J-vel 1991-ben ismerkedtem meg, ő akkoriban kezdte el az ELTE-t, én másodéves voltam egy másik fővárosi egyetemen. Nekem nem ő volt az első életemben, viszont mint később kiderült, életem talán legmeghatározóbb kapcsolatává fejlődött találkozásunk.
J még szűz volt akkoriban. Elméletben. Amolyan romlott szűz. Hamvas gimnazista lánykaként fedezte fel testét, fokozatosan rájött, hogyan kell simogatnia magát (előbb alkalmanként aztán egyre gyakrabban csinálta, végül kényszerré vált az új ismeret: nem tudott elaludni, míg ki nem elégült önnön kezei által). Megismerkedett a hüvelyi orgazmussal. Egyre rafináltabb módokat, egyre izgatóbb tárgyakat talált. Kipróbált mindent, ami „arra” emlékeztette. Csinálta krinolinnal, uborkával, fogkefével (!), de a spraysdoboz sem kerülhette el az intim találkozást. Egyik ilyen alkalommal ujja popsijába tévedt. Mintegy véletlenül. Először lágyan simogatta anusát, aztán benyálazott ujját mélyen fenekébe süllyesztette. Szűk volt a nyílás, kicsit fájt is, de vonzotta az ismeretlen, az új lehetőség. Lassan ellazította záróizmait és mutatóujját is bevezette a lyukba. Őrülten izgatóvá kezdett válni a játék. Másik keze lassan lehullott nedves öléből (előtte folyamatosan ingerelte a csiklóját szabadon maradt kezével), csak a hátsójára koncentrált. Egy szokatlan, igen kellemes, intenzív érzés tört rá. Egy érzés, mely újradefiniálta a szexualitásról alkotott fogalmait. Análpróba részletei…
Kategória: Rövid szex történetek
Orál mánia
Hagyd végre, egyszer, igazán, hogy megtegyem…!
Én t é ny l e g élvezem, hogy élvezed, élvezel, értsd meg, hidd el, tégy próbára, itt és most. Nem vágyom most másra, csak erre, hogy engedd el magad, és hadd legyek a dzsinned, a tündéred, aki felröpít, és veled együtt élvezi a tüzijátékodat.
Mögötted állok, a tarkódat csókolom. Lebontom a törölközőt a derekadról, összehajtom, jó puha, kényelmes lesz – nekem… A combodat és a popsidat, csípődet simogatom a kezemmel, hátadhoz simulok, érzed a kerek cicimet, a kemény mellbimbóimat, a lábaidat körülfonó meztelen combomat, a fenekeden az ágyékomat, aztán lassan mögéd térdelek. A hajam a combodat és a fenekedet csiklandozza, a tenyerem és az ujjaim a hasadat és az ágyékodat cirógatják, én már a térdhajlatodat csókolom. Állod a sarat… keményen.
A csók a combod belső oldalán folytatódik, komótosan halad felfelé. A nyelvemmel cirógatom, ahol sima vagy, mondd miért ilyen tökéletes a bőröd, te selyembe bugyolált, mosolygósszemű, szexi fickó…?? Vagy srác – mert bár egy év híján egyidősek vagyunk, a „kor-szakállad” nélkül az öcsémnek tűnnél, pedig én is jó bőr vagyok. Ó, mekkora szerencse, hogy nem vagy az!? – erre gondolok, amikor a nyalakodás közben a hajamba túrsz, majd egy „ó, istenem!” után a szemedet lehúnyva hagyod, hogy megkapjam, amire vágyom.
Megérintem a golyóidat: álomszépek, én pedig odáig vagyok értük. Meg vissza is. Csinosak, feszesek, helyesek: ennnyire kívánatosakat még életemben nem láttam. Képtelenség kibírni, hogy ne érjek hozzájuk. Finoman megnyalom az egyiket, majd a másikat is: te felnyögsz. Tenyeremmel óvatosan simogatva tartom őket, beleborzongsz, beleremegsz,de hagyod és élvezed… és én is.
Orál mánia részletei…
Egy laza szextörténet
Egy szeles napon tartottam hazafelé a munkából, a buszt éppen lekésve sétáltam haza felé mikor elhaladtam a házad előtt.
Emlékszem mindig is flörtöltünk ,de azt a bizonyos határt soha nem léptük át. Lehet mert édesanyám kolléganője voltál lehet, mert visszahúzódó félénk srác vagyok nem tudom a lényeg ,hogy nem történt semmi. Éppen ezen gondolkodtam ,és azon, hogy mi lehet veled mikor szembe jöttél velem. Mosolyod miatt egyből észrevettelek, mint mindig most is szikrázó a mosolyod.
Közelebb érsz és rögtön látom jobban nézel ki mint valaha( kis sport cipő szűk farmer nadrág,és tél lévén hosszú kapucnis kabát).
Puszi Puszi szia hogy vagy a szokásos dolgok, de valami megváltozott valami furcsa dolog volt a szemedben,aztán meg hívtál magadhoz kávézni, nem tudom mi volt velem, de az összes fáradtságom elmúlt és szemrebbenés nélkül mondtam igent.
Ajtót nyitottál beléptünk, de mire a zár kattant mögöttem mi már hevesen csókolózni kezdtünk, a ruhák lassan lekerültek rólunk.
Nem jutottunk beljebb ott rögtön az előszobában csókoltam végig elképesztő testedet szépen lassan mégis vadul és érzékien jártam be minden porcikád. Mire eljutottam csupasz puncidhoz már csorgott belőled a vágy egyértelmű jele, én pedig csak finom csókokat leheltem a puncidra míg nem egyszer csak bele nyaltam és te nem bírtad tovább hatalmasat élveztél.Ez engem csak még jobban tűzbe hozott és csak nyaltam simogattam a csupasz puncid.
Egy laza szextörténet részletei…
Mocskos lakótárs
Akkoriban váltam el a nejemmtől és egy albérletben laktam, amit egy muterka és csinos lány adott ki nekem. Amikor hazamentem, szállásadóm ifjú lányát találtam a szobámban.
-Azt hittem később jössz. Csak videózni akartam-mondta zavartan.
-Hát videózzál, nem bánom. Gondolom már máskor is megtetted.
-Igen. És tudom, hogy észrevetted.
-Akkor meg mire vársz ?
-Háát. Tudod “olyan ” videót akartam nézni.
-Akkor nézz olyant. Engem nem zavar. Van új is. Biztosan megtalálod. – vigyorogtam rá.
Szeretek baszni
Csaba nézte ahogy Juci letérdel. A férfi farmernadrágot viselt és kigombolt inget mert büszke volt a szőrös, nagy sörhasára. Juci fehér színű csöcstartót és fehér bugyit viselt. A 60 éves fekete rövid hajú nő rutinosan gombolta ki a farmernadrág sliccét. Csaba lankadt fasza jelent meg. A nő finoman lehúzta a bőrt a kalapról majd a szájába vette a faszt és elkezdte gyengéden szívni. Közben a jobb kezével Csaba tökét masszírozta. A férfi nézte ahogy mozog Juci feje és élvezte a szívást.
– Jól tudsz szopni. – mondta Csaba
– Köszönöm. – válaszolt Juci és egy kevés gecit köpött az időközben félig megmerevedett faszra.
– Szeretem mikor leszopnak.
Juci szorgalmasan szopta a faszt és érezte, hogy Csabának A kategóriás merevedése van amit a köznyelv úgynevezett, hogy áll a fasz mint a cövek.
A nő úgy nyalta a faszt mintha fagyi lenne. Csaba körülnézett szürke színű falakat látott és meztelen nőket posztereken. Juci csöcsei mozogtak a szopás ritmusára. A férfi élvezte a ritmust.
– Imádom mikor leszopnak olyankor egy magasabb tudatszintre jutok, szívd a faszom.
A férfi ahogy illik simogatta Juci tüsi fekete haját.
– Csaba jól tudsz szopatni valódi csődör vagy.
– Te pedig jó kurva vagy.
– Köszi.
– Szólok ha elakar indulni a geci a tökömből.
– Rendben van. Szeretek baszni részletei…
Pajzán pillanatok
…a fiú 27 éves volt, egy hosszú, fájó szerelemmel, és néhány röpke kalanddal a háta mögött. Valahogy talán nem is hitt már abban, lesz-e valaha újra szerelmes…
…a lány Ritának hívták, a fiú húgának kolléganője volt. Látta egyszer a fiú fényképét, és „egész jóképű”-nek vélte. A testvér elmondta ezt a bátyjának, „találkozz vele, csinos csaj” utalással. „Hasonlít egy volt osztálytársnőmre” -mondta a húga. „Összehozzalak vele?”…rábólintott, nem túl nagy meggyőződéssel…
…nem is hasonlít arra, akit a húga oly bőszen emlegetett – ez volt az első gondolata, amikor meglátta. Kis termet, ránézésre kicsi, de talán formás keblek, karcsú derék, talán kicsit széles, de gömbölyű popsi, szép, izmos combok, ennyit tudott ránézésre megállapítani. Ami igazán megfogta, az a tekintet, valahogy úgy érezte, a szelídnek tűnő szempár érzéki lelket rejt…a hosszú szempillák, a huncut pillantás…mindez kíváncsivá tette…
…az első csók egy kis tó szigetén történt. Addigra már túl voltak az első vitán is…
Pajzán pillanatok részletei…
Seggrepacsi Mártival
Reggel úgy éreztem, mintha egész éjjel félkemény lett volna a farkam, mikor a mostoha húgommal egy ágyban aludtunk a veszprémi kollégiumban. Mikor felébredtünk, tudtam, hogy nem ártana egy jó, tojásos reggeli, de titokban mind a ketten élveztük az estét, és nem akartuk megtörni a varázst. Hirtelen eszembe jutott, mit játszottunk az első pörgetős esténken a gimnáziumi osztálykiránduláson.
– Gyere, bekötöm a szemed! – mondtam Mártinak, aki már korábban ébren volt.
– Mi van? Mit játszunk? – kérdezte felhúzva magán a lepedőt és felkönyökölt.
– Nem az igazi, mert nem vagyunk felöltözve, de sebaj – válaszoltam – A játék neve: MICSODÁM? – mondtam, miközben átkötöttem a tarkóján egy összehajtogatott abroszt.
– Micsodád? – kérdezte Márti és vigyorgott.
Seggrepacsi Mártival részletei…