Dugás a tilosban

Régebben óriásikat szexeltünk , bárhol egymásnak estünk. Mindketten külön családban éltünk, nem volt köztünk más csak szex, de az keményen.

Úgy hozta az élet, hogy egyszer csak vége szakadt, de a farkát nem tudtam feledni. Vagy 4-5 év múlva egy álmom kapcsán felhívtam és kértem: találkozzunk, mert nem bírom már nélküle. Ő igent mondott és összehoztunk egy szabad délelőttöt. Nagyon készültem rá, már a gondolat, hogy vele lehetek úgy felizgatott, hogy mire megérkezett már teljesen kész voltam.

Lenge öltözékben, illatosan vártam. Már az előszobában egymásnak estünk, csókolóztuk és közben vadul a másik intim részeit kerestük. Valahogy elértük a hálószobát, de addigra rólam már lekerült a ruha, és türelmetlenül próbáltam nadrágjából elővarázsolni fegyverét. Végre ott volt a kezemben, azonnal a számba vettem és szívtam, nyaltam, ahogy belefért. Ő is örülhetett a viszontlátásnak, mert nagyon hamar a csúcsra ért.
Dugás a tilosban részletei…

A szexmániás anyós

Körülbelül egy éve voltam nős. Volt egy kis lakásunk Budán, és boldogan éltem a feleségemmel. A szexszel soha nem volt semmilyen problémánk, úgy is mondhatnám jókat kúrtunk. Hetente 4,5-szer. Szerettem ot soha nem jutott eszembe hogy megcsaljam.Aztán egyszer csak azzal az ötlettel állt elo,hogy az anyja töltse nálunk az ünnepeket,hogy ne legyen egyedül. Tudni illik apósom az esküvönk elott két hónappal hagyta el az anyósom,egy fiatalabb nő miatt. Így történt hogy december 18-án beállított két nagy csomaggal. Ezelott soha nem vettem szemügyre ot. Most hogy több idot töltöttünk együtt,volt idom szemügyre venni. 42 éves volt, és nagyon jól tartotta magát. A segge olyan kellemesen gömbölyu volt,combjai visszonylag izmosak. Cickói sem lógtak annyira mint más, már szült korosabb nőknek.Igaz elég kicsi mellei voltak,de szerintem a pici cici nagyon izgató.Azonban attól hogy jobban megnéztem,még nem támadt semmilyen bunös gondolatom,egészen addig amíg…
A szexmániás anyós részletei…

Seggrepacsi Mártival

Reggel úgy éreztem, mintha egész éjjel félkemény lett volna a farkam, mikor a mostoha húgommal egy ágyban aludtunk a veszprémi kollégiumban. Mikor felébredtünk, tudtam, hogy nem ártana egy jó, tojásos reggeli, de titokban mind a ketten élveztük az estét, és nem akartuk megtörni a varázst. Hirtelen eszembe jutott, mit játszottunk az első pörgetős esténken a gimnáziumi osztálykiránduláson.

– Gyere, bekötöm a szemed! – mondtam Mártinak, aki már korábban ébren volt.

– Mi van? Mit játszunk? – kérdezte felhúzva magán a lepedőt és felkönyökölt.

– Nem az igazi, mert nem vagyunk felöltözve, de sebaj – válaszoltam – A játék neve: MICSODÁM? – mondtam, miközben átkötöttem a tarkóján egy összehajtogatott abroszt.

– Micsodád? – kérdezte Márti és vigyorgott.
Seggrepacsi Mártival részletei…

Eszter néni

…,késő délután volt és cél nélkül bolyongtam a városban. Séta közben eszembe jutott, hogy beülök egy moziba, mert tanulni nem volt aznap kedvem. A mozi, mint program sem vonzott túlzottan.

Eszembe jutott Eszter,- vajon mit csinálhat ? – zavarnám-e ha felhívnám ? – így tanakodtam magamban és nem vettem észre, hogy már a lakása felé járok. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a mobilom és a gyors keresőben megkeresve Eszter számát már hívtam is. Sokáig kicsengett s úgy voltam vele kinyomom, mikor egy fátyolos hang beszólt ,- tessék…,

…,úgy tűnt nem egészen van a jelenben az én Eszterem…, zavaromban mondom, ha nem alkalmas akkor…, de visszazökkent és mondja dehogy zavarsz…,- közben beszűrődött egy idegen hang is…,

valaki van még ott…,érezte a várakozó szünetet és gyorsan felkacagott..,Te féltékeny vagy…, gyere fel és meglátod ki van itt…, mogyoróbarna haj…,- soroljam tovább…,?
Eszter néni részletei…

Nyári erotikus kaland

Este hat óra volt,még világos.Egy nagy kőtömbön ültem a tenger közvetlen közelében és a nap lemenő sugarait,vmint a gyönyörű tájat néztem.Ahogy körülnézek magam előtt megpillatom a naptól csillogó kékeszöld tengert(amilyen a szemm színe),a tenger közepén(nézőpont kérdése) egy kis sziget,melyet az üde növények zölddé tesznek.Mellettem a homokos part látható tele szebbnél szebb kagylókkal,egy eldugott hely,melyet még tavaly nyáron fedeztem fel,amikor itt nyaraltam a szüleimmel.
Most is szünidőmet töltöm itt,a nyár utolsó heteit.Vakációm alatt mindennap eljövök a tenger ezen csodás részére,a titkos helyemre,melyet rajtam kívül senki nem ismer,nem tud a létezéséről.Ezen a helyen tökéletes biztonságban érzem magam,teljes nyugalmat varázsol belém.Amikor itt vagyok szabad utat engedek a gondolataimnak és mélyen elmerülök bennük,miközben a nagy forróságban megcsapja az arcomat a hűsítő szél,mely jó érzéssel tölt el.Szeretek itt lenni,és azt sem bánnám ha itt kéne leélnem hátralévő életemet,annyira magával ragadott a hely.
Miközben itt töprengek mindenfélén egyszer csak észbe kapok,hogy beborult felettem az ég,és egész testemre vízcseppek zúdulnak.Órámra nézek és megdöbbenek.Nem is vettem észre hogy ilyen hamar elszállt az idő.Ideje lenne visszamennem a tengerparti nyaralónkhoz.Felálltem,még egy utolsó pillantást vetettem a téjra,majd elindultam „haza’’.Mikor visszaértem anyám kérdőre vont:
-Végre hogy megjöttél,már a vacsoraidő is elmúlt.Hol voltál idáig? Nyári erotikus kaland részletei…

Egy felejthetetlen baráti összejövetel története 2

Lacival és feleségével Évával már régre nyúlik vissza a barátságunk. Még a Lacika születése idején ismerkedtünk meg. Jó barátok lettünk, annyira, hogy felkértek bennünket, legyünk a Lacika keresztszülei. Mi még akkor nem voltunk házasok sem a feleségemmel Anitával. Ennek már jó néhány éve. Lacika az idén érettségizik.
Mint minden évben június végén egy népes baráti társasággal ünnepelték meg a nevük napját. A kertváros szélén laktak, környéken csak néhány szomszéddal, így nem zavartak senkit, ha egész éjjel ment a hangos zene. Ilyenkor összejött néhány rokon. Laci szülei, Éva szülei, Éve testvére, és sok-sok barát, családostól, illetve a Lacika barátai, fiúk-lányok. Többgenerációs buli, mindenki jól érezte magát, folyt a pia literszámra. A társaság nagy része ismerte már egymást. Minden ilyen alkalmon jelen volt.

Egy felejthetetlen baráti összejövetel története 2 részletei…

Egy felejthetetlen baráti összejövetel története

Lacival és feleségével Évával már régre nyúlik vissza a barátságunk. Még a Lacika születése idején ismerkedtünk meg. Jó barátok lettünk, annyira, hogy felkértek bennünket, legyünk a Lacika keresztszülei. Mi még akkor nem voltunk házasok sem a feleségemmel Anitával. Ennek már jó néhány éve. Lacika az idén érettségizik.
Mint minden évben június végén egy népes baráti társasággal ünnepelték meg a nevük napját. A kertváros szélén laktak, környéken csak néhány szomszéddal, így nem zavartak senkit, ha egész éjjel ment a hangos zene. Ilyenkor összejött néhány rokon. Laci szülei, Éva szülei, Éve testvére, és sok-sok barát, családostól, illetve a Lacika barátai, fiúk-lányok. Többgenerációs buli, mindenki jól érezte magát, folyt a pia literszámra. A társaság nagy része ismerte már egymást. Minden ilyen alkalmon jelen volt. A tavalyi buliról sajnos hamar hazamentünk, már nem is tudom miért. Később tudtuk meg, hogy a hajnaltájt már egy kicsit felszabadult lett a csapat. Lányok már nem voltak szomjasok, és vetkőző showt adtak elő, majd a medencében folytatták. A partinak Éva háziasszony vetett végett. Talán ez évben is fog történni valami érdekes, izgalmas dolog.

Egy felejthetetlen baráti összejövetel története részletei…