Comingout és egy kis pisiszex – gay


A következő emlékezetes dologra már nem a kollégiumba került sor, hanem a táborban, vagyis bő 1 hónappal később. Eközben ugyan volt több randink valamint voltunk egymásnál jó néhányszor, de nem több. A tábor július 11 és augusztus 8 között volt. Ebben az időszakba beleesett a kapcsolatunk kezdetének évfordulója, amit tudtunk, hogy valahogy meg kell úgymond ünnepelnünk a kapcsolatunk 1 éves évfordulóját.

Ekkor 2004. július 25-ét vasárnapot írtunk és délután úgy 4 körül járt az idő, amikor kikéredzkedtünk a közeli éjjel-nappaliba. A tanárnő kiengedett minket. Mi persze (nem teljesen) véletlenül bent felejtettük a telefonjainkat a faházba. Persze ráfogva, hogy nálunk van. Mi nem éppen a boltba mentünk, hanem be a faluba. Találunk egy éttermet, ott megkajáltunk. (meg is lepődtünk mindketten, hogy kiszolgáltak minket mindennel -így alkohollal is-, mindenféle személyi ellenőrzés nélkül) Ott megvacsiztunk, ittunk egy üveg (nem gyerek) pezsgőt. Aztán tényleg bementünk egy kisboltba, ahol vettünk néhány doboz sört, amit megiszogattunk. Ezután úgy 8 körül indult egy diszkó, ahol egészen hajnal 1-ig buliztunk. Sok-sok ölelés, csók, flört is volt. Egyszer úgy 11 körül járhatott már az idő, amikor behúztam magammal Jóskát a mosdóba, ahol heves csókolózásunkat követően kezelésbe vettem a számmal a faszát is. Először nyalakodtam, majd hevesen szoptam. A szopás alatt életembe először nyeltem a pisijét is. Egyáltalán nem bántam, mert az is isteni finom volt. (Tudom, hogy nagyon sokakat megbotránkoztat ez, de azt is tudom, hogy vannak, akik szeretik is) Aztán cseppekben, majd vékony csíkként folyó állapotban volt szerencsém az isteni nedűjét is nyelni. Aztán valahogy úgy negyed 1 körül járhatott az idő, amikor ez újra lejátszódott, de akkor teljesen fordított volt a felállás. De ekkor tovább mentünk, hisz meg is dugott Jóska. Lián-pózba és gyorsan történt mindez. Erről a pózról érdemes tudni, hogy hasonlít is, meg nem is a misszionáriushoz. A liánban mindkét fél áll (vagy a passzív fél -ha van valami alacsonyabb eszköz akkor- támaszkodik), míg a misszionáriusban a passzív fél a hátán fekszik, míg az aktív pedig rajta (bár az utóbbi akár támaszkodhat is a kezén, amivel tehermentesíti a passzívot, akinek így nem kell plusz sújt magán éreznie). Na szóval a lábaimmal szépen körbefontam a testét, hogy könnyebben és gyorsabban hozzám férjen ott hátul is. Bár az életem addigi legextrémebb, leggyorsabb, de mégis nagyon élvezetes anális aktusa volt. Közben szinte végig csókolóztunk, és még így is eltudta hagyni a számat egy-egy aprócska nyögés, amivel támogathattam az édesem cselekménysorát. Isteni érzés volt.

Aztán úgy negyed 3 körül értünk vissza -nem éppen teljesen józan állapotban, és a legnagyobb csendben- a táborba. A két ügyeletes körül az egyik bekísért minket a zuhanyzóba, majd a hálóhelyre, ahol lefektetett mindkettőnket. Persze külön-külön a „saját” ágyainkba, ahol nem sokáig maradtunk. Legalábbis én nem. Alighogy kiment a tanárnő, fogtam magam és átbújtam Józsi mellé és elkezdtem csókolgatni a mellkakasát, a nyakát, majd ahogy ajkaink összefonódtak a csók egyre hevesebbre váltott. Eközben a kezeink sem tétlenkedtek, hisz azok már a partner bokszerében jártak, hogy a farkincáját kezelésbe vehesse és ébresztőt fújjon neki. Ez sikerrel is járt. A drágaságom elég gyorsan elsült a kezembe. Nem győztünk nyalással takarítani az ágyát, majd összebújtunk és egy nagyon jót aludtunk.