Női bugyis fasz


Zoltánt egy házibulin ismertem meg. Fekete hajú. magas fiú volt, és amikor egy lassú számnál hozzám símult, éreztem, hogy nem mindennapi méretei vannak. Hamarosan a teraszon kötöttünk ki, ahol nem zavart senki bennünket. Remekül tudott csókolódzni, és az egyik lábamat felemelve, a puncimon éreztem azt a dudort, amiről tudtam, hogy a nadrág alatt ágaskodó hatalmas farkától van. Legszívesebben akkor, és ott odaadtam volna magam.

Már nem is sok hiányzott hozzá, de amikor gombolni kezdtem a nadrágját, hírtelen ellökött magától. Nem tudtam mire véljem a dolgot, de nem akartam eröltetni. A buli után találkozgattunk, és egyszer feljött végre a lakásomra is. Leült velem szemben, és zavartan, de minden szégyenkezés nélkül elmondta, hogy neki egy furcsa szokása van, és szeretné előre tisztázni velem a dolgot. Nem akarja ugyanis, hogy váratlanul érjen. Hírtelen minden végigfutott az agyamon, és gondoltam minden rosszra is. Kár volt. A furcsa szokás csupán abból állt, hogy hogy Zoltán imádott női bugyiban járni.

Azt mondta, izgatja a női fehérnemű, különösen a bugyi. Szóval, nincs is férfi alsónadrágja. Az eddigi barátnői kinevették érte, ezért fél minden új kapcsolattól.

Természetesen azonnal látni akartam, és alig tudtam kivárni, amíg leveti a nadrágját. Háttal állt nekem, amikor letolta a farmert. Hát, mit mondjak? Elakadt a lélegzetem, amikor megláttam a fenekét, benne egy tanga bugyi vékony pántjával.

A gyönyörű, egyenletesen barna, enyhén szőrös, arányos férfi test teljesen elbűvölt. Meztelennek tünt, csak amikor megfordult, akkor láttam meg a falatnyi bugyi elejét is. Hatalmas farka még így, nyugalmi állapotban is alig fért bele. Nem tudtam uralkodni magamon. Térdre rogytam, és azonnal csókolgatni kezdtem a hófehér bugyi elejét. Vörös csipkemintáival, nagyon erotikus volt. Ujjaim végigszaladtak a pántokon, és rendkívűl felizgatott a dolog.

Persze, csókjaim nem maradtak hatástalanok. Emelkedni kezdett Zoltán nem mindennapi farka. És egyszer csak kibukoptt a pici bugyiból. Azonnal a számba vettem, bár alig tudtam tőle mozdítani a nyelvem. Közben a tenyeremet mind a két oldalon Zoltán csípőjére tettem, és lassan lehúztam a combjáig. Bugyija összetekeredve csúszott le róla, már csak a fenekéből kellett kiszabadítani a keskeny, finom pántot. Teljesen lehúztam róla, és én is dobálni kezdtem le magamról ruháimat. Csókolóztunk és én egy pillanatra sem engedtem el a farkát. Szinte hihetetlen, de az ujjaim alig érték át, mire teljes nagyságra dagadt.

Gondolataim már azon vibráltak, mi lesz, ha ez az óriási szerszám a puncimba csúszik? Még soha nem volt dolgom hasonló méretű doronggal. Már abszolút csúcson lobogtam, mint a jelzőtűz, mikor hanyatt fektetett, és finoman belém nyomta farkát.

A biztonság kedvéért én sem engedtem el, remegő kézzel tartottam a tövénél fogva. Nehogy hírtelen az egészet belém nyomja, mert azt nem bírtam volna ki. Nem volt felesleges az óvatosság. Mindent betöltött a hatalmas hímtag. Nem tudta az egészet a puncimba nyomni, de valószínűleg már megszokta, mert roppant ügyesen bánt a szerszámával így is, hogy negyed része kilógott, illetve kinn is maradt.

Én nem tudtam, és nem is akartam visszafogni a viharként kitörő élvezetet, amit ez a farok okozott nekem. Megfordultunk, és én négykézlábra álltam, hátha mélyebbre hatolhat belém. Sajnos, nem tudtam vele foglalkozni, mert fél percen belül elélveztem ismét. Lázas kábulat vett erőt rajtam, mintha valami narkotikumot vettem volna be. Még akkor sem igazán voltam magamnál, amikor hanyatt fekve a melleim közé tette a szerszámát. Mind a két kezemmel megragadtam, és a melleim közé nyomtam teljes erőből, hogy érezzem minden porcikáját.

Ebben a pillanatban, mintha egy pohár kávéval öntöttek volna nyakon, úgy ömlött rám a forró sperma. Az egész éjszakát végig szeretkeztük. Szerencsére másnap vasárnap volt, mert délig nem tudtam lábra állni. Mielőtt elment Zoltán, én magam húztam fel rá a piros-fehér bugyit, és helyeztem vissza fáradt farkát a csipke mögé.

Búcsúzóul egy nagy csókot nyomtam a bugyi elejére, mintha tudtam volna, hogy utoljára látom ezt a ritka példányt.