Sokat utazgattunk diákként nyaranta barátokkal, hátizsákosan. Jópár éve – bár elég hűvös nyári időszak volt – megbeszéltük páran, irány Csehország. Szállás: olcsó kolesz. Aztán többeknek rosszul jött ki a lépés, és az indulás reggelén, kitartva az utazás mellett, végül ketten maradtunk Olivérrel, akit addig csak felületesen ismertem.
Többórás vonatozás, majd csavargás a kisvárosban. Jóléreztük magunkat együtt, kölcsönösen egyre vonzóbbnak találtuk egymást. A külvilág felfedezése helyett már inkább a másik felfedezésére vágytunk.
Késő délutánra kellemesen elfáradva, de egymástól teljesen feldobódva értünk a szállásunkra. A portáson kívül senki sem volt a kollégiumban, kongott az ürességtől (nem túl nagy épület, 12-14 fős termek emeletes ágyakkal zsúfolva), kedvünkre válogathattunk a szobák között.
Fantasztikus volt a közösen töltött nap, Olivér kedves, szórakoztató srác volt, az a fajta, aki minden helyzetben feltalálja magát, és bárhol jól érzi magát. Izgalmas volt az idegen környezet, és izgató volt egymás jelenléte.
Úgy döntöttünk, hogy együtt lezuhanyozunk, majd valamelyik emeleti terembe bevackolódunk. Itt csak egy zuhanyzó volt, a másik, a fiúmosdó valahol a porta mellett a földszinten. Az ajtókilincset az egyik diák hazavihette, csak egy lyuk maradt utána. Zár helyett Olivér – megnyugtatásképpen – egy ott lévő ócska, a fröcsögő víztől már szétázott széket tolt az ajtó elé, ami fölösleges volt, hiszen egy lélek sem volt az épületben, csak az utcai zajok szűrődtek be tompán. Az apró ablak nem sok fényt engedett be.
A ránk váró este izgalma lázba hozott. Javasoltam, hogy egyenként szabadítsuk meg egymást ruháinktól, egyet ő vesz le rólam, egyet én róla, majd megint ő, és így szép lassan, míg el nem fogy. (Túl sok ugyan nem volt rajtunk.)
A gyér világításban apránként kibontakozó testünk látványa, egymás közelsége, a símogatások elvarázsoltak, teljesen belefeledkeztünk egymásba. A ruha takarásából kikerülő minden újabb testrészemet végigcsókolta Olivér, én is az övét. Egyre szabadabbnak éreztük magunkat. Már nem is a lepukkant zuhanyzóban voltunk, hanem a menyország kapujában. Végül a bugyimat olyan érzékien, lassan, átéléssel húzta le, majd csókokkal halmozott el, hogy melegség öntött el és remegni kezdett a lábam. Addigra az ő szerszáma is rendesen emelkedett, nagyon kikívánkozott már a helyéről. Legugoltam, és az utolsó ruhadarabjából kiszabadítva, arcomhoz szorítva szájammal végigsimítgattam. Éreztem hogy nemsokára elsül.
Nem akartam siettetni a dolgot, ezért lassan felálltam, szorosan a testéhez simulva. Összeölelkeztünk,egymáshoz tapadva szinte eggyé váltunk, minél nagyobb felületen akartam érezni őt.
Ekkor idegen zaj tört be a mi közös világunkba: egészen közel egy elfojtott köhintés… Megrémültem, visszazuhantam a fellegekből az ócska kollégiumi zuhanyzóba. Mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket. A félhomályban az ajtó elé tolt szék ikertestvérén a mosdók mögött a belső sarokban alig észrevehetően egy őszes, kissé bárgyú kinézetű, munkaruhába öltözött mozdulatlanul ülő férfi alakja bontakozott ki. A zuhiba lépéskor csak egymásra figyeltünk, és annyira egymásba gabalyodtunk, hogy nem vettük észre, rajtunk kívül egy szerelő bóbiskolt itt, aki közben felébredt és látványunktól meg sem mert moccanni, csak szájtátva nézett, mint a moziban. Miután felfedeztük, lassan fölkelt a székről, mintha vége lenne az előadásnak, mellettünk elhaladva bíztatóan felénk bólintott, majd a zárat pótló széket odébbtolva kisétált, behúzva maga mögött az ajtót. Hallottuk, amint a folyosón a „Fel torreádor…” dallamát dúdolva elment. (Talán feleségéhez indult haza ezzel az indulóval, és az elmúlt óra vizuális élményével.)