Párcsere egy Itáliai kempingben


Tavaly nyáron történt amit elmesélek. Barátainkat több évi rábeszélés után rábírtuk, hogy menjünk Olaszországba nyaralni.Egy kocsival indultunk, s Pesttől Lignanóig egyvégtébe tettük meg az utat.A kempingben két kis házat béreltünk, s úgy terveztük ott maradunk egész idő (10 nap) alatt. Annyi időnk még volt estig, hogy lemenjünk a partra, megmártózzunk a tenger lágy vízében.Másnap korán (kilenc óra felé) már a puha parti homokban sütkéreztünk,időnként a hullámokban hűsítettük magunkat. A nők behunyt (letakart) szemmel élvezték a napot, amiből nekem már elegem volt. Felültem, körbebámultam, észrevettem, hogy barátom igen pislog feleségem mellei felé, aztán végig siklott szeme az ágyéktáji kidomborodáson (feleségemnek szép, dús selymes szőrzete van), közben körbenyalta a száját. Láttam rajta mit gondol. Úgy helyezkedtem el, hogy láthassam barátomat, s közben én is legeltethessem szemeimet az ő feleségén, Zsanetten.Este beszélgettünk, ittunk, a szó hamar a szexre terelődött. Meglepetésemre az általam kissé prüdnek tartott Zsanett kifejtette, hogy milyen igazságtalan, hogy férj és feleség örök életre egymásra vannak kényszerítve. Sehol semmi változatosság, pedig már a rómaiak megmondták „Varietas delectat” (A változatosság gyönyörködtet). El is vártam ilyen kijelentést egy történelem tanárnőtől. A témát folytatva, csatlakoztam, de erre meg nejem letromfolt. Ezzel abba is maradt a változatosság taglalása. A következő napon ismét a homokba hevertünk, izzadtunk, szomjaztunk. Barátom és nejem végre megunták, s elmentek a távoli büfébe némi hideg söröket vásárlandó. Amint eltüntek a nyüzsgő tömegben. Zsanett a vízbe invitált. „Usztass a tenyereden” kérte, én pedig boldogan vettem tudomásul, hogy hasra fordulva feküdt kinyújtott kezeimre. Csapkodott, egészen addig amíg ujjaim el nem érték a vágatát (persze csak úgy fürdő ruhán keresztül), s aztán simogattam, finoman kapargattam, majd egy hirtelen mozdulattal benyúltam a fürdőruhájába, megsimogatam szőrzetét. Hagyta, de amikor ujjam beljebb tapogatózott leszállt kezemről, s kifelé indult. Miközben vártunk a sörre, folytattuk a tegnap esti, félbeszakadt beszélgetést. Egyre jobban belemelegedtünk, s eljutottunk odáig, hogy párt kellene cserélnünk. Igen ám, de nehéz lesz meggyőzni párjainkat. Zsanet hírtelen megfogta a kezemet, „nézz csak arra”, hallottam. Nejem és barátom kéz a kézbe jöttek visszafelé,
szabad kezükben egy-egy szatyort lóbálva. Amikor észrevettek bennünket, elengedték egymást. Zsanett rámpillantott, halkan odasúgta:”Ha nem vagy féltékeny, megkezdhetjük a megpuhításukat, úgy látszik tetszenek is egymásnak”. Persze a hosszú évek barátsága alatt sohasem láttam, tapasztaltam ilyet, s én is csak egyszer fogtam meg Zsanett mellét,búcsúzáskor,amit ő egy pillantással nyugtázott.Este a szokásos vacsora utáni iszogatás közben ismét előkerült a párcsere témája. Mi Zsanettel nem mertünk nagyon kardoskodni mellette. Mikor már kapatosak voltunk a barátom kinyögte, hogy érdekes lehet, jó lenne egyszer kipróbálni, közben félve nejére pillantott, de Zsanett másfelé nézett, nem kommentálta. Szorgalmasan töltögettünk amikor végre nejem is kinyögte, hogy ha mindnyájan benne vagyunk,ő nem ellenzi,de ne most, mert ő álmos. Ezzel nyugovóra tértünk,s úgy félrészegen még egy igen jót keféltünk bungalónkban, álmossága ellenére. Másnap, mintha mi sem történt, illetve hangzott volna el,úgy indult a nap,napoztunk, fürödtünk, közben a barátom elment úszni, ami nála legalább egy órát jelent. Én is belementem a tengerbe, a két hölgyet otthagyva. Amikor visszatértem halk sugdolózást hallottam, de nem értettem belőle semmit. Aztán amikor négyszemközt maradtunk nejemmel, akkor elmondta, hogy mit tárgyaltak. Megesketett, ha bele is megy a párcserébe, soha nem fogom szemére hányni,nem féltékenykedek, nem jelent precedenst a hűtlenkedésre. Persze megesküdtem, s tőle is ugyanezeket kértem.Abban is megállapodtunk, ha valami újat tanulunk azt megosztjuk egymással. Eljött az este, vacsora után beszélgettünk, ittunk is egy keveset, épppen csak annyit, hogy feloldja a gátlásokat, majd kilenc óra körül én mentem a barátomék bungalójába, Sándor pedig a miénkbe. Nem tudom nálunk mi történt, illetve csak nagy vonalakban mesélte el nejem. De azt, hogy mi mit csináltunk éjjel háromig Zsanettel, most elmesélem. Zavarban volt a nő, mint egy idétlen bakfis úgy nevetgélt, s mikor ezt tudomására hoztam,elárulta, hogy még sohasem lépett félre, s azt sem tudja hogyan kezdjen hozzá. Hangulatvilágítást csináltunk, behúztuk a függönyt, s közelebb léptem, csókolózni kezdtünk, közben simogattuk egymást.Segített megszabadítani ruháitól, s buzgólkodott, amikor és is vetkőztem. Végre ott álltunk egymással szemben meztelenűl, vártuk mit lép a másik. Az történt, hogy letérdeltem, fejemet a lába közé fúrtam, elkezdtem nyalogatni körbe-körbe a punciját,s amikor már eléggé beindult, nyelvemmel kényeztettem a csiklóját. Hamar elment, sűrű, halk sikolyok közepette. Aztán a melleit vettem kezelésbe, majd kézzel a punciját, végbélnyílását simogattam, egy-egy ujjamat bedugtam ide is oda is. Ismét begerjedt,csorgott a nedve, s a padlón hanyatt vetette magát, „Gyere, gyere belém” mondta. Nem kellett kétszer mondania.Meleg, sikamlós, kissé tág pinába jutott a farkam, előbb nem mozogtam, erre ő elkezdte a hüvelyével szorítani, markolászni, fejni dorongomat.Így játszottunk vagy negyed órán át,közben egyre jobban felindultunk, s amikor egyet mozdultam, egyszerre jött meg mindkettőnk orgazmusa.Szerencsére nem konyult le a farkam, kis pihenő után ott folytattuk ahol abba maradt. Mostmár mozogva benne,közben ő is szorított a hüvelyével. Aztán testhelyzetet váltottunk, felnyársalta magát, s vad vágtába kezdett a farkamon, ágyékomon, én pedig a melleit markolásztam, harapdáltam. Kis idő múlva elélvezett, de csak pillanatnyi szünetet tartott, s közben annyira szorította dorongomat, hogy szinte fájt. Hosszú ideig keféltünk, Zsanett közben többször elment, s mindig szorítással adta tudtomra élvezetét. Végre nekem is bekövetkezett a magömlés, ami újabb hatalmas orgazmust váltott ki nála. Percekig ziháltunk, nehezen kaptunk levegőt, de végre csak megnyugodtunk,kicsusszantam belőle. Beszélgetés, simogatás, egymás nemi szerveivel való játék következett. Aztán felült, „Ha nem akarod nem kell megtenned, nem fogok megharagudni érte (vezette be mondókáját). Én még sohasem próbáltam az anális dugást, egyszer ajánlottam férjemnek, hogy kísérletezzünk azzal is, de ő mereven elutasított. Azóta nem hoztam szóba. Most tőled kérdem, akarsz e megdugni a hátsó bejáraton” Akartam, persze, hogy boldogan teljesítettem kérését, már volt némi tapasztalatom, mert nejemmel is csináltuk párszor. Előkerült a testápoló, amit sikosítónak használtunk, s megállapodtunk, ha fájna szóljon, s rögvest abba hagyom. Négykézlábra állt a heverőn, mögé álltam, előbb ujjal előkészítettem szűz lyukát.Finoman, miliméterről miliméterre dugtam előre az ismét merev farkamat,amikor a makom átment a gyűrűjén, halkan nyögött, de rögvest megnyugtatott, „folytasd csak folytasd”.Végre benne voltam tövig.Kérdeztem fáj-e, a megnyugtató válasz után folytattam. Ekkor lenyúlt a puncijához, a csiklóját simogatta, bekotort a pinájába, kitapogatta a hátsó falon a végbelében lévő péniszemet, majd megkezdte annak simogatását a hüvely felől.Fantasztikus gyönyört okozva mindkettőnknek. Rettentő hosszú ideig tartott amíg orgazmusba jutott, s már a harmadik elélvezésnél tartott, amikor nekem is sikerült befejeznem. Végbélgyűrűje még jobban szorította a farkamat (mint a hüvelye) s ezért csak lassan indult be a lekonyulás. Végre ki tudtam jönni belőle. Fáradtan dültünk végig a heverőn, de csak akkor engedtük el egymást, amikor megszomjaztunk, s ittunk. Még csak fél tizenkettő, s nem is voltunk álmosak.Letusoltunk,s ismét leheveredtünk, vártuk, hogy harcra kész legyen a szerszámom. Megkérdeztem, hogy próbálta-e már a mellek között? „Nem, de érdekes lehet”. Mikor aztán simogatással életre keltette dorongomat,összefogta dús melleit,s én köztük munkálkodtam, olykor olykor az álláig dugtam farkamat. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy előre hajtotta fejét, s minden előre mozgásnál, nyelve hegyével megnyalta makkomat. Hátranyúlva éppen elértem a csiklóját, azt kezdtem ingerelni, amitől beindult, úgy annyira, hogy rövidesen elment. Még egyet-kettőt löktem, s a szájába spricceltem ondómat. Ez váratlanúl érte,sohasem volt ilyenben része, mint mondta. Ismét szünet következett,de a farkam már nem igen akart felállni. Az egymás simogatásából,egyszerre csak kibontakozott, lehajolt, bekapta fütykösömet, szopogatta, nyalogatta, végül kicsikarta a merevedést. Ekkor felém térdelt, puncija a számhoz került,farkamat továbbra sem engedte ki a szájából. Aztán mint mondta elfáradt a szája,s ekkor árulta el, hogy még sohasem elégítették ki szájjal.Miután ezt közölte, bájos mosollyal felnyársalta magát,s ismét vad vágtatásba kezdett.Sorozat orgazmusáról hüvelyének szorításán kívül, szavakkal is tudomásomra hozta. Éjjel háromig folytattuk a dugást,s akkor kidültünk. Összeölelkezve aludtunk el. Reggel kilenc után ébredtünk, a szomszéd bungalóban még semmi mozgás. Megkávéztunk, kiültünk a terraszra, vártuk mikor ébrednek. Igen elégedettek voltunk a párcserével, kár lett volna kihagyni. Végre álmosan kócosan megjelentek a másik bungaló teraszán is. Úgy látszott nekik is sikeres éjszakájuk volt. Lementünk a tengerpartra, Zsanett odasúgta nekem, hogy ma bent fog ülni a vízben, hűsítendő a punciját, végbelét. Nejem nem szólt semmit, de ő is szokatlanul sokat és hosszú időt töltött a vízben. Este a szokásos italozás közben megbeszéltük,hogy legalább másodnaponként megismételjük a párcserét ameddig itt nyaralunk.Sajnos már csak három alkalom adódott, valamennyi mindnyájunk megelégedésére.
Aztán hazajöttünk, pedzegettem itthon is az időnkénti párcserét, de mindhárom érdekelt mereven elutasította.