Egy laza szextörténet

Egy szeles napon tartottam hazafelé a munkából, a buszt éppen lekésve sétáltam haza felé mikor elhaladtam a házad előtt.

Emlékszem mindig is flörtöltünk ,de azt a bizonyos határt soha nem léptük át. Lehet mert édesanyám kolléganője voltál lehet, mert visszahúzódó félénk srác vagyok nem tudom a lényeg ,hogy nem történt semmi. Éppen ezen gondolkodtam ,és azon, hogy mi lehet veled mikor szembe jöttél velem. Mosolyod miatt egyből észrevettelek, mint mindig most is szikrázó a mosolyod.

Közelebb érsz és rögtön látom jobban nézel ki mint valaha( kis sport cipő szűk farmer nadrág,és tél lévén hosszú kapucnis kabát).

Puszi Puszi szia hogy vagy a szokásos dolgok, de valami megváltozott valami furcsa dolog volt a szemedben,aztán meg hívtál magadhoz kávézni, nem tudom mi volt velem, de az összes fáradtságom elmúlt és szemrebbenés nélkül mondtam igent.

Ajtót nyitottál beléptünk, de mire a zár kattant mögöttem mi már hevesen csókolózni kezdtünk, a ruhák lassan lekerültek rólunk.

Nem jutottunk beljebb ott rögtön az előszobában csókoltam végig elképesztő testedet szépen lassan mégis vadul és érzékien jártam be minden porcikád. Mire eljutottam csupasz puncidhoz már csorgott belőled a vágy egyértelmű jele, én pedig csak finom csókokat leheltem a puncidra míg nem egyszer csak bele nyaltam és te nem bírtad tovább hatalmasat élveztél.Ez engem csak még jobban tűzbe hozott és csak nyaltam simogattam a csupasz puncid.
Egy laza szextörténet részletei…

Erika, viszket a lika

Az egyik osztálytársnőmhöz mentem látogatóba. Már 1 hete hiányzott az előadásokról, és gondoltam meglepem kicsit. Elég meleg volt azon a péntek délelőttön. Gondoltam ezért is volt tárva nyitva a bejárati ajtó. Bementem, de senki nem reagált a köszönésemre. Úgy tűnt senki nincs otthon. Elindultam Erika szobája felé. Hallottam hogy szól valami lassú romantikus szám, szóval kicsit megnyugodtam, hogy nem magam vagyok a házban. Benyitottam az ajtón. Nagyobb meglepetést okoztam a vártnál. Erika épp a számítógépe előtt ült egy fotelben, és webkamsexelt egy pasival. Ahogy beléptem szólni sem tudott, csak teljesen elpirosodott az arca. Hirtelen nem tudtam, hogy mit tegyek, bocsánatot kérjek, hogy így rányitottam, vagy kimenjek. De nagyon felizgatott a látvány, ezért semmit nem tudtam mondani. Csak néztünk egymásra. Néztem a kezét, ahogy épp kihúzza a tangájából, és rámosolyogtam. Majd becsuktam az ajtót és elindultam felé.

Nagyon zavarban volt, de ahogy odaértem megérintettem a vállát és a fülébe súgtam, hogy nem kell szégyellnie magát. Simogatni kezdtem a vállát, és majd felállítottam a fotelből. Ahogy felállt, a nacija lecsusszant róla, és akkor már ő is elmosolyodott. Átöleltem, és mélyen a szemébe néztem. Majd csókolózni kezdtünk. Közben simogatni kezdtem a hátát, és a pólója alá nyúltam. Kikapcsoltam a melltartóját, de még nem vetettem le róla. Aztán a hajába túrtam. Olyan erotikusan csókolt, mint aki évek óta nem látott pasit. A kezeim a popsijára csusszantak. És megmarkoltam a popóját. Nagyon jó volt megérinteni a szép kerek popsiját. Miközben csókolóztunk, és simogattam lassan letoltam a tangáját, ami a bokájához csusszant, majd kilépett belőle. Ahogy megmarkoltam a fenekét, az ölembe ugrott, és a lábait átkulcsolta a derekamon, és szorított. Érezni akarta, hogy már kemény vagyok-e. Nem hiszem hogy csalódott, mert akkora már nagyon fel voltam izgulva.
Erika, viszket a lika részletei…

Perverz matektanárnőm

Késő délután volt és cél nélkül bolyongtam a városban. Séta közben eszembe jutott, hogy beülök egy moziba, mert tanulni nem volt aznap kedvem. A mozi, mint program sem vonzott túlzottan.
Eszembe jutott Eszter,- vajon mit csinálhat ? – zavarnám-e ha felhívnám ? – így tanakodtam magamban és nem vettem észre, hogy már a lakása felé járok. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a mobilom és a gyors keresőben megkeresve Eszter számát már hívtam is. Sokáig kicsengett s úgy voltam vele kinyomom, mikor egy fátyolos hang beszólt ,- tessék…,
…,úgy tűnt nem egészen van a jelenben az én Eszterem…, zavaromban mondom, ha nem alkalmas akkor…, de visszazökkent és mondja dehogy zavarsz…,- közben beszűrődött egy idegen hang is…,
valaki van még ott…,érezte a várakozó szünetet és gyorsan felkacagott..,Te féltékeny vagy…, gyere fel és meglátod ki van itt…, mogyoróbarna haj…,- soroljam tovább…,?
Az áldóját hisz ez Anita…, csak annyit rikkantottam,- megyek..!
Kikapcsoltam a telefont és szaporábbra vettem a lépéseim. Nem sokra rá már a lépcsőházban az ajtó előtt álltam.., kettesével vettem a lépcsőfokokat. Nem kellett csöngetnem, mert saját kulcsom volt ha netán nincs itthon ne az utcán várjak. Így anélkül, hogy megzavartam volna őket beléphettem.
Perverz matektanárnőm részletei…

A kentaur és a szűz

Mirakel völgyének ölelésében évszázadok óta békesség honolt. A Fekete folyó szüntelen folyása szelte két részre a termékeny földet, titkait a fellegekbe burkolózó bölcs hegytetők őrizték. A víz magába itta és messzire sodorta az egykor patakzó vért, tisztára mosva az ősi bűnöket.
A jobb féltek lankás zöldellő alföldje volt otthona az yrkrunak, míg a bal felén húzódó szurdok ehwazkru ménesek patadobogástól visszhangzott. A két nép útjai ritkán keresztezték egymást, s ha mégis így történt, távolságtartó, rideg tekintettel köszöntötték a másikat. Nem közösködtek, kivéve ha az érdek, vagy a körülmények úgy kívánták meg. Különösképpen nem szívlelték egymást, ám veszélyes vidékek húzódtak és ádáz népek éltek odaát, a Fafnir hegységen túl, s ők inkább sajátjaik biztonságát és jólétét választották értelmetlen háborúskodások helyett. A diplomácia aranykorszakát élték, íratlan törvényeikhez tartva magukat. Az új nemzedéket is ebben a szellemiségben nevelték. Történelmüket az idő szépítette mesés legendákká, így örökítették tovább sarjaiknak, a sötét történeteket az öregek vitték magukkal az árnyékvilágba.
Karlina szalmaszőke haját hátratűzve loholt keresztül a falun. Lenvászon, egyszerű, de remek szabású öltözete nem gátolta a mozgásban, tökéletesen követte szikár, kissé fiús, de áramvonalas és ruganyos alakját. Hegyke orrát megcsapta a füst szúrós szaga, a tüzet már megrakták és javában lobogott. Késésben volt, mint mindig. Előre felkészült vérmes anyja szigorú, drámaian túlzó, dorgáló szavaira. Egy vezető nem késhet, nem mutathat nemtörődömséget a népének. Különösen nem a beavatás előestéjén.
Nem mintha egyébként bármiről is lemaradna a háromnapos ünnep alatt, hiszen minden este ugyanúgy telik. Énekelnek, e világra invitálják az ősi istenek szellemét, ritmikus dobszóval tisztítják meg elméjüket a démonok gerjesztette ártalmas gondolatoktól, majd szertartásosan elfogyasztják az aznap ejtett friss vadat. Ja, és persze arcát vérrel és fekete növény nedvével festik meg szakrális mintákkal díszítve.
A kentaur és a szűz részletei…

Kéjes szexuális élet

Szüleimmel megbeszéltük, hogy mivel jól sikerült a vizsgám, elmegyünk kirándulni 7 napra, de aztán csatlakozott hozzánk egy hívatlan vendég, pontosabban az öcsém hülye haverja, aki mindig kínos helyzetbe tud hozni korához képest.
19 éves létemre mindig okosan döntök, semmit nem hamarkodom el. Az indulás reggelén felkeltem 5-kor, hogy mindent el tudjak rendezni magam körül, és össze tudjak csomagolni.
Elővettem a bőröndömet, amibe betettem a fürdőruhámat, szoknyámat, és még pár dolgot.
Fél óra készülődés után a bőröndöm összeraktam, majd mikor elindultam a fürdőszoba felé öcsém haverja megjelent előttem.
– Mit akarsz Áron? – Így hívták, Áron ugyan annyi idős volt, mint az öcsém, de sokkal idegesítőbb, mint ő.
Áron mosolyogva odalépett elém.
– Menjünk be. – Kezével kinyitotta a fürdőszoba ajtót, nyeltem egyet majd beléptünk. Ahogy letekintettem, hallottam, ahogy becsukódik az ajtó, Áronra tekintettem.
– Mit akarsz? – kérdeztem rá komoly arccal, ekkor elővette farkát, ami már a szemnek is sok volt.

Kéjes szexuális élet részletei…

A polgármester szeretői

Ne ítéljünk valakiről csak azért, mert nem elfogadott társadalmi normák szerint él…

A polgármester úr személyes ajánló telefonja után nem volt kérdés. Az iskolába egy új testnevelő tanárt kellett felvennem. Ibolya 29 éves volt, de az „ajánlás” szerint tapasztalt.

Tapasztalt?! De miben?!

Ahogy nemsokára kiderült, Ibolya a polgármesterünk szeretője volt.

Mindenki fújjogva fogadta érkezését!

…óráit mindig más tartotta meg. Ő csak leosztotta, hogy ki mit csináljon, ki helyettesítse őt. Néha az az érzésem támadt, hogy nem is én vagyok az igazgatónő, hanem ő?! De a hátrányok mellett, előnyök is származtak Ibolya nálunk létéből.

Az iskola soha nem látott juttatásokat kapott az önkormányzatunktól.

Feszes tempóban megépült a tornatermünk (amiért 12 éve könyörögtünk a városnak). De a számítógépes termünkbe is a legkorszerűbb gépek kerültek, a régi roncsok helyett.

A tanári értekezleten, a többieknek –Ibolya ugye nem ért rá egyéb elfoglaltságai miatt– mondtam is, hogy nem érdekel, ha a földrajz, vagy a matematika tanár tartja is a testnevelés órákat, de Ibolyát tehermentesíteni kell, hogy az iskola ügyei haladhassanak előre!

Mindenki értette mire gondolok…

Tehermentesítettük!

A polgármester szeretői részletei…

Hajnali szökés

Éppen a barátomnál aludtam, mikor hajnali 4 körül megcsörrent a telefon. Igazából nem bántam, mert nem tudtam aludni Balázs (a barátom) horkolásától. Amikor rápillantottam a telóra, láttam, hogy Robi hiv. Aki nem tudná, annak annyit mondanék, hogy Robi egy nagyon közeli barátom. Testi és lelki barátom. Mosolyogva vettem fel a telót:

– Szia! Mondjad! – szóltam bele a telcsibe.

– Helló… figyu, nem tudnál átjönni…? Pokolian kivagyok… aludni se tudok, és csak veled tudom megbeszélni ezeket. Örülnék, ha átjönnél. – mondta Robi álmos hanggal.

– Nézd, itt vagyok Balázsnál, de nem gond, valahogy átugrok.

– Ugye nem baj, tényleg?- kérdezett vissza bizonytalanul Robim.

– Dehogyis… ne bolondozz már! Na, akkor összekapom magam és ott vagyok.

Azzal el is köszöntünk és percek alatt felöltöztem, rendbe tettem magam.

– Hová mész? – ébredt meg Balázs.

– Ne hari, eszembe jutott pár dolog és addig nem tudok aludni, amig ezeket el nem intézem.
Hajnali szökés részletei…