Egy nappal Andris elutazása előtt egyedül voltak otthon. Szilvia odament testvéréhez és a fülébe súgta, hogy van egy nagy meglepetése (búcsúajándéka) számára. Andris mosolygott és megkérdezte mit kap, de Szilvia csak annyit válaszolt, hogy éjfélkor jöjjön fel a szobájára és akkor majd megtudja.
Andris éjfél körül egy szál boxer alsóban mit sem sejtve belépett húga szobájába. A villany le volt kapcsolva és Andris semmit sem látott a sötétségben. Hirtelen becsukódott mögötte az ajtó, felgyulladtak a fények. Mikor az ajtó felé nézett egy gyönyörű nőt pillantott meg. A lány fekete csipkés melltartót viselt átlátszó pókháló mintázattal, a derekán fekete vékony vörös szélű harisnyatartót, amelyek egy térdig érő fekete harisnyában ért véget. A lány óvatosan közelített felé, egy ördögi mosollyal az arcán, miközben csillogó haja egész felsőtestét befedte. Odalépett a férfihoz kezeit a dereka köré fonta. Majd egy mozdulattal közelebb húzta magához, érezve a férfi óriási erekcióját, melleivel teljesen a hasfalához simult. Majd felnézett a szemeibe és halkan odasúgat neki:
– Nemsokára elmész ,és mivel mi mindig is nagyon közel álltunk egymáshoz, úgy döntöttem, hogy neked adom ajándékul a szüzességem.
Andris még szóhoz sem jutott, miközben a lány ujjai a fiú testén végigfutva elértek a nadrágjához. Lassan finom mozdulatokkal elővarázsolták a 20cm hosszú és minimum 5 cm átmérőjű meredező férfi hímtagot. A lány, amikor megpillantotta, azonnal elgondolkozott, hogy egyáltalán magába tudja e fogadni ezt az óriási szerszámot. De nem fecsérelte tovább az időt, úgy döntött első kézből fogja még ma este megtudni.
Az ágyhoz kísérte, majd egy érzéki csókot adott a férfinek, és örömmel fogadta, hogy ugyanolyan érzéki csókot kapott viszonzásul. Most már biztos volt benne, hogy férfi is annyira akarja őt, mint ő a férfit. Majd lassan lejjebb ereszkedett, farkasszemet nézett a rúddal és érzékien megcsókolta annak koronáját. Ezután finoman elkezdett körözni nyelvével a szélein. Ezt egy ideig csinálta, és rendesen benedvesítse mielőtt a szájába vette volna. Aztán nekiesett, és a férfi húsát szájába vette, persze először nem tudta az egészet. De olyan ügyesen szopott, ahogy csak tudott. És miközben a nyelvét a makk köré tekerte egyidejűleg gyorsítva a tempót, a felülről érkező sóhajok olyan megnyugtató érzést keltettek benne, mint még soha nem élt át.
A férfi sóhajai egyre jobban gyorsultak, amikor a lány erősebben kezdte szívni egészen addig, míg a férfi bele nem élvezett a szájába. A lány, hogy ne nézze kezdőnek az egészet lenyelte az utolsó cseppig. Majd felnézett a férfira, levéve nedves ajkait a fénylő vesszőjéről. Andris lassan felsegítette, gyengéden a hátára fektette a lányt. Kezével kikapcsolta a melltartót, lehúzta a derekáig, és kicsúcsosodott mellbimbóit csókolgatva elkezdte finoman, majd egyre intenzívebben simogatni a lány jobb mellét. Miközben Andris áttért a másik mellre, a lány a teljesen benedvesedett szeméremajkainak szélét kezdte simogatni, majd beljebb merészkedett, és játszadozni kezdett a klitoriszával.
Az egész teste lángba borult. Andris levette száját a lány melléről, és fokozatosan a lány minden porcikáját végigcsókolva lefelé haladt, míg el nem ért vaginájáig. Itt felváltotta a lány ujjait a nyelvével, lenyalván az összes menyei mannát, majd gyors nyelvcsapásokkal beljebb merészkedett. A lány a kéjhullám első hatására feljebb tolta csípőjét, és visszahullott az ágyra érezvén a benne szétáradó kéjeket. A férfi ügyes ujjaival széttárta ajkait, egész szájával elmerült benne, és olyan indulattal mérte a klitoriszára a csapásokat, amelyet ezelőtt soha nem tapasztalt. A lány kéjektől olyan hangosan ordítozott, hogy még a szomszédban is hallani lehetett. Ordítozásai és Andris ügyes nyelve teljes extázisba ejtették, és óriásit elélvezett.
Az orgazmusa ajándékaként előcsorduló nedveket Andris, akár az édes mézet mind egy cseppig kinyalta belőle, ezzel újabb örömöket okozván a lánynak. A lány felé fordította fejét, miközben a kéjnedvek a szájáról végigcsurogtak az ajkáig. A lány ekkor hirtelen elkapta a fejét, magához rántotta és egy óriási érzéki csókkal megízlelte saját nedvének ízét.
– Basszál meg !- hangzott el a parancs, miközben a teste az őt átjáró kéjek infernójának megszűnéséért könyörgött.
Andris gyengéden rámászott, és elkezdte bevezetni magát a lányba, és a szűzhártyát átszakítván egyre beljebb törekedett. A lány ekkor érezte, hogy a férfi elérte a határt. A belső izmai összehúzódtak, ezzel fogva tartván a férfi hímvesszőjét, egy meleg nedves ölelésben. A lány egy kisebb orgazmust élt át, miközben a férfi teljesen megállt benne. A férfi dereka köré csavarta lábait, és finoman sóhajtozott miközben Andris lassan elkezdett újra ki-be mozogni benne.
A férfi pénisze 17cm mozgott ki-be benne, ezzel minden támadásnál egy sikolyt kifacsarva a lányból. Majd a lány, vállait az ágynak támasztva minden lökésbe belenyomta magát, ezzel kialakítva egy új ritmust. Másfél órán keresztül szeretkeztek így, kiegészítve egymás testét. De a vággyal együtt növelték a tempót is, és lassan szeretkezésük állati párzásba váltott át. Míg a lány sikoltozott a férfi hörögve, gyors tempóban megállás nélkül hatolt belé. Majd többször pozíciót cseréltek. A lány egyszer félig háttal feküdt az ágyon, majd pedig a lábait a férfi köré kulcsolva élvezte a gyors és erőteljes lökéseket magában, a sebességről nem is beszélve. A lány többször egymás után elélvezett, és úgy tűnt, nem tud leszállni az előzőleg okozott orgazmusok járatáról. Andris a végén erősen magához szorította a lányt, és amennyire csak tudott belé hatolt, és egy óriási spermaáradattal töltötte be a lány belsejét. Majd a lány mellé zuhant az ágyon. Teljesen kifáradva a szextől, amely több órára egymáshoz kötötte őket. Szorosan egymáshoz kulcsolódva aludtak el.
Andris elkezdte a kollégiumot, de a húgával töltött este után minden alkalom adtán hazatért, hogy Szilviával töltse az estét, és hogy eget-földet megrengető szexben legyen részük. Ám azonban egy héttel a diplomavizsgák előtt Andris levelet kapott az anyjától, hogy Szilvia terhes lett az egyik barátjától. Szilvia már hat hónapos terhes és nemsokára hozzá fog menni a barátjához, akitől megfogant.
Andris a vizsgák és a diplomaosztás után ahogy tudott hazautazott. Mikor hazaért és elbeszélgetett a húgával, Szilvia elmesélte neki, hogy még le sem feküdt soha azzal a barátjával. Ezt csak egy késő estig tartó buli után mesélte be a barátjának. A tény az, hogy Andris egyik tavaszi szüneti látogatásánál lett terhes, és ez az ő gyereke, amit hasában hord, de már túl késő van ahhoz, hogy leállítsák az esküvőt.
Az esküvő napján Szilvia bezárkózott az öltözőbe, és nem akart semmi áron sem kijönni. Andrist küldték hozzá, hogy csalogassa ki. Szilvia beengedte és sírva a vállára borult. Nem akarta hozzámenni a barátjához, hiszen nem is szereti, inkább Andrisal akart maradni. Andris erre azt válaszolta, hogy ne féljen, hisz a házasság miatt nem fog megváltozni a kapcsolatuk, és ő mindig ott lesz mellette és a gyermek mellett, ha szükség van rá. A lány ekkor érzékien megcsókolta, és olyan tekintettel nézett a szemébe, mint minden szeretkezésük előtt. A helyzet, amiben voltak eléggé felizgatta őket. Miután találtak valamit, aminek a lány háttal nekidőlhetett, bezárták az ajtót. Andris pedig megkérte Szilviát, hogy legyen minél halkabb. Ezután felemelte a szoknyáját, alábújt, lehúzta a fehér, csipkés bugyiját (amit egyből zsebre is tett), majd lassan és gyengéden elkezdte nyaldosni az húsos virágát, amitől azonnal benedvesedett a lány, és elkezdett játszani a klitoriszával.
A nyelvével a lánynak több gyönyörhullámot okozott, aki ezek után nem érte be ennyivel. Többet akart. Egész férfiasságát magában akarta érezni. A férfi megfordította, a lány hátára dobta az esküvői szoknyát és mélyen a lányba merült péniszével a már előre megdolgozott vaginában. A lány erősen ráharapott egy törülközőre, hogy tompítsa az élvezet nyögéseit. A lány nedveitől csillogó péniszével a férfi egyre erősebben és hosszabban merült el az ajkak által elzárt kéjek tengerében. Amikor Andris a csúcs közelébe ért, és éppen már eresztette volna magából spermaadagját, Szilvia kiejtette szájából a törülközőt, és hatalmasat sikoltva elélvezett., amit 10 másodperccel később Andris örömteli felhörgése és orgazmusa követett. A családtagoknak, rokonoknak és ismerősöknek még halvány fogalma sem volt mi folyhat odabent, amint a sikolyt meghallották. Miután mindketten leereszkedtek a csúcsról érzékien megcsókolták egymást. Andris kézen fogva kivezette a menyasszonyt a szobából, és az esküvő ezután kezdetét vette, mint eltervezett.
Andris később megtalált egy az öltözőben véletlenül felvett filmet, és elrakta emlékbe, úgy, mint Szilvia fehér-csipkés menyasszonyi bugyiját.