Szexkaland a strandon

Legmelegebb napok egyike volt. Csak a medencében lehetett kibírni, és ott is csak árnyékban. Két haverommal érkeztem a strandra. Úgy terveztük, hogy egész nap kint leszünk élvezve a kánikulát és a szebbnél szebb lányok látványát. Letelepedtünk egy fa alatt, és az első sör elfogyasztása után belevetettük magunk a hullámmedencébe. Mondhatni sem kell, tele volt. Ez volt a legjobb mind közül. Óránként indították be 10percre és a hullámok valódi tengerparti élményt nyújtottak, annyi kis különbséggel, hogy a víz nem sós, hanem édes, na meg klóros volt. A haverok az első pár perc után feladták és kimásztak a vízből, hogy újabb sör után nézzenek. Én viszont élveztem és a végéig maradni akartam. A medence bal szélén helyezkedtem el beljebb, olyannyira, hogy a lábam már nem ért le. A medence szélén egy cső futott végig, melyben megkapaszkodtam és vártam a következő hullámot. Az emberek körülöttem síkoltóztak, kiabáltak nevetgéltek, egy szóval remekül érezték magukat. Egy röpke pillantást vetettem rájuk, mikor megláttam őt.
Szexkaland a strandon részletei…

A felcsatolható barát

A 25 éves barátnőmmel, történt a dolog. Ami közöttünk van, az több mint egy egyszerű barátság. Szeretjük egymást és így természetesen szexuális kapcsolatról beszélek. Ezeket az együttléteket mindig nagyon élvezzük. Gyakran használunk különféle segédeszközöket, vibrátort, kétvégű műpéniszt és még sok mindent. A múlt héten azonban Viki egy igen különleges dologgal lepett meg. Vett egy felcsatolható péniszt. A különleges nem is igazán az volt benne hogy felcsatolható volt a pénisz, hanem az, hogy ez az aktív fél számára vaginális dugasszal volt ellátva. De elmesélem az egészet az elejétől.

Szombat volt. Én éppen az ebédet készítettem, mikor Viki hazajött a vásárlásból. A szeme úgy csillogott, hogy egyből elárulta, valami különlegeset vett. Ahogy belépett az ajtón, letette a cuccait és már mutatta is, hogy mit vett. “Ki akarom próbálni, most azonnal.” – mondta és már ki is bontott a kis játékszerünket a dobozból. Nekem sem volt ellenemre egy kis szex. A hálószobába mentünk és csókolózni kezdtünk. Az ágyra feküdve simogattuk egymást.

Viki a hátamra fektetett és csókolgatni kezdett. Erotikus élmény volt már ez is, de nem időzött sokáig sehol, egyenesen a puncimhoz hajolt és vadul nyalogatni kezdte. Nagyon heves volt, hiszen már az a gondolat is felizgatott mindkettőnket, hogy egy új segédeszközt próbálhatunk ki.
A felcsatolható barát részletei…

Szextündér

Ahhh….

A férfi egy halk hörgést hallatott, mikor megpillantotta Őt. Semmi nem tehetett volna jobban boldoggá. Azt láthatta, amit más emberi szem nem: ezerféle csodalényt: törpéket, tündéreket, nimfákat, sellőket, unikornisokat, démonokat, tündéket.

Aztán meglátta a tündért. Az egyetlent. Az egyiket a sok közül, de mégis a legszebbet.

Gyorsan elbújt egy dús bokorban. A levelek kényeztették a bőrét és az érzékeit. Tudta, hogy ez nem a természet. Ez egy nimfa. De nem erre figyelt.

Rejtekhelyéről figyelhette az éppen fürdőzni készülő tündért. A hold sugarai megvilágították a tavat, de a férfit jól elfedte a sötétség. „Minek a bokor?” – kérdezte magától, és felállt.

A tündér levette rózsából font ruháját. A férfi megpillantotta gyönyörű kebleit, finom bőrét, karcsú combjait és lánysága virágát: a punciját, amin egyetlen szőrszálat sem talált.
Szextündér részletei…

Egy kamuszex történet

Történetem egy játszótéren kezdődött. Történ ugyanis, hogy pár hete lementem a kis családommal egy vidéki játszótérre. Feleségem mondta, hogy ott fel van újítva, és nagyon el lesz a kisfiunk. Mikor oda értünk, volt még két család rajtunk kívül. Az egyik család: fiatal, kb 25 éves anyuka, apuka és két gyerek. Egyből kiszúrtam az anyukát. Nem volt nehéz, mert nagyon szép szőke nő volt és tudta is magáról. Mit mondjak, elég kirívóan volt felöltözve! Mivel meleg volt rövidnadrág volt rajta, de az a picsanadrág, amiből a fél segge kilógott. Játszótéren nem nagyon látni ilyet, na. Feleségem egyből meg is jegyezte, hogy gyönyörűen van felöltözve Miss Picsa.
Na ezek után nem is nagyon mertem oda nézni, nehogy balhé legyen belőle. Szépen eljátszottunk, néha-néha azért a tekintetem oda tévedt.

Feltűnt, hogy az Apuka csak a telefonját nyomkodja, nem is foglalkozik semmivel. Az is feltűnt, hogy mikor sunyin figyeltem a szép fiatal anyukát, néha ő is engem nézett. Feleségem közben összetalálkozott egy barátnőjével, aki lekötötte a figyelmét. Szóval kicsit bátrabb lettem, és úgy játszottam a fiammal, hogy közelebb kerüljék a szőkéhez. Pár szót váltottunk mikor a gyerekeink elkezdték együtt homokozni. Szimpatikus volt. Aztán egyszer csak megjegyezte, hogy milyen szép a kisfiam, azt mondta, jóképű mint az apja…kacérkodó mosollyal az arcán.
Egy kamuszex történet részletei…

Megdugtak ketten a wc -n

Tünde vagyok, fiatal, csinos lány, aki egy izgalmas kalandba keveredett. Elmentem egy szombat este bulizni. Egy sima szórakozóhely, egy egyszerű kis buli. A barátnőimmel koktéloztunk, táncoltunk.

Kiszúrtam egy srácot, aki engem nézett folyamatosan. Magas, jóképű, pont az esetem. Táncoltunk, meghívott pár italra. Tánc közben finoman hozzám simult, finoman megsimogatta a combom, popsim, arcom, majd éppen hogy csak hozzáérve a melleim is.

Elöntött a vágy, ahogy őt is. Megfogtam a kezét, és a mosdók felé vezettem. Sohasem csináltam ilyet, zavarban is voltam kicsit. A mosdóknál átvette az irányítást a srác, és határozottan bevitt a FÉRFI részlegre. Itt kicsit beparáztam, de nem volt bent senki, meg egy gyengéd csókkal le is vett a lábamról. Bementünk egy fülképe, majd érzéki smárolásba kezdtünk.

Simogatott, beletúrt a hajamba, nagyon élveztem amit csinál. Félénken elkezdtem simogatni a farkát a nadrágján keresztül. Erre Ő felbátorodott, kigombolta azt, és a kezembe adta a műszerét. Finoman verni kezdtem neki, majd szépen leguggoltam, tudtam mit szeretne.
Megdugtak ketten a wc -n részletei…

Szexrandi Évivel

Tegnap lebeszéltem egy randit Évivel. Délután indultam egy csokor virággal és egy martini pezsgővel.

Az ajtóban várt már Évi, puszi és átadtam az ajándékot.

– gyere a nappaliba. majd hozta a poharakat és már pukkant is a pezsgő! Töltöttem neki, majd leültem vele szembe, beszélgettünk és iszogattunk…..

– képzeld a volt főnököm hívott, hogy menjek vissza a coloplastba. Remélem, hogy nemet mondtál!

– hát persze! állítólag nagyon rossz lett!

Tölthetek még?
Szexrandi Évivel részletei…

Tanyasi szexelés

Sziasztok! Megtörtént esetet fogok megírni. Niki vagyok, az esemény megtörténtekor, 1,5 évvel ezelőtt, 29 voltam. Egy békés-megyei város mellett lakok egy tanyán az édesanyámmal. A tanyán még Sanyi is ott szokott lenni, övé a tanya, mi albérletben lakunk. Már 11 éve szerelmes vagyok Sanyiba, de mivel 58 éves és házas, ezért próbálom titkolni… Nem mindig sikerült, már három pasim is rájött, hogy ők csak álcának vannak. Ez azért is bajos, mert Sanyi házas és ha elválik, akkor ugrott mindene, mert minden a felesége nevén van – jókora balek, de mindegy. Szóval 11 éve nézegetem, maszti közben rágondolok, hogy jól elkap és elrendez, de eddig erre még nem került sor. Eddig… Épp a birkaólban voltam, amikor bejött és beszélgettünk. Ez eddig nem volt szokatlan, mert sokat beszélünk. Egyszercsak jött a kérdés a szexről is, hogy pasim – Karcsi – milyen az ágyban. Meglepett, de válaszoltam, hogy jó, bár keveset vagyunk együtt, mert vidéken dolgozik. Teljesen meglepett, mert erről eddig nem kérdezett. Aztán semmi, gyanús csönd. Hirtelen mögém lépett, a rövidnacimat a bugyival együtt lerántotta és két nyelvcsapás után már tolta is be!

Idős fiatal szextörténet – Sanyi bácsi és én
Idős fiatal szextörténet – Sanyi bácsi és én
Mire feleszméltem, óriási nyögés közepette már dolgozta is a kopaszra borotvált puncikámat! Hihetetlen volt! Hihetetlen volt, az egyik pillanatban semmi, a másikban pedig már fel is nyársalt. Gyorsan dugott hátulról, “természetesen” védekezés nélkül, mert ki gondolna ilyet, hogy a birkák takarítása közben megbasznak. Egy tini kori “kihúzom időben” eset miatt írtazok a terhességtől, ezért gumi nélkül csak a számban voltak farkak, de sperma ott sem. Szerencsére akkor nem lett semmi, de anyum megtalálta a tesztet és óriási cirkusz lett. Szóval Sanyi dug, nyög, folyik a puncimból a nedv, imádom, 11 éve vártam ezt a percet! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen idős korára, így bírja. Bár még nem láttam a faszát, mert ugye most is hátulról tol, de érzem ,hogy pont jó, nem nagy, nem is kicsi. Imádom, csillagokat látok a gyönyörtől és egyszer csak “Hhááááhhhháááhhhááááá” elélveztem, remeg a lábam, egy kicsit spricceltem is. Ekkor el is agyalok, hogy remélem lesz annyi kontrolja, hogy nem üríti belém, ugyanis a balek “párommal” gumival szexelünk, nem szedek tablettát – pedig könyörögtek már az exeim, hogy hadd jöhessenek csak egy kicsit, egyszer elég volt idegeskedni. Ez végig fut a fejemben, amikor Sanyi is óriásit nyögve elkezdi spriccelni… “Mi a fenét csinálsz, te marha!” szaladt ki a számból, de természetesen nem ugrottam el…

– Ne haragudj kicsim, de 11 éve várom ezt a percet.

– Jó, én is, de most mi lesz?

– Semmi baj, elintézzük.

Érdekes módon, ki sem vette, csak egy kicsit lankadt le és folytatta a toszigálást. Egyszerűen nem értettem, hogy ahelyett, hogy mérges lennék, elkezdtem ismét élvezni. Éreztem, hogy újból megkeményekedik és dug, dug, dug.

Maradtunk hátulról pózban, majdnem sikítok az orgazmustól, amikor kb. 10 perc után ismét elkezdett hörögni és még egy adagot lött belém. Ömlött mindenfelé a meleg sperma. Ez fogalom, itt ez az “öreg” és 10 perc alatt kétszer is feltöltött.

– Most mi lesz? Én nem akarok gyereket, Karcsi is tudni fogja, hogy nem ő az apa, mert csak gumival csináljuk és ő sem akar gyereket.

– Nyugi, gyors zuhanyozz le, elviszlek egy orvos ismerőshöz, kapsz tablettát.

– És ha nem működik?

– Akkor Karcsinek megengeded, hogy feltöltsön és ő lesz az apa.

– Rendben ,megyek tusolni.

Anyunak fura volt, hogy így nap közben zuhanyzok és hogy aztán bementünk a városba, de szerencsére nem faggatózott. A doki írt esemény utáni bogyót, szerencsére megtette a hatását, a bődület mennyiségű anyag ellenére nem lettem terhes. Persze ezt a teszt mutatta meg végül – aminek a dobozát megtalálta Karcsi… Sejthetitek… Azt mondtam, hogy egy munkatársammal a céges bulin piásan összefeküdtünk, mert Sanyit nagyon szeretem és nem akartam a cirkuszt. Karcsi kiakadt ,hogy ő szeret és mégsem engedtem neki gumi nélkül, egy idegen viszont feltölthet. Természetesen lelépett, én meg kezdhettem az újbóli pasivadászatot, hogy ne legyen fura az “egyedüllétem”.

Sanyival azóta többször is összebújtunk, most tervezünk hármast. Ha érdekel, azt is megírom.