Perverz titkok

Tomi dél körül támolygott le egy lány kíséretében az emeleten lévő szobájából. Egy hosszú csókkal váltak el egymástól, majd Tomi széles vigyorral csukta be a lány után a bejárati ajtót.

– Jó reggelt. – köszöntötte öccsét.

– Ne csináld ezt.

– Mit?

– Tudod te jól. Ki volt ez a csaj már megint? És Nina?

– Neki erről egy szót sem. És különben is. Nem vagyunk házasok. Csak járunk.

– De ő szerelmes beléd, te pedig csak álltatod őt?

– Jaj, annyira utálom, mikor játszod a szentet. Miért nem kefélsz már egy kiadósat? Akkor talán kijön a karó a seggedből.

– Egyébként itt járt este.

– És mit mondtál? – vette kicsit komolyabbra a formát Tomi.

– Hogyhogy érdekel?

– Ne már. Ugye nem mondtad el neki, hogy hol vagyok?

– Nyugi, nem vagyok áruló. Azt mondtam, anyuékhoz mentél át vacsorázni. De én itthon maradtam, mert nem éreztem jól magam, és úgysem tudtam volna enni.

– Kösz, öcsi. Tudtam, hogy számíthatok rád.

– De ez volt az utolsó. Nem hazudok neki többet. Vagy szakíts vele, vagy állj le az egyéjszakás kalandokkal! Csak összetöröd a szívét.

– Jól van.

– Mi van jól? Most melyikre mondod ezt?

– Majd meglátom. De most inkább visszafekszem aludni. Hulla vagyok. – vigyorgott az éjszakájára célozva ezzel és visszament az emeletre.

Csabit szétvetette a düh. Hogy lehet egy külsőre ennyire egyforma testvérpár, belülről ennyire különböző? Mint két idegen. Ő mindent megtenne azért a lányért. Szeretné őt, vigyázna rá és megbecsülné. Csak az övé lenne és senki másé. És mégis, a lány Tomiot szereti. Miért szeretett bele pont abba a lányba, akinek a csapodár Tomi ejtette rabul a szívét? Neki csak a barát szerep jutott, akinek a vállán kisírhatja magát. Akinek elárulja szíve legapróbb érzéseit és titkait. Akinek beszámol arról, milyen szenvedélyesen szerelmeskedett a bátyjával. Csabi ilyenkor csak hallgat és hallgat. Nézi, ahogy a lány beszél. Ahogy artikulál, ahogy az arcvonásai gyönyörű táncba kezdenek, ahogy a hangja lágyan csengve betelíti az egész helységet. Ahogy apró könnyei végigszántják puha, finom bőrét, hogy aláhulljanak, forrósággal elárasztva Csabi testét.

Igen. Szerelmes a lányba. A bátyja barátnőjébe. És nem tehet semmit. Nem. Azt nem teheti. Ezt a titkot őriznie kell még akkor is, ha szépen lassan felemészti. Pedig Tomi nem érdemli meg a lány szerelmét. Egyetlen könnycseppet sem érdemel. Nem törődik vele, hazudozik neki és rendszeresen megbántja.

A gondolatmenetet kopogás zaja zavarta meg. Csabi sietve nyitott ajtót, remélve, hogy az ajtó mögött nem szerelmét látja majd. De igen.

– Szia. – puszilta meg a lány, mikor bejött az ajtón.

– Szia.

– Tomi?

– Alszik.

– Mond meg kérlek. Az a lány, aki az előbb kisétált innen, nem veled töltötte az éjszakát, ugye?

– Ezt ne velem beszéld meg. Én nem mondhatok semmit. Habár tudom, hogy ezzel már elmondtam mindent, amit tudni akartál. De ne várd tőlem el, hogy ennél többet mondjak.

– Sajnálom, én csak… – mondta a lány és kisétált az ajtón.

Csabi nem várt sokáig. Felvette a kabátját és a lány után ment.

– Várj, kérlek! – érte lassan utol.

– Most hagyj békén. – vette a tempót sietősebbre a lány.

– Gyere ide. – kapta el Csabi a karját és magához húzta. Átfonta karjával és ölelésébe zárta. Hagyta, hogy zokogjon. Szinte érezte a fájdalmát. Csitítgatta, simogatta a haját és várta, hogy enyhüljön a sírás.

Néha hálátlan szerep testvérnek lenni. De ő mindvégig becsületes volt és továbbra is az marad. Pedig most itt lenne az alkalom, hogy bevallja, mit érez. Csak ki kell mondania, ‘Szeretlek!’ . De nem tudja megtenni. Pedig mindenkinek jobb lenne. Talán. Hiszen a lány Tomiot szereti. Igen. Akárhányszor csalta meg őt és akárhányszor verte át. Akárhányszor alázta meg és akárhány sírással töltött álmatlan éjszakát okozott neki, szereti őt. A szívnek nem lehet parancsolni. Van, hogy megvicceli az embert, van, hogy kiszúr vele. Igaz, megesik, mikor jól választ és viszonzott szerelemre talál, amely talán tökéletes lehet és örökké is tarthat, de valljuk be, ritka dolog ez.

Most itt van három ember. Az egyikük sajátosan értékeli a szív dolgait. A szerelem általában egy éjszakán át tart, de az az éjszaka feledhetetlen.

A másik nehezen esik szerelembe, de akkor őszintén és tiszta szívvel. Teljes odaadással és önzetlenséggel tud szeretni.

A lány pedig gyermeteg lélekkel volt megáldva. Vakon szeret, és mindig megbocsát. Ragaszkodik az érzésekhez még akkor is, ha már több fájdalmat adnak, mint boldogságot.

– Elmegyek, Csabi. – bújt ki öleléséből, befejezve a sírást.

– Jól van, menj. De ne csinálj őrültséget.

– Nem úgy értem. Elmegyek. Messzire. El innen és nem jövök vissza.

– Ne tedd. Ne menj el. Ne hagyj… Ne hagyd itt Tomiot. – kérlelte, szinte könyörögve.

– Nem maradok. Nem tudom már elviselni ezt a fájdalmat. Nem tudok kilépni ebből, csak ha nincs rá lehetőségem, hogy lássam őt. Érted ezt? Ugye érted? Elmegyek, és vissza se nézek. Nem gondolhatom meg magam, és nem láthatom őt többet.

– És hova akarsz menni?

– Amerikába a nagybátyámhoz. Az első gépre felrakom a holmim és elrepülök.

– Ne döntsd ezt el, ilyen hirtelen.

– Ugyan Csabi. Te is tudod, hogy ez már érlelődött egy ideje. Már előbb kellett volna meglépnem, de most érzek csak elég erőt hozzá.

– Akkor ezt már eldöntötted.

– El. És tudnod kell, hogy hiányozni fogsz nekem.

– Te is nekem. – felelte Csabi könnyeivel küszködve.

– Köszönöm, hogy voltál nekem. – ölelte meg a lány Csabi merev testét, majd elment.

Csabi percekig nézett utána. Követte szemével lépteit és szétszakította a fájdalom. Belülről kezdte emészteni. Nem mondhatja el neki, pedig azzal itt tarthatná. Talán Tomi is megértené, és együtt lehetnének. Nem engedheti el. Nem.

Csabi futásnak eredt. Hatalmas robajjal csapta be maga után a házuk ajtaját és felrohant Tomi szobájába.

– Elmegy!

– Mi van? – kérdezte Tomi nyűgösen. – Ki megy? Hova?

– Nina. Elmegy. Azt mondta, az első géppel elutazik, és soha többé nem jön vissza.

– Sajnálom. – húzta fejére a takaróját.

– Szeretem őt!

– Hogy mi? – ült fel hirtelen.

– Szeretem.

– Te beleestél az én barátnőmbe? A hátam mögött végig odavoltál érte?

– Nem tehetek róla. Nem én akartam így.

– Menj most ki a szobámból. – feküdt vissza nyugodtan.

– Ne csináld! Mond, hogy semmi bajod ezzel és visszahozom. Bevallom neki, mit érzek, és boldoggá teszem. Melletted sosem volt igazán az. Velem az lenne, tudom. Kérlek, Tomi. Most az egyszer próbálj meg a szíveddel gondolkodni. Az én kedvemért.

– Menj ki a szobámból. – mondta újra nyomatékosabban.

Csabi bevágta maga után Tomi szobájának ajtaját. Nekidőlt és tenyerébe temette arcát. Nem tudta, most mit tegyen. Miért reagált így Tomi? Hiszen sosem szerette Ninát.

– Csabi! Csabi! – keltegette Tomi az öccsét.

– Mi van? – kelt fel Csabi a kanapén.

– Bocs. Barom voltam. Menj utána. Mond el neki. Nem tudom mi ütött belém. Lehet, hogy őt sosem tudtam igazán szeretni, de téged igen. Ha te azt mondod, boldog lennél vele, én azt mondom, menj utána, és ne hagyd, hogy elmenjen.

– Csak vele lennék igazán boldog. – állt fel Csabi.

– Fél óra múlva száll fel a gépe. Ha sietsz, még eléred. – nyomta öccse kezébe autójának slusszkulcsát.

– Köszönöm. – ölelte szorosan magához testvérét és már ki is lépett a lakásból.

Őrült tempóban hajtott a reptér felé. Nem tudta, mit fog mondani, de ez most nem is számított. Nem tudta összeszedni a gondolatait, csak át akarta ölelni és többé egy percre sem engedni el maga mellől.

Zakatoló szívvel szaladt keresztül a reptér váróján tekintetével a lányt keresve. Megkereste a járat számát és a csekkolás helyét, de mire odaért, már az utolsó utasok keltek át a detektorokon.

Elkésett. Bezárták az ajtót, és ő nem mehetett a lány után. Önkívületi állapotban próbálta az őt visszatartó biztonságiak tudtára adni, hogy neki mindenképpen fel kell jutnia arra gépre, de kérlelése süket fülekre talált. A repülő lassan elindult, elfoglalva helyét a felszálló pályára várakozó gépek sorában. Csabi az üvegen keresztül követte szemével az egyre gyorsuló utasszállítót, ami a földtől elrugaszkodva veszett el a felhők között, fedélzetén egyetlen, igaz szerelmével.

Egy könnycsepp gurult végig az arcán, mely szemét elhagyva perzselő fájdalommal teli, örök emléket égetett a fiú szívébe.

– Szeretlek! – suttogta.