Szextündér

Ahhh….

A férfi egy halk hörgést hallatott, mikor megpillantotta Őt. Semmi nem tehetett volna jobban boldoggá. Azt láthatta, amit más emberi szem nem: ezerféle csodalényt: törpéket, tündéreket, nimfákat, sellőket, unikornisokat, démonokat, tündéket.

Aztán meglátta a tündért. Az egyetlent. Az egyiket a sok közül, de mégis a legszebbet.

Gyorsan elbújt egy dús bokorban. A levelek kényeztették a bőrét és az érzékeit. Tudta, hogy ez nem a természet. Ez egy nimfa. De nem erre figyelt.

Rejtekhelyéről figyelhette az éppen fürdőzni készülő tündért. A hold sugarai megvilágították a tavat, de a férfit jól elfedte a sötétség. “Minek a bokor?” – kérdezte magától, és felállt.

A tündér levette rózsából font ruháját. A férfi megpillantotta gyönyörű kebleit, finom bőrét, karcsú combjait és lánysága virágát: a punciját, amin egyetlen szőrszálat sem talált.

A mellét most eltakarta a tündér derékig érő, szőke haja. Belépett a vízbe. Teste kecsesen lebegett a tóban, csak sejtetve a meztelen tündért. Egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt, míg végül eltűnt. A férfi sóhajtott egyet. Azt hitte, vége van a gyönyörök játékának. De nem.

A tó partjára kiúszott egy hableány. Fekete haja kissé gubancos volt, de halfarkának pikkelyei meg-megcsillantak a holdfényben. Kiült a földre.

A férfi hirtelen belátta, hogy hatalmasat tévedett. Azt hitte, a sellőket nem teheti a magáévá. Pedig igen. A halfarok csak feneküktől kezdődött, és puncijuk kivillant.

Egyszerre többen és többen úsztak a felszínre. Mindannyiuk meztelen. Nimfák, folyamistennők, sellők, tündérek. Keblük feszes, combjuk hívogató.

– Meg kell állnod – motyogta magában a férfi. De a vágy magasabbra csapott az értelemnél. A férfi levetkőzött, és beugrott a tóba.

Minden leány eltűnt.

A férfi mélyebbre úszott. Elkapta az egyik tündér combját. Igen. Ez Ő volt. A legszebbik leány mind közül. Férfiassága hatalmasra nőtt, s megjelent rajta a vágy folyadéka.

A combon keresztül magához rántotta a tündért. Az vergődött a szorításában. Társai félelmükben elúsztak, amilyen gyorsan csak tudtak. A tündérek kiszaladtak a vízből.

Ketten maradtak.

– Az enyém vagy – mondta a férfi, és bekapta a tündér két bimbóját. Szopta és szopta. Nem nézte, mi történik a tündérrel.

Pedig az nagyon sokat szenvedett. Tudta, hogy embertől nem lehet terhes, de szeretett egy tündét. Soha nem fogja őt viszontszeretni.

A férfi egyik markával szorosan fogta, a másik keze lejjebb vándorolt. Megsimogatta a combokat. Nem bírta tovább. Meredező férfiasságát tövig nyomta a tündér testébe.

A tündér kínjában sírni kezdett. A férfi ezzel sem törődött.

Faszát körkörösen mozgatta a leányban. Élvezete nem ismert határokat. Fogta é birtokolta az arcot, a hajat, a kebleket, a feszes hasat, a combokat, a puncit. A testet. Kilövellte az élvezet folyadékát. Kihúzta a férfiasságát a tündérből. Kéjeset sóhajtott. Nem szólt egy szót sem. Látta, hogy a tündér elájult. Vagy talán meghalt.

Visszavette a ruháját, és elkezdte lerajzolni a lányt. Leírta, mit csináltak ő és társai, hogy néztek ki, és a többi. Megtette, amiért idejött.

Betakargatta a testet. A szem lassan elkezdett kinyílni. A férfi megkönnyebbült, hogy nem ölte meg. Lassan hajnalodott.

Visszament az otthonába. A csúnyácska feleségéhez és gyermekeihez. Elküldte e-mailben a leírást. A főnöke örömmel olvasta.

– Miért vagy ilyen vidám? – kérdezte a felesége.

A férfi csak elmosolyodott.