A furcsa vacsora

…iszogatni kezdtünk – egyébként soha nem szoktunk. Meg is lett az eredménye. Ahogy fogyatkozott a bor, úgy váltunk egyre gondtalanabbakká, gátlástalanabbakká. Talán a bortól és az albérleti hangulattól egész más érzelmek, vágyak törtek fel bennünk…

Lakóhelyemtől távol kaptam munkát, de örültem, hogy egyáltalán sikerült szakmámban elhelyezkednem. Megbeszéltük párommal, hogy amíg nem kapok városunkban, vagy annak környékén hasonló ajánlatot, addig elfogadjuk ezt a távházasságot. Hétvégéken mindig hazautazok, ilyenkor mindig kellemesen töltjük el szabadidőnk minden percét, bepótolva a hétköznapi mulasztásokat.

Egyik hétvégén nem tudtam időben hazautazni a sok felhalmozódott munkám miatt. Robi úgy döntött, hogy akkor most ő fog hozzám elutazni, ezzel megspóroltam az utazásra fordított időt, jobban tudtam teendőimmel haladni.

Estére ért albérletembe párom, ott találkoztunk. Boldogok voltunk, hogy végül csak sikerül együtt tölteni a hétvégét. Kipakoltunk táskájából, ezt követően elindultunk bevásárolni az esti vacsorához. Egyszerűen elkészíthető ételt választottunk, kolbászos rántottát. Ehhez szereztük be a hozzávalókat. Bár nem egy elsőrangú vacsi, de azért bort is vettünk mellé.
A furcsa vacsora részletei…

Eszter néni

…,késő délután volt és cél nélkül bolyongtam a városban. Séta közben eszembe jutott, hogy beülök egy moziba, mert tanulni nem volt aznap kedvem. A mozi, mint program sem vonzott túlzottan.

Eszembe jutott Eszter,- vajon mit csinálhat ? – zavarnám-e ha felhívnám ? – így tanakodtam magamban és nem vettem észre, hogy már a lakása felé járok. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a mobilom és a gyors keresőben megkeresve Eszter számát már hívtam is. Sokáig kicsengett s úgy voltam vele kinyomom, mikor egy fátyolos hang beszólt ,- tessék…,

…,úgy tűnt nem egészen van a jelenben az én Eszterem…, zavaromban mondom, ha nem alkalmas akkor…, de visszazökkent és mondja dehogy zavarsz…,- közben beszűrődött egy idegen hang is…,

valaki van még ott…,érezte a várakozó szünetet és gyorsan felkacagott..,Te féltékeny vagy…, gyere fel és meglátod ki van itt…, mogyoróbarna haj…,- soroljam tovább…,?
Eszter néni részletei…

Öltözői szexpuceráj X.

Már több mint 5 éve kosárlabdázom, de soha nem volt még ilyen kellemes helység számomra a tornaterem öltözője…..
Volt ott egy fiú, akit most nem fogok megnevezni, de valahogy mindig lehet majd tudni, hogy ő az. Na szóval úgy volt ez az egész, hogy meccs előtt odamentem hozzá és adtam neki egy kifogyott öngyújtót, tudtam hogy gyűjti. Már nagyon régóta tetszett, de most már én is észrevettem, hogy bejövök neki, éreztem közöttünk a vibrálást, a vágyakozást. Odaadtam neki az öngyújtót, mélyen a szemébe néztem és mondtam neki, hogy ezért kérek valamit majd cserébe kosár után, megfogta a derekamat odahúzott magához és megkérdezte, hogy mit, nem feleltem neki, csak szemébe néztem amiből tudta, hogy valami olyat akarok ami jó lehet.
Utána elmentem minden szó nélkül, mert hívott engem az edző. Vége lett a meccsnek és mentünk a csajokkal átöltözni.
Öltözői szexpuceráj X. részletei…

Egy szextanárral enyelegtem

Egy elhanyagolt feleség vagyok, így ha nem találok magamnak szeretőt, gyakran keresek hirdetésekből is szexpartnert magamnak. Így volt ez akkor is, mikor egy férfi a hirdetésében szextanárnak nevezte magát, és úgy kínálta a szolgáltatásait. Felhívtam egy magányos este, szerencsére szabad volt aznap már, így vállalta a felkérést, és egy óra múlva már csengetett is az ajtónkon. Amikor beengedtem, már láttam, hogy izmos testén feszül a divatos ruhája, ápolt külseje megnyerő volt, a mosolya pedig egyszerűen lenyűgöző. Kifizettem a tarifáját, és máris egymásnak estünk, a nyakamat csókolgatva vetkőztetni kezdett, én pedig átadtam magam neki, azt akartam, kényeztessen, ahogy tud, hisz ő a szextanár, aki a csúcsra juttathat. Amikor már megszabadultunk a ruháimtól rögtön elindult nyelvével felfedezőútra a testemen. Minden egyes érzékeny testrészemen elidőzött, a mellbimbóim nyalogatása, szívása után következett a köldököm, és nem törődve a kényelemmel, széttette lábaimat, és máris a lényegre tért. Éreztem, ahogy nedvedző puncim egyre erőszakosabban lüktet, csiklóm egyre csak keményedett ügyes kis nyelve alatt.
Egy szextanárral enyelegtem részletei…

Szexbarátság

Már hosszú ideje tudtam, hogy ki vagy, míg Te észre sem vettél. Évek teltek el úgy, hogy csak elsétáltunk egymás mellett, míg egy napon, mikor már mindkettőnket messzire sodort a Sors, azt internet csodálatos világa folytán mégis egymásra találtunk

Tetszettél a szőke hajaddal és a kék szemeddel. Már az első találkozásunkkor elbódított a férfias kisugárzásod és a belőled áradó szexuális energia. Mindennél jobban vágytam arra, hogy megérints, mégsem tetted. Elérhetetlennek tűntél, azt hittem, hogy számodra én csak a „kiscsaj a szomszédból” vagyok. Próbáltam mindent megtenni azért, hogy megkívánj. Végül próbálkozásaimat siker koronázta. Szexbarátok lettünk.

Egy napfényes, meleg, őszi csütörtök délután van. Alig múlt el a nyár. A fák koronái lassan sárgára színeződnek, hogy később minden egyes színpompás levél a földön fejezze be életét. Várod, hogy megérkezzem. Egy apró puszival köszöntesz. Kezed súrolja a hajamat, majd a vállamra vándorol. Az érintésedtől megborzongok, mert magában hordozza egy izgalmas éjszaka ígéretét. Rövid időn belül ott kötök ki, ahol a legjobb helyen vagyok, az ágyadban. Segítesz levenni a pólómat, majd a melltartóm sem menekülhet. Alám terítesz egy lepedőt, és masszázsolajat csöpögtetsz a hátamra. Finoman oszlatod szét, illata betölti a szobát ,és még inkább kiélezi érzékeimet. Magamon érzem a bőröd melegét, érzem, ahogy ujjaid játékos köröket rajzolnak rám, hol erősebben, hol finomabban megdolgozol. Mozdulni sem bírok, csak élvezem ezt az édes kínt. Legszívesebben sikítanám már, hogy tegyél a magadévá, de meg sem mukkanok. A nyakamra hajolsz, birtoklóan megcsókolod. Megfordítasz, várakozóan nézel rám. A szememben nem látsz mást, csupán a vágy lobogó tüzét. Szemérmetlenül kívánlak. Magamhoz húzlak, a kezemmel a hajadba túrok. Ízlelgetjük egymás száját. Nyelvünk táncot jár. Innen már nincs visszaút, menthetetlenül Rád izgultam, kellesz nekem, érezni akarlak. A puncim már csak Rád vár.
Szexbarátság részletei…

Faszt szopni

Bevenni a számba és nyalogatni, szopogatni mohon.

Érezni, ahogy a farkad meredezik felém, s azt suttogja Jucuska gyere belém.

S én ott leszek, hidd el a legtetején,

Mozgatom a csípőm, lovagolok rajta de, mindjárt leszopom, hiszen ő is ezt akarja. Leszállok hát róla, és kezelésbe veszem de, mit látok, már folyik is a finom testnedved.
Faszt szopni részletei…

Erotikus nyáltörténet

Belépek az ajtón, te mosolyogva sietsz elém. Teljes testeddel hozzám simulsz miközben csókolózunk. Átölellek, kezeim a hátadat simogatják, majd felfedező útra indulnak lefelé. Végig simítom feszes feneked, selymes combjaid, amíg csak elérek. Visszafelé már rövid ruhád alatt simogatom feneked. Kigombolod az ingem, és lehúzod rólam. Én is lehúzom ruhád zipzárját, és megszabadítalak tőle. Melleid már hetykén ágaskodnak, szinte szúrják a mellkasom, mikor ismét hozzám simulsz. Már csak egy csipke bugyi van rajtad, azt dörzsölöd egyre keményedő farkamhoz.

Aztán kigombolod a nadrágom, és az alsómmal együtt a föld felé küldöd. Farkam kihasználja a hirtelen szabadságot, és teljes nagyságában kihúzza magát. Tovább csókolózunk, és simogatjuk egymást, miközben kilépek a bokámnál fekvő nadrágomból, és az ágy felé indulunk. Gyengéden hanyatt fektetlek, és csókokkal árasztom el ajkad, nyakad, füleid. Aztán szám lefelé indul, halkan felnyögsz mikor meredező mellbimbóid kerülnek ajkaim közé.
Erotikus nyáltörténet részletei…