Titkos Játszma 1.

Korán ébredtem, pedig ma ráérek csak 10 körül bemenni az egyetemre. Az oldalamra fordulok, és szundikáló kedvesem nézem: Vicky a hasára fordulva alszik, kezeit a párnája alá fúrja, jobb lábát felhúzta álmában. Arca felém néz, szemei csukva, szemhéjai néha megremegnek, barnás-szőke hajába, mely lepelként terül vállára, a sötétítőn beszivárgó gyenge késő-őszi napfény fakó csíkokat fest. A paplanja lecsúszott, szabadon hagyva a hátát és a popsija félgömbjeinek jó részét, így szabadon figyelhetem teste kecses vonalait és minden apró rezdülését, az Indonéziában szerzett barnaságát még haloványan őrző finom bőrét, a mosolyra görbülő száját.

Peregni kezdenek szemem előtt az elmúlt 14 hónap eseményei. 14 hónappal ezelőtt találkoztunk Vicky-vel, egy ellenséges primitív törzs fogta el, meztelenül, megkötözve kuporgott negyedmagával egy viskóban, arra várva, hogy megegyék. Őt és egy társát sikerült kiszabadítanom, majd órákon át csónakkal menekültünk a tengeren, mire egy lakatlan szigeten lévő kutatóállomás viszonylagos biztonságába juttattam őket. Talán az első percektől kezdve vonzódtunk egymáshoz. Akkor kezdődött minden, amikor pár nap elteltével, egy viharos éjszakán Vicky vigaszt keresve átjött hozzám majd néhány nappal később végül egymáséi lettünk. A másik megmentett lány valami homályos bosszú okán meg akarta ölni Vicky-t és engem is. Nem kevés szerencsére volt szükségünk, hogy megússzuk, így is heteket töltöttem kórházban. Végül felépültem, és Vicky-vel együtt visszatértem a kutatóállomásra, papíron azért, hogy befejezzem a terepi munkát. A valóságban a munka 95%-a már kész volt, így a hátralévő 6 hónapot szinte teljes egészében egymásnak szentelhettük. Kezdetben tartottam tőle, hogy nem bírja majd az elszigeteltséget és a teljes magányt, de végül nagyszerű fél évet töltöttünk a szigeten: a kevés maradék meló mellett csónakkal kirándultunk a környező atollokra, napoztunk, nevenincs lagúnákban úszkáltunk, horgásztunk, tutajt építettünk és kókuszdiókra lőttünk célba. És mindezek mellett sokat szeretkeztünk, vadul és szenvedélyesen, a ruhákat letépve egymásról, karmolva és harapva, vagy ráérősen, lassan, szinte lustán, esetleg gyorsan és kapkodva, ha épp úgy hozta kedvünk. Hamar „megtanultuk” egymás testét, utána gördülékenyem ment minden, egyedül a védekezéssel voltak problémáink. Vicky, a mellékhatások miatt, nem akart bogyókat szedni, a gumitól viszont mindketten idegenkedtünk, mert úgy éreztük, hogy lett légyen bármilyen vékony is, falat emel közénk, és nem is tudtuk megszokni. Szerencsére Vicky ciklusa elég megbízható volt, így fogta a naptárat és titkos jelekkel firkálta tele: mikor szabad a vásár. Többnyire követtük a jeleket, de néha a vágy felülkerekedett a megfontolásokon, és olyankor a simogatás, a szájak, nyelvek játéka nem volt elég. Az első ilyen eset után megbeszéltünk, hogy nem lenne épp tragédia, ha hárman térnénk vissza a szigetről, de azért még korai és orvosi ellátás sincs, tehát inkább „vigyázzunk”. A következő után már csak nevettünk…de végül még nem lettünk szülők.

Az egész olyan volt, mint egy megelőlegezett nászút, mintha kaptunk volna az élettől ajándékba 6 hónapot, amikor nincsenek kötelezettségek és elvárások, kényszerek és célok, csak mi ketten. Ami a legfontosabb: jó párossá kovácsolódtunk ez idő alatt, akik között nem csak a szex és az érzelmek működnek, hanem nagyjából minden. Voltak ugyan súrlódások és összezördülések, de ezeket is hamar megtanultuk kezelni. Amikor letelt az ajándék idő, átadtuk az állomást az indonéz haditengerészetnek, és az Egyesült Királyságba utaztunk.

A kinézett vidéki házat viszonylag gyorsan megszereztük a megtakarításaimból, a felújítás és az átalakítás végül 8 hétig tartott, ez idő alatt mi Phil és Becca vendégszeretetén élősködtünk, de végül beköltözhettünk közös otthonunkba. Én az egyetemen dolgoztam a töméntelen mennyiségű begyűjtött adattal, előadásokat tartottam és publikáltam, közben egy könyv írásán is gondolkodtam. Vicky saját céget alapított, mivel az apja által alapított vállalatot a tulajdonostárs manővereinek következményei csődbe vitték. Ekkor vettem csak észre Vickyből milyen talpraesett és vagány nő lett: okosan, céltudatosan találta ki, fejlesztette és bővítette vállalkozását, gondosan választotta ki a munkatársait és a kis cég hónapok alatt gyors növekedésnek indult.
Így jutottunk el a tegnapig, amikor is megkértem Vicky kezét. Pontosabban csak meg akartam kérni… Először megijedt komoly ábrázatomtól, majd könnybe lábadt szemmel hallgatta a mondanivalómat, végül amikor meglátta a kezemben a gyűrűt a nyakamba ugrott és egyfolytában azt hajtogatta, hogy „igen” mielőtt egyáltalán feltehettem volna neki a Kérdést.

Vicky megborzong álmában, óvatosan, nehogy felébresszem, betakargatom. Hiába vagyok óvatos, mégis felébred. A szemei kinyílnak, és amikor a szürkéskék szempár megpillant, szája azonnal széles mosolyra húzódik.
-Jó reggelt! –Vicky valamiért egzotikusnak találta anyanyelvemet, ezért elkezdte megtanulni. Mostanra elég jól beszéli a nyelvet, de akcentussal, ami tőle nagyon szexi. Szerintem.
-Jó reggelt kis mennyasszonyom! –válaszolom.
Vicky átügyeskedi magát a paplanom alá és hozzám bújik, majd ránk húzza a saját paplanját is, csak a feje búbja látszik ki.
-Fááááázoom. –nyafogja.
-Aludj még…ráérünk.
Valamit még dünnyög, hogy Susan mára elkészít valami jelentést, és át kell nézni, de a szuszogása újból egyenletessé válik. Egyik kedvenc számom dallamai hallatszanak a nappali irányából, a tanszékről hívnak. Ráér, most tuti nem kászálódok ki Vicky karjai közül, majd visszahívom őket. Kisvártatva újból csengeni kezd a telefon…mi a tököm lehet ilyen sürgős. Mivel elég gyorsan hívtak újra, valószínűleg fontos. Óvatosan csúszok ki Vicky öleléséből, és az itthoni irodám felé veszem az irányt, ott a telefonom. Az utolsó pillanatban veszem fel, Britta az a dékán asszisztense.
-Dr. St.John, a tanszéki szervert hackertámadás érte az éjszaka során. Tudom, hogy csak délután van ma órája, de ha lehet jöjjön be mielőbb.
-Rendben Britta, megyek ahogy tudok.
Visszaóvakodok az ágyba és átölelem Vicky-t.
-Férjecském… -mondja álomittas hangon.
-Még nem, még meggondolhatod magad.
-Ha hülye lennék… Ki volt az?
-Britta a tanszékről. Valami hackertámadásról beszélt. Előbb be kéne mennem.
-Bemegyünk együtt?
-Oké. Ebéd? Elkezdhetjük szervezni a menyegzőt…
-Neeeeeeeem…kis esküvőt szeretnék…összead minket a helyi tiszteletes és meghívjuk a barátainkat egy kerti partira.
Valószínűleg még nem ébredt fel még egészen. A lányok többnyire nagy esküvőt akarnak, pazar ruhát és sok vendéget.

Végül összeszedjük magunkat és kiadós reggeli után beautózunk a városba, Vicky kitesz az egyetemnél és megy tovább az irodájába. A tanszéken kiderül, hogy a hackertámadás során adatokat nyúltak le a szerverünkről. Rámegy a nap, mire kiderítem, hogy a titkos „Whitewater” nevű projektünk adatait lopták el, mindent…minden archív adatot, bescannelt dokumentumot lemásoltak. Semmi mást.
Vicky késő délután hív.
-Végeztem mára, megyünk haza?
-Aha, mikor szedsz össze?
-15 perc. Puszi!
-Puszi kicsim!
Hazafelé beszélgetünk a kocsiban, elmeséli, hogy haladtak a pénzügyi jelentéssel. Én elmesélem, hogy egy titkos projektünk minden adatát ellopták.
-Ilyen frontos az a projekt?
-Nekünk fontos, mert segítünk Nemzeti Parkká nyilvánítattni azt a területet. Hogy más mit kezd az adatokkal, azt nem tudom. Tulajdonképpen 2-3 forrás és a patak adatai…vízhozam, ilyesmi. Élővilág felmérések. Pár térkép. Lehet azt sem tudta mit lop el…
-Akkor el is felejtheted ezt az egészet, nem?
-Talán igen. Ja, Phil hívott, szombaton 5-re várnak minket teára. Azt mondtam ott leszünk, ha jól tudom, nincs programunk.
-Oké!
-Holnap beszélek Shepherd tiszteletessel. Remélem, hamar találunk időpontot. –kíváncsian pillantok Vicky-re. Vajon komolyan gondolta reggel…?
-Szuuupeeeeeeeeeer! Tudod, gondolkoztam, van az kicsi viktoriánus-stílusú szálló, amit a múltkor láttunk. Ott megtarthatnánk az egészet, és megszállhatna ott az egész társaság. 30-nál nem lennénk többen.
-Hmmmmm…
-Mi a baj, édes?
-Tudod, azt hittem nagy esküvőt akarsz…
-Dehogy…pár ember. Minél előbb annál jobb!
-Rendben. Kiderítem kié a szálló.

Pénteken megint együtt megyünk be, ezúttal én teszem ki Vicky-t az irodánál és megyek az egyetemre. A nap lassan telik. A tiszteletes elérem és megbeszéljük, hogy jövő héten mehetünk hozzá. A szálló tulajdonosát nem találom. Végül eltelik a nap. A szombat is lustán indul, arról beszélgetünk, hogyan mondjuk el a többieknek a nagy hírt. Vicky délután elfoglalja a fürdőt, hogy kicsinosítsa magát a vendégségre. Jó 20 perc múlva levetkőzök és bekukkantok, hogy megnézzem, mennyi idő kell még neki és én is lefürödjek. Vicky a mosdónál áll meztelenül, feltűzött hajjal, épp sminkelni készül. Pár pillanatig gyönyörködöm benne, majd mögé lopakodok, átölelem és csókolni kezdem a nyakát, vállát.
-Naaaa…ne hülyéskedj…elkésünk.
Nem tágítok, és a másik oldalról is csókolni kezdem.
-Stephen…vendégségbe megyünk…
Kezeim felfedezőútra indulnak és hamarosan megtalálják szerelmem melleit. Közben a feltűzött haj által szabadon hagyott tarkóját kezdem csókolgatni és harapdálni. Vicky szinte azonnal libabőrös lesz és behunyja a szemeit. Ez aljas húzás volt a részemről, a tarkója a gyenge pontja…
-Szemét…mit szólnak a barátaink…? –sóhajtja.
Egy pillanatra sem hagyom abba a csókokat, közben jobb kezemmel egyre lejjebb simogatom, bal kezemmel továbbra is a melleit gyúrogatom, simogatom. A kényeztetés nem marad hatástalan, Vicky hozzám simul és megpróbál megfordulni az ölelésemben, de ezúttal nem hagyom.
-Nézd a tükröt…
-Miiihiit…?
-Nézd a tükröt, nemsokára egy gyönyörű nő elélvez. Mások egy vagyont fizetnének a látványért! –suttogom a fülébe és puncijába csúsztatom az ujjam. Milyen nedves…
A tükörből látom, hogy Vicky szemei kinyílnak és magát nézi. Egyre hevesebben, gyengéd harapásokkal tarkítva csókolom tovább, ujjammal pedig gyorsuló ütemben kezdem dörzsölgetni a csiklóját. A testének hullámzásból érzem ahogy egyre gyűlik benne a gyönyör, végül nem bírja tovább: szemeit újra behunyja, térdei megremegnek, fejét hátra veti és hangos nyögésekkel robban ki belőle a kéj. Hamar vége van… Megfordul, és a vállamra hajtja a fejét, tovább simogatom a hátát, popsiját. Gyűlik bennem is a vágy…Vicky-t egy óvatos mozdulattal viszem a földre, azaz a fürdőszoba padlóján lévő bolyhos szőnyegre, beférkőzök a lábai közé előveszem a mostanra már meredező férfiasságom, és minden teketória nélkül beléhatolok. Teljesen nedves, könnyen megy, szinte csúszkálok a nedveiben.
-Mit csinálsz…erre tényleg nincs idő…oooohhhhh…elkésünk….ahhh…
A szokásosnál gyorsabb ütemben csinálom, de úgy tűnik nincs ellenére, a bokáit a hónomnál érzem, és önfeledten nyögdécsel. Nemsokára elmegyek, és a csípőmet valami ősi ösztön hatására lököm előre, hogy minél mélyebben legyek menyasszonyomban, amikor elsülök. Nem hagyom abba a mozgást mikor készen vagyok, és nemsokára Vicky (valamikor összefonta a lábait a csípőm mögött) kéjes sóhajok és nyögések közepette eljut a csúcsra. Zihálva nézzük egymást.
-Ne haragudj…
-Miért…?
-Megerőszakoltalak…
-Ha akarnál se tudnál megerőszakolni, te lüke! Ha csak hozzám érsz, már kezdek nedvesedni és ujjong a puncim, ha közelít a farkad. Domináltál…tetszett…
Még mindig benne vagyok, kicsit beljebb tolom a farkam, Vicky szorosabbra fonja a lábait a csípőm mögött, nem enged.
-Egy csepp se mehet kárba –nem lazul a szorítása a csípőm körül- Jut is eszembe, nyugdíjaztam a naptárat.
-Akkor belefogtunk a babagyártásba?
-Aha…baj…? Húzzunk bele! Úgy érzem nincs ellenedre.
Valóban, a gyerekcsinálás gondolatára, újból merevedésem lett. Vicky lefonta a lábait a csípőmről:
-Gyerünk, csinálj fel!
Gyorsan szájon csókolom és belevágunk egy gyors menetbe, pár perc alatt mindketten elmegyünk. Vicky megmozdul alattam.
-Szuper volt, de most aztán tényleg siessünk! Mit mondunk Becca-nak?
-Csakis az igazat: gyereket csináltunk.
-Hülye. Mozgás, tusolj le gyorsan és induljunk!
Összekapjuk magunkat, és jó negyed óra késéssel indulunk. Beletaposok a gázba, így pár percet sikerül lefaragni. Kéz a kézben ballagunk az ajtó felé, amikor Vicky hozzám hajol:
-A combomon csorogsz… -súgja a fülembe.
-Hagyd ezt abba, vagy itt teszlek magamévá, Becca rózsái között…
A „teadélután” azaz a vidám találkozó a barátainkkal, Becca-val, Phil-el, Pam-el és John-al (Pam férjével) jól sikerült. Pam azonnal kiszúrja a gyűrűt Vicky ujján.
-Na, most már majdnem elhiszem, hogy tényleg a seggeden maradsz! –mondja Phil sajátos gratulációként, amikor megrázza a kezem.

Hétfőn egyedül megyek be, Vicky otthonról dolgozik. Ébredés óta valamiféle bajsejtelem gyötör, feszült vagyok, nem tudok koncentrálni, sem az adatokra, sem a soron következő publikációra. A délelőtti előadásom pocsék, nem találom a fonalat… Aztán Vicky hív.
-Szia! Képzeld itt volt egy újságíró…egy nő. Arról a projektről kérdezett, meg rólad. Nem azt mondtad, hogy az a projekt titkos?
-Micsoda…? Hogy hívták?
-Valami Eva…elfelejtettem a vezetéknevét. –a szívem ebben a pillanatban szinte megállt.
-Eva…? –nyögöm ki nagy nehezen. A félelem, pontosabban a féltés vasmarokkal szorítja a szívem.
-Igen. Az első feleséged hívták így, nem?
Hát éppen ez az…Vicky sokat hallott Eva-ról tőlem is és másoktól is, de képet sose mutattam neki róla. Nem is volt már képem róla régóta…
-Hogy nézett ki? –próbálok nyugalmat erőltetni magamra.
-Vörös haj…hideg kék szemek…kb. olyan magas mint én, de semmi különös…lapos…
Forogni kezd velem a világ.
-Mit mondtál neki?
-Hogy bent vagy, keressen az egyetemen, a munkádról különben sem szoktál itthon mesélni. Semmi mást nem mondtam neki, a hackertámadást sem. Alig tudtam lekoptatni, vagy fél óráig rontotta itt a levegőt.
-Ügyes vagy kicsim! Most légy erős, az a nő a volt feleségem. Fogalmam sincs mit akar, és miért bukkant fel pont most, de aligha valami ájtatos szándékkal ment oda. Elég oka van rá, hogy esetleg bosszút akarjon állni. Mindjárt otthon vagyok!

Berontok a dékán titkárságára és közlöm Brittával, hogy haza kell mennem, ma már nem jövök vissza, szóljanak a hallgatóimnak. Igen…halaszthatatlan, lehet hogy köze van hackertámadáshoz. Ha esetleg egy újságíró hölgy keresne, ültessék le, és hívjanak fel engem. A középkorú hölgy izgatottan kezd intézkedni.
Száguldok haza, nem találkozok a környéken ismeretlennel, és Vicky-t épségben találom otthon. Ami azt illeti, én jóval idegesebb vagyok, mint ő. Vicky boldogan ugrik a nyakamba üdvözlésként:
-Ugye itthon maradsz?!
-Igen, ma igen.
Csöng a telefonom, Phil az, érdeklődik, hogy mi ez a zűr.
-Képzeld felbukkant Eva, Vicky-t zaklatta.
-Miiiiiii….? –hallom, hogy továbbítja az infót Becca-nak.
-Igen, a Whitewater-project-ről faggatta, alig tudta kidobni. Különös egybeesés, mi?
-Aztakurva… -Phil ritkán káromkodik, csak ha nagyon részeg vagy ha nagyon ideges.
-Ez van, hívom a rendőrséget.
-Mindjárt ott vagyunk, szólok Pam-nek is.
-Kössz, Phil!
Negyed óra múlva együtt a „keménymag”, kicsivel később megérkezik a rendőrség is. Felveszik a vallomásokat, de nem kecsegtetnek semmivel. Amíg nem tudjuk bizonyítani, hogy Eva-nak köze van a hacker-támadáshoz addig nem tehet semmit. A rendőr elmegy, idegesen járkálok fel és alá. Vicky nyugtat:
-Lehet hogy sose látjuk többé…
-Igazad van, lehet hogy próbálkozott és sikerült lepattintanod… -a lelkem mélyén tudom, hogy nincs igazam.
Becca és Vicky elmennek teát főzni. Időközben befut John is, jelentőségteljesen elővesz egy pisztoly, egy másikat pedig Pam-nek ad. Gondterhelten bámulok magam elé.
-Mi az? –kérdezi Pam
-Nem hagy nyugodni a dolog. Eva semmit sem tesz véletlenül, hiszen ismeritek. Pont arról a projektről érdeklődik, amiről a résztvevőkön kívül senki sem tud, mert a kutyát se érdekli és pont ellopták az összes adatát.
-Nyomozni akarsz?
-Nem akarok, de muszáj…nem tudom Vicky-t biztonságban, amíg nem derítem ki, mit akar az a boszorkány!
Vicky mellém telepszik és átölel:
-Nyugi…
-A kapcsolataiból ki lehetne deríteni valamit… -John átmegy Sherlock Holmes-ba.
-Na igen, de hogyan térképezem fel a kapcsolatait?
-A Mexico-i rendőrség nem tudná kiadni? Ők nyomoztak anno.
Ez most telitalálat Johnny fiú.
-Megpróbálom felvenni velük a kapcsolatot.

A nap hátralevő részében a régi leveleim között kutatok, amíg megtalálom amit keresek. Aztán 8-10 telefon alatt eljutok ahhoz, akit keressek.
-Delgado tábornok? Bom dias! Nem tudom, hogy emlékszik-e még rám, 15 évvel ezelőtt találkoztunk egy pedofil-hálózat felderítése kapcsán Cabocra-ban, a nevem dr. Stephen…
-St.John, si? Dr. Stephen St.John? Hogy van senhor doctor??
-Tehát emlékszik rám?! Köszönöm kérdését, jól. Úgy hallottam Ön is jól van, de már visszavonult.
-Si,si, visszavonultam, jöjjenek a fiatalok.
-Tábornok úr, engedje meg, hogy mindjárt a tárgyra térjek! Az egyik elkövetővel kapcsolatban keresném. Megint felbukkant, és biztos vagyok benne, hogy rosszban sántikált.
-Kiről lenne szó?
-Eva Pinkerton-St.John. Akkoribban ezt a nevet használta.
-Áááá…igen a volt felesége. Mire kíváncsi?
-Kikkel állt akkoriban kapcsoltban? Sajnos kénytelen vagyok a saját szakállamra nyomozni.
-Szívesen segítek Senhor Doctor, de szükségem van pár napra.
-Köszönöm Tábornok úr! Isten Önnel!
Szinte tűkön ülök, de a telefonom már másnap cseng…Mexico-ból hívnak.
-Megvan amit kért Senhor Doctor, de nem küldhetem el sem postán, sem e-mailben, csak betekinthet az aktába. Ide kell utaznia.
-Köszönöm Tábornok Úr! Még ma értesítem, hogy mikor érkezem.
Felhívom Vicky-t:
-Szia kicsim!
-Szia édes, mi újság
-El kell mennem Mexico-ba, csak megnézhetem az aktákat. Addig Pam-éknál kellene maradnod. Náluk biztonságban leszel.
-Ennyire aggódsz…? Megijesztesz…
-Érted aggódom. Remélem hamar pontot tehetek az ügy végére.
-Hát rendben…már most hiányzol. Mikor indulsz?
-Kinézek egy járatot…azt hiszem csütörtökön indulok és azonnal jövök is vissza. Vasárnapra itthon leszek.
-Oké… Majdcsak kibírom valahogy… De ugye jut majd idő kicsi Stephenek gyártására is…
-Vagy kicsi Victora-k gyártására. –kontrázok.
-Na jól van -neveti el magát- sietek haza! Puszi!
-Puszi!

Gyorsan eljön a csütörtök, és kimerítő repülőút után pénteken már Mexico-ban vagyok. A tábornok személyesen jön ki elém a reptérre. Már emlékszem rá, ő volt az egyik, aki bejött a kihallgatószobába. A haja már szürkés, a bajsza is, csak a szeme csillog a régi lelkesedéssel. A Szövetségi Rendőrség központi irodájába visz, majd bonyolult beléptetési procedúra után az irattárban találjuk magunkat. Végül elém teszik az aktát:
-Íme…tanulmányozza. Csak jegyzetelhet!
-Két órán át böngészem az aktát, a kapcsolatok listája végtelen hosszúságúnak tűnik…érdektelen nevek. A második óra vége felé egy ismerős névre bukkanok: Fedor von Boskowitz. Hoppá! Jegyzetelni kezdek.
Még két órát böngészek, de csak egy-két ismerős, ám érdektelen nevet találok, és rengeteg ismeretlent. Nem ajánlom senkinek ezt az élményt…egy rendőrségi aktából rájönni, hogy mekkora ribanc a volt feleségem…
-Nos, talált valamit?
-Talán igen…kérdés, hogy mire jutok majd vele. Köszönöm Tábornok Úr!

Kikísér a reptérre. A repülőn aludni próbálok, de forognak a kerekek az agyamban. Már megint Boskowitz… Mi lehet a kapcsolat? Hullafáradtan szállok le a gépről, Vicky boldog hogy hazaértem, én nem különben, hosszú percekig összeölelkezve állunk. E pillanatban hajlamos vagyok azt hinni, hogy túlkombinálom az egészet.
-Mire jutottál?
-Találtam egy érdekes nevet, egyébként semmire.
-Add csak ide azt a papírt! –kapja ki a kezemből Pam a cetlit- Utánanézünk!
-Fedor…von Boskowitz?! Ez az a Boskowitz?
-Ezt kéne kideríteni, meg hogy mivel foglalkozik…
-Vedd úgy, hogy el van intézve! Van kapcsolatunk a Scottland Yard-nál.
Vicky vezet, közben kérdezget. Mivel korábban minden kalandozásomról meséltem neki, nem ismertlen a név előtte sem.
-Gondolod, hogy rokon…?
-Remélem, hogy nem.
-Reméled…?
-Igen, mert akkor csak túlkombináltam az egészet.
Vicky oldalra nyúl és megsimogatja a karom.
-Mindezt csak azért, mert féltesz?
-Igen. –mosolygok rá.