Kéjes szexuális élet

Szüleimmel megbeszéltük, hogy mivel jól sikerült a vizsgám, elmegyünk kirándulni 7 napra, de aztán csatlakozott hozzánk egy hívatlan vendég, pontosabban az öcsém hülye haverja, aki mindig kínos helyzetbe tud hozni korához képest.
19 éves létemre mindig okosan döntök, semmit nem hamarkodom el. Az indulás reggelén felkeltem 5-kor, hogy mindent el tudjak rendezni magam körül, és össze tudjak csomagolni.
Elővettem a bőröndömet, amibe betettem a fürdőruhámat, szoknyámat, és még pár dolgot.
Fél óra készülődés után a bőröndöm összeraktam, majd mikor elindultam a fürdőszoba felé öcsém haverja megjelent előttem.
– Mit akarsz Áron? – Így hívták, Áron ugyan annyi idős volt, mint az öcsém, de sokkal idegesítőbb, mint ő.
Áron mosolyogva odalépett elém.
– Menjünk be. – Kezével kinyitotta a fürdőszoba ajtót, nyeltem egyet majd beléptünk. Ahogy letekintettem, hallottam, ahogy becsukódik az ajtó, Áronra tekintettem.
– Mit akarsz? – kérdeztem rá komoly arccal, ekkor elővette farkát, ami már a szemnek is sok volt.

Kéjes szexuális élet részletei…

A polgármester szeretői

Ne ítéljünk valakiről csak azért, mert nem elfogadott társadalmi normák szerint él…

A polgármester úr személyes ajánló telefonja után nem volt kérdés. Az iskolába egy új testnevelő tanárt kellett felvennem. Ibolya 29 éves volt, de az „ajánlás” szerint tapasztalt.

Tapasztalt?! De miben?!

Ahogy nemsokára kiderült, Ibolya a polgármesterünk szeretője volt.

Mindenki fújjogva fogadta érkezését!

…óráit mindig más tartotta meg. Ő csak leosztotta, hogy ki mit csináljon, ki helyettesítse őt. Néha az az érzésem támadt, hogy nem is én vagyok az igazgatónő, hanem ő?! De a hátrányok mellett, előnyök is származtak Ibolya nálunk létéből.

Az iskola soha nem látott juttatásokat kapott az önkormányzatunktól.

Feszes tempóban megépült a tornatermünk (amiért 12 éve könyörögtünk a városnak). De a számítógépes termünkbe is a legkorszerűbb gépek kerültek, a régi roncsok helyett.

A tanári értekezleten, a többieknek –Ibolya ugye nem ért rá egyéb elfoglaltságai miatt– mondtam is, hogy nem érdekel, ha a földrajz, vagy a matematika tanár tartja is a testnevelés órákat, de Ibolyát tehermentesíteni kell, hogy az iskola ügyei haladhassanak előre!

Mindenki értette mire gondolok…

Tehermentesítettük!

A polgármester szeretői részletei…

Hajnali szökés

Éppen a barátomnál aludtam, mikor hajnali 4 körül megcsörrent a telefon. Igazából nem bántam, mert nem tudtam aludni Balázs (a barátom) horkolásától. Amikor rápillantottam a telóra, láttam, hogy Robi hiv. Aki nem tudná, annak annyit mondanék, hogy Robi egy nagyon közeli barátom. Testi és lelki barátom. Mosolyogva vettem fel a telót:

– Szia! Mondjad! – szóltam bele a telcsibe.

– Helló… figyu, nem tudnál átjönni…? Pokolian kivagyok… aludni se tudok, és csak veled tudom megbeszélni ezeket. Örülnék, ha átjönnél. – mondta Robi álmos hanggal.

– Nézd, itt vagyok Balázsnál, de nem gond, valahogy átugrok.

– Ugye nem baj, tényleg?- kérdezett vissza bizonytalanul Robim.

– Dehogyis… ne bolondozz már! Na, akkor összekapom magam és ott vagyok.

Azzal el is köszöntünk és percek alatt felöltöztem, rendbe tettem magam.

– Hová mész? – ébredt meg Balázs.

– Ne hari, eszembe jutott pár dolog és addig nem tudok aludni, amig ezeket el nem intézem.
Hajnali szökés részletei…

Dugás, szopás, baszás

Ritával három éve ismerkedtem meg. Mikor a főiskolára kerültem egy albérletet kerestem, ami viszonylag közel van az iskolához. Az egyik helyen azt mondta a tulaj, hogy már kiadta az egyik szobát és ha nekem megfelel, enyém lehet a másik. Aztán vigyorogva hozzátette, hogy meg kell viszont alkudnom a másik albérlővel is.

Mint kiderült Ritára gondolt. Nos, részéről nem volt probléma, mert igazából neki is csak egy szoba kellett.

Hát így kezdődött.

Mivel mindketten egyidősek vagyunk (na jó, ő két hónappal idősebb), így azt hiszem gondolhatjátok, hogy nem volt nehéz megtalálni a közös hangot.

Hét közben mindketten tanultunk, hétvégén meg ment a buli. Néha külön-külön, néha együtt. Mivel egyikünk se nagyon törekedett tartós kapcsolatra, így néha előfordultak érdekes dolgok. Megesett, hogy mikor hajnalban hazaállítottam az éppen aktuális ’barátnőmmel’, az ő szobájából már félreérthetetlen hangok szűrődtek ki. Aztán hamarosan mi kontráztunk.

Akármilyen hihetetlen viszont, köztünk nem történt semmi.
Dugás, szopás, baszás részletei…

Csajos hétvége második rész

Az előző történet végén azt ígértem hogy Zsófi sztorijával folytatom a csajos hétvége eseményeinek mesélést. Dramaturgiai okokból változtattam, remélem nem fogtok csalódni ebben az epizódban (sem). Többen kérdeztétek hogy mennyi igaz ezekből sztorikból. Nos ebben a történetben van egy fiktív szál amit csak a ti szórakoztatására szőttem bele a sztoriba. Szerintem ki fogjátok találni melyik ez.

Én és Orsi folytattuk a mesélést. A lányok kicsit csalódottak voltak, hogy a közös sztori miatt eggyel kevesebb mocskos sztorit hallgathattak végig. Azt hiszem a végére azért nem bánták meg hogy mi Petivel eltöltött édeshármasunk történetét osztottuk meg.
Mindenre kiterjedő részletességgel írtuk le a csodás szexet Peti méretes szerszámával. A lányok láthatóan hitetlenkedve hallgatták a sztorinkat. Bizonyítékokat követeltek. Megmutattuk nekik a képeket és a videót, amin Peti a szánkba élvez, de még mindig kételkedtek. Ez részben rosszul esett, részben viszont megerősített benne hogy milyen szerencsés lány vagyok hogy olyan kapitális fasszal hozott össze a sors, amiről más lányok még álmodni sem mernek.
– Ez nem lehet igaz. Ez csak photoshop vagy ilyesmi. Ilyen szörnyeteg nem létezik. – hitetlenkedett Zsófi
– A puszta látványától nedves lettem, pedig 5 centit sem tudnék belőle magamba fogadni. – álmélkodott Noémi.
– Na ugye, most már elhiszitek? – kérdezte Orsi.
– Nekem kézzel fogható bizonyítékra van szükségem. – tett próbára minket Nóémi.
– Legyen! – vágtam rá
Csajos hétvége második rész részletei…

Titkos Játszma 1.

Korán ébredtem, pedig ma ráérek csak 10 körül bemenni az egyetemre. Az oldalamra fordulok, és szundikáló kedvesem nézem: Vicky a hasára fordulva alszik, kezeit a párnája alá fúrja, jobb lábát felhúzta álmában. Arca felém néz, szemei csukva, szemhéjai néha megremegnek, barnás-szőke hajába, mely lepelként terül vállára, a sötétítőn beszivárgó gyenge késő-őszi napfény fakó csíkokat fest. A paplanja lecsúszott, szabadon hagyva a hátát és a popsija félgömbjeinek jó részét, így szabadon figyelhetem teste kecses vonalait és minden apró rezdülését, az Indonéziában szerzett barnaságát még haloványan őrző finom bőrét, a mosolyra görbülő száját.
Titkos Játszma 1. részletei…

Nyári erotika

– Meg ne lássam még egyszer a konyhában a koszos holmidat! – rontott be a szobámba a nővérem a kifogásolt ruhadarabokat lobogtatva. Az ágyamon feküdtem, és próbáltam volna Ágoston tanaiban elmélyülni, ami a szent férfiúnak is dicsőségére vált volna egy ilyen családban. „Na, jól megszívtam ezt a nyarat” – gondoltam magamban, mikor Anita dühösen becsapta maga után az ajtót. A szüleink itt hagytak bennünket a nyári szünet idejére a nagyapám házában, egy kis Duna-parti faluban. Megértettük őket. Most kaptunk lakást Pesten, és megmagyarázták, hogy csak őszre tudják felújítani, az összeköltözésre. A nővérem még kihúzza a negyedik gimit a nagybátyáméknál, én meg úgyis új suliba kerülök a fővárosban szeptemberben, majd akkor együtt leszünk. Nem számoltam azzal, hogy a baby-sitterem túl komolyan veszi a feladatát, de úgy látszik belejött, mert már többet egrecéroztatott, mint anyám, pedig tőle tanulta.
Nyári erotika részletei…