és tett bele egy kis vodkát is. Ahogy a 007 ügynökök, ő is úgy itta.
—Így kóstold meg! Garantálom, hogy ízleni fog! Olyan lesz, mint a mai szex. A martini selymes ellazít, a vodka keményebb, és ahogy hatni kezd, az orgazmusod is intenzívebb lesz!
—még így nem próbáltam, úgyhogy akkor egészségünkre!!!
—Egészségünkre!!! És helyezd magad kényelembe.–mondta a férfi.
A nő leült egy sarok ülőgarnitúrára és élvezte a pillanatot. A férfi a mögé állt, összefogta a nő haját, és kezeivel gyengéden elkezdte masszírozni, majd a vállainál folytatta. A nő közben a vodka martinit kortyolgatta. Amikor a férfi elérkezettnek látta az időd, elkezdte nyalogatnia a nő nyakát, a füle mellett, és aprókat lehelt a nő fülébe, miközben gyengéden harapdálta, és kezeivel a nő ingét gombolta ki. Gyengéden lehúzta a vállairól, és közben halkan suttogott a fülébe. A kezeit már nem bírta tovább türtőztetni és gyengéden, majd egyre erősebben el kezdett a mellekkel játszani. A félig félmeztelen nő, gyengéden fogta a poharat a kezébe, teste elgyengült, és a férfi aki mögötte állt, fokozni kezdte az izgatását. A szoknya zippzára oldalt volt, és az egyik kezével lehúzta azt. Ezt már a végtelenül elgyengült női test sem hagyhatta. Minden egyes ruhalevétel egy örök időnek tűnt, a nő számára, aki megpróbálta siettetni a dolgot. De a férfi megfogta a kezét. és csak annyit mondott:– tedd le a poharat! Ahogy a nő felállt, hogy az asztalra tegye a poharát, a szoknyája is lecsúszott. Ott állt egy pillanatra a férfi szemeknek oly kedves pozícióban egy kicsit előrehajolva, francia bugyiban, melynek a hátsó felét gyönyörű mintájú apró rózsafejek díszítették. Amikor visszaült a bugyin keresztül látható volt a fazonra borotvált puncija. a vékony hosszú csík a szeméremdombját díszítette, de lejjebb csupasz volt. A férfi oda-oda pillantott, és kezei játékát elkezdte a nő alsó testtájékán folytatni. Ebben a pillanatban megcsókolták egymást. Most először. Lágy finom ajakmozdulatok érintették kölcsönösen egymás ajkait, majd egy kicsit hevesebb nyelves csók következett. A férfi keze elérte a bugyit. ujjait ügyesen mozgatva izgatta a nőt, majd egy hirtelen mozdulattal megkerülte, és letérdelt elé. A nő fátyolos szemével követte a férfi mozgását, és átengedte magát az élvezetnek. Amikor elhelyezkedett, a nő gyönyörű melltartóját kicsatolta és apró mozdulatokkal elkezdte magába szívni a helyes mellbimbókat. A kezei hol a nő melleit, hol a derekát, hol a nő lábait simogatták. Amikor elérkezett a pillanat, félrehúzta finoman a nő bugyiját és elkezdte nyalni a puncit. Azt a puncit, ami addigra teljesen eláztatta a kanapét. Egy halk „””aaaahhh””” volt a nőtől a jel, hogy –„””de jó hogy célhoz értél”””….. A férfi alaposan nyalta a nő punciját, néha elkalandozva a popó irányába is. ujjaival izgatta mind a két lukat. A nő soha nem élt át egy popóizgatást. Egy kicsit furcsa volt számára, és először kellemetlen is, de a rengeteg nyál átsegítette az élvezetre a kellemetlenségből. A férfi csak egyik úját használta, azt is csak óvatosan. Inkább a puncira koncentrálódott a figyelme. A nő fél úton járt. A férfi érezte magán, hogy félig merev—főleg a popó nyalogatása tette őt azzá—és jó lenne valamit tenni, hogy teljesen az legyen. Elővette a farkát, ott hagyva kezével a női popót, és elkezdte izgatni a farkát. Amikor a nő ezt érezte, hogy megszűnt a kellemetlenségből az élvezetre segítő ujj munkálkodása a popójában, lenézett, és így szólt:
—Nekem most a másik kezedre is szükségem van! Ne hagyd abba, kérlek!
Ekkor a férfi felállt, a kanapén ülő nőhöz lépett, akit szintén felsegített, majd teljesen lehúzta a bugyiját, és így szólt:
—69-es testhelyzetben folytassuk!!!De előbb ülj rá az arcomra a punciddal, aztán fogd meg a hajam, és nyalasd magad!
A nőnek nem kellett kétszer mondani. Az egyik lábát áttette a férfi felett a kanapéra, a másikat az ágy mellett hagyta, és az egyik kezével a férfi fejét-haját fogta, a másikkal a kanapé háttámlájába kapaszkodva nyalatta magát. Hasonló volt számára ez a testhelyzet, mint amikor lovagló ülésben jut el a csúcsra. Most nem volt még abban a fázisban, hogy ez bekövetkezzen, és hiányzott neki a férfi ujjainak a játéka is a punciban. Aztán megfordult és létre jött a 69. Így aztán az ujjakat újra a popsiban, és a punciban érezte, miközben a nyelvcsapások egyre izgatták a csiklóját. A nő szájába vette a férfi farkát és alapos szívómozdulatokat végzett rajta. Szinte megjött az étvágya a szopásra, mert a nyála csak úgy csorgott a szájából. A férfinak olyan érzése volt, mintha máris a punciban lenne a farka, mivel ujjazás közben pont ezt a síkosságot érezte a nőnél is.
—Vigyázz, ne végez ki! Meg akarlak dugni!!! Benned akarok lenni alul is!!!
—Gyere! Tégy velem azt amit akarsz! –mondta a nő
A férfi előre döntötte a nőt, és hátulról kezdte el kefélni. Az egyik lába a kanapén, a másik a földön volt. Az egyik kezével visszahúzta a nő fejét a hosszú hajánál fogva, míg a másikkal izgatta a csiklót. Aztán annyira visszahúzta a fejét, hogy gondolta ad egy csókot a nő nyakára. Ez a mozdulat váratlanul érte a nőt, aki ekkor hangosan felnyögött.
Ahogy a popsi ujjazásnál, most is, a kezdeti kellemetlenség után, gyönyört érzett. Először beleborzongott, aztán élvezte, majd a csikló játék és a dugás egyszerre történő élményével elélvezett. Az orgazmustól lüktető puncija gyűrűként fonódott a férfi farkára, aki olyat érzett ezekben a pillanatokban, mintha egyszerre három női száj szopná a farkát.
—Térdelj le! Hagy gyönyörködjek benned….
A férfi kivette farkát, és várt. A nő letérdelt elé. A combjain feszültek a harisnyák, a puncija fanszőrzete vége látszódott felülről. A telt keblei gyönyörű látványt nyújtottak lágy esésükkel. A haja esése felcsigázóbb volt most mint valaha. A nő azt hitte, hogy most egy kis erőszakoskodás jön, és el fog szenvedni egy kis megalázottságot. Mindenre felkészült, és mindent megengedett, de ami következett arra nem számított. A férfi a háta mögé ment, egy kicsit feljebb húzta a nőt, aki így nem a sarkán ült, hanem térdelt. A férfi a nő egyik karját felemelte, alaposan benyálazta a hónalját, és el kezdte dugni, miközben a nő a teste mellé szorította a karját. A farka minden egyes lökésnél a nő mellét is érte. Amikor elérkezett az orgazmus pontja, akkor a férfi megfogta a farkát, belerakta a nő hajába, és azzal kezdte magát izgatni, miközben a nő fejét a farka irányába fordította. Amint elélvezett, a gyönyör nedűje beterítette a nő szája környékét, és ráfolyt a melleire. Aztán elengedte a nő haját, és belerakta a farkát a nő szájába, akinek a fejét gyengéden, majd egyre erősebben a farkán tartotta. A farka csak úgy lüktetett a finom női ajkak közt, és orgazmusérzését fokozta, a nő hümmögése. A nő, tűrte-tűrte a mozdulatlan állapotot, de egy idő után úgy érezte, hogy görcsöt kap az ajka. Ekkor finoman, a férfi combjához ért, és elkezdte visszatolni, a rá nehezedő férfi testet. A férfi megértette, hogy mit akar a nő, és kihúzta farkát a szájából. A nő ezt a mozdulatot kihasználva, nyelt egy nagyot, megnyalta a száját, és megszólalt:
—Ha akarod tartom még így az ajkam neked! Gyere vissza!!!
—Jó lenne, de már kezd visszamenni a farkam! –mondta a férfi.
A nő és a férfi kölcsönösen elégedettek voltak a szexel, és annak tartalmával. Leültek a kanapéra, megtörölköztek, és folytatták a vodka-martini italok fogyasztását….