Készülődés… zuhanyoztam, hajat mostam, szárítottam, borotválkoztam. Teljes készülődésben vol-tam. Nagyon izgultam, mert egy olyan lányhoz mentem aki nagyon tetszett és nem tudtam hogy hogy alakul a találkánk. Ránéztem az órámra és idő volt, vettem a kabátom és indultam. Szerencsére nem kellett sokáig fagyoskodnom a buszmegállóban. Leszálltam a buszról és elindultam a megbeszélt pontra. Odaértem, de ő nem volt ott hívtam, de nem vette fel így kénytelen voltam várni. Kb. 20 perc fagyoskodás után nagy nevetgélést hallottam a hátam mögül. Ő volt az a barátnőivel.
̶ Szió. Bocsi a késésért. – mondta.
̶ Semmi baj. – feleltem – Mehetünk?
̶ Persze, csak felszaladok a szobámba még.
̶ Oké.
Öt perc múlva ki is jött a kolija ajtaján, és elindultunk. Gyönyörű lány volt, olyan középmagas, hosszú fekete hajjal, hatalmas barna szemek. Telt, gömbölyű mellek, karcsú dereka és feszes feneke volt. iszonyúan dögös volt.
Sétáltunk, beszélgettünk nevettünk, jól éreztük magunkat. Meghívtam egy forralt borra a karácsonyi vásárba. Végül csak visszaértünk a kollégiumához még előtte beszélgettünk. Nem nagyon akarhatott bemenni, és én sem akartam, hogy felmenjen. Élveztem a társaságát. Egy kis idő után meg kérdezte hogy van-e kedvem még sétálni egy kicsit. Miért is ne gondoltam és elindultunk. Megragadta a kezem és maga után húzott. Nem tudtam hova akar vinni, aztán megálltunk egy bérház bejáratánál. Felém fordult és egy hirtelen puszit nyomott a számra. A meglepődöttségtől köpni-nyelni nem tudtam egyszerre voltam a felhőkben és voltam értetlen, mert csak a legvadabb álmaimban képzeltem, hogy tetszek neki.
Aztán bementünk a házba. A lépcsőházban már egy kicsit magamhoz tértem és miközben mentünk felfelé megcsókoltam, nem bánta, mert visszacsókolt. Végül felértünk az harmadikra. Megállt az egyik ajtóban és a zsebében motoszolt, majd előhúzott egy kulcsot. – Akkor ezért mehetett vissza a szobájába. – gondoltam. Egy barátja vagy rokona lakása lehetett.
Végül bejutottunk a lakásba, vagyis inkább csak túl az ajtón. Amit bezártam magam mögött az ajtót heves csókolózásba kezdtünk alig tudtuk abbahagyni, hogy levessük magunkról a kabátot, ami a földön landolt. Kicsi lakás volt nem volt nehéz a hálóig eljutni. Megszabadított a pólómtól és az ágyba lökött közben a szemeiben már láttam, hogy mit akar, így hát magam után húztam. Miközben az ágyban csókolóztunk kezem a csípőjéről egyre fentebb csúszott, míg nem róla is lekerült a póló. Amint lehúztam a pólóját felült és kikapcsolta a melltartóját és félredobta. Tovább csókolóztunk majd áttért a nyakamra, végig a hasamon, amíg el nem ért a nadrágomhoz, amiben már addigra alig fértem el. Kigombolta és lehúzta rólam, és a boxert is, majd kezébe vette meredező hímtagom és elkezdte húzogatni rajta a bőrt, aztán közelebb hajolt és bekapta. Először csak a makkom majd egyre jobban és jobban. A végén már teljesen elnyelt. Már-már teljesen végem volt, amit ő is észrevehetett, mert hirtelen megállt és közelebb hajolt, és belesúgta a fülembe: most te jössz. Nem is kellett nekem több egy mozdulattal lerántottam róla a nadrágot és a bugyit, és elém tárult gyönyörű borotvált puncija. Fölé hajoltam és adtam neki egy csókot, majd a nyakát csókolgattam. Miközben kezemmel már odalent izgattam. Eleinte csak köröztem a csiklója körül, aztán lassan, finoman betoltam a mutató ujjam, és ujjaztam. Egyre nagyobb sóhajai és apró nyögései csak még jobban felizgattak, és egyre gyorsabban ujjaztam immár két ujjammal. Egyre nagyobbakat nyögött, amikor csak teste megfeszült és elélvezett. Nagyszerű érzés volt nekem is hogy az ujjaim által élvezett el. Pihent egy kicsit, majd felült és ráült a még mindig merev hímtagomra. Ahogy rajta ült és mozgott a csípőjével már az is észveszejtően jó volt, de még nem mehettem el. Mikor már majdnem végem volt megfordítottam. Így én voltam felül. Ekkor puncija már teljesen nedves volt, de elkezdtem nyalni. Nyelvemmel izgattam a csiklóját és az ajkakat is. Mikor már késznek éreztem, elővettem egy gumit a pénztárcámból, és megkértem, hogy helyezze fel a szerszámomra. Amikor kész volt, a makkomat a szentélye bejáratához tettem, és azzal simogattam. Megint egyre hevesebben vette a levegőt, és az ajkait harapdálta. Először csak a makkom raktam be neki majd egyre mélyebben toltam be, majd teljesen tövig behatoltam. Ekkor egy kicsit felsikított, nem számíthatott rá. Lassan húzogattam ki-be, és egyre gyorsabban. Testünk egyszerre járt, egyszerre vettünk levegőt, és egyszerre értük el a csúcsot. Pihegve feküdtünk egymás mellett az ágyban. Kb. tíz perccel később elmentünk tusolni közösen, felöltöztünk, bezárkóztunk és visszakísértem a kollégiumhoz. Mikor elbúcsúztunk kaptam tőle egy csókot még. Nem ilyennek terveztem az estét, de annál sokkal jobb volt. Remélem lesz még vele ilyen alkalmam.