A női fehérneműbolt (leszbikus szextörténet)

Egész nap nem jött szinte senki, csak néhány érdeklődő. Teljesen üres volt a bolt, amikor belépett egy gyönyörű nő. 35-40 év körüli lehetett és nagyon csinos volt. Magas sarkú fekete szandálban volt, ami a pánttal volt a vékony bokájára csatolva, apró kis csatokkal. Egy könnyű fehér nyári ruha volt rajta, ami sejtetni engedte gyönyörű és sportos alakját. Nagyon finom anyagból volt a rucija, így teljesen nyilvánvaló volt, hogy sem melltartó sem bugyi nem volt rajta.

Odalépett hozzám a pulthoz, köszönt, mélyen a szemembe nézett és megkért segítsek neki választani valami szexi fehérneműt. A szemeivel teljesen megőrjített, volt bennük valami vadító, amitől teljesen kész lettem. Kiválasztott egy izgi kis piros melltartót és egy hozzáillő tangát, majd bement a próbafülkébe. Talán egy perce lehetett bent, mikor szólt, hogy segítsek neki. Elhúztam a függönyt és beléptem a fülkébe. Ott állt nekem háttal és kérőn a szemembe pillantott, majd azt mondta, segítsek neki bekapcsolni a melltartó pántját. Ekkor látszott igazán milyen kecses és szép alakja van. A bőre pedig puha és finom, és ahogy hozzáértem mintha áramütés ért volna. Észrevette, hogy milyen hatással van rám, de nem reagált rá. Megfordult és megkérdezte, hogy áll. Fantasztikus látvány volt, alig kaptam levegőt. A cicijei szemtelenül buggyantak ki a melltartóból, és mondanom sem kell épphogy takartak valamit.

A tanga pedig szinte kérlelően domborodott a vénuszdombján, mintha csak azt suttogta volna: „Simogass meg”. Látta, hogy teljesen odavagyok a látványtól és megkérdezte: „Tetszem?”. Én csak annyit tudtam zavaromban kinyögni, hogy nagyon jól áll hölgyem, vagy valami ilyesmit. Ez a rész szinte kiesett. De, ami utána jött az felejthetetlen volt. Gyengéden megfogta a kezem, és lassan végigsimította vele a testét. A melleitől kezdve egészen a combjaiig. Nagyon finom, puha és forró volt a bőre. Szinte égetett. Közben végig a szemembe nézett, majd miután elengedte a kezem hozzásimult a testemhez és gyengéden a falhoz szorított és megcsókolt. Az ajkai forrók voltak. Lassú és apró mozdulatokkal kóstolgatni kezdte az én ajkaimat, majd egyre szenvedélyesebben és gyorsabban. Éreztem, hogy a nyelvével egyre beljebb tolakszik a számba és rákulcsolódik az enyémre. Én ekkor már teljesen lucskos voltam, a nunim szinte lüktetett és éreztem, ahogy a nedvem megtölti a bugyim, és szép lassan folyik le a combomon.

Kívántam, pedig még a nevét sem tudtam, de ez akkor nem is érdekelt. Egyre hangosabban kezdtem sóhajtozni és mikor már nem bírtam, belelihegtem a fülébe: „Érintsd meg a puncim is!”. Nem válaszolt semmit csak megfogta a vállaim és a fal felé fordított. Leguggolt mögém és a bokáimtól indulva elindult a kezeivel egyre feljebb és feljebb. Mikor a ruhámhoz ért, azt elkezdte tolni magával és ahogy egyre feljebb haladt és előtűnt a meztelen testem ő végigcsókolta azt egészen a nyakamig, ahol én egy gyors mozdulattal ledobtam magamról a feleslegessé vált ruhadarabot. Csak a tangám maradt rajtam. Belekapaszkodott a pántjaiba, majd hirtelen mozdulattal elengedte őket. A gumi apró csattanással hozzácsapódott a csípőmhöz, én pedig feljajdultam. De nem a fájdalomtól.… Újra belekapaszkodott, rátekerte a hüvelykujjaira és lassan egyre lejjebb tolta, miközben aprókat harapott a popsimba.

Én már szinte teljesen önkívületi állapotban voltam, és minden harapásnál aprókat sikkantottam. Mikor a tangám leért a bokámig, elengedte azt, és gyengéd mozdulatokkal széthúzta a popsim félgömbjeit. És belenyalt, mélyen, és lassan a popsilyukamba. még soha nem éreztem ilyet azelőtt. A nyelvével masszírozni kezdte a lyukacskám, egyre beljebb és beljebb furakodva magát. Eközben a jobb kezével a csiklómat kezdte simizni. Egyszerre két kényes ponton izgatott, és ez a kombináció annyira jó érzés volt! Már nem kellett sok, hogy elélvezzek, a csípőm szinte magától elkezdett mozogni előre-hátra, egyre jobban hozzá préselve az érzékeny pontokat, vagy a kezéhez, vagy a nyelvéhez. Bizseregni kezdett az egész testem. Éreztem, hogy a nyelvével már szinte teljesen benne jár a popsimban a keze pedig egyre gyorsabban mozog a csiklómon. Már nem bírtam. Szinte olyan, volt mintha bomba robbant volna a testemben.

Az agyamat és minden végtagomat, az egész testemet átjárta az orgazmus. Még soha nem élveztem ekkorát. Nem tudom meddig tartott, még utólag visszagondolva is óráknak tűnt az a pár másodperc gyönyörűség. Éreztem, ahogy izzadtság cseppek folynak végig lassan a hátamon, a melleimen, a combomon, ahol összekeveredtek a puncimból kifolyt nedveimmel. Ő pedig felállt és megcsókolta a melleim, lenyalogatva róluk a kövér izzadságcseppeket. Meg akartam köszönni neki, de szinte meg sem tudtam szólalni, aprókat pihegve csak annyit bírta kinyögni: fantasztikus volt. Meg akartam csókolni még egyszer, és megkérdezni a nevét. De mosolyogva felöltözött, és ahogy jött el is ment.

Nővé válásom története

Rendkívül erotikus élményben lesz részed, ha végigolvasod a történetemet.

Tudod, most huszonegy éves vagyok, de a történet, amit elmesélek Neked, még a gimnázium alatt esett meg velem.

Az osztályunkba rengeteg helyes fiú járt, úgyhogy már kezdettől fogva igen sokat pletykálkodtam róluk a barátnőimmel. Legjobban mégis Tamás tetszett nekem, akinek gyönyörű kék szemei voltak, és göndör barna fürtjei.

Szerettem volna, ha ő is észreveszi vonzalmamat, de erre nagyon sokáig nem került sor.

Harmadik elején, az elsősök bemutatkozásán történt meg a csoda, amire egész addig hiába vártam. Az osztályból csak Tamás és én vettük magunknak a fáradságot, hogy egyáltalán lenézzünk oda. Ha már így fordult a dolog, egymás mellé ültünk, és gondolhatod, hogy nekem ez mennyire jólesett.

Néztük az unalmasabbnál unalmasabb produkciókat, és akkor egyszerre csak csoda történt.
Tudod, valamelyik vadbarom egy élő kígyót hozott be a tornaterembe, mert az egyik tanárt akarták parodizálni. Nem bírom a hüllőket, úgyhogy felsikkantottam, és Tamást szorosan átölelve a háta mögé bújtam.

Gyönyörű érzés volt, ahogy forró tenyerét nyugtatásképpen a térdemre helyezte és megsimogatott. Egészen belefúrtam fejemet a nyakába, és hatalmas boldogságérzet öntött el. Így is maradtunk egész végig. A műsor további részében már egy pillanatra sem bújtam elő ebből az édes fedezékből.

Amikor véget ért a móka, látszott Tamáson, hogy benne is megindult valami. Gyengéden felállított, tekintetét mélyen a szemembe fúrta, és húzni kezdett az öltözők felé. Már az elsőt nyitva találtuk.

Becsukta mögöttünk az ajtót, és szembefordított magával. mmmmmmmh… azok a szemek! Egyenesen elolvadtam tőlük!

Olyan lassú mozdulatokkal kezdett vetkőztetni, hogy hosszú ideig még azt sem tudtam, mi készül. Mire feleszméltem, már félmeztelenül álltam előtte, árulkodó mellbimbóim pedig huncutul ágaskodtak felé.

Ujjaival ott csintalankodott mmmmmmmh… hát ott, ahol ah… , tudod, te azt jól. Olyan finom érzés volt, oh… mmmmmmmh… , hogy még mindig berezonál tőle az egész testem. Egyszerűen fantasztikusan csinálta.

Gyengéden ledöntött a linóleumra, ahová előzőleg ruháimat dobta. Hagytam magam, és valami furcsa izgatottság vett erőt rajtam. ah… ha visszagondolok rá, még mindig borsódzik a hátam!

Tamás értette a dolgát. Csakhamar már semmi nem volt köztünk, forró, pucér bőrünk szorosan összesimult és csak lihegni tudtam. Tamás folyamatosan csókolta, falta a számat, szerszámát pedig marokra fogta, mmmmmmmh… és körözni kezdett vele a résem körül. Egyre mélyebbre játszotta magát, én pedig éreztem, hogy valami vadonatúj dolgot élek át vele az öltözőben.

Már fenn lebegtem ebben a tündérvilágban, amikor hirtelen éles fájdalom hasított belém, de csak egy pillanatra. Felsikoltottam, de csak azért, hogy aztán újult erővel harapjam édes szerelmem duzzadt ajkait.

Tamás lassú mozgásba kezdett felettem és bennem. Még fájdogáltam egy kicsit, de ez egyre inkább átadta helyét valami ismeretlen, kéjes borzongásnak, amit hatalmas gyönyörérzet váltott fel. Az élvezet a torkomig elöntött és hatalmas zajt csapva kürtöltem világgá nővé válásom csodálatos dicsőségét. ah… oh… mmmmmmmh… isteni volt!

A chatszex folytatódik

Már nem először szexelek a chaten, de mindig jó együtt elélvezni a másik oldalon lévővel. Főleg rendszeres szex-chat partneremmel.

Most már nagyon kívánlak, találkozni akarok veled…, csak az a nagy távolság ne lenne köztünk… a fél világot kellene átszelnem, hogy magadévá tégy egészen, ne csak online szavakkal, csak képzeletben…
Most írtad felhúztalak, és hogy már lüktetve kifigyel a farkad a nadrágodból. Mintha keresne valamit?!
Várj… teljesen beindítod a fantáziám…
Már látlak, mintha csak ott lennék nálad a szobádban, dobog a szívem, érzem az illatod is…
Hé… ne keressen tovább! Ne keressen mást! Itt vagyok én!
Kellesz… akarlak!
Oooh, ha így látlak Tigris nem tudok ellenállni Neked! Fel vagy ajzva! Erős vagy és kemény! A vágytól duzzadt! Vérbő, piros-rózsás, selymesen finom! Sehol máshol nem ilyen finom a bőröd, talán csak az ajkaid….
Engem kívánsz?! …a tekinteted… őrjítő!
Elönt a forróság engem is. Sikamlós kéj árad szét bennem. Minden porcikám érted sóhajt.. Össze csordul a nyálam a számban, és a combjaim közt…
Nézz a szemembe! Eléd ereszkedem. Nézz a szemembe!!! Nem kell, hogy marokra fogjalak, annyira hegykén meredsz. Az egyik tenyeremmel a mellkasod karmolom és dörzsölöm… Csak a szemembe nézz! A dús, puha, szexis ajkaid simítom az ujjaimmal. Megragadod erősen a csuklóm. A másik kezed a nyakamon hátra siklik a tarkómra, a hajamba. Az arcom a tenyeredbe simítom, bele dörzsölődzködöm, mint a macska! A másik kezem már a férfiasságod páros bizonyítékát masszírozza finoman. Meg-megmordulsz, élvezed….. de ez már kevés Neked, alig várod, hogy a számba vegyelek… Az ujjaid a hajamba markolnak, kérnek ……a szemeid könyörögnek…
Körbe cirógatom a nyelvemmel, s csókolgatni kezdem… Közben a csuklóm már annyira szorítod, szinte elzsibbad, szopogatod az ujjaim, míg én a férfiasságod. Elbódít az illatod, az érzés az ajkaimon, veled a számban.
Lassan mindketten elveszítjük az eszünk, nincs kontroll, csak a testünk lángol és semmi más már nem számít, csak a mámor és a kéj, amit egymásban ébresztünk….
Finom vagyok veled, de egyre mohóbb… Érzed milyen érdes a szájpadlásom, milyen mély a torkom…, hogy nem hasonlítható semmihez, ha ott és úgy masszírozom a nyelvemmel a farkad a
legérzékenyebb pontján, hogy ennél jobb nem létezhet?!
Imádom, ahogy utat engedsz a gyönyörnek, hallatod a hangod. Ez engem felhergel és segít, hogy tudjam hogyan okozhatok neked még nagyobb örömet… Egyre feszesebb vagy, majd elcsattansz,
de… most még nem teheted!!!
Felállok! Nézed a meztelen testem… a karcsú derekam ívét, a csípőm domborulatát, a sportosan kicsi, kerek feszes melleim. Végig simítasz élvezettel, talán így simítja a szobrász a már majdnem kész tökéletesnek vélt művét! Magadhoz vonsz, az orrod a bőrömhöz dörgölöd és nagyot szippantasz belőlem, beleborzongsz.. Az egyik tenyereddel a mellemet, a másikkal a kerek fenekem markolod, gyúrsz. Nyögdécselek, de már többet kívánok… Az egyik lábammal a combodra térdelek, feltárva a legérzékenyebb testrészem… Kívánod, hogy belém csorgasd a nyálad! Megcirógatsz, már oly nedves, forró és vérbő vagyok! Lágyan megsimítasz…. belém nyúlsz, megfeszítesz… kéjesen felnyögök… Most már akarlak egészen! Engedj az öledbe ülnöm!
Csak lassan, határozottan és mélyen… nagyon, nagyon mélyen érezlek magamban. Most ne sürgess, ezt imádom, had élvezzem. Hátra szegem a fejem, ahogy először belém hatolsz mindenem összerándul… a méhem és mélyen minden kis izmom, amikről nem is tudnám egyébként, hogy léteznek… ahogy ez neked is pont ekkora élmény elmerülni bennem… Már ez egy fél orgazmus….oooh, Tigris!
A hátad, a mellkasod karmolom, simítom a tenyeremmel.. Élvezlek… S teszed ezt Te is velem. Simítod és markolod a melleim, érzékien csókolod, játszol velük. Édes és finom…. még!
Ahogy mozdulok egyre szűkebb vagyok… Csak lassan… csak hosszan és nagyon mélyen… Ahogy kifordítom hátrafelé a csípőm meghajlítalak, most megint ott, azon a ponton ingerellek ahol a legnagyobb élvezettel jár Neked. Így csókollak, szopogatlak lent…… és fent ajkaimmal a szád, az állad, a nyakad. Tépném a hajad, ahogy az ujjaimmal közé túrok, de túl rövid, ki-ki csúszik a szorításomból…
Csókolj Tigris! Lágyan és érzékien…. Vadulj és harapj! Harapd az ajkaim, a nyakam. Had érezzem a leheleted a fülemen, csak alig érsz hozzá… súgod, hogy jó velem… ez annyira kéjes! – mindenem összerándul tőle, és borzongok… A fenekem fogod marokra, szétfeszítesz, ettől még szorosabbra fűződöm köréd… te is élvezed …és egyre inkább. Ahogy fogsz segíted diktálni az ütemet, ahogy neked jó. Ahogy erősen kifordítom a csípőm a csiklóm is hozzád dörzsölődzik, ahogy szét feszítesz méginkább, már nem először szakítom meg a mozgást, mert minden erőm elhagy…
Annyira jó veled…. És hangosak vagyunk, ez csak gátlástalanul, zajosan jó…
Pillanatra felszáll előtted a köd. Bármennyire is jó így… Te Férfi vagy, nem hagyhatod, hogy Nő csináljon Téged…. oooh az egód, ….az kell nekem!
Felállítasz, az asztalon félre lököd a laptopod, a bögrét, a könyveket rádöntesz… Az asztalon túlnyúlva a szélébe kapaszkodok, végig simítod a gerincem ívét, körbe dörzsölöd tenyérrel a fenekem, karmolod, megmarkolod, iszod a látványt!!! És belém hatolsz újra. Homorítok ahogy csak bírok, hátra szegem a fejem… ahhh! Előre nyúlsz, végigsimítod a melleim, a megfeszült, kiemelkedő bimbóim csiklandozzák a tenyered, kicsit elidőzöl, de nem soká.
Kérlek marj belém, ereszd a fogaid a tarkómba, ahogy a hím tigris tartja fogva a nőstényt a párzás alatt… Biztosan macska voltam valamely előző életemben, mert ettől teljesen kész vagyok….És ez hergel téged is, hogy engem felajz a durvaság!
Fogod kétoldat a csípőm széttárt ujjakkal, erősen… ellentartasz az egyre erősödő lökéseidnek. Kérlek ne kímélj, csak csinálj keményen, férfiasan, ahogy kívánod… én is úgy szeretem. Az asztalról hullanak az apróbb tárgyak, de kit zavar… kopog az aztalláb…. Teljes önkívületben vonaglunk együtt….
aaah… aaaah…aaaaah…. Most ne hagyd abba Tigris! …mééég!!! Döngess még… még!!
…Ahogy közeleg a vég egyre szűkebb vagyok, te pattanásig feszülsz…. ez annyira tökéletes…. És egyszerre élvezünk el. Minden ízükben remegünk mindketten… Míg tart rám hajolsz…Érzem a tested súlyát… de jó! …még belém harapdálsz, én a tenyeredbe csókolok.. Szuszogunk… összepislantunk, sóhaj, rövidke mosoly….

…. Kézen fogsz, egymást támasztva átkecmergünk a kanapéra és benyalunk egy nagy adag citromfagylaltot… Nem igen beszélünk, csak időről-időre cinkosan összemosolygunk….
… a lila köd kezd leereszkedni… hirtelen pajkos ötlet… repül egy kanálnyi citromfagyi! „Hé, nem vagy normális?!” „Na ne, hallod ne csináld!”
Repül a következő. …Tessék-lássék tiltakozás, birkózás. „Ezt kapd ki Tigris!” ……. „Most legyen nagy a szád Boszorka!” ……. A hideg fagylalt szétkenve a felhevült testünkön…. Nevetünk…. Még végül kuncsorgok Tőled egy jeges-citromos csókot, ha nem bánod!

One Direction erotikus fantázia

Reggel, mint miinden nap izgatottan mentem be a suli rozsdás kapuin. Hogy miért szeretek én iskolába menni? 2 okom van rá.

1. Stréber vagyok és kítűnő mindenből.

2. Mr. Tomlinson.

Mr. Tomlinson még tavaly jött a sulinkba, mint új tanár. Ő az iskolában a legdögösebb, így minden diák odavan érte. És nem csak a lányok, már ha értitek mire gondolok.  Mondjuk, Ő mint a 31 éves dögös, menő és laza tanárúr, sosem venne észre egy ilyen stréber, szürke kisegeret, mint én. Lassan ballagtam a terem felé, mert mint mindig, 7 óra előtt itt vagyok. Elkértem a portástól a teremkulcsot, és bementem a terembe. Mint minden reggel most is letöröltem a táblát, és levettem a székeket, amikor nyitódott a teremajtó és Mr. Tomlinson lépett be rajta.

– (T/N) mit csinálsz te itt ilyen korán?- kérdezte meglepetten a szexi tanárom.

– Öhm. Jónapot tanárúr. Én minden nap korán szoktam jönni. Ön hogy-hogy ilyen korán itt van?- dadogtam zavartan.

– Óh, csak papírmunka. Viszont ha már itt vagyunk, ketten, kihasználhatnánk.- jött hozzám teljesen közel, így csak pár centiméter választott minket el.

– Nem tudom miről beszél tanárúr.- hátráltam ilyedten, mert nagyon is tudtam mire gondol.

– Ugyan, tudom, hogy te is akarod, (T/N). Azt hiszed nem veszem észre, hogy minden órán csak bámulsz? Amikor akár hozzád is szólok zavarba jössz?- férkőzött bele magánszvérámba, és kezeit a csípőmre csúsztatva húzott közel magáhot, úgy hogy mellkasunk összeérjen. Szívem heves dobogásba kezdett közelségézől, és azon imátkoztam, ne vegye észre összeérő mellkasunk ellenére.

– Azt hiszed nem veszem észre, amikor hozzád érek hevesen ver a szíved?- suttogta kívánatosan fülembe és egyik kezét a szívemhez tette, majd lassan levezette egyik mellemre, megmarkolva azt. Akarva- akaratlanul kicsúszik számon egy nyögés, mire ő zihálni kezd.

– Istenem, de rég akartam már ezt a hangot hallani. Minden nap, minden percében arról fantáziálok, milyen is lehet ez a hang.- szavaira egyre nedvesebb leszek, nem hiszem el, hogy rólam szokott fantáziálni.

– Tudom, hogy te is akarsz engem, (T/N). A tested mindent elárul.- nyúl bele bugyimba, mire észreveszem, hogy nadrágom kigombolta. Nem tudom, hogy csinálta, de elkezdi dörzsölni nedves puncim, mire én csak nedvesedem és nedvesedem, szinte már csöpögöm.

– Annyira szeretnélek már megdugni. Érezni akarlak magam körül.- mormogja nyakamba, mire én minden ellenkezésem elfelejtem, hajánál fogva elhúzom nyakamtól, majd hevesen, vadul megcsókolom. Egyből visszacsókol, és ruháimat kezdi el levenni. A kigombolt nadrágommal könnyű dolga van, majd következik a pólóm, melltartóm, majd a nedveimtől csöpögő bugyim. Ám hirtelen ruhái zavani kezdenek, így én szabadítom meg az összes textil darabtól.

– Nem is vagy te olyan kis ártatlan, szende szűz lány igaz? Egy rohadt ribanc vagy, aki azt várja, hogy megdugja egy nála 10 évvel idősebb tanára. És most azt akarom, hogy szopj le.- suttogja erotikus hangon, majd térdre kényszerít és elém tolja már hasát csapkodó erekcióját. Nem tudom, hogy mit kell csinálni, még sosem csináltam ilyet, de kezembe vettem és kezemmel elkezdtem a bőrt húzogatni rajta, mire nyög egy aprót, ami zene füleimnek. Ezúttal gyorsabban és erősebben kezdem neki verni, mire felmordul.

– Azt mondtam szopj le. Ne szórakozz.- tolja felém csípőjét. Megteszem amit kér, bekapom a közepéig, ugyanis csak annyi megy be a számba. Nyelvemmel a makkja hegyét kezdem izgatni, számat mozgatni kezdem. Hangosan felnyög és hajamba markol, úgy nyomja számba férfiasságát, mire az egész a számba meg. Mivel a torkom hátulját éri nagy fasza, öklendezni kezdek, de nem zavarja, csípőjét mozgatva dugja be és húzza ki a faszát a számba. Nyögései egyre nagyobbak lettek, lökései intenzívebbek, hajam jobban markolja és fejét hátravetve dugja a számat. Mivel érzem, hogy nedveim combomon már fojnak és nem bírom már, kénytelen vagyok magamhoz nyúlni. Szerszámát kiveszem a számból, kézzel kezdem izgatni, mire a másik szabad kezemmel lenyúlok, simogatni kezdem nedves puncim. Ezt ő is meglátja, majd egy állati morgás hagyja el száját.

– Feküdj az asztalra és folytasd.- parancsolja, mire teszem amit kér. Felfekszem az asztalra, majd lábaimat széttárom, hogy pontosan rálátása legyen MINDENRE. Kezeimet csiklómhoz vezetem, majd elkezdem dörzsölni. Ő leül elém egy székre, így pont egy vonalba van puncimmal, majd verni kezdi magának, miközben engem figyel.

– Dugd fel egy ujjad.- adja az utasítást, én pedig engedelmesen, persze óvatosan felcsúsztatok magamnak az egyik ujjam. Igaz, szűz vagyok még, de ujjaztam már magam, bár még csak 2 ujjal. Ujjam ki-be kezdem huzogálni, mire sóhajtozni kezdek.

– Még egyet.- mondja visszafojtott hangon, majd erősebbek kezdi verni. Teszem amit kér, mire kicsit felnyögök. Gyorsabban kezdem mozgatni ujjaimat, mire Mr. Tomlinson abbahagyja farka verését, és odajön hozzám. Légzése elnehezült, levegőért kapkod, ahogy harmadik ujjaimat felcsúsztatom.

– Itt vagyok, hadd segítsek. Majd én.- dugja fejét

lábam közé , puha haja csikizte az érzékeny bőröm és lassan nyalni kezdett. Bársonyos nyelve csodát tett a testemmel. Hasam görcsbe rándult, ujjaimmal hajába túrok.
– A kurva életbe.- Kiáltottam, ahogy egyre gyorsabban és erősebben csinálta. Megmarkoltam a haját, hogy még közelebb hozzam magamhoz, és nem érdekelt már a dolgok rossz oldala. hogy ez kiderülhet és hogy őt is és engem is kicsaphatnak a suliból. A hetedik mennyországban éreztem magam, keményen tört rám az orgazmus. A lábaimat szétfeszítette, ugyanis önkéntelenül összezártam. Farkát bejáratomhoz vezette, majd keményen belém vezette. Rettentően fájt, így könnycseppek gyülekeztek szemembe, és megpróbáltam eltolni őt magamtól, azonban nem foglalkozva velem még mélyebbre dugta magát bennem. Vad nyöszörgés bukott ki az ajkaimon, ahogy keményen belém csapódott, rezgéseket küldve keresztül a bőrömön. A testrészeink egymáshoz érésének hangja töltötte meg a levegőt körülöttünk. Már nem tudtam többé fókuszálni, a szédítő varázslat át vette rajtam a hatalmat. A testem többet akart, de az agyam nemet sikított. Sajnos a szám a testemre hallgatott, és nem a mentális tiltakozásaimra. A nyögések kiszakadtak belőlem, amikor a lökései kellemessé váltak. Tudta, hogyan érezzem magam csodálatosan.

Döbbenetemre, amikor az örömöm kezdett kiteljesedni, Mr. Tomlinson erőteljes lökései lassultak.

– Mr. Tomlinson, ne… Ne álljon meg. Könyörögtem lélegzetvisszafojtva, a szemeim végre képesek voltak összpontosítani. Ívbe feszítettem a hátam, és felétoltam a csípőm újra, lelkes várakozással, hogy folytassa. A sebességét lelassította, míg végül teljesen megállt bennem. – Mr. Tomlinson… Gyakorlatilag már könyörögtem. – Mr. Tomlinson, kérem.- nyöszörögtem.
– Ha ezen rajta kapnak, kirúgnak. Nem engem, de téged igen. Így is akarod?- hajolt felém és az egyik mellbimbóm vette a szájába. Tudtam, hogy ki rúghatnak, de nem tudtam ezzel foglalkozni. Semmivel nem tudtam foglalkozni, csak a lüktető alsó felemmel.
– Kérem.- nyögtem fel és hajába túrtam. – Fojtassa Mr. Tomlinson.
– Hívj csak Louis- nak.- nyögte, és újra elkezdett tolni. Hasam görcsbe rándult, minden gondolat kiment a fejemből. Szexistenhez méltó csípőmozgást végzett, golyói hozzácsapódtak fenekemhez, mitől csak még jobban élvezetesebb lett a szex.
– Mindjárt elmegyek.- nyögte Louis és még erősebben kezdett lökni. Kezeivel csípőmet markolta és úgy húzott magához közelebb-közelebb minden egyes lökésnél. Mikor elérte a G- pontom engem is elért az orgazmus. Amikor magamnak csináltam és elsőnek éltem át, még csak nem is hasonlított erre. Olyan intenzív és jobb volt, olyan szinten elfáradtam és fájt minden végtagom, hogy meg sem tudtam mozdulni.
– Ugye szedsz bogyót?- kérdezte Louis még mindig rajtam fekve és pihegve. Már éppen válaszoltam volna, amikor kulcs zörgést hallottunk, majd kitárult az ajtó, és az  igazgató, Mr. Styles lépett be rajta.  Viszlát suli, Mr. Tomlinson, szerettem magát.

Nyálas szex történet

Egyik nap megleplek a munkahelyeden. Szemed sarkából észreveszel egy öltönyös hapsit, és odafordulsz. Tágra nyílt szemed megpillant engem, amint feléd közeledem, eltántoríthatatlanul, és köszönés nélkül megragadlak és megcsókollak. Megfogom a kezed és egy emeleti, használaton kívüli közös étkezőbe beviszek.
Belülről bezárom az ajtót és nekinyomlak.
Miközben lassan csókolom nyakad, te vágytól bódultan beletúrsz a hajamba, amitől felmordulok. Kezem elkezd vándorolni a combodon, belemarkolok a fenekedbe, emiatt felnyögsz és beleharapsz a fülcimpába.
Benyúlok a szoknyád alá, ahol forró, szeméremajkaiddal érezed tenyerem nyomását és ujjaim finom, körkörös mozgásaival izgatom a csiklód.
Felemellek és átviszlek a konyhapultra. Lehúzom a szoknyád és elém tárul a fehér harisnyatartód, amely tarja a selyemhatású harisnyádat.
A látványtól bevadulok és letérdelek eléd. Félrehúzom a bugyidat és nyelvemmel megízlellek. A sós íz végigszalad az agyamon és csak a nedved éltet. Felállok és közben leveszem rólad a felsőd. Két telt kebledet a tenyerembe fogom és gyengéden masszírozni kezdem.
Lerántod az ingem és magadhoz húzol. Mélyen belekarmolsz a hátamba. Kioldod az övemet, majd kigombolod a nadrágom. Már alig bírod elviselni, hogy még nem hatoltam beléd. Duzzadó férfiasságomra rámarkolsz és kéjesen, elcsukló hangon annyit mondasz:

– Akarlak!

Lejjebb tolom a nadrágom és a mögöttem lévő szekrényen elhelyezett teljes testes tükörben meglátod a véres karmolásaidat a hátamon. Hátul összefogom a hajad és erőteljesen meghúzom, amikor ezzel egy időben beléd helyezem hatalmas, lángoló péniszem. Az érzés magával ragad. Összekulcsolod a lábadat a fenekemen.
Mély, erőteljes lökésekkel kényeztetlek.
Leemellek a pultról és a fal mellett elhelyezett üveg asztalhoz viszlek. Lesöpröm az ott felejtett testápoló mintákat és a rideg felületre hajtom a mellkasodat.
A fagyasztó érzés a melleiden újabb fokra emeli izgalmadat és a lábaid megremegnek, majdnem összecsuklasz.
Mögötted guggolva, szétfeszítem a feneked és nyelvemet mélyen beléd mélyesztve izgatlak. Újra benned vagyok és addig háglak, amíg remegve elélvezel. Végigfolyik a combodon, és a harisnyádon a spermámmal kevert nedved. Legyengülve, zihálva fordulsz felém, megcsókollak.
Felöltözünk és együtt levonulunk az asztalodhoz.

Hétvégén a kurvámmal

Én egy bármikor szexre kész 31 éves kb 180 centi magas sportos testalkatú srác vagyok, rövid barna haj, zöldes szürke szemek, a párom akinek a szeretője vagyok 24 éves kb 170 centi magas, szőke derékig érő haj, kék szemek, egy igazi tüzes kis nimfomán, szexéhes, vadmacska

Péntek délelőtt van, már nem sok van hátra a heti munkából mikor egyszer csak megcsörren a telefonom. Ránézek a kijelzőre és a te pajkos szemeid néznek rám. Azonnal felveszem, mert te nem szoktál hívni, és ha nagy ritkán előfordul, mindig megijedek hogy valami baj van, így most is riadtan kapom fel a telefont.
– Szia Kicsim,mi a baj? – kérdezem.
– Szia Drága, nincs semmi baj, csak van egy meglepetésem számodra. – válaszolsz.
– Éspedig??
– Ugye hétvégére még mindig nincs semmi programod? – hangzik a sokat sejtető kérdésed.
– Még nincs, de úgy látom neked vannak terveid már 🙂 – válaszolom, és máris összeszorul a gyomrom a gondolatra, hogy veled tölthetek egy hétvégét.
– Vannak – hallom a pajzán mosolyod a vonal másik végén – gyere értem kettőre, hozz váltás ruhát, és engedd szabadjára a képzeleted! – hangzik az utasítás.
– De mire készüljek? – kérdezek vissza.
– Csak gyere értem, a többit majd megtudod! Ne aggódj, élvezni fogod! Várlak! Csókollak 😉 – jön a válasz.
– Rendben, csók édes! – köszönök el én is, és máris kattogni kezd az agyam, hogy mit találhattál ki.
A másodpercek a munkában innentől kínzó lassúsággal telnek,és elég nehéz a munkára koncentrálni. Szerencsére már nincs sok teendőm,a váltás is hamar megérkezik,így a telefonod után nemsokkal már indulok is haza. Otthon gyors zuhany,leszedem a 3 napos borostát magamról,hisz nem tudom milyen terveid vannak,de tudom hogy nem szereted ha szúrok,aztán bedobálom a hátizsákba a kért váltás ruhát,és már el is érkezett az idő hogy menjek érted. Meleg nyári nap van,úgyhogy én is csak egy rövidnadrágot és egy pólót kaptam magamra,és már előtted is állok és várlak. Kicsit késel,de megéri rád mindig várni 🙂 Kilépsz a sarkon az épület mögül és én tátott szájjal figyellek… Egy lenge nyári ruha van rajtad tőled szokatlan módon,ilyet még nem láttam rajtad. Felül spagetti pánt,melltartó nélkül és kb a combod közepéig ha ér. A táskád beteszed a hátsó ülésre és behuppansz mellém,én pedig még mindig csak tátott szájjal figyellek. Meg is mosolyogtat a dolog, hogy ilyen hatással vagy rám. Hozzám hajolsz és egy szenvedélyes csókkal zökkentesz ki ebből az édes sokkból,közben tenyered lassan csúszik fel a combomon. Még csak most ültél be mellém,de a pulzusom máris az egekben és a rövidnadrág is kezd szűk lenni. Elmondod az úti célt,és hogy foglaltál egy szobát kettőnknek a hétvégére egy wellness szállóban. Mindkettőnk szeme csillog,végre nyugodtan kettesben lehetünk senkitől sem zavartatva.

Az út mondhatnám hogy eseménytelenül telt el amíg odaértünk,de nem így történt 🙂 A vezetésre erősen kellett koncentrálni,mert az ujjaid folyamatosan kalandoztak a combomon, kőkemény merevedést idézve elő nálam,amit élvezettel figyeltél. A sátor a rövidnadrágomon nem akart kisebb lenni,te pedig figyelted, hogy meddig bírom „tétlenül” ezt a folyamatos merevedést. A szokásommal ellentétben az én kezem sem a váltón pihent hanem a combod tövénél,olykor-olykor megsimítva a vénuszdombod a ruha alatt. Meglepettségemet tovább fokozva hogy nem csak melltartó de bugyi sincs rajtad,vágytól égő csillogó szemeid elárulják hogy ezt a kis játékot te mennyire eltervezted. Az út lassan felét megtettük,és kezed már nem csak a combom simogatja,forr a véred neked is már, meg meg markolod a farkam,és én is próbálok közelebb jutni a puncidhoz,de összezárod a lábad,játszol velem, fel akarsz húzni a végsőkig,és ha így folytatod sikerülni is fog. Eloldozod a derekamon megkötött nadrágot,és kibújtatod a farkam,és lassan verni kezded. Nedves vagyok nagyon, a nadrágom lecsúsztatod a térdemig,hogy jobban hozzáférj,de még engem se akadályozzon a vezetésben. Nappal sokkal izgatóbb ez mint éjszaka 🙂 Egy erdős részen autózunk,forgalom szinte semmi,a fejed már az ölemben van amikor megpillantok egy kis tavat,és egy erdei utat ami a tóhoz vezet. Te szinte észre sem veszed ezt a kis ötletem,csak azt hogy megállunk egy eldugott helyen egy tó partján a fák rejtekében. Magamhoz húzlak és egy forró csókot kapsz tőlem majd visszahajtod a fejed az ölembe és majdnem tövig nyeled el a farkam. Keményen szopsz,én pedig már a végét járom nagyon amikor megremegek és a szádba engedem a hetek alatt felgyülemlett forró nedvem. Egy kis pihegés után én veszlek kezelésbe,már nem hagyom hogy ellenkezz. A ruhád pántját lecsúsztatom és előbújtatom az egyik majd a másik melled és a számba veszem közben ujjaim a nedves puncid fedezik fel újra. Az indulás óta eltelt idő rajtad sem múlt el nyomtalanul,az ülésen egy folt tanúskodik hogy bizony téged is eléggé felizgatott a dolog,és már az ujjaim is érzik,és te is őket mert egy nagy nyögéssel tudatod hogy mennyire jól esik ahogy masszíroznak belülről. Kínzóan lassan mozgatom őket,kicsit viszonozva azt az édes szenvedést amit te okoztál nekem. Próbálsz gyorsabb ütemre sarkallni,de most nem hagyom magam,és lassan járatom két ujjam ki és be. Próbálod a csípőd tolni mindig ahogy húzom ki az ujjaim,de olyankor megállok,szemeid szinte villámokat szórnak ahogy rám nézel,de azt akarom hogy most te szenvedj mielőtt az édes beteljesülés jön. Hirtelen gyorsítani kezdek,közben a nyakad csókolom,és a füled harapdálom te pedig megremegsz ahogy tenyerem hozzá-hozzá ütődik a csiklódhoz,aztán bent tartom az ujjaim,és hozzád szorítom a tenyerem és te is elélvezel. Egy kis pihenés egymás karjaiban,aztán kiszállok ledobálom magamról a ruhát és lehűtöm forró testem a tó vizében. Te is követed a példám,és megmártózol. Lefekszünk egymás mellett a langyos vízben a sekély részen,aminek az eredménye heves csókváltás lesz és az hogy a farkam újra keményen mered feléd. Amint észreveszed a hátamra fektetsz és beleülsz. A víz nagyon sekély,így fekve is csak a combom feléig ér,nem zavar téged a lovaglásban. Kezeim a kerek feneked markolják és minden ütemre húzlak még jobban magamra. Felülök és a számba veszem előbb az egyik majd a másik mellbimbód,aztán a nyakad csókolom és utána a nyelved után kutatok,érezni akarom ahogy fürgén kergeti az enyémet. Sóhajaid egyre hevesebbek és szakadozottabbak,de a fülemhez hajolsz és belesúgod hogy: „Azt akarom h bassz meg keményen… Olyan keményen ahogy csak tudsz!” Megállunk,kimászunk a vízből és a kocsihoz megyünk. Egy heves csók után a motorháztetőre hasaltatlak és hátulról az első lökésre tövig nyomom beléd a farkam,te pedig hangosan felnyögsz, majd minden újabb lökésnél újra és újra. A csípődbe kapaszkodok,és próbálok minden lökéssel mélyebbre hatolni beléd,a hasam a fenekednek csapódik és csattan újra és újra,te pedig ellen próbálsz mozogni minden ütemnél. Érzem hogy ezt a tempót nem fogom sokáig bírni ezért lassítok,a hajadnál fogva felhúzlak hogy csókolhassalak,de a mozgással nem állok le,de már közel a vég,nekem is és szaporodó sóhajaidból tudom hogy neked is,úgyhogy újra gyorsítok és amilyen gyorsan csak lehet dugni kezdem újra a forró,és éhes kis pinád amikor egy hangos sikoly kíséretében elélvezel,és magaddal rántasz engem is és csak pumpálom beléd a nedvemet majd én a hátadra borulok és így fújjuk ki magunkat. Még egyszer megmártózunk,kicsit lemossuk egymásról az izzadtságot,és egymás nedveit,összebújva megszáradunk,magunkra kapjuk a ruhát és folytatjuk tovább utunk a szállodába. A tervezettnél kicsit később,de boldogan kéz a kézben sétálunk be a recepcióra.

Miután mindent elintéztünk amit kellett,úton voltunk fel a szobánkba csomagjainkkal a kezünkben. A lifthez érve egy huncut mosoly jelent meg a szád sarkában,én pedig tudtam hogy ez mit jelent. Az ajtó kinyílt,mi pedig beléptünk a liftbe,de szinte még be sem záródott az ajtaja,te máris a falhoz nyomsz,és vadul csókolni kezdesz. Kezed becsúsztatod a nadrágomba ahol rámarkolsz a félkemény férfiasságomra. Én sem tétlenkedem,a fenekedbe markolok és úgy szorítalak magamhoz,ezzel mintegy satuba szorítva a kezed a farkamon kettőnk közt. A lift megáll, mi pedig kapkodva rendezzük magunk,és szedjük fel a csomagokat amiket az ajtó záródása után dobtunk a földre. Elindulunk az emeleten megkeresni a a szobánk. Az ajtóhoz érve a kulccsal szenvedünk egy kicsit,de már alig várjuk, hogy a túlsó oldalán legyünk. Nyitom az ajtót,te pedig közben a fenekembe markolva tolsz magad előtt,és amint bent vagyunk egymásnak is esünk. Most én szorítalak a falhoz és csókollak amíg levegőért nem kezdünk kapkodni,közben a kis ruhád felhúzva a feneked markolva húzlak magamhoz,és ágyékom a tiédhez szorítom. Tudom mennyire beindít ez,és te már tolod is le rólam a nadrágot. Érezni akarod a farkam! Én pedig nem ellenkezem. A bal lábad a térdhajlatodnál fogva megemelem,te pedig a már újra patakzó kis pinádhoz illeszted a farkam és a seggemnél fogva húzol magadba. Ahogy benned vagyok,egy nagy sóhaj szakad fel mindkettőnkből én pedig mozogni kezdek. Te a nyakamba kapaszkodsz,de ez nem a legkényelmesebb póz egyikünknek sem. Még körül se nagyon néztünk,de az ágy nincs messze,így az ölembe „ugrasz”,a derekamra kulcsolod a lábaid és úgy megyünk el az ágyig,hogy végig benned vagyok. Finoman leteszlek és tovább kezdek mozogni. Picit megnyugszunk a kényelmes ágyon,így csak nagyon kicsiket mozdulok és azt is nagyon lassan ezzel próbálva téged az őrületbe kergetni. A térdeid felhúzod hogy jobban hozzád férjek,én pedig eléd térdelek szinte majdnem kicsúszva belőled,de a makkom bent tartva,aztán lassan vissza teljesen beléd kicsit körözve a csípőmmel,és újra lassan vissza,majd gyorsan lököm beléd a farkam mire te felnyögsz,de újra lassan húzom vissza. Aztán változtatok és csak félig teszem be neked, és emlékezve az első ágyban töltött együttlétünkre aprókat mozgok,te pedig kapkodni kezded a levegőt,majd megremegsz és évezni kezdesz,de én nem állok le, piciket mozdulva óvatosan folytatom tovább ugyanezt a mozgást fokozva az élvezeted,és tovább röpítve az újabb és újabb orgazmus felé. A sokadik után a körmeid a fenekembe mélyeszted és amilyen mélyen csak tudsz magadba húzol és egy hatalmas sikollyal egy utolsót élvezel. Teljesen kimerülsz,de én még mindig kőkeményen állok benned. Egy kis pihenés után megfordítalak az ágyon,egy párnát teszek a hasad alá,és hátulról dugni kezdelek. A hasam a kemény seggednek csapódik újra és újra,a golyóim pedig a csiklódnak ütődnek! Az előző folyamatos orgazmus nem múlik el nyomtalanul,arcod a párnák közé temeted és sikítva jutsz el újra a csúcsra,de már én is nagyon közel járok. Ezt a kemény iramot nem bírom már sokáig,és te is megérzed. Hátranyúlsz a combjaid között és rámarkolsz a golyóimra,ezzel elszakítva az utolsó húrt bennem és egy határozott lökéssel tövig nyomom a farkam és hangos nyögéssel beléd élvezek! A hátadra borulok és hangosan szuszogunk miközben a farkam lüktetve pumpálja forró ondóm. Ma már nekem sem az első,de meglepően sok öntözi meg a hüvelyed. Ahogy lassan magunkhoz térünk a hátamra fekszem és te a vállamra hajtod a fejed és hozzám bújsz,és a fülembe súgod, hogy életed egyik legkeményebb dugását élted át az elmúlt pár percben. Kimerítő délutánunk volt,és a hatalmas orgazmusáradat után mindketten elaludtunk ahogy pihegve összebújtunk.

Majdnem két óra alvás után te ébredsz korábban,és nem tétlenkedsz,nagyon sok ideig vágyakoztunk és most te is próbálsz a lehető legjobban kiélvezni,ezért ébredés után máris hozzá látsz keményre varázsolni kielégült farkam. Én még alszom,így próbálsz nagyon óvatos lenni, nehogy egyből felébredjek. A kezedbe veszed petyhüdt kis falloszom,finoman hátra húzod a bőrt rajta és a szádba veszed. A makkom körül lassan körözni kezdesz a nyelveddel,és óvatosan meg meg szívod. A vér máris megindul a testemben arra a kicsinyke helyre ami olyan nagy örömet okozott neked már a délután folyamán. Lassan keményedni kezdek,te pedig tövig bekapod és szopni kezded. Figyeled a reakcióm és a sóhajaim egyre szaporábbak,de még mindig nem ébredtem fel. A célod elérted és a farkam keményen mered az ég felé. Nem is bírod tovább újra érezni akarod magadban így hát az egyik lábad átemeled rajtam odailleszted a puncidhoz és egy hirtelen mozdulattal beleülsz. Erre ébredek ahogy felnyögsz és forró kis puncid szorítja a rudam. Egy pajzán mosoly jelenik meg az arcodon,a szemeid csillognak és lassan mozogni kezdesz fel és le. Fokozod a tempót és én a combjaid simogatom közben,majd egyszer lent maradsz és csak csípőből kezdesz mozogni csak előre és hátra. Csiklód a szeméremcsontomhoz dörzsölöd fokozva az élvezeted, én pedig a fenekedbe markolva húzlak mindig mélyebbre ahogy mozdulsz előre. Rám hajolsz és vad csókcsatába kezdünk,melleid az enyémnek feszülnek és a bimbóid szinte karcolják a bőröm. Átölellek, te hozzám simulsz és és fel le mozogsz a farkamon. A szád nem szakad el az enyémtől, nyelveink vadul kergetik egymást miközben a farkam folyamatosan jár benned ki és be. Felülsz és felemelkedsz megtámaszkodva a mellkasomon,így rajtam a sor,én kezdek mozogni benned elképesztő tempóban kihasználva az ágy rugózását is minden lökéssel tövig hatolva beléd mígnem az egyik után megmerevedsz és ma már a sokadik orgazmusod éled át. Nedveid patakokban folynak le a combomra és élvezed, hogy még mindig keményen állok benned. Az orgazmus után nem mozdulsz, én még mindig teljesen benned vagyok,te közel hajolsz és egy lágy csókot lehelsz az ajkaimra. Átölellek és egy határozott mozdulattal megfordítalak,úgy, hogy nehogy kicsússzak belőled,de már nagyon ki vagyunk fáradva az egész napos szextől ezért már én is csak lassan kezdek mozogni. Csípőm lágyan ringatózik a combjaid között,lassú, de minden mozdulat a két végpontig történik, hogy már csak a makkom hegye maradjon benned,hogy utána teljesen elmerüljek benned. A kimerítő délután után jól esik ez a finom mozgás mindkettőnknek. Picit gyorsítok,de csak befelé,amire halk nyögésekkel válaszolsz,ezen felbátorodok és minden lökés egyre gyorsabb,de ugyanolyan lassan húzom ki mindig. Pózt váltunk, feltérdelsz és a fejed a párnára teszed,én mögéd helyezkedek és egy gyors lökéssel újra benned termek. Nem nekünk való a lágy mozgás,újra gyors tempóban kezdelek dugni,te pedig a párnába temeted az arcod,hogy visszafojtsa a hangod,mert minden mozdulatomra hangosan nyögsz,már már egybehangzó sikollyal élvezed azt, ahogy keféllek. Ahogy csattog a hasam a seggeden bennem is egyre jobban felkorbácsolja a tüzet,és fokozom még jobban a tempót. Mint a dugattyú a motorban úgy jár benned a kemény farkam ki és be, érzem hogy közeleg a vége,szusszal is nehezen bírom már,de a forró kis puncid kihozza belőlem a maximumot,és a formás segged látványa együttesen eljuttat a csúcsra és egy utolsó kemény lökéssel tövig tolom beléd a farkam és magamra húzlak ahogy csak tudlak és úgy pumpálom beléd nedvemet,majd ahogy a görcs a testemből feloldódik az orgazmus után, melléd fekszem és egy finom csókot lehelek az ajkaidra,egymás szemébe nézünk és öntudatlanul is egyszerre suttogjuk egymás szájába hogy – „Köszönöm!” . Nincs már erőnk,hogy elmenjünk zuhanyozni annyira kiszipolyoztuk egymás energiáját,így egymás és saját nedveinktől elázva alszunk el pár pillanat múlva.

Reggel én ébredek hamarabb,kellemesen bizsergető látni meztelen tested magam mellett. Hason fekszel, lábaid enyhén szétrakva,csak a feneked takarja a takaró. Eszméletlen izgató,talán a legszebb dolog amit láttam mióta élek. Egy ideig gyönyörködöm benned,és hallgatom a szuszogásod,majd óvatosan felkelek mellőled és a fürdő felé veszem az irányt,rám fér egy ébresztő zuhany. Az ajtóból még visszanézek,és a puncid látványa máris felébreszt,a farkam is éledezni kezd a tegnapi kimerítő nap után,de bezárom az ajtót magam mögött és megengedem a vizet. Egy nagy sarok kád van a fürdőben,de én csak a falra rögzített zuhany alá állok,és folyatom magamra a meleg vizet. Feltölt energiával,mert tudom hogy ez a nap is tartogat még meglepetéseket. Legalább egy negyed órát állok a víz alatt,aztán megtörölközöm és a törölközőt a derekamra csavarva lépek ki a fürdőből. Te még mindig alszol,úgyhogy úgy döntök elmegyek reggelit vadászni,ugyanis tegnap nem vittük túlzásba a kajálást,ha csak egymás felfalása nem nevezhető annak 🙂 Mikor visszaérek a reggelivel te akkor lépsz ki a fürdőből vizes hajjal törölközőbe csavarva. Eszméletlenül szexi és izgató vagy ahogy megállsz látva, hogy reggeliért mentem,és az ajtófélfának támaszkodva figyelsz engem. Én pedig téged,még a reggelit is majdnem elejtem olyan hatással vagy rám,a kávéd éppen hogy csak a tálcán marad és nem borul a szőnyegre. Mosolyogsz és figyeled ahogy ügyetlenkedve leteszem a tálcát,én pedig már azonnal fordulok vissza hozzád,és szorítalak az ajtóhoz,az egyik kezemmel a kezeid tartva a fejed fölött,a másikkal pedig kioldom a csomót a melleid fölött és lecsúsztatom rólad a törölközőt. Egy pillanatra a szemedbe nézek,aztán a melleidre,majd vissza a szemedbe. Még mindig mosolyogsz,a szemeidben szinte látom a gondolataid,a kezem szorítása enyhül és te nem tétlenkedsz,az egyik kezeddel a hajamba túrsz,a másikkal pedig már a nadrágot cibálod le rólam és elkapod a lassan éledező kis farkam. Szenvedélyes csókban forrunk össze,miközben az egyik kezeddel a farkam húzogatod a másikkal a tarkóm simogatod,én a feneked markolom és szorítom. Teljesen beindítottál már megint,kezedben közben kővé dermedt a farkam,de már a te puncid is csillog a nedvességtől ahogy odanyúlok. Odailleszted kemény hímtagom és a fenekemnél fogva magadba húzol. A térdednél megemelem a lábad és amilyen keményen csak tudlak dugni kezdelek. Hangosan nyögsz minden lökésre,majd megfordítalak,az ajtófélfának támaszkodsz és kinyomod felém a hátsód,én pedig egy határozott lökéssel hatolok beléd,és a csípődbe kapaszkodva ugyanolyan ütemben folytatom a dugást mint mielőtt megfordultál volna. Nem bírjuk sokáig ezt a tempót,előbb én élvezek el,és ez téged is átlök azon a bizonyos ponton és hangos sikollyal éled át az orgazmus újabb gyönyörét. Visszamegyünk mindketten a fürdőbe,és egy gyors zuhany után leülünk reggelizni.

Reggeli után egy kicsit lustálkodunk még,aztán felöltözünk,hogy kicsit körülnézzünk a hotelban és a környéken,de neked nem volt elég ennyi, hogy csak egy falatnyi tangát vettél fel a lenge nyári ruha alá,és hogy fokozd a saját és az én izgalmamat elővettél egy kis távirányítós vibrátort. Megleptél vele,mert ugyan már beszéltünk róla, hogy lehet beszerzel egyet de nem gondoltam volna, hogy már meg is tetted 🙂 Indulás előtt felhelyezed,én pedig elkérem a távirányítót. Így nem tudod, hogy mikor kapcsolom be vagy ki,de így még izgalmasabbnak ígérkezett az előttünk álló nap. Sétálunk egyet a közeli parkban, majd beülünk egy étterembe ebédelni. Kijön a pincér és én előveszem a pici távirányítót, de te nem veszed észre csak akkor amikor kérsz és egy pillanatra elakad a szavad, ahogy a vibrátor rezegni kezd a szűk kis puncidban. Ahogy a pincér elmegy rám nézel csillogó szemekkel,én pedig egy gonosz mosollyal válaszolok a pillantásodra és kikapcsolom. Nemsokára mikor meghozzák az ebédet újra bekapcsolom,és csak most veszem észre hogy van rajta 3 fokozat is amit lehet váltogatni. Gyorsan le is tesztelem,hogy reagálsz a különböző rezgésekre,egyből a legnagyobbra kapcsolok,te pedig megszorítod a kezedben lévő evőeszközt,majd egyel lejjebb veszem,te pedig kicsit fellélegzel,majd a leglassabbra állítom,szemed csillog,de kikapcsolom és hagylak nyugodtan enni,és én is így tennék ha a talpaddal az asztal alatt nem kezdenéd a farkam masszírozni. Visszakapom a gonoszkodásom,a tegnapi és a ma reggeli események után is elég hamar kőkeménnyé merevedik, szerencsére az asztalterítő jótékonyan takar,de ha már gonoszság,én is bekapcsolom a ki puncirezegtetőt a leggyorsabb fokozatra. Már nem csak az én farkam merev,a te lábad is megáll simogatás közben, majd óvatosan elveszed a combjaim közül,és nagy sóhajok közepette próbálsz nyugodtnak tűnni,kevés sikerrel,mert az arcod kipirul,de ekkor újra leállítom,pedig már közel járhattál az orgazmushoz. Kicsit megnyugodva befejezzük az ebédet és visszasétálunk a hotelba,hogy délután a wellness részleget tegyük próbára,de én közben be be kapcsolom a kis játékszered nem hagyva nagyon sokáig csillapodni a tested. Így tovább tart kicsit az út,de azt hiszem megéri 🙂

A portán újra maximumra kapcsolom a kis rezgő barátunk,és a liftbe már remegő térdekkel lépsz be,de nem vagyunk egyedül,úgyhogy nem tudsz komolyat lépni,csak megállsz előttem és a hátad mögött markolsz rá a félmerev farkamra,és lágyan masszírozni kezded. A lift megáll illedelmesen elnézést kérünk az idős pártól akik velünk utaztak,és átbújunk a csomagjaik között. A vibrátor még mindig maximumon rezeg benned,te pedig próbálsz sietni. Az ajtó nem áll sokáig az utunkba,és amint belépünk álló szerszámmal tépem le rólad a tangát,kiveszed a vibrátort és én egy lökéssel beléd hatolok tövig,te pedig azonnal elélvezel. Picit mozdulok és újra megráz az orgazmus,a következő lökésnél szintén,aztán leállítasz a mozgással,mivel már alig kapsz levegőt,és a tested is remeg. Benned maradok amíg megnyugszol,majd elmész zuhanyozni,visszaadva a játékszeres kínzást. Belépek utánad a fürdőbe,ledobálom magamról a ruhát és melléd állok a kádba,szorosan hozzád simulok,kemény farkam a combjaid közé csúszik. Te háttal állsz nekem,és a mellkasomnak dőlsz. Én a nyakad csókolom,közben a víz folyik ránk le a melleid között a puncidon keresztül át a meredező hímtagomon. Benyúlsz a lábaid közé a körmöddel finoman végigsimítva a lüktető vesszőmön tovább húzva ezzel engem,aztán kiszállunk a kádból,te pedig csak finoman mindig hozzá hozzá érve keményen tartod a farkam. Megtörölközünk, felvesszük a fürdőruhát és elindulunk le a medencéhez kicsit pancsolni. Istennek hála a fürdő köntös takar,mert nem hagyod lankadni férfiasságom. A medencénél szerencsére alig vannak, azok is messze tőlünk,így nem feltűnő hogy mekkora sátrat csináltál a fürdőgatyámból. A víz és egy rövid úszás kicsit könnyít rajtam,de a tőkesúly megmarad. Nem emlékszem,hogy valaha is lett volna ilyen hosszan erekcióm,de te teszel róla hogy ez továbbra is fenn álljon. Te a medence szélénél támaszkodsz a könyöködre és ahogy odaúszom hozzád, rögtön átkulcsolod a lábaiddal a derekam és lágyan ringatózni kezdesz szeméremdombod a mereven álló szerszámomnak dörzsölve. De látom a szemedben hogy ennyi nem elég, kiszabadítom a nadrág fogságából a kéjrudam ami nem csak a víztől nedves. Kicsit engedsz a combjaid szorításán és így félre tudom annyira húzni a fürdőruhád hogy már semmilyen textil ne álljon az utunkba. A punciddal a hasamhoz szorítod a farkam, és így csúszkálsz fel le az ajkaid közt a szerszámommal. Nem a legkényelmesebb a pozíció,úgyhogy vissza rendezzük a ruháinkat és átmegyünk a jakuzziba, ami egy félreeső sarokban van a szaunák mellett egy fél fallal elválasztva a kíváncsi tekintetek elől így újra nyugodtan kettesben. Elmerülünk a vízben és bekapcsoljuk a pezsgést. Kellemesen bizsergetnek a feltörő légbuborékok,én pedig úgy helyezkedem, hogy az egyik fúvóka pont a combjaim közt fújja ki a buborékokat,te pedig az ölembe ülsz. A feltörő buborékok pont a puncidra irányulnak így, hogy az ölemben vagy,fejed a vállamra hajtod és a nyakamba harapsz,én pedig félrehúzom a fürdőruhád hogy a buborékok közvetlenül érjék azt az imádnivaló puncikád. A vállamba harapsz, hogy ne nyögj fel hangosan ahogy a buborékok a csiklód izgatják. Letolod a nadrágom és magadba igazítod a szerszámom és nem mozdulsz,hagyod hogy a bugyogó víz izgassa csak a forró öled,én pedig belülről töltelek ki teljesen. Mozdulatlanul élvezzük a víz simogatását és lágy csókolódzásba kezdünk. Egyszer azt érzem hogy a hüvelyizmaid megfeszülnek,azt hittem elélvezel,de nem csak te kezdesz játszani velem. Nem tudtam hogy erre is képes vagy,sokat kell még mindig tapasztalnom rólad,veled,érted… Már több mint egy órája tartod keményen a farkam így ez a mozdulatlan mozgás hatványozottan hat rám,a víz pezsgése és a te mozgásod az élvezés határára lök rövid időn belül. A nyakadba csókolok,és finoman bele is harapok,közben próbállak minél jobban magamra szorítani ahogy érzem a vég közeledtét és te szorosan átölelsz. Eggyé olvadunk, a farkam lüktetni kezd,megkönyörülsz rajtam és hagysz végre elélvezni. Nyögésem csókkal fojtod el és megérzed ahogy a forró spermám megtölt belülről. Hihetetlen érzés fut végig rajtam,ilyen orgazmusom még sosem volt,a végsőkig feszítetted bennem a húrt,de megérte. Hosszan benned maradok,élvezzük a vizet,de ahogy lankadok lassan így is kicsúszom belőled. Megigazítjuk magunkon azt a kevés ruhát és kimászunk a jakuzziból,elég volt a vízből,felvesszük a fürdőköpenyeket és visszamegyünk a szobába. A pajzán mosoly ami az arcodon van mindent elmond,kimondhatatlanul élvezted a kínzásom,ahogy mindig. A szobába érve megtörölközünk és levesszük a vizes holmikat magunkról és meztelenül bújunk össze egy kis délutáni sziesztára.

Egyszerre ébredünk fel a kora esti órában, a szemeink csillognak még mindig a vágytól. Át szexeltük az elmúlt két napot és még mindig izzik bennünk a vágy, hogy folytassuk. Hosszú ideje vágytunk már valami ehhez hasonlóra,és most nem tudunk betelni egymással. Felhívjuk a szoba szervizt,ezt mindig is ki akartam próbálni, és rendelünk egy könnyű laza vacsorát,és egy kis desszertet. A desszert egy kis gyümölcs és sok tejszínhab 🙂 Nemsokára megérkezik a vacsora,te mész ajtót nyitni egy fürdőköntösben. Én az ágyon fekszem és várom, hogy visszagyere. Egy fürt szőlőt tartogatsz a kezedben,a fejed fölé emeled és a legalsó szemet kergeted a nyelveddel egy kicsit, és a fogaid közé veszed és leszakítod,olyan érzékien,és erotikusan,ahogy még soha nem láttam. A vér máris áramlani kezd fáradt farkamba,de hamarosan újra harcra kész állapotban meredezik nagy örömödre. Leszakítasz egy szem szőlőt,és a fogaid közé veszed és fölém hajolsz. A számba adod és hevesen megcsókolsz. A nyelveink a szőlőszemet kergetik egymás szájában oda és vissza,de a végén én harapom szét 🙂 A köntösöd szétnyílik és a szám az egyik mellbimbód kezdi csókolni,nyelvem ugyanúgy kergeti az izgalomtól megkeményedett kis bimbót,mint az előbb a szádban a szőlőszemet,de eltávolodsz tőlem és ledobod a köntöst az ágy mellé,majd a tejszínhabért nyúlsz az asztalon és a táskád keresed. Ördögi mosoly jelenik meg az arcodon mikor eléred a táskád. A derekam fölött térdelsz,álló farkam a puncid simogatja,egyik kezedben egy tejszínhabos flakon,a másikban pedig egy bilincs lóg az ujjadon. A fejem fölé emeled a karjaim,és az egyik csuklómra kattintod a bilincset,majd átveszed az ágy támláján és kattan a másik csuklómon is,közben a csípőddel leírsz egy-két kört a farkam körül fokozva az amúgy sem alacsony pulzusom. Ahogy kész vagy ráülsz a csípőmre úgy hogy a farkam a hasam és a puncid közt helyezkedjen el,és elmeséled, hogy az egyik szempont a hotel választásnál ez volt, hogy az ágy olyan legyen hogy ha alkalom adódik tudd használni a bilincset. A tejszínhabért nyúlsz és nyomsz egy kicsit az egyik mellbimbómra,majd rögtön le is nyalod. Majd nyomsz a másikra is és arról is lenyalod,majd a hasam jön,és ott is ugyanez játszódik le. A farkam egyre keményebb,és lüktet a forró puncid alatt,majd lecsúszol róla,és haladsz lefelé a tejszínhabbal. A térdemre csúszol le és a csípőm két oldalára nyomsz egy egy habgombócot. Gondosan ügyelsz rá,hogy ne érintsd a farkam amíg el nem jön az ideje,de a hajad csiklandoz és most már tudom milyen kiszolgáltatottnak lenni. A combom tövére kapom a két újabb habgombócot,majd finoman ezeket is eltünteted rólam kegyetlen lassúsággal,de még mindig nem kegyelmezel,viszont lassan közeledsz. A következő tejszín már a golyóimra érkezik,amit lágyan lenyalsz és utána a szádba veszed az egyik majd a másik golyóm és nagyokat szívsz rajtuk. Én próbálok szabadulni,bele akarok túrni a hajadba,de a bilincs feszül a csuklómon. A szemembe nézel,szemeid csillognak,a pajzán mosoly nem tűnik el a szád sarkából,és a következő habgombócot a makkomra helyezed el,de ahogy ficánkolok lecsúszik róla a golyóimra. Rám szólsz,hogy maradjak nyugton különben abbahagyod,és nagyon lassan végignyalod a remegő farkam és újra nagyokat szívsz a golyóimon,majd újra próbálkozol a makkomra tenni a tejszínből. Ezúttal levegőt sem merek venni,mozdulatlanul,szinte megdermedve fekszem és várom, hogy a hideg tejszínhab újra hozzám érjen,majd lassan megérzem a forró ajkaid. Bekapod a tejszínhabot és a makkom,a nyelveddel körüljársz a makkom alatt és megszívod,én pedig megremegek. Majd újra megismétled a tejszínhabos jelenetet,egy gombóc a makkomra,majd újra s szádba veszed de már nem engeded ki,keményen szopni kezded. Nyelved a makkomon köröz,te a szádban tartod a kezed pedig ütemesen verni kezdi,de nem csinálod sokáig,hiába a rengeteg szex érzed, hogy ha így folytatod nagyon hamar a szádba lövöm magomat,úgyhogy abbahagyod,most nem a szádba akarod hogy befejezzem. Újra a csípőmre ülsz ahogy az elején,a hasamhoz szorítod a farkam és a csöpögő punciddal kezded masszírozni,csak csúszkálsz rajta előre és hátra. A nedveid már a golyóimon folynak le amikor megemelkedsz és magadba igazítod kemény szerszámom. Az első mozdulatra tövig beléd csúszom és mindketten hangosan felnyögünk. Megtámaszkodsz a térdemen és vad vágtába kezdesz. Melleid fel le ugrálnak,én pedig meg akarom markolni őket de még mindig ki vagyok kötve,te elmosolyodsz de folytatod tovább a lovaglást. Igyekszem ellentartani neked és mindig a lehető legmélyebbre beléd hatolni de nem könnyű felvenni a ritmusod,csak magadra figyelsz most és én csak egy kellék vagyok az élvezeted eléréséhez,de örömmel nézem ahogy egyik kezeddel hol a melledbe markolsz,hol a hajadba túrsz és száguldasz az orgazmus felé,de egy ponton megrekedsz,úgyhogy megfordulsz rajtam,és fordítva kezdesz lovagolni rajtam,majd behasalsz és csak a csípőd jár fel le kemény rudamon. Megőrjít a kemény segged látványa legszívesebben belemarkolnék és úgy húználak rá a faszomra. Próbálok keményen válaszolni minden mozdulatodra,ahogy a csípőd mozdul lefelé és tolom fel az enyém. A kezdeti halk nyögdécselésed mostanra szinte folyamatos hangos nyögéssé változott és egyre gyorsabban jár a csípőd fel és le,fel és le… Aztán arcod az ágyra szorítod és egy határozott mozdulattal lent tartod a csípőd,szorosan hozzám nyomva,és remegve sikítva élvezel egy hatalmasat. Még egy fél perc és én is elmentem volna veled együtt,a segged látványa keményebbé tett mint eddig bármikor voltam,de a hétvége eddigi történései után már nem élvezek el olyan könnyen,de ez a látvány mindent megért. Nedveink patakokban folynak le a golyóimon,miután a remegés elmúlt,lassan felegyenesedsz,de nem számítasz rá, hogy a merev farkam a következő orgazmusba lök át ahogy teljesen felülsz,erre én sem számítottam,de a sikolyod az egyik legszebb hang amit valaha hallottam. Az újabb orgazmus után lassan felemelkedsz rólam és eloldozod a kezem.

Az ágyon fekszel,még mindig pihegve az előző két orgazmus után,én pedig még mindig keményen meredező farokkal nyúlok a tejszínhabért. A számba nyomok egy keveset, hagyva neked még egy pillanatnyi szünetet a regenerálódásra,de a következő adag már a melleidre kerül,csinálok neked egy tejszínhab bikinit és egy fotót akarok róla csinálni,de kéred hogy ne tegyem,majd kapok képet még,úgyhogy elkezdelek megszabadítani a „fürdőruhádtól”. Szép lassan falatról falatra nyalom körbe az egyik melled majd amikor a bimbódhoz érek finoman megharapom, és egy nagyot szívok rajta,aztán átcsúszok a másik melledre és ugyanígy teszek azzal is,majd apró puszikkal haladok lefelé belenyalva a köldöködbe is és elérem a bikini alsó részét is. Falatról falatra harapom le a tejszínhabot amíg teljesen tiszta nem lesz,és akkor jó mélyen a puncidba nyalok mire te felnyögsz. Még kétszer megismétlem a nyalást,a csiklódnál megállok egy pillanatra és egy nagyot szívok rajta mire egy nagy sóhaj hagyja el a szádat,de már térdelek is a combjaid közé és kőkeményen álló farkam a puncidhoz illesztem és egy határozott lökéssel tövig beléd nyomom. A behatolásra számítottál,de arra nem, hogy egyből tövig nyomom,úgyhogy a levegő bennakad egy pillanatra és megremegsz. Ahogy elhelyezkedtem a bokáid a vállamra teszem és lassan mozogni kezdek,ütemesen ki és be egyre gyorsuló tempóban,majd a melleid mellett megtámaszkodom. A lábaid még mindig a vállamon vannak és kemény lökésekkel dugom a tüzes kis pinád. Ebben a pózban teljesen beléd hatolok minden lökéssel,hasam csattan a seggeden,fokozva az élvezeted,és az enyém is. Te amennyire elérsz húzol magadba ahogy csak tudsz,de nem tudsz már erre koncentrálni mert megráz egy újabb orgazmus és a hátamba karmolsz. Én nem állok le, gyors ütemben duglak tovább,te pedig egyik orgazmusból a másikba zuhansz,de már nekem is közel a vég,az előző menet után már én sem bírom sokáig,úgyhogy még jobban felgyorsítok ahogy csak tudok,majd pár lökéssel később az én izmaim is megfeszülnek és hangosan felnyögök teljesen beléd lökve kemény szerszámom. Lüktet a te puncid is,és az én farkam is még sokáig,ekkorát már rég élveztem,lábaid leengedem a vállamról,de én még benned maradok,és összebújva pihegünk. Egy forró csókot kapok tőled,és elárulod hogy az első orgazmus után minden lökéssel újabb érkezett,úgyhogy ha én nem élvezek el nem tudod meddig bírtad volna. Ahogy fekszem félig rajtad félig melletted még mindig apró remegések ráznak meg és én is kicsúszom belőled és szorosan hozzád bújok,majd pár pillanat múlva mindketten elalszunk.

Reggel ébredünk csak fel mindketten. A szemeid csillognak,boldognak tűnsz és fáradtnak. Egyikünk sincs hozzászokva ehhez a tempóhoz,és rég volt már hogy ilyen és ennyi szexben legyen részünk. Kicsit lustálkodunk majd engedünk egy kád vizet hogy felfrissüljünk a hazaindulás előtt,és kihasználjuk azt a sarokkádat. Együtt megyünk fürdeni,én elnyúlok a kádban,te pedig az ölembe fekszel. Egyik kezem a hasadon pihen, a másik a melleden, fejed a mellkasomnak támasztod,én pedig egy puszit adok a fejed tetejére. Csak fekszünk csendben a vízben,én érzem a tenyeremen a szíved dobbanását és te is az enyém. Egy kicsit feljebb csúszol hogy a vállamra tehesd a fejed,és ahogy a combomon megtámaszkodsz a kis harcos újra éledezni kezd. Összezárom a lábaim,te pedig a combomra ülsz, a fejed a vállamon pihen,és finoman a nyakam kezded csókolni majd megharapod a fülcimpám,én pedig megborzongok. Kellemes meleg vízben ülünk mégis libabőrös leszek és a hideg ráz. Ennek hatására,szerintem az utolsó erőtartalékait szedi össze a testem és újra megmerevedik a farkam, és ahogy mozgolódsz a puncid közelébe is kerül. Kezeim felsiklanak a melleidre,és finoman gyúrni kezdem őket,imádom érezni a finom feszes bőrt,és a kemény mellbimbód tapintását. Az egyik kezem lecsúszik és lassan izgatni kezdem a csiklód,csak simogatom és körözök rajta az ujjaimmal,amikor te is lenyúlsz és beigazítod merev hímtagom a forró öledbe. Nem kezdünk mozogni,továbbra is az ölemben ülsz,csak az én kezeim mozognak,az egyik a melleid közt vándorol hol az egyiket,hol a másikat markolja,a másik pedig a puncidat izgatja. Te hátra hajtod a fejed és élvezed az érintéseim,és most én csókolom a te nyakad,tudom hogy ez mennyire felizgat,nem is kell sok és lassan utol is ér újra az orgazmus. A víz lassan hűlni kezd,úgyhogy kihúzzuk a dugót és forró vízzel kezdünk zuhanyozni. Megmosdatjuk egymást és közben lágyan csókolózunk. Kezed a farkamra téved és finoman húzogatni kezded,majd letérdelsz elém és a szádba veszed. A víz most csak rám hullik a zuhanyból,te ütemesen bólogatsz a farkamon míg a kezeiddel a fenekembe markolsz és úgy húzol magadhoz. Mélyen a szádba engedsz és nyelsz egyet,majd vissza és tövig bekapod és újra nyelsz egyet,ez pedig már sok nekem. Zsibbad a kezem,a homlokom,a szám,ilyen szopásban még nem volt részem. Körmeid a fenekembe vájod én pedig a szádba élvezek,talán hosszú időre ez volt az utolsó orgazmusom veled. Felállsz és megölelsz,a víz még mindig csorog ránk,de boldogan egymás karjaiban élvezzük még egy kicsit.

Kiszállunk a kádból és egymást töröljük szárazra,majd egy egy törölközőbe csavarva kimegyünk a szobába. Kicsit megigazítjuk az ágyat és lassan öltözni kezdünk. Előszedjük az utolsó tiszta ruhákat a táskáinkból,és a szennyest elpakoljuk. Indulásra készen állunk,még az ajtóból visszanézünk,elraktározzuk ennek a kellemes hétvégének helyszínét emlékeinkbe és bezárjuk az ajtót magunk mögött. A liftben kéz a kézben összenézünk és egy lágy csókot adunk a másiknak. A számlát rendezem a recepción,majd a kocsihoz megyünk. A hazaút már eseménytelenül telik,mindketten fáradtak vagyunk,teljesen kimerítettük egymást. Kezem a combodon pihen ahogy mindig,te pedig az én kezem cirógatod. Rád nézek,és látom hogy mosolyogsz,mióta elindultunk folyamatosan. Örülök, hogy én okozom ezt a mosolyt. Életem eddigi legszebb élményét köszönhetem neked,de sajnos az út fogy és a hétvége is eltelt. Lassan hazaérünk,megszorítod a kezem,és rám nézel,nem mondasz semmit,nem is kell minden tükröződik a szemeidben,aztán megállok a ház előtt,egy utolsó forró csókot lehelek az ajkaidra,és a szádba suttogom,hogy „-KÖSZÖNÖM!”. Kiszállsz és eltűnsz a sarok mögött… Nem tudom mennyi időre szól a búcsú,de remélem nagyon hamar újra látlak,és érezlek…

Szex egy idősebb párral

“Ha valamiben nem vagy biztos, egyáltalán nem baj, ha képzelődsz, amíg nem tudsz jobbat, vagy amíg ki nem derül az igazság “…Tetszett ez a Stephen King idézet,azt hiszem,legalábbis ami engem illett,tükrözi a valóságot.Sejtettem,hogy a képzeletnek és a fantáziának,az esetek tőbbségében kevés kőze van a valósághoz,viszont sarkalt a kiváncsiság,akartam tudni mi is az igazság.Elképzelhetőnek tartom,hogy az emberek egy jó része teljesen normálisnak tartaná a képzelgéseimet,nekem viszont okozott egy kis fejtőrést.Elgondolkodtatott,néha kissé zavarba ejtett és főleg kérdések sokaságát vetette fől.Néha,viccesen,kődősnek,máskor meg félig komolyan,perverznek tituláltam őnmagamat,mikőzben kiváncsi miértek-en,vagy hogyan-okan rágodtam.
Szex egy idősebb párral…ez az a fantazia ami zavarbaejtően fogalalkoztatott,méghozzá nagyon rég.Talán előszőr olyan 21-22 éves fejjel “botlottam” bele ezekbe a gondolatokban,de egyrészt a lehetőségek szűkőssége miatt,másrészt pedig a kellő bátorság és őnbizalom hiányában,lemondtam,vagy inkább csak szürkeállományom valamelyik rejtett zúgában rekesztettem ezeket a gondolataimat,képzelgéseimet.Ezek helyét párkapcsolatok foglalták el,majd később házasság és évek múlva vállás szinesitette az életemet.Talán az egyedűllét,a szingli életmod nyújtotta relativ szabadság hatására,szürkeállományom egy “reloaded” utasitás kővetkeztében,aktiválta a régi képzelgéseket,gondolatokat,fantáziákat.Valahogy,valamiért,nem kerestem,nem akartam egy hagyományos értelemben vett párkapcsolatot,úgy éreztem szükségem van még egy kis időre amig letisztázom,mindenekelőtt saját magammal szemben,azt az élet-káoszt,amiben,nemcsak az én hibámbol,de abbol is,belecsőppentem.Egyszóval,azt akartam tenni,amire eddig vagy lehetőségem,vagy bátorságom,nem volt,vagy pedig moralitással kapcsolatos kérdések akadályoztak meg…szex egy idősebb párral…
A kezdeti őnbizalom,ami a megfelelő partnerek megtalálását illetti,viszonylag hamar megingott.A partnerkereső oldalak, egy olyan,számomra eddig ismeretlen,kaotikusnak és néha kifejezetten szennyesnek tűnő világban vezettek,ahol nem igazán ismertem ki magam,ami bizonytalanságot és bizalmatlanságot keltett bennem.Elég hamar rájőttem,hogy a hirdetők,partner meg társkeresők egy jelentős százaléka kamú,vagy egész egyszerűen itt,a világháló bohocmaszkja nyújtotta biztonságban éli ki azokat a fantáziákat,amelyeket bizonyos okokbol másként nincs lehetősége vagy bátorsága kiélni,átélni,stb.Azt hiszem ez is a képzelgésnek egy formája.Elmondani,elárulni magunkrol olyan titkokat,amelyeket nem merünk megosztani senki mással,még a hozzánk legkőzelebb állokkal sem,és mindezt anélkül,hogy fel kellene fednünk valódi identitásunkat.
Egy idő után kilátástalannak éreztem az ismerkedést.Az első látásra megfelelőnek tűnő pároktol vagy elutasitó váaszt kaptam,vagy egyáltalán nem kaptam választ,az ismerkedni akaró személyekről pedig kiderült,hogy csak kamú volt,rossz vicc,vagy egyáltalán nem az/azok,akiknek kiadják magukat.A nagyon kevés,komolyan ismerkedni akaró párok,vagy nagyon messze éltek,ami rendkivüli modon megnehezitette volna az ismerkedést és a találkozást,vagy pedig valamilyen okbol számomra nem tűntek megfelelőknek.Igy hát maradtam egy fajta “stand by” állapotban,várva arra,hogy talán a véletlen sodorja majd a regisztrációs oldalamra a megfelelő házaspart.
Szex idősebb párral….Egy újjabb gondolat zavaró jelenléte bizonytalanitott el a keresgélés kőzben.Éspedig az “idősebb pár” fogalma.Huszon-valahány évesen ez a kérdés valamiért egyszerűbbnek tűnt.Akkori képzelgéseim tárgyát a harmincas éveik végén,negyvenes éveik elején járó párok képezték.Kénytelen voltam feltenni magamnak azt a kérdést,hogy most,35 évesen ,milyen,mennyivel idősebb part keresek.Ismét kérdések sokasága tódult a képzelgésekbol lassan kitisztuló elmémben.Vajon egy 50-es pár intim jelenléte milyen reakciót vált majd ki belőlem?Vajon elégséges-e csak maga az intim szitúáció okozta izgalom,vagy ennél fontosabb a lehetséges partnernőm iránti fizikai vonzalom?Hiszen.végül is,egy 50-es nőről lenne szó,aki,és nem akarok leértékelő,vagy lefitymáló lenni,már nem a harmincas éveinek a végén jár…
Kérdések,kérdések,kérdések…na meg bizonytalanság és képzelgés,fantázia és vágy….Ahogyan Stephen King mondta-„….vagy amig ki nem derül az igazság” És kiderült az igazság, váratlan,véletlen és érdekes kőrülményeket produkálva.Egy évnyi sikertelen keresgélés után,már épp azon a ponton amikor már nagyon határozottan fogalmazodott meg bennem a visszalépés és lemondás gondolata,hozott őssze a véletlen,képzelgéseim alanyaival.
„….elnézésedet kérjük a nagyon megkésett válaszért……hasonlóak az elképzeléseink…..ha még aktuális a dolog,akkor jelezz vissza…stb….Ildikó és András”.Egy email,egy válasz valami régebbi,honapokkal ezelőtt elküldőtt levelemre.A tőmőren és lényegretőrően fogalmazott levélből az derült ki,hogy ők,hozzám hasonlóan,miután hosszabb keresgélés után sem találták meg a számukra megfelelő személyt,egyszerűen nem használták a regisztrációjukat,igy nem vették észre a levelemet.Most,szűk három honappal később,válaszoltak.
Új mederben terelődődtek a dolgok.A levelemre még aznap este válasz érkezett,majd egy néhány hetes csevegés vette kezdetét.Kilétükről keveset árultak el,akárcsak én,azt viszont megtudtam,hogy egy 50 év kőrüli házaspárrol van szó,akik harmincas férfivel ismerkednének.A vágyinkat és elképzeléseinket illettően,a csevegőn tőrténő „kitárulkozás” hasznosnak bizonyult.Néhány beszélgetés után letisztáztuk,hogy mindannyian kezdők vagyunk ezen a téren,nagyban hasonlitanak az elképzeléseink,nem „lepedő-bajnokokat” keresünk,hanem barátokat,akiknek fontos a kapcsolat szellemi oldala is.Az „online” szimpátia kőlcsőnős volt,egy fajta „like” jellemezte mindkét részről a helyzetet.A személyes találkozás elkerülhetetlensége nyilvánvaló volt.
Konkrét célpont….most már volt konkrét célpont,igy a kérdéseim újrafogalmazodtak,ezúttal viszont konkrét személyekhez kőtődtek.A kérdések és az ismét előkerülő,talán inkább csak pillanatnyi bizonytalanságom ellenére,hamar eldőntőttem,hogy akarom a személyes találkozást.A találkozás szinhelyének a kiválasztását rájuk biztam,ők pedig egy belvárosi étterem mellett tették la a voksukat.Nem volt kifogásom ellene,igy hát megbeszéltük az időpontot,ami pár nappal későbbre esett.
Dőbbenet,pironkodó arckifejezés,szemkontaktust kerülő zavart mosoly-komolyság keveréke….ez jellemezte a személyes találkozást,amikor kiderült,hogy …ismerjük egymást.Andrással ,néhány évvel azelőtt,kollégák voltunk az előző munkahelyemen,Ildikó pedig egy barátom idősebb nővére volt.A véletlen pimasz játéka sodort egy helyre hármunkat.
Ahogy a kezdeti dadogás pillanati kezdtek letisztulni,úgy került előtérben egyre jobban a józan és logikus gondolkodás.Azt hiszem elsőként András mérte fel,hogy végül is,a kezdeti kellemetlen helyzettől eltekintve,ez egyáltalán nem előnytelen.Ismerjük egymást,ami tőbb bizalmat jelent és ez csak egy plusz pont az „online” szimpátia mellé.A vacsora előtt elfogysztott pohár bor végére,már mindannyian kizárólag csak a pozitiv oldalát láttuk ennek a „szerencsétlen” véletlennek.Valószinüleg,Ildikó és András nem kaptak volna helyet a képzelgéseimben,mint intim barátok és nem azért mert nem találtam megfelelő partnereknek őket,hanem mert egész egyszerűen nem gondoltam volna rájuk soha.Azon az estén viszont a maximális pontszámmal végeztünk mindhárman.Minden képzeletemet főlülmuló hangulatban fejeződőtt be az este.Ildikó és András rendkivül jó humorú,laza,de ugyanakkor művelt ,diplomatikus és tappintatos személyeknek bizonyultak.A folytatással kapcsolatos kérdésekről viszont nem beszélgettünk.
Ismerkedésünk kővetkező fázisát egy két nappal későbbi telefinhivás jelentette.András hivott fel,aki a szokásos diplomatikus bevezető után megkérdezte,mindkettőjük nevében,hogy volna-e kedvem egy újjabb találkozáshoz.Nyilvánvaló volt tehát,hogy akarják a folytatást.Nem haboztam a választ illetően,én is akartam a folytatást.Megbeszéltük,hogy a szombat estét egyűtt töltjük az Andrásék hétvégi házában.Logikusnak tűnt a dolog,pláne,hogy tudtam,hogy van egy 16-17 éves lányuk,náluk tehát nem volt lehetőség ilyen jellegű egyűttlétre és,bár az én lakásomban lehetett volna találkozni,lehet,hogy ők úgy gondolták,inkább „hazai pályán” játszanak.
A falu szélén megbúvó kis faházikóban egy kis konyha és egy kőzepes méretű szoba fogadott,ami egyidőben szolgált hálószoba és nappali gyanánt.A berendezése enyhe túlzással spártainak nevezhető,de tőkéletesen kielégitette az igényeket.A régi tipusú nagy farnciaágyon kivül egy ruhászekrény,egy régi,kopott dohányzó asztalka,három,nem egyforma fotel és egy kisebb méretű iróasztal valamint egy tv jelentették a berendezést.András vőrősbort tőltőtt és valamilyen bőrszivarral kinált meg,bár elmondása szerint ő ritkán gyújt rá és akkor is csak bőrszivarat sziv.Ildikó egy doboz hosszú szálú Kentet halászott elő a retiküljéből,majd mielőtt rágyújtott volna belekortyolt a férje által kitőltőtt borban.
A beszélgetés,szinte minden bevezető nélkül terelődőtt a hármas szexre.Teljesen megfeledkeztünk arrol,hogy pár nappal ezelőtt a felismerés pillanatában még zavartan pislogtunk egymásra.Az intim témájú beszélgetés,a hangulat hatásának kőszőnhetően,teljesen megfeledkeztem a helyzettel kapcsolatos kérdéseimről.Szinte természetesnek tűnt,hogy azért vagyok itt ennek e két embernek a társaságáben,hogy harmasban szeretkezzünk.Ez inkább útólag tűnt érdekesnek,mivel alapjában véve kissé gátlásos,nehezebben oldodó tipus vagyok.
Annak ellenére,hogy este 8 óra volt és a nap már lefele készülödött,még mindig érezhető volt a nappali kánikula után hátramaradt hőség,bár a kis házikó vastag falai elég sokat tompitottak a kinnti hőségből.Mindhárman szükségét éreztük egy frissitő zuhnyzásnak.András kihasználta az alkalmat és cinkos mosollyal az arcán,Ildikó fele fordulva megjegyezte,hogy nem bánná ha a felesége valami szexi szerelésben jőnne vissza a tisztálkodás után.A válasz egy huncutkás mosoly volt a fürdőszoba fele tartó Ildikó részéről.
Meztelen felsőtesttel,egy szál rővidnadrágban üldőgéltem a házikó tornácán,amikor megjelent az ajtóban András,szintén egy szál rővidnadrágban.Átlagos alkatú,nálam valamivel alacsonyabb,kissé pocakos férfi volt,de korához képest,53 éves volt, jól tartotta magát.Levette a szemüvegjét és beletúrt, a zuhanyzás után ,még nedves hajában,majd diszkréten intett,hogy menjek be a házban,mert a felesége elkészült.
Hm…az első látásra átlagosnál valamivel csinosabb,51 éves Ildikó….hűmmőgést váltott ki belőlem,amolyan néma,belső hűmmőgést.A fenekét csak félig eltakaró,rővid,rozsaszin,áttetsző,szerintem tőbb mint szexi ruhadarab volt rajta,amiből kirajzolodtak átlagosnál valamivel nagyobb mellei.A telt combjait szintén rozsaszinű,combig érő harinya takarta,mindezt egy áttetsző és szintén rozsaszinű tanga és tűsarkú cipő egészitett ki.Barna,félhosszú haját hátul ősszekőtőtte,ami enyhén kislányos megjelenést kőlcsőnzőtt kerek arcának.A rozsaszin dominált ebben az esetben is,telt ajkainak formáját ugyanis egy sőtéte árnyalatú rozsszin szájrúzs emelte ki.Amint megfordult,megállapitottam,hogy gőmbőlyű,telt feneke izgató hatással van rám.Merevedni kezdtem,amit a rővidnadrág nem takart el és ami az Ildikó figyelmét sem kerülte el.Megjegyzésem hatására,miszerint nagyon csinos,enyhe pir őntőtte el az arcát,láttam rajta,hogy tetszett neki a bók.
-Húhh de megdugnálak – hallottam valahonnan a hátam mőgül az András hangját,aki a kővetkező pillanatban megcsokolta a felesége tarkóját és két kézzel markolt bele a telt popsijában.Kis idő múlva megkostolhattam az Ildikó telt ajkait.Kellemesen izgató csókja volt,amitől még jobban megkeményedtem.Andrásrol mintha lerántottak volna egy fajta visszafogottság- leplet,szinte egyik pillanatrol a másikra vált szókimondóvá,mindkettőnk tudomására hozva,hogy szeretné megdugva látni Ildikót.Egyszerre simogattuk az Ildikó érett testét,ő kőzben felválltva csokolozott,hol a férjével,hol pedig velem.Az elején kissé visszafogottabb volt,mintha enyhén szégyelné magát,ami igazábol nem lepett meg,én is valami hasonlót éreztem,fura érzés volt úgy csokolozni Ildikóval,hogy a férje kőzben minket néz.A felajzottságunk egyre jobbani nővekedésével azonban a visszafogottságunk is kezdett szertefoszlani.Az Ildikó kipirult arca,félig lehunyt szemei és kinyilló,csókra váró ajkai is erre utaltak.Már nemcsak várta,hogy megcsokolljam,hanem ő kezdeményezett,nyakamat átőlelve húzott kőzelebb magához,mindeddig,csak a hátamon „tétovázó” keze lesiklott a fenekemre és combjaimra.Szemben állva csokoloztunk,a férje meg hátulrol markolászta meredező bimbojú cicjeit.Rővidnadrágombol kitőrni készülő farkamat az agyékához dőrzsőltem,ami halk,szinte néma sóhajt váltott ki belőle.Még kőzelebb húzott magához,jelezve,hogy kedvére való férfiasságom pimaszkodása.Finoman,mintha elútasitástol tartottam volna,markoltam bele gőmbőlyű,mondhatni nagy fenekébe,majd kezeim felfele kúszva érett testén,végigsimitva asszonyosan telt csipőjét,kis ideig megállapodtak a gőmbőlyded,de érdekes modon nem lágy hasán,majd folytatták útjukat az időkőzben,Andrásnak kőszőnhetően szabad prédává vált mellek irányában.Az izgalomtol és vágytol vőrőslő,nem tul nagy,de annál keményebb bimbók érintése,megremegtette a nő testét,rájőttem,hogy épp az egyik nagyon erogén zonánál tartok.Finoman morzsolgatni kezdtem,majd egyenként, a nyelvem hegyével épp csak érintve,izgattam az érzékeny testrészeit.Nyelvemmel kőrőket irva le,probáltam fokozni az izgalmát,kőzben pedig elégedetten állapitottam meg,hogy nem maradt le a várt reakció.Számba vettem a mellbimbóit,szivtam őket,nyelvemmel játszottam velük,Ildikó pedig suttogva biztatott – csináld…ohh…nagyon jó…Teljesn lekötőtt ez a tobzodó játék,nem vettem észre,hogy András mikor szabadult meg a rővidnadrágjátol,csak azt láttam,hogy egyik kezével merevedő farkát húzogatja,a másikkal meg hátulrol izgatja a velem csokolozó felesége punciját,aki a felszabadultság kővetkező fázisában lépve,rővidnadrágomon keresztül simogatta ágaskodó farkamat.András,abbahagyva az őnmaga és felesége izgatását,az asszony mőgőtt állva,két kézzel húzta le róla a valamit alig takaró tangát.Szeméremdombját boritó,barna,rővidre nyirt,gyér szőrzete,izgató kontrasztban állt,hasának és combjainak fehérségével.Ősztőneim útasitására mozdult a kezem,megsimogattam a szőrzetét,ő pedig alsó ajkát beharapva nézte amint újjaim végigsiklanak a barna háromszőgőn.Egy pillanatig,mintha a hihetetlenség vonásai keveredtek volna az izgalomtol pirosló arcán.Amint a szememben nézett,majd tekintetével kővette intim szérzetét simogató kezem,azt az érzést keltette bennem,mintha épp arra gondolt volna,hogy – „huha…nem hiszem el,hogy egy idegen pasi simogatja a puncimat….méghozzá a férjem előtt…”.Izgalmat és kiváncsiságot sugárzó tekintettel,szinte tétovázva,lassú mozdulattal kezdte lehúzni merevedő farkamat takaró rővidnadrágomat,majd egy lágy mozdulattal,épp csak újbeggyel érintve,simitott végig a farkamon.Időkőzben megállapitottam magamban,hogy Andrásnak valamivel hosszabb és kissé vastagabb farka van mint nekem,de nem zavart ez a tény,már a csevegés fázisában jeleztem,hogy nem rendelkezem nagy mérettel és tudtam,hogy Ildikó sem kedveli az átlagosnál nagyobb péniszt.
Nyelvem a melleitől indult,nedves csikot hagyva a hasán és combjain.Lágyan,majd valamivel erőteljesebben csokoltam bele gyér szőrzetében,újjaimmal kőzben a már nagyon nedves szeméremajkakat simogattam.Nyelvem elidőzőtt a csiklójánál,kőrkőrős mozdulattal izgatva,kőzépső újjam pedig ki-be csúszkált a puncijában.Amint felpillantottam az ágyon fekvő Ildikó combjai közül,láttam,hogy épp az András farkát szopja,aki az élvezettől eltorzuló arccal bizatta – szopjál édes…szopjad a faszomat….jól csinálod….szopjál….Az agyamat előntőtték az izgalom hullámai,a gyomromban is érezve az ilyenkor jól ismert érzést…és mégis….volt egy kis problémám…mintha „elzárták” volna a csapot…az előbbi keménységem alábbhagyott…Talán az erős izgalom,talán a helyzet nemmindennapisága….az erekcióm rendesből cserben hagyott.Nem pánikoltam be,de zavart a dolog,viszont folytattam az Ildikó nedvektől tocsogó puncijának az izgatását,egészen addig amig a férje kőzel nem furakodott,jelezve,hogy cseréljünk helyet.A nő keze határozott mozdulattal nyúlt a farkam után….kissé szégyeltem magam….Azt hiszem mindketten megértették,hogy mi tőrtént,nem tulajdonitottak semmilyen jelentőséget a dolognak.Ildikó úgy tett mintha észre sem vette volna,megcsokolt,majd egy diszkrét mozdulattal adta értésemre,hogy nem bánná ha a cicijeit izgatnám.
-…csináld édes….nagyon jó….ohh….csináld még…..imádom amikor nyalsz….- biztatta a férjét,betőltve lihegésével a szobát.Finom kezei kőzben a hasamat,combomat és még mindig csak félkemény farkamat simogatták. – Akarod,hogy megdugjunk édesem? – tette fel András az inkább csak retorikus kérdést,majd nem várva meg a választ,folytatta – megdugunk édesem….keményen megdugunk mind a ketten….Felesége széttárt combjai kőzé térdelt,farkát hozzádőrzsőlte a nedvekben ússzó puncihoz,majd a bejárathoz illesztve,nem erőszakosan,de határozottan benyomta,amit Ildikó egy hangos és hosszú aahhh-val dijazott.Kissé hátrább húzódtam nagy francia ágyon,amin akkora hely volt,hogy akár tőbben is elfértünk volna rajta.A dohányzó asztalkán lévő dobozbol kivettem egy cigarettát és rágyújtottam,majd a nehéz űveghamúzóval a kezemben visszatelepedtem a szeretkező pár mellé.Mindig izgatott volna egy szabadon,tabúmentesen szeretkező párt nézni,most itt volt az alkalom.András az Ildikó szélesre tárt combjai kőzőtt tolatott,hangosan szúszogva és folyamatosan mondogatva a feleségének,hogy – megduglak édesem,megdugom a picsácskádat….imádom a puncidat….
Kettőt-hármat szivtam a cigarettábol,amikor éreztem,hogy kezd visszatérni belém is az élet.Farkam szinte teljes merevedésében pompázott.Húzogatni,simogatni kezdtem ,aminek a jótékony hatása azonnal érezhetővé vált.Farkam keményen,feszesen meredt felfele.Letettem a fűstőlgő cigaretát az éjjeliszekrényen lévő hamúzóban,kőzelebb kúsztam Ildikóhoz és a szája fele irányitottam a farkamat.Oldalra forditotta a fejét,megragadta férfiasságomat és tétovázás nélkül befalta.Éreztem amint fűrge nyelve kőrbetáncolja hirtelen nedvezni kezdő szervemet,majd egy cuppanást hallatva kiengedte a szájábol,majd ismét befalta. – Jól van,cumiztasd meg a nejemet….szopasd meg…szeret cumizni….- hallottam ismét az András hangját.Ildikó markolászva verte a farkamat,hozzádőrzsőlve az ajkaihoz,mikőzben hangosan nyőgőtt és lihegett a férje lőkései alatt.
András a farkával pofozgatta a feleségét,néha betolva,majd újbol kihúzva a szájábol.A telt combok kőzé térdeltem,Ildikó magát izgatta,újjai hol végigszántották nedvező rését,hol meg eltüntek egy pillanatra a kitáguló barlangjában.Jó ideje már,hogy a legaprobb jelét sem adta a legkisebb visszafogottságnak sem.Nyőgdécselve,lihegve vagy épp sikitozva vergődőtt kőzőttünk.Elpárolgott minden tabú ,vagy szégyenkezés,őnfeledten engedte át magát a győnyőrőknek.Egy pillanatig,amikor épp nem volt a szájában a férje farka,felémfordult – dugjál meg te is édes….gyere tedd be…Izgalomtol kissé remegve toltam be a farkamat a meglepően szűk punciba.Nedves forróság őlelte kőrül merevségemet.Lassan kezdtem mozogni benne,de éreztem,hogy most nem erre van szüksége,ezen a fázison már tul van,ezért gyorsitottam a mozgásomon,erőteljesebben kezdtem dugni a punciját.Egyre hangosabban lihegett,épp úgy mint az előbb amikor a férje mozgott benne.Élvezettel csavargatta a csipőjét,egyik kezével a cicijeit izgatta,a másikkal meg az András farkát verte.Engem nézett és biztatott- csináld édes…keményebben…nagyon jó….imádom amikor bennem vagytok…keféld meg a pinácskámat….Nehezen tudtam eldőnteni,hogy mi izgatja jobban,az,hogy benne vagyok,vagy az,hogy egy,mondhatni idegen,fiatal férfi a férje előtt dugja meg.Már a csevegős időszakban,útólag pedig a személyes találkozáskor elmondták,hogy mindkettőküket nagyon izgatná ha egy fiatalabb pasi megdugná Ildikót.A kezdeményező valójában András volt,aki ismerte a feleségének ezt a vágyát.Elárulták,hogy ez az őtlet igazábol már tőbb évvel ezelőtt megszületett,de akkor nem tőrtént meg az ismerkedést jelentő partnerkeresés lépésének a megtétele,főleg az Ildikó bizonytalansága miatt.
Térdhajlatainál tartottam a lábait és mikőzben erőteljesen dugtam,néztem a puncijában ki-be csúszkáló farkamat.Nem kerülte el a figyelmemet,hogy néha az András tekintette is leragad ezen a látványon.Nyilvánvalóan izgatta,hogy kefélem a nejét,aki mindannyiunk őrőmére és izgalmára besegitett a látvány fokozásában,egyik kezével őnmagát izgatva.Újjai a csiklójával játszadoztak,kéjes lihegése és sikongása ősszekeveredett a kettőnk,férfiak,néha mély,néha csak hangos,néha meg erőteljes nyőgéseivel,tobzodó,pornófilmben illő,hang és kép kavalkádot alkotva.
Éreztem,hogy gyorsan kőzeleg a kilővelés kéjes pillanata,de még nem akartam elélvezni.Nem ismerve Ildikót és a reakcióit,nem tudtam,nem voltam biztos abban,hogy jutott-e el már az orgazmusig.Néha volt olyan pillanat amikor úgy tűnt,hogy igen,de mégsem voltam teljes mértékben meggyőződve erről és fontosnak tartottam,hogy ő is eljusson a csúcsra.Kicsússzantam a nedves barlangjábol,mielőtt még elélveztem volna,jelezve,hogy szükségem van egy kis időre.Ildikó egy pillanatig sem hagyta abba a puncija izgatását,egyre erősődő sikongáasai arra utaltak,hogy megiscsak most kővetkezik a várva várt orgazmus.Amint megérezte,hogy kicsússzantam belőle,egy fajta parancsoló-kőnyőrgés keverékkel a hangjában,rámszólt – ne hagyd abba….tedd vissza…. kérlek dugjál még….Igazi gentlemen-ként,egy hőlgy kivánságának eleget téve,visszanyomultam a farkam számára is oly kellemes punciba és erőteljesen,szinte vadul kezdtem beledőfni keménységemet az érett női szeméremajkak kőzé.András határozottan,hátravetett fejjel dugta a felesége száját,aki még igy tele szájjal,folytott hangon is hangos volt.Rájőttem,hogy mindketten nagyon kőzel vannak a végkifejletthez.Az Ildikó újjai gyors űtemben pőrőgtek a csiklóján,teste remegett,éreztem amint farkam kőrűl őssze-őssze rándulnak az izmai,én pedig úgy éreztem,már nem tudom visszatartani a kitőrni készülő nedveimet.Kiengedte szájábol a férje farkát,egybefolyó sikongások,sóhajok és nyőgdécselések kiséretében,egész testében remegve,reszketve élvezett,izgató látványban részesitve minket és egyben megsimogatva egyúttal férfiui hiúságomat is,mivel épp akkor kővetkezett be ez a pillanat amikor én voltam benne.Elernyedése kellemes pillanatait megelőzte a férje farkábol kirobbanó,sűrű ondósugár,ami beteritette az arcát,végigőmőlve az ajkain.Éreztem,hogy még egy-két csipőmozdulatra van szükségem és én is elélvezek.Hangosan szúszogva nyomtam tővig a farkam a puncijába,majd épp kirántani készültem,amikor,Ildikó megérezven,hogy mi kővetkezik,rámszóllt – élvezz belém édes….Hőrőgve és nyőgve szabadult ki belőlem az felajzottságom terméke,hatalamasat élvezve spriccoltam bele az Ildikó túlhevűlt puncijába.
.Meztelenül űltünk az ágyon,kőzépen a nagy űveghamúzóval,kortyolgattuk a bort és ellazultan szivtuk a cigarettát,amikor András,cinkos mosollyal ar arcán megjegyzte – nem is emlékszem,hogy mikor élveztél még ekkorát.Ildikó hasonlóan cinkos mosolly kiséretében válaszolt – én sem emlékszem,hogy mikor dugott meg igy egyszerre két pasi.