Megkúrt a férjem haverja


Már lefürödve vártam férjem, mert fogadkozva ígérte, hogy ma időben hazajön, és minden úgy lesz, ahogyan én kívánom. Erre megint részegen, egyik haverja hozta haza. Rettentően dühbe gurultam. Pocskondiáztam a férfiakat, hogy szemetek, mert semmire sem képesek, mikor a szexre kerül a sor, akkor is csak töcskölődnek a maguk kedvére, aztán szerintük minden rendben van.

-Na azért nemegészen így van. -tiltakozott haverja öntudatosan.

-Neked is csak a szád jár. -vágtam hozzá indulatosan.

-Aha. Szóval baszást vártál. Akkor most tőlem megkapod.

Megkapta vállamat, és a heverőre vágott.

-Na mutasd a pinád.- rántotta derekamra szoknyámat.

Másik kezével letolta nadrágját, és elővette faszát. Én életemben ilyen hatalmas faszt még sohasem láttam. Vastag eres rúd volt, végén lilába hajló hatalmas bunkóval. Szétfeszítette lábaimat, és közéjük térdelt. Próbáltam kapálózva tiltakozni, de ő volt az erősebb.

-Nyugodj már le. Most már úgyis megbaszlak.- mordult rám.

Széthúzta szeméremajkaimat és a hatalmas bunkóját nekifeszítette pinámnak. Visítva tiltakoztam, de rám nehezedett, és elkezdte belém tolni. Feszítet, de egyben fantasztikusan bizsergetett is. Megalázottságomban kicsordultak könnyeim. Ugyanakkor, ahogy vastag faszát egyre mélyebbre dugta pinámba, soha nem tapasztalt csodálatos zsiborgás áradt szét bennem. Baszni kezdett. Vadul, és kíméletlenül. Hánykolódva visongtam alatta, ahogy a kéj átjárta minden porcikámat.

-Csodálatos pinád van. -szuszogta baszás közben.

Villámcsapásként ért, ahogy elélvezett bennem.

-Régen basztam ilyen jót. -húzta ki belőlem vigyorogva még mindíg meredező faszát.

Sajgó pinamból patakként ömlött belémpumpált gecije.

-Szemét vagy, hogy belém élveztél.

-Ezek szerint neked is jólesett, ha csak ennyi a bajod.-vigyorgott rám ujra.

-Nem ennyi. Dugd vissza belém.-válaszoltam magamon is meglepődve.

Bár még sajgott pinám, de már újra zsiborgott is bensőm.

Széles vigyor ült ki arcára.

-Ez a beszéd. -emelte meg lábaimat, és egy lökéssel tövig pinámba verte faszát.

Felsikítottam, annyira váratlanul ért. Ujra baszni kezdett. Megint vadul, tövig járatva bennem faszát. Most élveztem csak igazán. Hátát karmolva sikítozva hánykolódtam. Hangosan cuppogott pinám,ahogy fasza ki-be járt bennem. A gyönyörök gyönyörét éltem át. Többször is elélveztem.

Mikor teljesen kifulladva végleg legurult rólam, már csak pihegtem kielégülten, iszonyatosan megbaszva. El sem köszönve tőlem, vigyorogva hagyott magamra, részegen hortyogó férjemmel.