Szuper kis szex történet


A bátyám és a felesége szinte a szomszédunkba lakott, így majdhogynem naponta találkoztam velük, de bevallom azért is örültem ennyire a közelségüknek, mivel a kislányukat majdhogynem saját lányomként szerettem és pici kora óta szoros kapcsolatot ápoltam vele.

Ez a kapcsolat nem sokkal a kiscsaj 17. szülinapja előtt érdekes fordulatot vett. Már nem emlékszem, miért de egyik nap átmentem a bátyámékhoz valamiért, de a lányukon kívül nem találtam otthon senkit. Anita gimibe járt, 11-et végezte és mivel nyári vakáció volt (július), otthon tévézett. Ami a külsejét illeti, nem mondanám, hogy nem láttam nála szebb kislányt, de nekem mégis nagyon bejött az egyre inkább nőiesedő alakja. Viszonylag magas lány volt, szép arcocskával, hosszú szőkés hajjal , és hát egy kicsit telt, de nem kövér alakkal. Ahogy beléptem a lakásba észrevett és a szokásos módon gyönyörű fehér fogacskáit elővillantva mosolyogva üdvözölt, majd szokás szerint arcon pusziltuk egymást egy ölelés kíséretében. Kicsi kora óta ez volt a szokásunk de ez a mostani ölelés kicsit más furára sikeredett, mert ahogy átölelte a nyakamat és men a hátára tettem a tenyeremet mintha a szokásosnál jobban magamhoz húztam volna vagy ő engem, nem tudom. Mindenesetre annyit éreztem hogy a mellei erősen hozzám nyomódnak, és bevallom eléggé borzongató érzés volt. Mivel nyár volt felül csak egy top volt rajta, ami elég szexi látványt nyújtott tekintve a hogy az unokahuginak alkatából adódóan szép fejlett telt mellei voltak, és ez a felsőjén keresztül is jól kivehető volt. Alul egy rövidnadrág volt rajta, így láthattam a viszonylag vastag húsos combokat is, aminél talán van szebb és szexibb is de nekem mégis nagyon tetszett mindig is. Kiderült hogy a bátyámék csak este érnek haza, így rövid beszélgetés után gondoltam maradok kicsit náluk, így leültünk beszélgetni. A kanapén ült én meg vele szemben a fotelban. Előbb általánosságokról dumáltunk, suli, filmek, szórakozás, majd azt vettem észre hogy szinte nem tudom levenni róla a szemem és a tekintetem gyakran végigpásztázza őt tetőtől talpig. Valószínűleg nem nagyon tudtam leplezni a dolgot, mert egy adott pillanatban Anita a szokásos csilingelő hangján megszólalt:
– Van valami furcsa rajtam bátyus, hogy annyira nézel?
Zavarba jöttem.
Jaj, dehogy kicsim, ne haragudj, csak csodálom a szépségedet, mondtam próbálva viccelődve
Jaj ne túlozz bátyus annyira azért nem vagyok szép- mondta nevetve kivillantva ismét gyönyörű fehér fogacskáit.
– Dehogynem, kicsim, szerintem nagyon szép vonzó csajszi vagy, fogadnék, hogy a fiúk csak úgy ostromolnak, mondtam én is nevetve.
Ekkor meglepő dolgot kérdezett:
– Na de mi olyan szép rajtam?
Húha , ismét zavarban voltam pár pillanatig, mégis mit feleljek? Ekkor észrevettem hogy mezítláb van így rávágtam:
– Például a lábujjaid.
Ezen ismét nevettünk, majd Anita kinyújtotta felém a lábacskáit sőt mivel elég közel ült velem szemben mindkét lábát viccesen az ölembe tette.
-Akkor nézd meg közelebbről is őket, ha annyira tetszenek, mondta mosolyogva, én pedig zavarban lévén viccesen elkezdtem nézegetni a lábát majd sorolni kezdtem:
– Nos van itt két puha finom talpacska, két formás lábfej, tíz dundi aranyos lábujjacska, és tíz ápolt szép lábkörmöcske.
Mire befejeztem a mondatot észre sem vettem , de megfogtam mindkét lábfejét mintha masszírozni akarnám őket, és bizony észrevettem, a selymes tapintású lábacskáktól a hímvesszőm merevedni kezd a nadrágomban.
– És mi az ami még szép bennem?-kérdezte mosolyogva Anita
– Hát például a vádlid, izmos formás, mondtam miközben a kezeim feljebb csúsztak a vádlijaira , markolászva a húsos lábszárakat. Ránéztem az unokahúgom arcára és meglepődtem: csukva volt a szeme és mosolygott.
– Nocsak, nem is tudtam, hogy ilyen jó masszőr vagyok, mondtam viccesen, de ő meg sem moccant, csak picit méginkább elmosolyodott, de a szemét nem nyitotta ki. Kicsit felbátorodtam és mivel éreztem hogy a farkam egyre merevebb, lassan óvatosan közelebb húzódva hozzá a kezeimet felcsúsztattam a combjaira. Összerezdült, de bevallom én is. Nagyon izgató érzés volt ahogy finoman de határozottan belemarkoltam a húsos formás combokba.
– Nagyon szép lábaid vannak, kicsim- mondtam miközben egyre inkább remegő kezeimmel simogattam a vastag combokat, érezve hogy az erekcióm miatt elég szűk lett a nadrágom.
– Örülök hogy tetszenek a lábaim, és nagyon jólesik a simogatásod- szólalt meg Anita, kinyitva a gyönyörű szemeit.
-Olyan szépek, mondtam felbátorodva, hogy legszívesebben végigpuszilnám őket-mondtam, majd magam is meglepődtem a bátorságomon.
Még jobban meglepődtem unokahúgom válaszán:
– Akkor tedd meg bátyus, csókolgasd végig.
Nem kellett kétszer mondania, megfogtam a bokáit és letettem az ölemből a lábait, majd elé térdeltem, és bal lábfejét megfogva a számhoz emeltem a talpát. Először a talpát csókoltam végig a sarkától a nagylábujjáig, majd miután tudtomra adta, hogy tetszik neki amit csinálok, áttértem a lábfejére, majd eljutva a lábujjakig, végigszopogattam a bal lába minden lábujját. Ezután elindultam a vádlin fölfelé. A lábszára minden négyzetcentiméterére adtam egy puszit, majd a térdénél picit elidőzve megkezdtem a comb birtokbavételét. Hosszú perceken át csókolgattam, nyalogattam a finom husiját, puha, sima bőrét, egyre közelítve a comb töve felé, ahol azonban megálltam, mert nem tudtam, hogyan fog reagálni, így inkább ismét a talpához mentem vissza és ugyanezt megismételtem a jobb lábacskájával is. A különbség annyi volt, hogy amikor a jobb combja tövéhez értem, ránéztem egy pillanatra az arcára. Láttam hogy továbbra is csukott szemmel mosolygott. Nem bírtam ki éreztem, hogy muszáj megcsókolnom. Kicsit meglepte a lépésem, de nem ellenkezett. Hosszasan rátapadtam a meleg finom puha ajkaira a nyelvemmel pedig hol a fogsorát hol a nyelvét simogatta. Hosszú percekig csókolóztunk, rettenetesen izgatva a csókja, lehellete ize, illata. Finom kis szája volt. Akármilyen jóízű is volt a csókja, néhány perc után elindult a szám a nyaka felé, de a kezemnek sem tudtam parancsolni, elkezdtem a melleit simogatni. Ekkorra már jól lehetett látni a topp alatt a duzzadt mellbimbókat, és levegővételeiből arra következtettem, hogy jólesik neki amit csinálok. Egyik pillanatban ránéztem , majd egy mozdulattal levettem róla a toppot. Ott volt előttem két gyönyörű formás telt nagy mell. Szinte beleborzongtam. Az unokahúgom mellei. Jól emlékszem, mikor pár éve az egész két kis duzzadt mellbimbó volt, majd hegyesedni kezdett, most pedig csodaszép fejlett húscicivé alakult. Mohón tapadtam rá a számmal. Rugalmas kemény hófehér bőr, a tetején nagy rózsaszín bimbókkal, tekintélyes méretű bimbóudvarra. Nyaltam faltam, percekig szívtam a mellbimbóit, szinte játszottam velük. Egyiket csókoltam a másikat markolásztam , majd cseréltem. Hosszú percek teltek el így majd a kezem és a szám jóllakottan elindult lefelés a hasán át a nadrágja felé. Elkezdtem kigombolni a rövidnaciját miközben a szám már a kis hasát, az édes kis pociját csókolgatta. Lehúztam a nadrágját majd mivel nem ellenkezett, egy al megszabadítottam a bugyijától is. Döbbenten néztem a punciját: teljesen csupasz, duzzadt nagy szeméremajkak és akkora csikló amilyet addig sohasem láttam.
– A mindenit mondtam csodálkozva majd óvatosan széthúztam a szeméremajkakat. Odabent nedves meleg rózsaszín hús volt látható, feljebb pedig a duzzadt csikló szinte csillogott a lucsoktól. Nem bírtam tovább belenyaltam, majd az ajkaimmal beleharaptam a csiklóba. Akkorát sikoltott hogy hirtelen azt hittem fájdalmat okoztam neki, de a sikoly utáni mosolyából arra következtettem, hogy inkább jóleső mint fájdalmas sikoly volt. Elhatároztam hogy kielégítem. Mohón nyalni kezdem a nyílást annyira bedugva a nyelvemet amennyire csak tudtam, miközben két ujjal a csiklóját sondorgattam. A hatás nem maradt el. Az unokahúgom előbb csak lihegett majd nyögdécselt, végül igazi női sikolyokat produkált. Remegett, megfeszültek az izmai, a vaginája úgy nedvedzett, hogy alig kaptam levegőt miközben nyaltam, szinte fuldokoltam a lucsokban. Életemben nem láttam még nőt akkorát élvezni mint ezt a kis édi csajszit, akit akkor már szinte majd fel faltam. Úgy széthúztam a hüvelyét hogy rettegtem nehogy fájjon neki, de eléggé tágulékonynak bizonyult a puncija. Amikor élvezett egy nagy rózsaszín tátongó lyukat láttam magam előtt, ami lüktetett, nedvedzett és vonaglott az egész testével együtt. Amikor láttam hogy túl van élete talán legnagyobb orgazmusán, mellé feküdtem, hagytam pihenni, pedig az én farkam keményebb volt mint valaha. A hasára fordítottam mert mindenképp szerettem volna megkóstolni a kerek popsiját is. Apró kis puszikkal borítottam el a kere dombokat, majd széthúzva benyaltam a popsilyukába, igyekezve minnél mélyebbre dugni a nyelvem hegyét a táguló lyukba. Ugyanazt játszottam mint a mellei esetében: a popó egyik oldalát csókoltam, a másikat gyúrmáztam, majd cseréltem, közben persze a végbélnyílás nyalogatására is fordítottam időt. Ezután azonban leálltam. Tudtam, hogy mára ennyi volt, nem mehetünk tovább, mégis csak az unokahugomról van szó, én majd legközelebb élvezek, most csak az ő örömére gondoltam. Aktusról szó sem lehetett, szűz még a kicsike, maradjon is az egyelőre.
– Öltözz fel kicsim, most megállunk, a többit majd legközelebb.
– Zuhanyozz le mert megizzadtál, másrészt a nunid nedve a combodon folyik, harmadrészt a csókjaimtól tiszta nyálas még a talpad is- mondtam neki viccesen, majd néztem ahogy mosolyogva elindul a fürdőszoba felé, persze közben megcsodáltam ahogy minden lépésekor izgatóan rezeg a formás kerek popsija, és közben tudtam: nem úszod meg kicsim, legközelebb iszonyúan megdugom mindkét lyukadat. Majd ezt is leírom alkalomadtán.