Baráti szex a terhesség alatt


Reni vagyok, 23 éves kismama, egy éves a kislányom. Nem gondolom, hogy helyes amit teszek, teszünk de ez van. Szülés előtt két héttel feküdtem le először Zolival. Zoli gyerekkori barátom, 5 éves korunk óta tart. Soha nem akartunk többet, csak barátok voltunk. Ezt persze nem hitték el sokan, pedig így volt.

Férjhez mentem, ö volt a tanúm, akkor költözött vissza a szüleihez. A párom külföldön dolgozik, sokat, ritkán van itthon. Ezért is szégyenem magam, hogy megcsalom, még ha csak szex van, akkor is. A terhességem alatt, felfokozódott a szex utáni vágyam, rengeteget masztiztam. A párom, a negyedik hónap után már nem szexelt velem. Zolival csak úgy spontán jöttek össze a dolgok. Valamiért átjött, reggel, még fel sem öltöztem rendesen. Nem voltam szégyenlős előtte addig sem. Egy köntös volt rajtam alatta csak bugyi. Kávéval kínáltam, amíg főztem leült az asztalnál. Éreztem, hogy néz.

Mi van?-kérdeztem-Mit bámulsz?
Csak nézlek, de morcos vagy. Nem is hiztál hogy terhes vagy. – mondta Zoli nevetve.
Mondjuk ez igaz volt, csak a pocakom nőt, mint aki lenyelt egy labdát, úgy néztem ki. 177 magas, 47 kg vagyok, akkor is csak 50 voltam. Barna hosszú hajam van, a melleim nem nagyok, terhesen teltek lettek, sok tejem is volt. A fenekem formás izmos, Zoli szerint kislányos. Kávéztunk, közben csak bámult.

Mióta tetszem ennyire neked? – kérdeztem – Föleg most, pocakosan?
Szexi vagy – mondta – nem vicc, tetszel.
Picit zavarban voltam, Zoli soha nem akart semmit tőlem, vagy én nem tudtam. Azért hallottam ezt-azt róla, csajoktól, az járt a fejemben. Helyes fiú, 185 magas, izmos, 80 kg, fekete tüsi hajú. Mosogattam, Zoli mögém állt és megsimogatta a fenekem.

Mit csinálsz- kérdeztem, de nem ellenkeztem.
Zoli szorosan mögém állt, a pocakom simogatta.

Szexi vagy, esküszöm kívánlak- mondta nevetve.
Jól eset amit csinált amit mondott.
Gyerekkorunk óta, soha nem akartál engem- mondtam- Most igen?
Zoli vissza ült az asztalhoz

Bocsánat-mondta.
Elé álltam, a kezeit a hasamra tettem

Ezt kivánod?- kérdeztem- Ha tudnád, én mennyire kívánom.
Zoli szétnyitotta a köntösömet, csak nézte a melleim

Akkor segítsünk egymáson-mondta-én benne vagyok.
Lehúzta a bugyim és megsimogatta a kopasz pinámat. Az ajtóhoz mentem, bezártam. Visszafelé ledobtam a köntösömet, meztelen voltam.

Zoli az asztalra ültetett, és a combjaim közé hajolt. Nyalta a pinám, érzéssel izgatott. Magamhoz húztam, hogy elérjem a nadrágját. Vetkőztettem, akartam látni, amit hallottam, a szép farkát. Borotvált, formás 19/6 os a farka, én marha addig nem akartam. Zoli nyalt, én vertem a farkát, ami keményedett is. Jól eset, amit csinált, annyira hogy elfeküdtem az asztalon és szétnyitottam a combjaimat.

Csináld- mondtam és nyomtam a fejét a pinámra – el fogok élvezni.
Meg is ujjazott közben, nyalt, szopta a csiklómat, hatalmasat élveztem. Még el sem múlt a kéj, már a számba tolta a farkát.

Szopjad-mondta-Jó keményre.
Megdugta a számat, a melleim simogatta közben. Kemény volt a farka.

Megbaszalak? -kérdezte-Akarod? Feltápászkodtam az asztalról.
Akarom- feleltem- de nem itt, gyere.
Farkánál fogva vezettem a hálóba, az ágyra feküdtem. Széttártam a lábaim és néztem, ahogy Zoli belém nyomja a kemény farkát. Sokat nem láttam a hasamtól, de éreztem minden centijét. Óvatosan csinálta, már idegesítően óvatosan.

Baszál már- szóltam rá-rég kaptam faszt, baszál meg.
Zoli beindult, döngölte a pinám rendesen. Másodszor élveztem el, fura volt, de nem bántam. Zoli utána hátulról kefét meg, négykézláb voltam az ágyon, úgy jött belém.

Elmegyek, – kiabált Zoli- hova akarod?
Megfordultam és leszoptam a farkát, rengeteg gecit kaptam, lenyeltem mindet. Zoli simogatta a fejem

Jól szopsz- mondta nevetve – de a pinád is jó ám.
Lefeküdt mellém, én a farkát kényeztetem, és dumáltunk picit. Ahogy a farka keményedett, már szoptam is. Pár perc múlva, már megültem a farkát, imádtam, hogy tövig bennem van.

Nagyon bevagy indulva- mondta Zoli- a gyerek fogja a farkam végét, úgy bevetted. Ahogy mozogtam a farkán, ö a melleim fogdosta, picit tejes is lett a keze.
Bocsánat – mondtam-nem tehetek róla. Zoli lenyalta a tejem az ujjairól.
Ez szexi, finom- mondta és még fejte a melleim.
Tövig ráültem a farkára, úgy élveztem el újra. Zoli nem engedte, hogy leszálljak, belém élvezett el. Kielégülten, kimerülten feküdtem az ágyon.

Baszki, éveket vártunk ezzel?- kérdeztem – Már rég megbaszhattál volna. Zoli nevetet
Az igaz, de most nem csinállak fel- mondta – Jó volt?
Szerinted? – kérdeztem – Rég élveztem már.
Akkor nem dugtunk többet, de két nap múlva hívtam, akartam a farkát. Megszültem, a párom itthon volt. Jól be is rúgtak Zolival, tejfakasztó buliban. Négy héttel a szülés után a párom megdugott mielőtt visszament dolgozni. Jól kefél, végre akarta a pinám. Három hétig bírtam, akkor hívtam Zolit, maszti helyett faszt akartam. Azóta is kefél, ha nincs itthon a párom. Van már csaja, de engem is ápolgat. Barátszex, mi így hívjuk. Csak kielégítjük egymást, ennyi.