Te hogyan veszítetted el? – kérdezte egyszer egyik magántanítványom. Lány volt, 17 éves, én éppen cikkeket írtam egy fiataloknak szóló portálra, és megkérdeztem tőle, szerinte miről olvasna a korosztálya szívesen. Az első témajavaslatai között szerepelt a szüzesség elvesztése, és elmondta azt is, hogy őt ez foglalkoztatja mostanában leginkább.
Én azt gondoltam, hogy nehéz erről beszélni egy fiatalnak, mivel a szavainkkal normákat szabunk neki, ami elég nagy felelősség.
Nekünk is ilyen normákat szabtak: filmekkel, könyvekkel vagy éppen a hallgatással, de őket ez nem különösebben zavarta.
A szüzesség misztériumáról, tabujáról és megéléséről beszélünk most. Fontos téma ez az emlékeink, az önértékelésünk és a következő generációk miatt is.
Három történet
Én nem emlékszem rá, hogyan lettem felvilágosítva, kiskamaszként már eléggé képben voltam, akkori barátnőim két-három évvel voltak idősebbek nálam, ami a szexualitás szempontjából elég soknak számított abban a korban. Én még éppen csak felvittem a babáimat a padlásra, amikor ők már fiúzni kezdtek.
Ők már menstruáltak, amikor én éppen megértettem, mi is ez. (Megjött – mondta egyik barátnőm, mire én visszakérdeztem: kicsoda? Nem kicsoda, micsoda.)
Te tettél nővé
17 éves lehettem, amikor anyukámmal késő este sétáltunk haza, és az utcánk sarkán beszélgetett egyik játszópajtásom apukája egy fiatal nővel. Amikor meglátták, hogy közeledünk, szétrebbentek, a fiatal nő velünk szemben, az apuka meg ellentétes irányban indult el. Az apuka nyomvonalán haladtunk, amikor egy villanyoszlop fényénél egy fecnit vettem észre, gyorsan fel is szedtem a földről. Otthon megnéztem, egy levél volt, az a fiatal nő írta a férfinak, aki ezt meg elhagyta, én meg elolvastam. A nő szerelmet vallott neki benne, érzékeny és kitárulkozó szöveg volt a lapon, még mindig emlékszem rá. A leginkább az a mondat maradt meg bennem, hogy ,,neked adtam a szüzességemet, te tettél nővé, és ezért örökre hálás leszek neked.” Én csodálkozva olvastam a sorokat, félig-meddig megértettem, mit jelentenek ezek a szavak.
A dühös férfi
Nem sokkal később láttam egy filmet, ami valamikor a középkorban játszódhatott. Volt egy esküvői jelenet, amiben egy gazdag férfi, amolyan hűbérúrféleség feleségül vett egy nagyon szép, fiatal lányt, nagy mulatságot rendeztek. Sokan voltak ott, ettek-ittak, mulatoztak. Az este egy pontján a férfi ölébe vette a lányt, és felvonult vele az emeletre. Letette a lányt az ágyra, majd rávetette magát. Egyszer csak ráközelítettek a férfi arcára, ami hirtelen eltorzult. Dühös lett, lemászott a lányról, aki zavartam elfordította a fejét. A férfi előkapta kését, a lány felé indult vele. Megvágta a lány combját, a kiserkenő vérbe pedig belemártotta a lepedőjüket. Majd ezzel a véres lepedővel kisétált a szobából, megállt a lépcső tetején, mindenki rá nézett, majd felmutatta a véres lepedőt, mire mindenki őrjöngeni kezdett.
Középút nincs
A házibuli című könyvet is ekkoriban olvastam először, aminek a második részében kiemelt kérdéssé válik, hogy a 15 éves Vic Beretton kivel, mikor és hogyan fogja elveszíteni a szüzességét. Kissé dühös is lesz, amikor barátnője, Pénélope megelőzi és a nyári vakációról úgy tér vissza a gimnáziumba, hogy megtörtént. Vic jó fej dédnagyanyja ki is oktatja a lányt, azt mondja neki, hogy vagy örömmel ébredsz fel utána vagy undorral, középút nincs. Ez az a mondat, ami miatt aztán Vic sokáig vár.
Azt hiszem, ez a három történet jól szemlélteti, mivel találkoztak leginkább a mi generációnk lányai:
A szüzesség
kincs
a megfelelő férfinak kell odaadni, eleve oda kell adni
ki kell várni
meghatározza a jövődet
nővé tesz
kapu
Fenti megközelítések is azt mutatják, hogy még mindig él az a hagyomány a modernebb társadalmakban is, hogy a szüzesség elvesztésével, vagyis a behatolással kezdődik el a nő szexuális élete. Sőt, a nőiessége is ekkor éled fel, a nőisége is ezzel az aktussal indul el.
Valamint mindenki bele akar pofázni a nő szexuális életébe, még pedig a kezdetektől fogva.
Ha a Wikipédia szüzesség szócikkét elolvassuk, akkor azt látjuk, hogy a szüzesség elvesztése a penetrációt jelenti. A szócikk elkészítéséhez a szerző a Katolikus Lexikont használta, és azt írja: “A fiataloknak azt kell megérteniük, hogy a szüzességet egyaránt kell őrizni és ápolni. Mélyebb emberi értelemben véve nem lehet szűznek ,,maradni”, hanem szűzzé ,,válni” kell. A lány számára elegendő időt kell biztosítani ahhoz, hogy szüzességben élhessen, különben nem fog érett nővé, feleséggé válni.”
A szócikk hasonló gondolatokkal folytatódik, és főleg a nők felől közelíti meg a témát, a férfi szüzességről alig esik szó. (Pedig az is érdekes, mert, ne legyél már fatökű, szedjél fel egy idősebb csajt, és ess túl rajta ízibe.)
Mi a kérdés?
A kérdés az, miért akar ebbe beleszólni bárki is, és megérte-e annyit szorongani ezen a kérdésen, ha a nagy egészt nézzük. Valamint az is, miért innen számolják a nagy izét, változást, beavatást, ilyeneket, amikor nem feltétlenül ez a legfontosabb élmény; sokan nem is emlékeznek rá, milyen volt, miközben meg évekig azon görcsöltek, hogy milyen lesz.
Nálunk a kiindulópont a Bravo Szex, szerelem, gyengédség rovata volt, amiben mindig volt egy külön keretes rész, amiben valaki elmesélte, hogyan történt. Emlékeim szerint olyan sztorik voltak benne, hogy már ismertük egymás testét, vagy egy nyaralás alatt megismertem a tökéletes srácot, aki jóképű volt és menő, és este történt a tengerparton, és pont akkor hatolt be, amikor egy hullám csapott át a fejünk felett. Aztán volt néha egy-egy elrettentő történt, amikor is egy fiatal lány egy buliban, részegen lefeküdt valakivel, és ettől óvva intettek mindenkit, mert az első alkalom nagyon fontos, ugye. A történetek közös halmaza a behatolás részletes leírása volt, ez eléggé kiemelt szerepet kapott, valamint az, hogy a főszereplők általában heteroszexuális lányok voltak.
Ezzel szemben a való világ elbeszélései sokkal inkább hasonlítottak egy orvosi beavatkozás leírására, és inkább voltak bénázások, suttyomban lezavart aktusok. És ha valóban ezek határozták volna meg későbbi szexuális életünket, akkor soha a büdös életben nem keféltünk volna egy rendeset. Persze, voltak, akik szépen kivárták az igazit, vele is hosszabb ideig ismerkedtek, míg végül oda adták magukat, vagyis a szüzességüket, amit romantikus beteljesülésként éltek meg. Ez elvárás volt a férfi (vagy fiú) felé is, hogy érezze magát megtisztelve, és nehogy le merjen lépni, ha már kitüntettük őt a szűzhártyánkkal.
És volt körülötte egy nagy hájp is, hogy ki esett már át rajta, és aki igen, annak milyen volt, és akkor ő már más kategória, aki még nem, miért nem.
A szüzesség elvesztésének mítosza számtalan kérdést felvet. Pl. azt, hogyha ez a nőiség, nőiesség kezdete, akkor egy aszexuális nő soha sem lesz nő? És ha nem lehet így nő, akkor mi lesz ő? Kislány vagy lány marad örökre? Mi van azokkal a nőkkel, akikbe egészségügyi, mentális okokból nem lehet behatolni? És mi volt a pettinggel, az nem is volt szex? És az orális szex? Én nem dugok, mert fiatal vagyok még a szexhez, de leszoplak vagy inkább leszoplak – mondták sokan.
És a saját magunknak egykor feltett kérdések, amiket lehet, a lányaink is fel fognak tenni maguknak: mikor? kivel? hogy? ő jó lesz? várjak még? figyelni fog rám? szarok rá, csak szabaduljak már meg tőle! elmondjam a barátnőimnek? ő vajon elmondja a haverjainak? elmondta! mindenki tudja! ők is tudják? most más vagyok? még az vagyok. már nem vagyok az.
A legfontosabb kérdés pedig az, hogy egy nő (lány?) feltenné-e magának ezeket a kérdéseket, ha nem hallotta volna, hogy ezekkel foglalkoznia kell. Lenne-e benne bármi kérdés, félelem, szorongás, kétely és akarná-e magát ez alapján definiálni, a normához igazodni, ha nem lenne ennyi mítosz a téma körül? Mennyire csorbítja a nők (vagy emberek) önállóságát ez a sok elmélet, mítosz és elvárás? Milyen szerepe van ebben a társadalmi szokásoknak, mítoszoknak vagy a szüleinknek? Mert ez az első mítosz, utána meg jön a többi is.
Mit fogunk mondani a lányainknak? És mit mondanánk mai agyunkkal magunknak?