Egyedülállóként elég gyöngén álltam anyagilag, és némi jövedelem kiegészítésként szövegszerkesztést vállaltam egy kiadónál. Elég gyors vagyok, meg precíz is, az első legépelt munkám után aztán sorozatosan jöttek a kéziratok, elfoglalva minden üres estémet, de legalább olyan külön jövedelemhez jutottam, ami kihúzott állandósult zavaromból, ugyanakkor még szívesen is végeztem a feladatot. Csak egyszer volt a munkaellátottságban egy kis átmeneti zavar, amikor a kiadó profilváltás következtében a szépirodalomról egyre inkább a jobban jövedelmező füzet terjedelmű, de kapósabb erotikus tartalmú irodalom felé fordult. Küldték a kéziratokat folyamatosan, ismét volt munkám. A szerzőket nem ismertem, csak a kéziratot kaptam meg, s rákaptam, hogy mielőtt kezdeném beírni a szövegszerkesztőbe, előtte átolvasom, hogy értsem, amit írok.
Az első egy-két írás annyira izgalomba hozott, hogy komolyan úgy éreztem, nem vállalhatom a további munkát, mert a lelki békém fölborul, ha ilyesmikről olvasok. Úgy éreztem, hogy túl sok közöm lett annak az embernek a személyiségéhez, akinek a gondolatait láthattam. Ráadásul annyira intim gondolatok voltak, hogy egészen közelinek éreztem magamhoz, gyakran úgy tűnt, hogy egészen hozzám szól, vagy rólam szól. Belehelyezkedtem a szereplők közötti kapcsolatba, és képes voltam érezni azokat az érintéseket, simogatásokat, amiket leírva láttam. Olykor megesett, hogy egy-egy lázas szerelmi jelenettől annyira átforrósodtam magam is, hogy félbe kellett szakítanom a munkát és nagy sóhajtozások mellett járkálgattam az üres lakásban föl-alá, vártam, hogy lehiggadjon bennem a feltámadt igény valami igazi érintés iránt.
Elképzelem a történet íróját, rendszerint valami magas, barna pasira gondoltam, kék szeműre, érzéki ajkakkal – szóval álmodoztam.
Egyáltalán nem volt semmi partnerem, akivel megélhettem volna hasonlót, mint amikről nap-mint nap olvastam, írtam. Fiatalabb koromban még arról ábrándoztam, hogy majd egyszer férjhez megyek, akkor majd gyakorlatilag éjjel-nappal szeretkezni fogok. De aztán ahogy teltek az évek, látnom kellett, hogy bizony nem vagyok kapós, hanem egy afféle csúnya lány, akire nem nyitja rá a szemét egyetlen férfi se. Nehezen éltem meg, hogy miközben tele van a világ életerős férfiakkal, akik majd megvadulnak, annyira szeretnének maguknak egy nőt találni, s közben egyetlen szexuális örömforrásuk a Playboy vagy a Penthouse valamelyik száma és a puszta kezük, de én nem férhetek be teljes hús-vér valómmal a lehetoségeik közé.
Kezdetben fájdalmasan érintett, azután pedig egészen beletörődtem, hogy magam maradok, vénlánynak. Még inkább belesavanyodtam a helyzetbe, s ahogy teltek az évek, már a fiatalság is lekopott rólam, szóval a sosem volt önbizalmam nem volt mitől helyre állt volna.
Az egyik kézirat írója mindenképpen közelebb állt hozzám, mint a többi. Kerekre formált, jól olvasható betűkkel irt az illető, sárga színű jegyzettömb lapokra. A betuk egyenletesen gördültek, egyenes vonalban, margót alig hagyva. Soha nem volt benne áthúzás, beszúrás vagy radírozás. Úgy lehet, hogy aki írta, előre eltervezte az összes dialógust, minden jelzőt minden szófordulatot és nem írás közben fogalmazgatta újra meg újra. Ettől a szerzőtől szerettem leginkább írni, nem csak azért mert jól olvasható volt, hanem amikről irt, az annyira mélyen megérintett, hogy gyakran egészen összefacsarodott a szívem, amint olvastam. Nem volt egy melldöngető hős, inkább egy elesett kisember, aki vergődik, de hiába áhítozik egy idilli helyzet után, folyton elügyetlenkedi a lehetoségeit.
Egyik alkalommal kissé összetorlódott a munkám, az estéim az éjfélen túli időkig nyúltak, már a fáradtságtól összefolytak a szavak. Úgy lehetett, hogy a kimerültségem miatt lapozhattam egyszerre többet is, és néhány oldalt áthajtottam, magyarán kihagytam a begépeléskor. Telefonon hívtak a szerkesztőségből, jelezték a hiányt, ígértem, hogy pótolom. A futárral kiküldték a kéziratot ismét, meg a floppyt is. Ez egy ismeretlen futár volt, máskor nem ő hozta. Máskor egy középkorú elhízott fickó jött, nagyobbacska táskával, most meg egy vékonydongájú inkább alacsony, mint közepes termetű férfi, nőiesen kicsi keze volt, meglepően magas hangfekvése, de legalább szép dióbarna szeme. Átadta a javítani valót, és nem tűnt úgy, hogy indulni készül, hanem leült a fotelembe, mint aki várakozásra rendezkedik be. Csodálkozó tekintetemet látva hozzáfűzte, hogy nekem nem lehet túl sok idő az a néhány hiányzó oldal beírása, ő meg inkább nem jönne újra, megvárja itt.
Szokatlan volt a helyzet. Már az is, hogy egy férfiember üldögél nálam, s miközben itt van, én mindenféle erotikus történésekre tapadok a képernyőn. Mintha meglesne valaki, miközben én mosdok, vagy egyéb intim dolgom végzem. Nem nagyon akarózott hozzáfogni a munkához. Inkább megkértem, hogy sétáljon a parkban vagy egyen egy fagyit és jöjjön vissza egy óra múlva. Elcsodálkozott a kérésemen. Csak egy fél szóval utaltam rá, hogy amikor ilyen témában olvasok, vagy írok, az nagyon intim érzés a számomra, ő meg idegen, nem akarom, hogy részese legyen.
Egészen hosszan az arcomba nézett, a szemeimet vizsgálta, teljesen zavarba jöttem a nézésétől. Elkaptam a tekintetem, ő meg kicsit megmosolyogta a zavaromat. Fölállt, s indult, de a táskáját a fotelban hagyta.
Nekifogtam a munkának, és nem kellett sok idő, hogy máris beleéljem magam a szereplők helyzetébe. A hiányzó oldalakon heves szerelmi jelenet zajlott, ahol a férfi lázas igyekezettel iparkodott szeretni a nőt, aki eleinte szabadkozott – tán a látszatért, vagy ki tudja – azután pedig szenvedélyesen alávetette magát a férfi követelőző vágyainak.
Ismét olyan fölforrósodott vágyakozó állapotba kerültem, mint már annyiszor ilyesmi olvastakor. Egészen elfúlt a lélegzetem, ahogy oda le volt írva minden apró mozzanata a gyönyörüknek.
Éppen csak befejeztem az írást, amikor nyílt a bejárati ajtó, és visszatért a futár. Ahogy rám tekintett, csupa érdeklődés volt az arcán. Végigmért, én is végigmértem.
Nem tudom, miből következtette, hogy ez most másféle nézés volt, tán az arckifejezésemen láthatott mást, vagy a szemem volt vágyakozóbb – bizonyára -, vagy csak tett egy próbát. Egyszerűen hozzám lépett egészen közel, éreztem a kilélegzett levegőjét az arcomon.
Nem ölelt át, csak szorosan elém állt, és kivárt, hogy mit fogok tenni én. Őrült izgató volt, ahogy olyan szorosan előttem állt. Néztük egymás arcát, egymás szemét, és én nem győztem tovább állni a nézését. Amint lehunytam a szemem, s oldalra döntöttem a fejem, máris megéreztem, hogy az ajkait az enyémre tette. Váratlanul ért, vagy vártam rá, nem is tudom. Egy pillanatig tétováztam, hogy eltoljam-e vagy viszonozzam a csókját, vagy ne tegyek semmit.
De éppen az olvasott (és írott) szöveg hatása alatt állva, nem úgy történtek az események, ahogy józan döntéssel történtek volna, hanem elnyitottam az ajkaimat, s átöleltem a vállát, hogy közelebb húzzam. Erre a mozdulatra várhatott eddig, mert mihelyt megkapta a biztatást, azonnal átkarolt, magához vont, és olyan szenvedélyesen csókolóztunk, hogy fulladtam a levegőtlenségtől, de nem hagytam volna abba semmiképp, annyira fölizzottam ettől a soha nem tapasztalt élménytől, hogy egy igazi férfi (még ha ugye nem is olyan ideális, mint az ábrándjaimban szereplők) a karjaiban tart, és engem (igazán engem) csókol nagy élvezettel. Csak egy pillanatig suhant át a gondolat a fejemben, hogy illetlen ez így, s el kellene tolnom, ehelyett szorosabban magamhoz húztam, és az ujjaimmal a hajába túrtam – úgy, mint az írott történetben is tette az a női szereplő.
Alighanem a hapsi is olvashatta a novellát, mert éppen úgy folytatta, mint az ott leírtak szerint történt. A nyakamat csókolgatta, miközben a fenekemet simogatta, és a szoknyámat húzogatta egyre följebb. Tetszett nekem, ahogy simogatott. Ismét a számra tapadt, miközben a combom közé nyúlt, és legnagyobb elképedésemre nem hogy nem löktem el a kezét, hanem inkább úgy helyezkedtem, hogy könnyen utat találjon a bugyim alá. Beleremegtem a szokatlan kalandba. Szenzációsan jól esett a csókja, és hát, szenzációsan jól esett, ahogy masszírozni kezdte az ölemet. Sosem tapasztalt borzongató örömmel fogadtam. Álltomban nekitolt a falnak, s így megtámasztva még inkább nekem feszült a teljes keze. Vagyis, szóval nem csak a keze. Eleinte az ujjaival izgatott, és amikor már úgy érezhette, hogy kellően felizgultam és befogadóvá váltam, a tenyerét a fenekemre tette, az ujja helyett pedig nekem nyomta az erektált vesszőjét. Csak odakészítette, csak megmutatta, hogy mi az, ami idekinn kopog a kapun – tán az engedélyemre várt a bebocsátáshoz. Feszített a türelmetlenség, és csak öleltem, csókoltam, s valamivel nagyobbra nyitottam a terpeszem.
Ezt biztatásnak véve, valamennyire roggyintva a térdét, irányba helyezte az eszközt, s fölnyársalt egy mozdulattal.
Jajj, Jézusom! Azt hittem, ott ájulok el máris. Rettentő fájdalmas volt, feszült, izzott, úgy éreztem, hihetetlenül vastag és hihetetlenül kemény, amit belémerőltetett. Fájdalmamban sikíthattam, vagy legalábbis kiáltottam egy nagyot, mert azonnal megtorpant a mozgásában, és elképedve nézett az arcomba.
– Te még sosem voltál férfival? – a kérdésében hitetlenkedés volt, némi ijedelem is talán.
Nem folytatta a ritmikus döfölésemet, csak tartott nekiszorítva a falnak, szorosan magához ölelve, de az ágyékomat szétfeszíto férfiasságát nem vonta vissza. Éreztem, hogy a combomon végigcsorog a vér, csaknem sírva fakadtam, olyan kiszolgáltatottnak és elesettnek éreztem magam.
Tényleg teli voltam vággyal, tényleg szerettem volna, ha valaki megsimogat, ha valaki megcsókol, és hát igen, ha valaki végre úgy szeretne, mint a novellákban, ahogy szeretni szokták a férfiak azokat a nőket. De sose gondoltam volna, hogy ez ennyire rettentően fáj, hisz mindenhol azt olvashattam, hogy nagyon finom érzés, hogy töri utána a fene nem csak a férfiakat, hanem a nőket is ugyanúgy.
De akkor velem mi lehet a baj, hogy ennyire fájdalmas?
Amint ezen keseregtem még, csak nem lazult az ölelése, hanem az arcát hozzányomta a nyakamhoz, úgy suttogta egész halkan, hogy ne haragudjak, nem akart fájdalmat okozni nekem, ne haragudjak, de nagyon megkívánt, és én is úgy mutatkoztam, hogy nem bánnám. Látta a szememen, hogy kívánom a szexet, szívesen vettem az ő csókját, az ölelését, stb.
Ennek ellenére, hogy ilyesmiket suttogott, azért nem szüntette meg a szoros kontaktust odalenn, csak kivárt vele. Újra az ajkaimat kereste, már persze kevésbé vadulva, de hosszan csókolt, nyalogatta a szám sarkát, a fogaimat, szívogatta az ajkaimat.
Elzsongított, amilyen élvezettel csókolt. Egészen elterelődött a figyelmem a fájdalmamról, s egy idő után már én is visszacsókoltam puha és követelőző ajkait. Nem is vettem észre, hogy mikor kezdte ismét mozgatni a csípőjét. Fogta a fenekem, és eleinte csak alig beljebb tolva, azután már nagyobb lökethosszra váltva behatolt egészen. Közben csókolt folyamatosan, mert érezte, hogy annyira szeretem a csókját, hogy elvonja a figyelmemet az egyéb kényelmetlenségekről is, ha az ajkaink játszanak. S valóban, már nem is fájt, vagy csak sokkolt a fájdalom, s amiatt nem éreztem akkora kínnak, amit művelt, de egy idő után már tényleg nem éreztem úgy, hogy széjjelhasadok, ha folytatja. Aztán már nem csókolt tovább, csak markolgatta, gyúrogatta a fenekemet, szorított magához, erősen lihegett és hátravetette a fejét, a mennyezetre nézve. Szinte a szeme is kifordult, ahogy elrévedt az élménytől, amint borzongva elélvezett.
Ismét éreztem, ahogy a combomon végigfolyt a leve, de nem eresztett az ölelésből, csak csókolgatta a nyakamat, simogatta a hátamat.
Amikor aztán eleresztett, rendbe szedte magát, nézte az arcom, de nem szólt semmit. Egy cédulára fölírta a telefonszámát és elment. Hosszan néztem azt a számot, megismertem azt a kézírást, amelyikből olyan nagyon szerettem dolgozni, akihez a legközelebb éreztem magam az olvasottak alapján. Szóval ez itt nem a futár volt, hanem maga a szerző, akit én álmodozásaim során már annyiszor közel engedtem magamhoz, hogy mást jelentett nekem az a plátói vonzalom, mint ez a nyers valóság, ami persze messze nem volt akkora élvezet, mint az olvasottak alapján képzeltem volna.
Tudom, hogy nem fogom felhívni ezt a telefonszámot, és meg fogom szakítani a kapcsolatot vele is, a kiadóval is.
Most, hogy már „tapasztalt vagyok” magam is, tudom, hogy milyen az, amikor az emberek szeretkeznek, most már tudom, hogy csak rámondják, hogy nagyszerű, de nem is az. Esetleg a férfiaknak igen, de a nők meg csak hagyják. Nyilván hogy örömet szerezzenek vele a férfinak, azért hagyják mindössze. Nekem semmi öröm nem volt benne, csak egy eszköz voltam a kéjéhez.
A csókolózás, az nagyon kellemes, meg az ábrándozás is, de egy igazi aktus nem, az bezzeg nagyon nem.
A kiadónak meg azért nem dolgozom többé, hogy ne kerülhessek máskor ilyen helyzetbe, hogy az arcomról megállapíthassa bármely férfi, hogy mire vágyom, s ábrándos vágyaimat megragadva önmagát némi nemi örömhöz juttassa.